Vélemény kategória bejegyzései

CSAK EGY KÉP (31.)

Minden vélemény számít!

(az iskolapadból …)

 

Akár én is lehetnék.

Ott jobbról.

De nem, 1962-ben én már ’öregebb” voltam.

Te lehetnél?

 

Nézem a képet.

A tanító néni is ott van.

Nem látod?

De, tényleg ott van.

Mindenki őt nézi-hallgatja.

Tágra nyílt szemekkel!

Imádattal.

Lesik-isszák a szavait-kérdéseit.

Nézd csak a harmadik sorban ülő kisfiút, látod a szemében a TANÍTÓ NÉNIT?!

Vagy az elsőben, a dundibbat (mellettem), a kantáros naciban, ugye-ugye?!

Tanulnak, csak tanulnak.

 

Nézem a képet.

Ami akár a Csaba utcai iskolában is készülhetett volna.

Nini: csak nem én vagyok az a kisfiú az első padban?

Nem hiszem.

Akkor már nem a Csaba utcai általánosba jártam.

Ott, a Városmajor utca könyékén.

Tudod, ott, ahol az „Orgia” is „játszódott”.

Mit nem zagyválok össze!

Akkor még nem is olvastam Zoltán Gábor könyvét, nem ismertem a „történetet”.

Apámét sem.

„Nem okos dolog ennyire őszintének lenni…” – de másképp érdemes?!

 

Nézem a képet.

Elönt a melegség.

Pedig kinn hideg szél fú’.

Tél van, mégsem olyan ’62-es tél.

Ma olyan huszonegyedik századi: se ilyen, se olyan.

Persze, „neked semmisem jó”.
Miért van ez, miért lett ez így?

Ja, már nem „kantáros-nadrágban” jársz…

 

Nézem a képet.

Az ártatlan tekinteteket.

Ezerkilencszáz-hatvankettőből.

Talán tavasz, vagy talán ősz lehetett.

A fogasokon kabátok, sapkák lógnak.

Már/még nem tél.

Mégis melegen öltözve.

Tudásra éhesen…

 

Nézem a képet.

A pulóver ismerős.

A nagy gombokkal.

A lecsúszott kantár is.

Hisz’ nekem is ilyen ingem volt!

Ilyen háttámlás iskolapadban ültem én is!

Nekünk is „lyukas” volt a lejtős asztalunk!

Mi is ilyen csöndben-figyelve ültünk a padban?

De ez a csönd, nem félelemből fakad…

 

Nézem a képet.

A nebulókat.

Akik rácsodálkoznak a világra.

Isszák-szívják a tudást.

Övék volt a jövő!

Övék is lett?!

Akik mára már hetvenesek.

Nagypapák-nagymamák (nini: hisz’ ez egy fiú-osztály!) lettek!

Ma már nem ők/mi néznek/ünk tágra nyílt szemekkel a világra, hanem az unokái(n)k!

 

Nézem a képet.

Te is erre gondolsz?

 

Akár én is lehetnék.

Ott jobbról.

De nem, 1962-ben én már ’öregebb” voltam.

 

  1. 01. 12. vasárnap

(Kép: Ilona Toth)

CSAK EGY KÉP (30.)

Minden vélemény számít!

(az „átkosból” …)

 

Nézem a képet.

A hetvenes évek „szobájáról”.

Akár mi szobánk is lehetne, akár mi is lehetnénk a képen.

Talán Csupi-öcsém éppen kiment a szobából…

 

Nézem a képet.

Már látom is.

A mi lakásunkat.

Két szoba összkomfortos – harminchat négyzetméteres – volt.

A Lágymányoson.

A negyediken laktunk: az egyik szoba ablakából nézhettük a tűzijátékot is.

Az volt anyuék szobája.

Ott volt a TV készülék is.

Belső, zsinóros antennával működött: ha elment a vonat mellettünk, a kép azonnal összezavarodott.

Olyankor én vagy az öcsém igazgatni kezdtük a zsinórt, de általában nem lett jobb.

Akkor még fekete-fehér volt.

Először apámnál, benn a Magyar Televízió kapcsolójában, amikor ment egy jégkorong meccs közvetítése, talán egy „szovjet”-svéd meccs lehetett, a mezük vörös-sárga színeit ott húzták maguk mögött a játékosok, de színes az tényleg színes volt…

 

Nézem a képet.

