Megrezgett a telefon: egy ismeretlen számot mutatott, a gyomrában görcsös idegességet érzett, azonban a telefonja rezgett és rezgett és rezgett, nem hagyta abba, arra gondolt: „lehet, hogy ez mégis egy fontos hívás”, a gyomra nem hagyta abba a morgást, fölvette: „akkor jön Katarba?” – hallotta a kérdést és egy pillanatig nem is hitt a fülének, forgott vele a világ, hogy lehetséges ez, de nem is érdekelte, „persze, hogy megyek, nagy örömmel” – válaszolta, mire azonnal jött a viszontválasz: „akkor a repülőn találkozunk” és már újra néma minden, csak az agya zakatolt, még mindig nem akarta elhinni, hogy mehet Katarba a labdarúgó VB utolsó négy meccsére.
Nem bírt nyugodtan tovább ejtőzni az ágyban, bár a gyomoridegessége egy pillanat alatt eltűnt, pedig ilyen időben még délig szokott heverészni, de most arra gondolt, ez olyan hír, ami meghatározó lesz az elkövetkezendő éveire. Sok haverja mondta már: az Ő környezetében nincsenek véletlenek, ott minden előre kikalkulált szándékkal történik, ami többnyire csak később derült ki. Olyanról még senki nem hallott, hogy valaki a közelébe kerülhetett anélkül, hogy Ő akarta volna. Mint a férfi-nő kapcsolatban is, mindig a nő kezdeményez. Itt meg Ő. Mindig. Mert persze, hogy meg akarta nézni a VB döntőt, még élőben sohasem látta, de, hogy a külön-géppel menjen, ilyen társaságban, arra álmában sem számított.
Az agya azonnal zakatolni kezdett: vajon miért? Az föl sem merült benne, hogy „csak úgy”, a két szép szeméért hívják, erről még nem hallott soha. Mit akarhat tőle, mit vár, mit kíván majd cserébe tőle, „Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit” – ugrik be neki hirtelen, de most ez nem csal mosolyt az arcára. Mit akarhat? Nincs mese: föl kell hívnia a Tónit, mégsem szállhat úgy föl a gépre, hogy nem tudja, mi vár rá?! Együtt hajtottak egykor a Fidelitasban, de az régen volt, azóta egészen máshová sodorta az élet, Tóni mindig – bármi áron – a „magasba” tört, szemben vele, aki „csak” túl akart élni mindent, „csak apránként, semmi feltűnő”, mert a kispénz is pénz és nem is kell hozzá nagy foci. Beindította a kisvállalkozását, pénzügyi és marketing tanácsadást vállalt bárkinek, aztán hamar rájött: vagy egy multinak lesz a „házi-barátja” tanácsadója, aki így olcsóbban tudja megoldani ezt a feladatát, vagy beáll a sorba a közpénzt-kuncsorgók hosszú sorába, amihez viszont elengedhetetlenül kellett a fideszes kapcsolat. Ezt kezdetben nem vállalta, később meg már olyan hosszú lett az a sor, nagyok a különleges igények, hogy nem volt már érdemes. A multival a kapcsolat működött, ugyan nem hozott sokat, de úgy-ahogy megélt belőle, luxus-autókat nem kívánt gyűjteni, a „szívni-valóra” viszont futotta.
Mit akarhat tőle?!
Ugyan – mint minden magyar férfiember – értett a focihoz, de tudta, amit tud, az oda nem lesz elég, a közel ötórás úton, VELE a fociról, nem lesz elég. Utána kell olvasnia, föl kell hívnia a szakíró haverját, a Kristófot is, segítsen a fölkészülésben, ő tud mindenről és jó „beszélőkéje” is van, olyan bennfentes infókat, anekdotákat tud arról a világról, igen, őt fogja fölhívni, addig is mindent elolvas, amit csak talál az interneten, még a Végh Antalt is újraolvassa, hátha az is szóba kerül majd…
De mit akarhat tőle valójában?!
Aztán arra gondolt, van-e valami, amivel megszorongatják a fa@kát, hogyan is mondta Virág elvtárs: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire, ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”. Egyre idegesebb lett, mert eszébe jutottak a kis-stiklik az adónál, a számlázásoknál, meg az ajándékoknál, már csurom lett mindene, „ablakot kéne nyitnom” – morogta bosszúsan és a kutya is fölkapta a fejét, hogy mi van a gazdival, mitől lett olyan ideges, egy perccel azelőtt, míg meg nem szólalt az a kütyü a kezében, egészen normális volt, most meg már bűzlik, mint a szomszédnál az a ronda blöki.
Mit akarhat?!
Az ellenzékhez nem köti semmi, tüntetésekre nem jár, csak a Hír tévét nézi meg az M1-M4 sportot, Bödőcsöt sem hallgatott soha, a kamerát a telefonján és az Ipadján leragasztotta, a Snowden filmet se nézte, Facebook-Twitter fiókja nincs, most vette meg A NAGY TÉVESZME című könyvet a liberálisok hülyeségéről, jó, az átkosban tapsikolt a KISZ taggyűléseken, elment néha túrázni az úttörőkkel, de semmi több.
Mi a francot akarhat tőle?!
Megint rezegni kezdett a telefonja, de ez más szám volt, pontosabban nem jelent meg szám a kijelzőn, de most mégis fölkapta, egy teljesen ismeretlen hangot hallott: „az előbb tévedés történt, nem magát kerestük, eszébe ne jusson kimenni a reptérre” és már meg is szakadt a kapcsolat, süket csönd.
„Hű ba@@a meg, ez meleg volt” – gondolta, „a döntőt akkor is megnézem az M4-en”…
A valósággal való minden egyezőség kizárt, ha mégsem…
- 12. 13. kedd kétszáz-kilencvenegyedik nap
#NER #Orbán
(Kép: Szeretlek Magyarország)