Anya ma nagyon dühös volt, mert megint összegyűltek a csikkek meg a csekkek az asztalon a hamutartóban meg mellette, és ezt már nem bírja tovább. De mindig bírja. Sírva kiabált, hogy ez a kikerekedett rezsibaromság szart se ér, csak ámulás vagy ámítás az egész. Már a fűtést is lecsavarta 20 fok alá, meg sörből is kevesebbet vesz apunak, mert tél van és csokit sem eszünk, mert már így is lukasak a fogaim. Viszont a szemetet ma megint le kellett vinnem a sarokra a konténerbe, mert akkor legalább a rezsicsökkentett kukadíjat nem kell csekkeznünk. De legalább az internet még megy, meg a mobilom.
Éppen hogy beértem lihegve a suliba időre, az Ofő már mondta is, hogy most arról beszélgessünk, hogy mennyi szép és jó történt az elmúlt héten velünk otthon meg az osztályban, mert szerinte biztosan sok minden frankó esett meg velünk. És erre fontos mindig rágondolnunk ilyenkor nótafaválasztáskor, mert az segít jól döntenünk. Erre a roma Aladár azt mondta, hogy ő nem dönteni akar, hanem végre egyszer rendesen megreggelizni, mert a döntéssel nem tud jól lakni, meg ki kellene cserélnie a cipőjét is, mert mindig átázik, és már nem érzi a lábán az ujjait se. A Lázár rögtön rákiabált az Aladárra, hogy ne destruáljon, mert most annak nincs itt az ideje és ez megosztja az osztály hangulatát, ami pedig már több száz éve szimbiózisban van egymással. A Robi rögtön megsúgta, hogy a destruál az nem a lányok baja, hanem mindenkié, mert lerombolja az osztály nem-létező megbonthatatlan egységét, amit én nem értettem, mert ha szétbarmolja a nem létező egységet, akkor éppen, hogy „rend beteszi”. És akkor a Szanyi fölpattant kidagadt erekkel és fölfelé mutató középső ujjal a Lázár felé, hogy veled nem lehet szimbiózisálni, mert csak azzal lehet, aki toleráns és szolidáris a másikkal és megérti a másik baját is és nem hagyja ott az árokpartján. És majd a viktoristák meglátják, hogy a nótafaválasztáson az osztály kimondja majd a döntő szókat és azután senki gyereknek nem kell majd a pad szélénél éhesen állnia. Erre meg a kis-Kocsis pattant föl, hogy a Szanyi csak ne triumfáljon, mert nincsen mire, mert nem véletlen, hogy Dunakeszin is csak viktorista plakátok vannak és a Tárki meg a Nézőpont is fölényeket mért nekik, ami mindent jól mutat. Elkezdtünk röhögni, hogy mit akart a kis-Kocsis mondani a lányok melltartójával, de aztán abba kellett hagynunk, mert az Ofő ránk mordult, hogy ne marháskodjunk, amikor ilyen nagyon szép igazságot mond a kis-Kocsis. És akkor a Rogán Anti is beszólt, hogy az öszödi hazug embereket meg fogja megint büntetni az osztály inkvizíciója és akkor végleg vége lesz a liberalista baloldaliságnak a mi osztályunkba. Akkor már a Tamás Gazsi is hozzászólt, hogy mégis csak arról kellene beszélgetnünk, amit az Aladár elkezdett, hogy mi van a cigányokkal, meg az éhezőkkel, meg az osztály elnyomorodásával is mit kellene kezdeni, meg volt négy éve a Viktornak, mint főnótafa, és ezalatt mi miket énekeltünk, meg mit tanultunk meg új éneket, meg a mutáláson kívül milyen lett a hangtudásunk és ennek semmi köze sincs Öszödhöz. De senki sem figyelt rá, mert már mindenki kiabált és üvöltözött, különösen a Vonáék fenyegetőztek.
És akkor arra gondoltam, hogy mi lesz itt a nótafaválasztás után, mert most már be sem akarnak csapni bennünket, hogy milyen jó lesz utána, amit eddig még csak a Medgyessy tartott be, de őt meg egyenleg-rontogatónak tartottak emiatt. És ha már be sem akarnak csapni bennünket, hogy milyen jó lesz, csak őket válasszuk, akkor aztán majd jól megnézhetjük magunkat utána. Mert ugye van itt egy, aki embertelen világot csinál, és van egy másik, aki meg… és itt elakadtam. És akkor eszembe jutott, hogy: még mindig jobb, egy következetlen emberségesebb, mint egy erőszakos embertelen világ.
tanuló