És már látom is anyámék szobáját: a Fehérvári útra néző erkélyt, az ablakot, a becsukott ajtót előtte a hófehér függönyt; a sarokban ott áll a TV is, a legendás készülék Videoton; mi is ott ülünk előtte: anyu a cső-bútor fotelben, én a másikban, apu a kihúzható kanapé egyik végében, Csupi-öcsém fekszik a kanapén, Babuka masszírozza a hátát, Bandi bá’ a fürdőszoba előtti ajtónál ül a székén, a mitikus köntösében és mindannyian nézzük a filmet, talán a Tenkes kapitányát…

Nekünk is ilyesféle dohányzó-asztalunk volt, a horgolt terítőnk takarta, amikor nem ment rajta az elmaradhatatlan kanaszta parti vagy az ulti apu, Bandi bá’ és Jóska nagyapám között.

A TV mellett ott állt a „szekrénysor”, a „bár”-szekrénnyel, az akasztós szekrényben a fölső polcra rejtették mindig apuék a karácsonyi ajándékokat, egyszer annyira elrejtették a Kvarc 2M filmfelvevőt, hogy már a karácsonyi vacsorát fogyasztottuk a konyhában, nekem kellett szólnom, „nem felejtettetek el valamit?”…

 

Nézem a képet.

A filodendront, virágállványt, a komoly arccal tanuló nebulót.

Nekünk, Csupi-öcsémmel a „gyerek”-szobában íróasztalunk is volt, ott tanultunk mindig – én többnyire Laricsev matek-példatárát, annak is a nehezebb kötetét faltam, ahogyan a könyv mellé odakészített, Babuka által főzött baracklekvárt is.

Meg Ajechint bújtam, a játszmáit az „Aljechin 300 válogatott játszmája” című könyvből, lejátszottam (a könyv mellett ott volt a sakk-vászon is, azon tologattam a figurákat, még a különböző al-variációkat is lejátszottam), azóta is megvan a könyv, ha játszom, mindig d2-d4-lépéssel nyitok, ahogyan ő is tanította…

„Nagy dolog a gyerekkor…” – mormolom magamnak, „békévé oldja az emlékezés…”.

 

Nézem a képet.

Biztosan sokan ráismernének, ha megnéznék.

A többi, már menne magától…

 

Nézem a képet.

A hetvenes évek „szobájáról”.

Akár mi szobánk is lehetne, akár mi is lehetnénk a képen.

Talán Csupi-öcsém éppen kiment a szobából…

  1. 01. 10. péntek

(Kép: Ilona Toth)

LUJZA ÉS JENŐ

Minden vélemény számít!

(41.)

(utánzat)

„Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…”

 

  • Jenő, utazzunk el Indiába az idén!
  • Lujza, nem megyünk.
  • Akkor legalább Csádba, Dajamendzsalába, olyan szép hely …
  • Először is N’Djamena, másodszor is most ott harcok vannak, harmadszor…
  • De Jenő, te sehová sem akarsz menni!
  • Nekem veled itthon is annyira jó lenni.
  • Jenő! Ez most nem vicc, el akarok jutni még egyszer Indiába és kész!
  • Lujza, mikor voltál Indiában?!
  • Amikor a Seherezádé meséit olvastam, elképzeltem magam, ahogyan mesélek neked az ágyon és te hallgatod a mesémet, kinn lágy indiai szellők fújdogálnak…
  • Lujza! Honnan veszed, hogy Sahrazád szultána Indiában mondott el ezeregy éjszakán keresztül Sahrijár szultánnak mesét?
  • Azt én nem tudom, de mindegy is, azóta akarok elmenni Indiába és kész.
  • Nem megyünk, és kész.
  • De Jenő, vihetnénk anyát és apát is, meg a szomszéd Pista is jöhetne, legföljebb azt mondjuk: ő a testőrünk, te hozhatnád a nyolcvanéves háziorvos-körzeti dokinődet is, aki a náthádat kezelte a múltkor, úgyse látta még Indiát.
  • Lujza, fejezd be, kérlek…
  • Te ott is Twitterezhetnél nyugodtan.
  • Miről írnék én a Twitterre?
  • Azt nem tudom, de biztosan találnál egy témát, az Orbán miniszterelnök úr is találta azt a támadást, ami Dajamendzsalában történt, olyan szépet te is tudnál írni, hogy „nehéz szívvel” hallottál a szuverenitási és biztonsági erőfeszítéseikről mert tényleg szívmelengető, hogy ott még nyelvtörvény sincs a magyarok ellen, mint Kijevben…
  • Most már elég volt, Lujza, tényleg elég, légy szíves és melegítsd meg a töltött-káposztámat…
  • De utána, ugye, megbeszéljük az indiai utat?!
  1. 01. 09. csütörtök

ARS-POETICA

Minden vélemény számít!

