Melegen sütött a nap, „a vénasszonyok nyara” már napok óta beköszöntött, és ha már így tett, úgy döntött, marad még egy ideig.
A hetven felé közeledő öregember a HÉV megálló lugasában baktatott, meg-megállt, aztán újra elindult, végül lehuppant a rogyadozó, agyonfirkált, háttámla nélküli padra, hátát a kereszttámlát tartó betonoszlopnak támasztotta, és kényelmesen elhelyezkedett. Összehúzta magán a kabátját, szemét lecsukva fejét megemelte egy kicsit, hagyta, hogy arcát cirógassa a meleg napsugár. Öreg kutyája azonnal lefeküdt a lábához, összegömbölyödött s rögtön elaludt. Jó ez a simogató meleg, ha ilyen lenne a tél is – gondolta magában szuszogva, morgolódva, mindenkinek minden könnyebb lenne. Aztán elővette pipáját, amit már korábban jól megtömött dohánnyal, óvatosan megnyomkodta hüvelykujjával, majd meggyújtotta, szívott kettőt-hármat, s kezdte nagyon jól érezni magát.
Csikorogva megállt egy HÉV, utasok szálltak le, nem nézve se jobbra, se balra sietve mentek a várakozó busz felé, ami majd viszi tovább őket útjukra.
Minden csöndes, békés volt, senki nem foglalkozott se Puzsérral, se focival, se Flórával.
Ha mindig ilyen napunk lenne – mélázott tovább magában az öregember, néha lehajolt és megsimogatta az alvó kutyát és tovább szívta a pipáját. Egy félórácskát maradok, amíg elszívom – határozta el, pedig jó lenne tovább is maradni.
Ekkor – talán a semmiből – hirtelen feltűnt három, megkülönböztető mellényt viselő, láthatóan hivatalos ember, komolyan körül néztek a kihalt lugasban és határozottan elindultak a pipázó öregemberhez.
– Jó napot kívánok, kérem az igazolványt.
– Máris adom – riadt föl az öreg, amikor eszébe jutott, hogy kutyasétáltatáskor soha nem visz magával iratokat, nehogy elveszítse, nincs nálam, otthon hagytam, itt lakom a közelben, csak a kutyával jöttem sétálni.
– Akkor nem tudja magát igazolni, ha jól értem – jött a dörgedelmes válasz és a három marcona, megkülönböztető mellényt viselő ember közelebb lépett a padon üldögélő öreghez, összezártak körülötte, már a nap se cirógathatta az öreg arcát.
– Itt lakom az Ibolya utcában, mondom – válaszolta egyre ijedtebben és közben a pipája is elaludt, soha nem szerette újra meggyújtani, az úgy már nem az igazi.
– Maga itt aludt a padon, a Szabs. tv. 133/B Életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt először, másodszor és harmadszor fölszólítom, fejezze be a szabálysértést, mert előállítom! Ürítse ki a zsebeit, utána tegye hátra a kezeit, mi ez a csuklóján, lopta?
– Kérem, itt a telefonom, hívja föl a fiamat, Ő majd igazol.
– A telefont is lopta?! …
És akkor az öregember hirtelen megfordult az ágyán és fölébredt …

2018. 10. 18. csütörtök