(113.)
Sötét, borongós napra ébredtünk Thesszával, olyan „maradjunk benn a szobában, idebenn”, inkább „elmélkedjünk, ne cselekedjünk” napra; olyan „marcangoljon idebenn, ami kinn fáj” napra. Gyorsan kicserélem a kiégett izzókat a csillárban, kiderült, a sólámpában sem ég, hát ott is: világos lett, de „fény” továbbra sem.
„Arra hasonlítasz, akit megértesz” – mondja a SZELLEM Faustnak, mikor megidézi, „Nem rám!”, és mennyire igaza van: vajon én kit értek meg? És tényleg rá hasonlítok? Még a Baranyai utca 18-as számú általános iskolába jártam és Tarzanról beszélgettünk, arról, hogy őt megértettük, hogy képes volt a megváltozott körülményeihez alkalmazkodni és túlélni a helyzetét, sőt: hát mindannyian „Tarzanok” akartunk lenni, mikor a töri tanárnőnk azt mondta, „nem is volt cipője, tudjátok milyen keménnyé változott a talpa, azután már cipőbe sem bújhatott…”. Akkor mégsem hasonlítottunk Tarzanhoz, lemondtunk róla, pedig már teljesen beleéltük magunkat. Aztán jött a Robin Hoodok, Tell Vilmosok, Toldi Miklósok, később Papp Lacik, Tichy Lajosok korszaka, annyira egyszerűnek tűnt minden…
De nem lett egyszerű: „S vajon nem por ül e magas falon,/ Nem por közé vagyok bezárva?/ S nem hitvány kacat, ezer ócska lom,/ Mely beszorít a molyvilágba?/ Itt találjam meg, amit keresek?” – tűnődik Faust, miközben kizökkent egy fölbukkanó egy videó a laptopomon: a NAV központi utasításra kirendelt „néma-kuka” (kigyúrt) alkalmazottai, ahogyan annak idején a Norvég Alapnál is látványos „hadművelettel” körülzárják az Oltalom Karitatív Egyesület kórházát(!), könyvesboltját(!), mintha veszélyes terrorszervezet lakna ott, ami veszélyezteti a békét, a „kócerájt”, a „gépház” működését, a „kassza” csörgését. Sehol egy írásos „parancs”, egy „házkutatási” bírói engedély – minek azt, majd utólag lepapírozzák: fasizmusban (is) így van ez. Nézem Iványit, ahogyan békésen, barátságosan és türelmesen kérdezgeti a „kigyúrtakat”: miért jöttek, meddig maradnak, mit keresnek; persze válasz nincs, csak gúnyos, hatalmi-vigyor. Vajon ők mit értenek az egészből? Vajon ők kire hasonlítanak? Vagy csak egyszerűen kell az a kis alamizsna, a zsebükben cincogó, még a munkaerejük újratermelésére sem elegendő munkabér? „Hogy nincs reménye, mért nem látja tisztán,/ Akinek ócskaság kell, semmi más?/ Mohó kezekkel kincset ás,/ És boldogan kap egy gilisztán!” – mélázik benne Faust…
Kinn nem változik semmi: búsan, mogorván hajladoznak a tuják: csak a hóvihar előszele az, a vihar sehol…
- 02. 21. hétfő