(82.)
Thessza kinn rohangászik a kertben, aztán az egyik tujánál hirtelen megáll, orrát a földhöz nyomja, farka ide-oda jár, aztán két mellső-lábával elkezd kaparni, túrni, egyre gyorsabban és idegesebben, vajon mit érezhet: a tegnapi macskát, mert odahevert? Vagy egy tüskés süni járhatott arra? Netán egy vakond …, de nem jut messzire, csak a felszínt rendezi át egy kicsit.
Mi is csak a felszínt kapargatjuk. Pedig mi fúrhatnánk mélyebbre is, megtehetnénk, ha tényleg meg akarnánk ismerni a lényeget. De nem akarjuk. Megelégszünk a felszínnel. Itt vannak a például a nemzeti ünnepeink,’48. március 15-e, ’56. október 23-a, most meg már lesz(??) 2006. október 23-a is. Megünnepeljük, beszélgetünk róla, emlékezünk – ki-ki a maga módján – és nem is tudjuk, akkoriban mi és hogyan történt valójában. Persze azér’ értelmezzük, forgatjuk a szavakat a szájunkban, ízlelgetjük a mondatokat, aztán annyi.
Mint Thessza: ő is csak a felszínt kapizsgálja.
Olvasom Cseri Péter interjúját Eörsi Lászlóval az „Irgalomnak helye nincs” című, most megjelent ’56-os könyvéről, amelyben a halálra ítélt és kivégzett forradalmárok portréját rajzolja meg. Többek között arról beszélgetnek, hogy „azok” a perek már nem nevezhetők koncepciós pereknek – bár több szempontból is kifogásolhatóak –, és a hősök között bizony voltak gyilkosok is. A közbeszédünk nem így „beszél”. Csak fekete-fehér mondatok hangzanak el: innen is, onnan is.
Manipulált szövegek korát éljük.
Esténként olvasom Spirót is (bár nem éppen lefekvés előtti olvasmány), a „Mikor szabad ölni”-t, benne a ’48-as forradalomról írt esszéjét, azt, ahogyan fölvázolja az utat, ami március 15-től (nyílegyenesen) Trianonhoz vezetett. Azt, ahogyan a környező népek reagáltak a változásokra, aztán ahogyan mi reagáltunk. Jókait ajánlja, az Emléksorok-at, ami nálunk csak 1980-ban(!!) jelent meg. Azóta se.
Csak kapargatjuk a felszínt, csak kapargatjuk – nem ásunk le a mélybe.
Vajon miért nem? Pedig a struccnak sem könnyű!
Thessza a rövid lábaival „ás”, kapirgálja a felszínt: mi az eszünkkel áshatnánk mélyebbre is. De nekünk elég annyi: „Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt” – és már azt hisszük …, mit is hiszünk?
Aztán rájövök: Thessza nem is akar mélyebbre leásni…
2021. 10. 26. kedd