„… a szerkesztők legfontosabb kérdése nem az volt, hogy hányan fizetnének azért, hogy ezt elolvassák, hanem az, hogy mi a bizonyíték arra, hogy mindez igaz…” (Philosophical Transactions of Royal Society ars poetica 1665.)

 

1665-ben.

Persze, ők tudósok, felfedezők-kutatók voltak.

 

Ezek a kormány tagjai: miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok vagy a hatalom lakájai.

 

Ők meg akarták ismerni, meg akarták ismertetni a világot! És persze – azon keresztül – meg is akarták változtatni!

 

Ezek: semmi változást, mindent a hatalmukért, csak az számít, ha hazugság árán, akkor hazugság árán, az sem lesz drága, majd sokat kell ismételni és akkor átjön, ha nem is igaz.

 

Akkoriban – szemben a katolikus egyházzal – nekik nem volt pénzük, nem voltak földjeik, hatalmuk se, nekik „csak” a tudásuk-tisztességük volt, az volt-lett a „pénzük”, amivel aztán elnyerték követőik-tisztelőik, az emberek bizalmát.

 

Ezeknek pénzük, földjeik, kastélyaik, majorságaik vannak; tisztességük egy szál se, ahogyan szégyenérzetük sincs; hogy is mondta: „csak ne mi nyerjük a legtöbbet”, ma már ez sem számít.

 

Nekik, a XVII. századi tudósoknak „önhelyesbítő mechanizmusuk” is volt: ha cáfolták az állításukat, már nem is lett állítás.

 

Ezeknek mit sem ér a cáfolat, legföljebb másról kezdenek beszélni, különben is: „közöd”? Ezeknek semmi sem szent, csak a HATALOM.

 

De „És mégis mozog a föld”!

Hogyan írta a költő:

 

„Nincs alku – én hadd legyek boldog!

Másként akárki meggyaláz…”

 

  1. 01. 09. csütörtök

KORRUPCIÓ, BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS ÉS A MAGYAR VALÓSÁG – ROGÁN ANTAL AZ OFAC-LISTÁN

Minden vélemény számít!

„Mohammed.

Berlinben 2018 óta

a legnépszerűbb keresztnév

a Mohammed.

Szép új világ.

Magyarországot meg kell őrizni

magyar országnak!”
(Menczer Tamás)

Elhiszed neki?
Ha igen, miért hiszed el?
Mert sokan-sokszor mondták neked, még a kormány is?
Mert korábban te is így gondoltad és hitted?
Ha nem, miért nem?

Harari valahogy így írt erről: azért, mert sokan mondják és sokszor, még nem biztos, hogy igaz.
A történelmet gyakran formálta az ismétlés hatalma, nem pedig az igazság ereje.

1487-ben megjelent a Boszorkánypöröly (Malleus Maleficarum) Heinrich Kramer és Jakob Sprenger inkvizítori műve, amely akkora sikert aratott, hogy száznyolcvankét év alatt huszonkilencszer nyomtatták ki! A katolikus egyház támogatásával olyan tömeghisztéria alakult ki, hogy a boszorkánynak bélyegzett áldozatok száma a XVI-XVII. században meghaladta a százezer főt. Voltak olyan városok, ahol a lakosság 3-17 százalékát boszorkánynak minősítették.

Ahogyan akkor a tömegmanipuláció boszorkányokat teremtett, ma hasonló eszközökkel gyártanak ellenségképeket. Migránsok, romák, zsidók – bárki lehet célpont, akire akarják. Csak egy „kis” hazugság kell, egy „kis” szenzáció, egy jól kigondolt és irányított narratíva.

Rogán Antal ügye

Kitiltották az USA-ból.
Ez a tény: az emberi jogok súlyos visszaéléseinek és korrupciójának elkövetése miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium nyilatkozata szerint: „a korrupció aláássa egy ország kormányzó intézményeit és korlátozza gazdasági fejlődését, rövidlátó előnyöket biztosítva néhány kiválasztott számára, miközben megfosztja a jövő generációit a hosszabb távú haszontól.”
(Forrás: OFAC sajtóközlemény)

Az összes többi csak kísérő duma: víz a whisky mellé.
Már aki vízzel issza.

Te hogy látod? Itt megállsz, kortyolgatod a whiskydet, vagy hígítod vízzel, és hozzáolvasod, ki mit mond?
Vizezzünk egy kicsit:

  • „David Pressman és David Pressman álruhában (képek Pressmanról és Magyar Péterről). Újra itt van Soros. Ennyi.” (Deutsch Tamás)
  • „Pressman nagykövet/kampányaktivista úr utolsó intézkedésére mondják mifelénk: „k*rva gyenge”.” (Kubatov Gábor)
  • „Pressman kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista…” (Kocsis Máté)
  • „Ez a bukott amerikai adminisztráció által Magyarországra küldött, innen azonban sikertelenül és dicstelenül távozó nagykövet személyes bosszúja Rogán Antallal szemben.” (Szijjártó Péter)

Sehol nincs tényszerű cáfolat, hivatkozás, csak ennyi: „ez bosszú”. Persze arra sincs tárgyszerű bizonyíték. Rogán néma.

Megtehetné: az USA bíróságán megtámadja a döntést, megcáfolja, megfellebbezi. De ebben az esetben nem a magyar Alkotmánybíróság mondja majd ki a végső szót! Ez nagy kockázattal járna, hát nem teszi. Kussol.

Mert Rogán nem seprűn repülő boszorka, aki a Sátánnal hált, nem egy, a hatalom által üldözött – hanem egy hatalomban lévő bűnöző.

„Önhelyesbítő mechanizmusok” kellenének

A fékek és ellensúlyok rendszere lehetne ilyen. De Magyarországon, a NER világában ez nem létezik. Indiában sem…

Hát megy minden tovább a maga útján.
Egyesek listákra kerülnek, mert korruptak.
Mások kígyót-békát kiáltanak a listára tevő(k) ellen.

Te kinek hiszel?
És miért?

  1. 01. 08. szerda

MAGYAROK

Minden vélemény számít!

Az egyik „makkegészséges” – (közpénz) milliókért Indiában nyaral.

A másik is, aki – pedig nem is futsalozik és nem a külügyminiszter – két év alatt százharminckettő (132) milliót röpköd el.

A harmadik „leugrik a 2B Terminál galériájáról” és meghal.

 

Az egyik előrehozott választást akar.

A másik is.

A harmadik, „aki kifejezi a nemzet egységét”,magyarok pingpongozik az irodájában, miközben magában és a Facebookon „mormolja”: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3:2)

 

Az egyik emigrál, „kitántorog” Angliába.

A másik haza jön meghalni.

A harmadik fuldokolva-kacagva-némán itthon keresi a „hetedik krajcárt”…

 

  1. 01. 07. kedd

CSAK EGY KÉP (29.)

Minden vélemény számít!

(a kertünkről)

 

Nézem a képet.

A kertünkről.

2024-ből.

Csak néhány napos.

Éppen havazott.

Ötven év múlva: vajon mire gondol majd, aki nézi…

 

Nézem a képet.

És peregni kezd a „film”: majdnem ötven éve, a hetvenes évek végén is havazott, akkor jöttem ide először; a kocsival-Trabanttal nem is tudtunk bekanyarodni a Szőlőtelep utcába (még nem volt egyirányú), ott is hagytuk azt a Rákóczi úton: akkora volt a hó, alig bírtunk a félcipőnkben lecaplatni a friss-szűz hóban, csak a mi lábnyomainkat fújhatta be utánunk a szél; se kocsiút, se járda nem látszódott, csak a fehér hó, igaz járda se’ volt még akkoriban.

Az ebéd utáni csöndbe néha-néha egy-egy malac-disznó visítás, kukorékolás, vakkantás harsant, de a csípős hideg néma-mozdulatlanságát az se tudta darabokra szakítani.

Akkor nem városba, faluba érkeztünk, gáz-csatorna-kábel tévé nem romolhatott még, a víz is a kerti kútból merítkezett…

 

Nézem a képet.

Tovább pereg a film, már nem is tölti be a szobákat az olaj szaga, amikor beindítjuk a fűtést; már a kocsibeálló alatt is kockakövek vannak, a kocsi fölött már Jancsi-építette tető van, ahogy a teraszok fölött is; még fönn a parabola antenna a tetőn, de már funkciótlanul, csak egy mementó; már kert van és tó a veteményes helyén; most éppen Thessza hallgatja a kutya-postát és „kiabálva” futkos kerítéstől kerítésig; Mama és Papa már föntről nézik – talán – mosolyogva a havazást…

 

Nézem a képet.

Vajon ötven év múlva ki nézi majd?

