(a Copacabánáról)
Valamikor januárban – még a karnevál előtt – voltunk a feleségemmel Rióban.
A Tensivel.
Budapestről Amszterdamba repültünk, onnan tovább, másnap a reggeli órákban érkeztünk Rióba, az idegenvezetőnk – befelé a városba – azt mondta, az első nap szabad, de vigyázzunk a Copacabana homokján a napozással, csak állig betakaródzva feküdjünk ki, mert másképp pecsenye-vörösre égünk a napon; a tengerparttal párhuzamos első két utcába menjünk, ha vacsorázni akarunk, a rendőrök szerint a harmadik már nem biztonságos, különben sétáljunk, ismerkedjünk, akivel tudunk és majd reggel találkozunk.
Megérkeztünk a szállodába, kipakoltunk, azonnal „átvedlettünk” fürdőruhába, törülközőt terítettünk a vállunkra, átmentünk az autókkal teli körúton, át a pálmafás sétányon is, le a homokos tengerpartra, ahol rengeteg csodálatos fiatal lányt-fiút láttunk focizni, kézilabdázni, kosarazni, találtunk egy napernyőt, az alá kiterítettük a törülközőinket és be azonnal a tengerbe…
Élveztük a januári nyarat, a sós tenger simogató finomságát és úsztunk és úsztunk és úsztunk…
Aztán vissza a napernyő alá, nekem a lábfejem kilógott, de nem törődtem vele, csak néztem a hibátlan testű csajokat-lányokat, az izmos és ügyes fiúkat, ahogy sportolnak, ahogy fénylik az izzadság a testükön, sehol egy csöpp zsír-fölösleg, csak izom és fiatalság.
Aztán visszamentünk a szállodába, átöltöztünk, nekem a lábfejem egykicsit viszketett, megint átvedlettünk és irány vacsorázni, megint le a sétányra, az első utcánál elfordultunk a tengerparttól a hegy felé, a második keresztutcánál megint jobbra (emlékeztem: eddig és ne tovább), mentünk néhány száz métert és találtunk egy kis, utcára néző vendéglőt, ott megkajáltunk, a lábam továbbra is viszketett, aztán vissza a tengerpartra, már majdnem éjfél volt, de minden világos volt, reflektorok mindenütt és ugyanúgy, mint reggel-délben-délután mindenütt lányok-fiúk fociztak, kosaraztak, kézi és röplabdáztak vagy táncoltak mindenfelé – csak az a láb-viszketés múlna, hajnalig lófráltunk a fel s alá, de mi előbb fáradtunk el, mint a homokban sportoló-játszó lányok-fiúk…
Aztán visszamentünk a szállodába kipihenni az utazás-nézelődés-napozás fáradalmait, levettem a zoknimat: pecsenye-vörös volt a lábfejem…
- 10. 13. vasárnap
(Kép: Simone Monte)
