(10.)
2022-ben közel hetvenezer honfitársunk
már megünnepelte 90 éves szülinapját.
Akkoriban a magyar lakosság egyötöde,
1 980 795 volt idősebb hatvanötévesnél!
Én is köztük vagyok.
Érdekel valakit: hogyan látom, látjuk a világot?
„A boldogság milyen érzés lehet?” – kérdi a kisfiú a „Drága gyermek” című film egyik megrázó-drámai jelenetében; az anyja erre magához húzza-öleli a kislányt és a kisfiút is, ők kétoldalról a vállára hajtják fejüket; összebújnak, mintha nem is lennének három test; akkor végre megszólal a kislány: ”szoros, szép”, mire a kisfiú folytatja „meleg”…
„Az ígéretek is ölelésnek számítanak vajon?” – kérdem magamtól belülről, aztán legyintek, hisz ma megint meleg van odakinn, melegen süt a nap, Thessza is elnyúlva heverészik az árnyékban, de amint közelebb lépek hozzá fölemeli a fejét, föltápászkodik, ahogy leguggolok odadörgöli fejét a lábamhoz, szemeiből esdeklő kérés árad: „simizz már, Gazdi, cirógass!”, és ahogy lekuporodok mellé már közelebb húzódik hozzám, fejét kezem alá túrja és lihegve-hálásan „tűri” a „simit”: boldog…
„Az ígéretek is ölelésnek számítanak vajon?” – kérdem magamtól, mert elolvasom a „MEGVÉDJÜK A CSALÁDOKAT MINDEN KORMÁNYZATI ESZKÖZZEL” MTI hírt a demográfiai csúcson mondott miniszterelnöki beszédről?! („Miért olvasok én Orbánt, miért nem mást?” – kérdem megint magamtól, és folytatom a kérdezősködést: „mondott már olyat, amit be is tartott?”. Legyintek, „viszont ő a miniszterelnök, akinek korlátlanná tett/vált hatalma van, csak neki van! A többi nem érdekes: vagy a „se@@ét nyalva, alábújva mondja föl a leckéjét, vagy – mint „ellenzéki” – beszél a konyhában a falnak, belebőgi fájdalmát a „kőlevese gőzébe”… Mert DUMA az van, innen is, onnan is. Viszont az orbáni megszólalásoknak van jelentősége, látható azokból: hol tart most a zsarnokságában, mi lehet a következő lépése, mire számítsunk még a hátralévő(??) időben?! Arra mindenképpen: folytatódik a hazudozás, a hülyítés, a dolgaink torzító szemüvegen keresztül való láttatása, Magyarország kimondhatatlan megcsúfolása.
„Az ígéretek is ölelésnek számítanak vajon?” – kérdem megint magamtól, mert olvasom, ő „hisz abban, hogy a mostani eszközök elegendőek ahhoz, hogy az év végéig 10 százalék alá menjen, azaz egy számjegyű legyen az infláció”, ő nem nézi „ölbe tett kézzel az eseményeket”, intézkedik is, aminek semmi látható eredménye nincs. Békéért kiált, miközben a vállát ropogtatják a diktátorok, de az ö számára – a kezdetektől fogva – „elvesztette háborús bűnös jellegét” a „Nagy Testvér”.
„A boldogság milyen érzés lehet?” – kérdem most magamtól, hol van itt a boldogság? Aztán az öblös vörösboros poharamhoz nyúlok, sötéten gyöngyözik-vöröslik benne a kitöltött testes vörösbor, meglötyögtetem, beleszippantok, aztán hörpintek belőle egy kortyot: boldogság…
- 09. 18. kedd