És vajon akkor majd neki milyen film pereg a szemei előtt?

És vajon mi lesz itt, hol egykor „vár állott…”?!

Mire gondol majd?

Talán ránk is…

 

Nézem a képet.

A kertünkről.

2024-ből.

Csak néhány napos.

Éppen havazott.

  1. 01. 05. vasárnap

A FANATASZTIKUS 2025. ÉV REPÜLŐRAJTJA

Minden vélemény számít!

Hisz’ már Indiában „nyaralok-gyógyulok”!

Hisz’ már a minimális órabér is magasabb, mint az USA-ban: ja, nem is nálunk, Lengyelországban!

Hisz’ már hétfőtől „az MVM szó nélkül kikapcsolhatja a gázt és az áramot”, mert lejár a november 29-től bevezetett kikapcsolási moratórium!

Hisz’ már a Dr. Sulyok is ”… a maga helyén” használja a Facebookot!

Hisz’ már Meloni is járt Trump birtokán, nemcsak …!

Hisz’ már megint nyertem a konzultációs kérdőíven…

Hisz’ már az árak emelkedtek is, a forint árfolyama meg alulról szagolja az ibolyát…

Hisz’ már meg is van a terv az Újpest FC új stadionjának a helyszínére, még felhúznak egy futsalcsarnokot is!

 

Hisz’ még nem is káromkodtam egy jót…

 

  1. 01. 05. vasárnap

(Kép: maykaroly reddit alapján)

FIZETŐS… (FIDESZ)

Minden vélemény számít!

(Lekordonozták a Halászbástyát, 1500 forintért lehet kinézni a Dunára)

 

„1948 június 10-ig a Margit-sziget – a Tanácsköztársaság 1919-es uralmának időszakát leszámítva fizetős volt” – olvastam valahol. Akkoriban ezt azzal indokolták, hogy a fenntartási költségeket pótolni kell, de a Haladás című újság 1947-ben mégis arról írt, hogy „természet mindenkié, tehát kell, hogy a Margit-sziget mindenkié legyen, mert – bármily csodálatosan hangzik – még ma, a demokráciában igen sokan vannak, akiknek nem áll módjában 1 F 50 fillért fizetni egy kis természetért, egy korty friss levegőért. A Margit-sziget ma is csak azoké, akik megfizethetik a belépődíjait.”

 

Ez a gondolat mára is érvényes. A Halászbástyánál bevezetett belépődíj csak egy lépés a sok közül. Fölkészül a Balaton, ahol már most is sok szabadstrandot lezártak vagy fizetőssé tettek. A Velencei-tónál egyre több területen magánérdekek veszik át az uralmat, kizárva a helyieket és turistákat. A Kékestető parkolási díjai folyamatosan emelkednek, miközben a kilátóhoz vezető utak karbantartása elmarad. A Hősök terén a Király szobrok köré tervezett rendezvényekkel is egyre inkább kiszorítják az egyszerű járókelőket.

 

Magyarország a magyaroké?

 

Azt nézel meg, amit akarsz és meg tudsz fizetni: annyit is érsz. Egy ország, ahol a természet és a közösségi terek már nem mindenkié, hanem csak azoké, akik megengedhetik maguknak. Ez egy figyelmeztetés: merre tartunk?!

  1. 01. 02. csütörtök

„ELVESZETT…”

Minden vélemény számít!

„Magyarország 1,04 milliárd eurónyi EU-s forrástól esik el a jogállamisági mechanizmus keretében, ez az első ilyen eset az EU történetében” – szólt a hír ma reggel.

A „krónikásnak” megint egy vicc jut az eszébe:
Bill és Joe megáll egy kocsma előtt, amelynek kerítésénél egy gyönyörű fekete paripa legel.
– Ugyan kié lehet ez a szép ló? – töpreng Bill.
– A kocsmárosé vagyok, uram – szólal meg a ló. – Ott van bennt a kocsmában.
– Te, izé… ez a ló beszél? – dadog ijedten Bill.
– Persze uram! – horkant a ló. – Sőt, tavaly én nyertem meg az Epsomi Derby-t.
Bill lelkendezve rohan be a kocsmároshoz:
– Uram, adja el nekem a lovát. Bármit megadok érte.
– Minek magának az a ló? – kérdi az egyik vendég.
– Hagyd csak! – legyint a kocsmáros. – Az a hazug dög biztosan neki is bemesélte, hogy tavaly ő nyerte meg az Epsom Derby-t.

  1. 01. 02. csütörtök

(Kép: Jota Evangelista)