Most éppen kisütött a nap.
Végig az úton szakadt az eső.
Amióta megérkeztünk, folyamatosan esett.
Most végre elállt.
A nap is előbújt.
A szél viszont csontig hatol.
Azért teljesítettük-teljesítjük a penzumot.
Járjuk a környéket, mindent, amit a házigazdáink mutatnak megnézünk.
Templomokat, szőlőskerteket, XIII. században épült házakat, kertészetet – mindent.
Közben jókat eszünk-iszunk.
És persze beszélgetünk.
„Sokkal kisebbnek érzem most a nappalit, mint a múltkor, amikor néhány éve itt jártunk” – mondtam, az első este pezsgőzés közben, „talán lehetett még valami akkor a szobában”, folytattam és ő elmosolyodott, „hogy te mikre emlékszel…”, s aztán elmondja, hogy akkoriban mi és miért volt éppen ott és ahol, miközben mosolygott, mosolygott, mosolygott.
„Viszont a családfátok itt van még mindig a falon, akkor is itt volt” – vettem föl megint a beszélgetés fonalát, azonnal reagált, „igen, akkor is itt volt, ez a helye…”.
Este van megint.
Megint koccintunk.
Most a helyi testes vörös bort isszuk.
Közben megy a duma.
„Nem szeretnék politizálni, de azért elmondom a véleményemet, nem értelek benneteket, itt voltak a múltkor a rokonok otthonról, mindent elutasítottak, amikor mondtam nekik, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogyan azt az Orbán mondja, lehurrogtak, de, minden rendben, ő látja jól, ti is meg vagytok fertőzve a Sorostól, mi jól élünk, szabadon-boldogan, erre abbahagytam, inkább másról beszélgettem velük, de hát én nem szeretem a focit, csak néha-néha nézek meccseket…, inkább ne politizáljunk, mi sem…”.
Belekortyoltam a borba, nagyon finom volt az illata is, íze is.
Belevágtam: „jobbágyok vagyunk még mindig, zömében itthon, nem „polgárok”, tudod az a különbség, hogy még mindig nem hiszünk magunkban, ezért az „hűbér-urunktól”, a „gazdától”, a „birtokostól” várjuk a védelmet, a megváltást, aki nem ilyen – zömében a fiatalok – azok már régóta a külföldet választották, választják, mennek, ki merre lát, a saját szemünknek, életünknek sem hiszünk, elfogadjuk, bármit szól-mond a „gazda”, ez ömlik mindenhonnan, tévébő, rádióból, még a meccsek szünetében is folyik a hülyítés, ömlik a hazugság…”.
Ő is kortyol, közben látom, elbizonytalanodik.
Én is elhallgatok, magam elé bámulok: meddig lesz ez így, mitől változik, változik-e egyáltalán, hisz ezer éve…
Most éppen kisütött a nap.
Végig az úton szakadt az eső.
Amióta megérkeztünk, folyamatosan esett.
Most végre elállt.
A nap is előbújt.
A szél viszont csontig hatol.
- 08. 03. csütörtök