„Országszerte megszólalnak a szirénák, de ne ijedjen meg” – olvasom a főmapilátor kormány-szócső hírét.

Biztosan

• a magyar emberekért, mert olvasták a „Bekopogott a kemény valóság: a magyarok majdnem fele már csak azt veszi a boltban, amit nagyon muszáj” felmérést, amiből kiderül: „a kitöltő magyarok 19 százalékának már a legalapvetőbb szükségletek finanszírozása is gondot jelent, további 28 százalék pedig már csak azt veszi meg, amit muszáj”, HÁT ÉRTÜK(?!);
• a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által működtetett intézményekért, mert a NAV elvonta az adományokból összegyűlt pénzüket, emiatt nem tudnak fizetni a dolgozóiknak, HÁT ÉRTÜK(?!);
• a szomszéd „kislányért”, aki születése óta, már közel negyven éve magatehetetlen szellemi-testi fogyatékos, csak az édesanyja gondozza, ápolja, de most ő is súlyos beteg lett, kórházba kéne feküdnie, de akkor mi lesz a „kislánnyal”, HÁT ÉRTÜK(?!);
• a kisiskolásokért, az elsős diákokért, akiknek még mindig nincs tanítónénijük, mert még mindig keresik-várják a jelentkezését, HÁT ÉRTÜK(?!);
• az ukrán gyerekekért, akiket kibombáztak a lakásukból, a „békéért”, „HÁT ÉRTÜK?!.

Folytatnám a fölsorolást, de akkor tovább olvasom a „hírt”: „délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor”. Ja, az más!

Akkor a „farhátot szopogató nyugdíjasokra” gondolok; meg a Szöllősi Györgyre, aki bejárhatja a világot a Szijjártó-féle külügy pénzén; a kőgazdag fiatalra, aki már húszévesen tízmilliókat keres; a matolcsygyurikra, orbánrécsölökre, szijjártópetyákra, a sok közpénzt elherdáló-ellopó hivatalnokra, az őket nem leleplező poltpéterekre – és nagyot csapok a levegőbe dühösen: VAJON MIÉRT NEM MIATTUK VIJJOG-VISÍT A SZIRÉNA?!

2023. 10. 02. hétfő

„Európa XX. századi történelmét alapvetően három főszereplő határozta meg:

• a gonosz, aki begyújtotta a máglyát;
• az áldozat, aki pörkölődött fölötte; és
• a jók, akik körbeállták és nézték.”

írta könyve bevezetőjében Maklári Tamás.

„Én statiszta voltam” – rebegem a kérdésre.

„Gonosz, áldozat vagy jó statiszta?” – jön azonnal a kíméletlen újabb kérdés.

„Talán semleges?” – kérdem óvatosan magamtól.

„Olyan nem létezett: egyik voltál, a másik vagy a harmadik! – hangzott dörgedelmesen felettem.

„Választhatok?” – kérdem megint.

„Már nem!” – hangzott ostorcsapásként.

Hát így vagyunk. Már késő.

És a jövőben, a XXI. században: barátom, hova állsz?!

2023. 09. 30. szombat

„Nem lehet a megoldani

problémákat ugyanazzal

a gondolkodásmóddal,

amellyel csináltuk őket.”

(Einstein)

Így van ez most is: adva van a probléma – kinek-kinek mi: „a magyarok majdnem fele nyomorog vagy a nyomor szélén áll”; „Orbán és Putyin piszkos üzleteit leplezi le a Washington Post”; közbeszerzést írt ki a Honvédelmi Minisztérium lélegeztetőgépek vásárlására; már szeptemberig többet repült a (kis) Szijjártó, mint a Föld-Hold távolsága; a miniszterelnök egy köteg pénzt számlálva az utcán belépett egy házba, jön a szuverenitásvédelmi törvény és alaptörvény-módosítás; megint választások lesznek, és – és vajon ebben a helyzetben mi a teendője egy vidéki nyugdíjasnak, akit – bár lépcsőzik rendületlenül – de még (teljesen) nem vitt el az Alzheimer…

Kertet ápoljon csak, sétáltassa a kutyáját, látogassa az unokáit, várja a postást a végeláthatatlan csekkekkel, a kukás autót, hogy elviszi-e ma a szemetet; nézzen meccseket és közben hörpintsen egy kicsit a vörösboros poharából?

Ezek is válaszok.

És ha nem hagyja békén, nem hagyja nyugodni ez a nagy büdös (xarság) helyzet?

Hát akkor legyen (legalább) FESZÉLYEZŐ!

Hogyan is olvastam éppen tegnap: „Ezzel szemben a legtöbb kívülálló természetesen feszélyez” – mondta Tony Judt Timothy Snydernek a „Gondolatok a 20. századról” folytatott beszélgetőkönyvükben, amikor a londoni értelmiségről, a bevándorló színes-bőrűek értelmiségivé válásáról, a közösségen belül a kritikus szerepét vállalókról folyt éppen az eszmecseréjük.

Kívülálló – bár nem „bevándorló színes-bőrű – már vagyok: onnan a múltam miatt (ez nem is zavar, sőt természetes); innen a franc tudja, talán az öregség, talán a kritikusság, a „másként látom és akarom megváltoztatni a világot” miatt. Ez elintéztetett; végérvényesen lerendeztetett. De akkor is „ide” tartozom! Ha akarják, ha nem; ha elfogadják, ha nem! Majd az utókor, az unokák eldöntik!

Marad a feszélyezés, a belső elköteleződés, az aggódás – és a kritika!

Remélem: én is feszélyezek.

A beszélgetőkönyv egyik beharangozója szerint, korábban, a XX. század elején „az elköteleződés azt jelentette, hogy feltárjuk valaminek a hamisságát. Egy nemzedékkel később már absztrakt igazságok kinyilvánítását jelentette.” Hát akkor nosza, megjelenítem a „hamisságot”, minden hamisságot: „onnan” is, „innen” is! Ha fájdalmas, akkor is!

Amikor nincs demokrácia, mert az alapvető demokratikus intézmények már nem működnek, akkor nem lehet tovább a demokratikus játékszabályok szerint „játszani”.

Nézz körül, barátom: mit látsz?!

Túlélési vágy mindenütt; „valahogy csak élni kell” cselekvés; kollaboráció a jövőért – sehova nem vezető szólamok.

Akkor inkább a FESZÉLYEZŐ!

Mert megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amellyel csináltuk őket nem lehet.

NEM LEHET!

2023. 09. 27. szerda

(Kép: facebook)