NAPLÓSZERŰEN

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(112.)

Thesszának ma olyan bujkálós napja van: inkább a lábaimnál hever, nem hívogat türelmetlenül, menjünk már ki a szabadba, inkább beszélgethetnék-e van.

Tulajdonképpen nekem is.

Annyi mindent kéne mostanában megbeszélnem. Valakivel. Mindenkivel. Nemcsak Thesszával. Viszont vele lehet, vele „szabad”: ő okos szemeivel azonnal reagál, (egyetértően, mert az néha nagyon kell) bólogat, legalábbis én így látom. Miért is ne? Próbáljuk meg. Legalább van, aki meghallgat.

Tudod, kis-kutyám, csak őszintén lenne érdemes megszólalni, úgy viszont ma sem lehet, hisz’ ezt te is tudod? Mert most olyan, sőt „még olyanabb” időket élünk megint, amikor … – vágok rögtön a közepébe, de elhallgatok hirtelen: ki beszélt bármikor is őszintén, nyíltan, hátsó szándékok nélkül? Emlékszem az egyik barátomra, aki a „belső dobozairól” mesélt, amikor a kisebb, baráti társaságunkban (ott volt Oszi is) beszélgettünk, azt mondta, hogy a dobozai egymásban vannak bezárva, ő mindig kintről megy befelé, azok egyre kisebbek és kisebbek lesznek, egyre nehezebben tudja kinyitni, aztán elér az egyikhez, talán a legkisebbhez, talán az utolsóhoz, lehet, még azon belül is vannak továbbiak, de azt már nem tudja, talán nem is akarja kinyitni, nem is látja meg, mi van benne … – ennyire őszinték még magunkhoz sem vagyunk. Pláne nem másokhoz! Nálatok, hogy van ez, Thessza? Most miért nem válaszolsz? Persze: a kinti zajokat hallgatod, a kutya-posta üzeneteket, rám sem hederítesz, minek is beszélek hozzád – de rögtön elszégyellem magam, amikor a szemeibe nézek és meglátom azokat az apró csillagokat és benne visszatükröződni a „GAZDIT”. Hisz neked mindened megvan, amit csak kívánsz, a jövő sem bánt, sem az elmúlás. Hogyan is írta Kosztolányi: „A ház is alszik, holtan és bután,/ mint majd száz év után,/ ha összeomlik, gyom virít alóla/ s nem sejti senki róla,/ hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla”.

Nem lehet. Ma megint nem lehet őszintén. Mindenki hazudik, szerepet játszik – ki ezért, ki azért. El sem jutunk a beszélgetéshez. Már a megszólalás, a köszönés, a mosoly is álszent, alamuszi, olyan „adom is meg nem is”, tele van aggódással: vajon, mi lesz ebből? (Az ablakom előtt elkezdtek hajladozni-táncolni a tuják, „süvítve-susogva” ropják, megérkezett a „beígért” szél, talán hó is lesz, idebenn viszont meleg van és lefojtott nyugalom.) Tudod, kis-kutyám: az ösztöneink, mert élni akarunk, ahogyan te is, azok mozgatnak bennünket. Meg a félelmeink. Azok a fránya félelmeink. Amik „kintről” jönnek, mégis „benn” leledzenek. Mert nem tudjuk a válaszokat, mert beletörődünk abba, hogy elhiggyük a felkínáltakat. A készen kapottakat. Hogyan is írta a költő: „Multunk mind össze van torlódva/ s mint szorongó kivándorlókra,/ ránk is úgy vár az új világ” – ugye te is érted, Thessza?!

De ő csak hallgat most. Kisomfordál a szobámból, hallom, nagy puffanással leheveredik a nappaliban valahová, talán a fotelem elé a szőnyegre és aztán süket csönd lesz. Akkor most kivel beszélgessek tovább? A szél csak tombol odakinn, nem vesz tudomást rólam. Fölugrik egy hír a képernyőn: „A kormány a magántulajdon mellett áll … Magyarország a 10. legversenyképesebb ország a világon … Semmilyen engedményt nem teszünk a szociális …” – mondta Orbán a parragi meetingen. Megint hazudik. Megint nem őszinte. Megint erőt mutat. Megint az érzelmekre játszik. Hol is olvastam erről? Mit is tanultam erről? És te – kérdezném Thesszától, de ő már nincs mellettem a szobában. („Szájtátva álltam/ s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,/ az égbe bál van, minden este bál van…”)

Akkor „megzörren” a mailboxom, mailt kaptam: egy barátom írt, egy „nyomtass te is” lapot küldött, tele érdekes hírrel…

A nap még nem sütött ki, de legalább a szél abbamaradt…

  1. 02. 19. szombat

 

 

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük