2020. január 30. nap bejegyzései

Á(T)RVERÉS…

Nyilvános, 1 azaz egy perces, nem meghívásos ÁRVERÉST hirdetek a mai napon a tulajdonomban levő „ALAPTÖRVÉNY ASZTALA” elnevezésű műre, amely a mellékelt képeken látható.

A mű leírása:

asztal lecsavarozható lábakkal, amelyek talpán fekete gumitalpak találhatók. (A terítő és a terítőt rögzítő műanyag eprek nem természetes részei az asztalnak, de megegyezés és licit esetén elvihetők. Szintén nem tartozék a háttérben feltűnő föltűnő karácsonyi doboz és puff sem.)


A mű eredete:

eredeti, bár nem 2011 áprilisában készült, de apósom által elmondottak szerint kövéri áldással (sem) bír, viszont több demizson terhét sikeresen bírja.


A mű története:

a képeken látható asztalt a trianoni béke megszületésekor nem asztalként anyakönyvezték, de – Pokorni Zoltán által is ismert történészek szerint is – egyértelműen megállapítható, hogy magyar erdőben töltötte gyerekkorát. Később, hosszú évtizedekig egyszerű ebédlő-asztalként funkcionált a konyhában, időnként az udvaron, a diktatúrában a padláson, aztán az „átkosban” a disznóölésnél – a böllérkés mellett – elengedhetetlen tárgyként szolgált. Az ezredforduló idején kisrádió állt rajta, amin (lehalkítva ugyan, de) fölhangzott a elhíresült „öszödi-beszéd” is. Már eddigi története is jelezte: nagy feladatok hárulnak még rá! És lőn a beteljesülés: végső történelmi szerepét 2011-ben nyerte el, amikor is Kerényi tanár úr (Isten nyugosztalja) kitalálta, hogy nem magyar család az a család, amelyiknek nincsen „ALAPTÖRVÉNY ASZTALA”! Drága apósom dühös morgása kísérte a javaslatot, viszont a „drága mama” azonnal az ügy mellé állt és ezzel a kérdés el is lett döntve: a szomszéd által is elfogadottan az asztal elnyerte a teljes család közbizalmát: így az a HAZA ÉS AZ ALAPTÖRVÉNY méltó alapjává vált. Az asztal különlegességét növeli, hogy egyszer a város jegyzője, amikor az önkormányzati választások hitelesítése miatt meglátogatta a családunkat, akkor pillantásával megsimogatta azt.


Az eladás oka:

miután a gránitszilárdságú ALAPTÖRVÉNY annyiszor, de annyiszor módosult (talán csak Borkai polgármester úr hajókázhatott egy kicsivel többet, de a MINISZTERELNÖK úr biztosan nem repült annyiszor a Csányi úr repülőgépén), nem győzzük az egységes szerkezetbe szerkesztett ALAPTÖRVÉNYT megvásárolni, de nem akarjuk megcsúfolni az „ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁT”, hogy megint a disznóvágás tárgyává tegyük, ezért Á(T)RVERÉSRE bocsátjuk!


A licit mindjárt indul: a kikiáltási ár (340 forintos árfolyamon) értendő…


2020. 01. 30. csütörtök

NA: ÉS AKKOR MI VAN?

NA: ÉS AKKOR MI VAN?
Úgyse történik majd semmi. Majd jönnek a jogászok, ’oszt jó napot! Na jó, lehet, hogy a P. Petyának is be köll majd segítenie. Ahogy szokott. Tudjátok. Nem nagy ügy. Minek itt ugrálni.
Egerben ugyanis kiesett a szekrényből egy „Kubatov lista”. Egy igazi: „Listázta a Fidesz Eger lakosságát Nyitrai Zsolt kampányában – Mutatjuk a bizonyítékokat”. Biztos a „Korona-vírus” előjele. Ugyan annak még nincs meg az ellenszere, ennek viszont a kezelésére már a FŐNÖK jó-előre intézkedett. No nem a tízparancsolatos Kásler-papa, hanem az igazi, a foci-mániákus mágus. A megoldó-ember, aki mindig és mindenkivel háborúban áll.
Na és? Te miért nem listázol? Ja, mert törvénytelen? Ők „kicsire” nem adnak. Különben is, ha kell, módosítják még a gránitszilárdságút is. Persze visszamenőlegesen.
Szóval: minek ugrálsz? Különben is tudunk rólad mindent: honnan jöttél, hová mész és minek, mit eszel-iszol és kivel, mit olvasol és persze: miket írsz a Facéra.
Szóval: kuss!
Hogy már túl vagy a hetvenen, leszarod: de vannak gyerekeid, unokáid, arra nem gondolsz? Pedig jó lenne, mert (megint) ilyen ez a világ itt Magyarországon a XXI. század elején.
Te, sorosista mitugász…
2020. 01. 30. csütörtök