Az „Átkosban” „lett” egyszer a Penészlek.
Emlékeztek?
A kihaló falu.
Ez az, ami akkoriban, a „szocilizmusban” elképzelhetetlen volt: hogy egy faluban csak” öregek” éljenek; a Posta is megszűnjön(!); a busz-megállót is leszereljék; mert a busz se jár arra, orvosnak-ápolónak se híre, se hamva ne legyen; iskola aztán végképp minek, egy gyereknélküli faluba.
Beültünk a kis Trabantunkba a feleségemmel és lementünk körülnézni. Debrecenben, az Arany Bikában aludtunk, olaj-kályha ontotta a meleget, amíg bírta az olaj, de jót aludtunk a – Nyolcadik utas a halál – mozi után. Aztán vasárnap át Penészlekre, séta a faluban, aztán vissza Debrecenbe és haza. A 24 literes tank persze kiürült (a hét literes(!) fogyasztás ellenére), megálltunk hát egy kútnál, pechünkre akkorra derült ki, hétfőtől fölemelik az üzemanyag árát néhány forinttal(!), úgyhogy bizony több-százméteres sor állt a kútnál, egy óra múlva vidáman indultunk vissza Budapestre.
Aztán eltűntek a sorok a benzinkutak körül.
Most visszatértek a sorok.
„Penészlek-ország” lettünk.
Se Posta, se tanár, se elég orvos és ápoló.
Se „szocilizmus”.
És mégis.
Tényleg „Penészlek-ország” lettünk…
- 12. 05. hétfő kétszáz-nyolcvanharmadik nap
(Kép: 444)
#NER #tanárokért #szankció