Mi történt? Miért ez történt? Kire haragudjak?
Sok válasz született már. Sok magyarázat is. Volt mosakodás bőven. Meg önmarcangolás. Én most csak egy dologgal szeretnék foglalkozni: a véleményformáló kormányváltó értelmiség felelősségével. A mindig mindent tudók és megmondók szerepével. Azokéval, akiknek elemezni, értékelni és jövőt mutatni kell. Aki én is vagyok!
Mi (még) túléltük. Már nem túl jól-élők, már nem nyertesek, de még igazi vesztesek sem vagyunk. Még mindig van mit veszíteni valónk. Még írhatunk, beszélhetünk, néha láthatnak is minket. Ha akarnánk, elmehetnénk: de még nem akarunk. Még nem érintett meg minket az elsüllyedés mélysége, legfeljebb a „mindent már én sem tudok megvenni, mindenhová már én sem tudok elutazni” idegesítése. Még mindig látunk esélyt a visszarendeződésre. Arra, hogy nagyobb, teljes körű átalakítások nélkül újra nyertesek lehetünk. Hogy még újra folytathatjuk ugyanazt, amit korábban, amit négy éve abba kellett hagynunk. Hogy a piac majd megoldja: most Simicska, Garacsi, Mészáros, holnap Puch, Leisztinger; ma Századvég, Nézőpont, holnap Pénzügykutató, Gki. Ezért más sem tudunk mondani, javasolni, mint „térjünk vissza a letért útról, menjünk vissza a bokrosi útra, a fenntartható növekedési pályára”. Ennyit. Ezt szajkózzuk. Ezt, semmivel sem többet. Ez a program: a 89’-es. 2014-ben. Ami egyszer már bevált: az elitnek. Másoknak nem. De akiknek nem, azokat nyugtatgatjuk: ti majd később kaptok. Amikor lesz. A reformok után. Na, nem rögtön utána, hanem majd amikor a reformok beérnek. Azok meg nem tudnak beérni, mert mindig jönnek újabb reformok. Amikből megint csak nem ők nyernek majd. „A kurva anyádat Butters – mondja Hódos Hajni”. És mi rájuk haragszunk. Az igazi vesztesekre. Azokra, akik mégis élnek és élni akarnak. Akiknek ugyanúgy vannak gyerekeik, mint nekünk. Akiknek nincs munkájuk. Akiknek van munkájuk, de a bér még csak nem is cincog a zsebükben. Akiknek nemhogy az egyetem, a középiskola is megfizethetetlen, akiknek az egészségügyi ellátás félhavi bérükbe kerül. Akiktől legelőször veszünk el, mert a költségvetés nem bírja. Akiknek már a „húst enni” maga a Semmering. Akik nem napról napra, hanem óráról órára élnek. Hogy miért nem szavaztak ránk. Hogy mi megint szabadságban és jobb létben éljünk. Hogy megint csináljunk reformokat… És így tovább.
Mi történt? Miért ez történt? Kire haragudjak?
„A kurva anyádat Butters – mondja Hódos Hajni”.

Mi buktunk meg! És most mit kell csinálni?…