Vélemény kategória bejegyzései

Exploring the World of Flavors: A Tribute to Global Cuisine

Food is a universal language that transcends all barriers. It’s not just about satiating our hunger, but it also gives an insight into different cultures, traditions, and lifestyles. It’s about experiencing new flavors, textures, and ingredients that tantalize our taste buds and leave an indelible mark on our culinary journey. Let’s delve into the exciting world of global cuisine, exploring some iconic dishes from various corners of the world.

Starting with the Italian cuisine, a name that immediately pops up in our mind is Pasta. It’s impossible to resist the allure of well-cooked pasta, whether it’s spaghetti, fettuccine, or penne. But, have you ever tried the Chicken Spinach Sun-dried Tomato Pasta? This dish is a symphony of flavors where the succulence of chicken, the earthiness of spinach, and the tanginess of sun-dried tomatoes create a delightful melody. It’s a must-try for all food enthusiasts. If you’re looking for the best recipes, do check out the recipe for Chicken Spinach Sun-dried Tomato Pasta.

Moving on to the Middle Eastern cuisine, Hummus is a dish that has taken the world by storm. Made from mashed chickpeas, blended with tahini, olive oil, lemon juice, and garlic, it’s a versatile dip that can be paired with almost anything. The creamy texture and the unique flavor profile of Hummus make it a crowd favorite. Try it once, and it’s sure to become a staple in your kitchen.

When we talk about Asian cuisine, Sushi from Japan is something that cannot be overlooked. It’s a perfect representation of the Japanese culture – simple, minimalistic, yet profound. Sushi is essentially vinegared rice topped with a variety of ingredients, most commonly fish. The balance of flavors and the artistry involved in making Sushi is something that makes it a culinary masterpiece.

Next, we cannot miss out on the American classic – the Burger. The juicy patty sandwiched between soft buns, with an assortment of veggies, cheese, and sauces, makes the burger an irresistible treat. Whether it’s a beef burger, a chicken burger, or a veggie burger, the variations are endless, and each one is as delicious as the other.

Lastly, let’s take a trip to India, the land of spices. Indian cuisine offers a plethora of dishes, each with its unique flavor profile. But, the Biryani is one dish that stands out. It’s a flavorful rice dish cooked with aromatic spices and meat (chicken, mutton, or fish). The amalgamation of flavors in Biryani is something that will leave you craving for more.

To conclude, food is not just about feeding our bodies, it’s about feeding our souls. It’s about embracing different cultures, experiencing new flavors, and making memories. So, let’s embark on this flavorsome journey and explore the world of global cuisine.

CSAK EGY KÉP (31.)

(az iskolapadból …)

 

Akár én is lehetnék.

Ott jobbról.

De nem, 1962-ben én már ’öregebb” voltam.

Te lehetnél?

 

Nézem a képet.

A tanító néni is ott van.

Nem látod?

De, tényleg ott van.

Mindenki őt nézi-hallgatja.

Tágra nyílt szemekkel!

Imádattal.

Lesik-isszák a szavait-kérdéseit.

Nézd csak a harmadik sorban ülő kisfiút, látod a szemében a TANÍTÓ NÉNIT?!

Vagy az elsőben, a dundibbat (mellettem), a kantáros naciban, ugye-ugye?!

Tanulnak, csak tanulnak.

 

Nézem a képet.

Ami akár a Csaba utcai iskolában is készülhetett volna.

Nini: csak nem én vagyok az a kisfiú az első padban?

Nem hiszem.

Akkor már nem a Csaba utcai általánosba jártam.

Ott, a Városmajor utca könyékén.

Tudod, ott, ahol az „Orgia” is „játszódott”.

Mit nem zagyválok össze!

Akkor még nem is olvastam Zoltán Gábor könyvét, nem ismertem a „történetet”.

Apámét sem.

„Nem okos dolog ennyire őszintének lenni…” – de másképp érdemes?!

 

Nézem a képet.

Elönt a melegség.

Pedig kinn hideg szél fú’.

Tél van, mégsem olyan ’62-es tél.

Ma olyan huszonegyedik századi: se ilyen, se olyan.

Persze, „neked semmisem jó”.
Miért van ez, miért lett ez így?

Ja, már nem „kantáros-nadrágban” jársz…

 

Nézem a képet.

Az ártatlan tekinteteket.

Ezerkilencszáz-hatvankettőből.

Talán tavasz, vagy talán ősz lehetett.

A fogasokon kabátok, sapkák lógnak.

Már/még nem tél.

Mégis melegen öltözve.

Tudásra éhesen…

 

Nézem a képet.

A pulóver ismerős.

A nagy gombokkal.

A lecsúszott kantár is.

Hisz’ nekem is ilyen ingem volt!

Ilyen háttámlás iskolapadban ültem én is!

Nekünk is „lyukas” volt a lejtős asztalunk!

Mi is ilyen csöndben-figyelve ültünk a padban?

De ez a csönd, nem félelemből fakad…

 

Nézem a képet.

A nebulókat.

Akik rácsodálkoznak a világra.

Isszák-szívják a tudást.

Övék volt a jövő!

Övék is lett?!

Akik mára már hetvenesek.

Nagypapák-nagymamák (nini: hisz’ ez egy fiú-osztály!) lettek!

Ma már nem ők/mi néznek/ünk tágra nyílt szemekkel a világra, hanem az unokái(n)k!

 

Nézem a képet.

Te is erre gondolsz?

 

Akár én is lehetnék.

Ott jobbról.

De nem, 1962-ben én már ’öregebb” voltam.

 

  1. 01. 12. vasárnap

(Kép: Ilona Toth)

CSAK EGY KÉP (30.)

(az „átkosból” …)

 

Nézem a képet.

A hetvenes évek „szobájáról”.

Akár mi szobánk is lehetne, akár mi is lehetnénk a képen.

Talán Csupi-öcsém éppen kiment a szobából…

 

Nézem a képet.

Már látom is.

A mi lakásunkat.

Két szoba összkomfortos – harminchat négyzetméteres – volt.

A Lágymányoson.

A negyediken laktunk: az egyik szoba ablakából nézhettük a tűzijátékot is.

Az volt anyuék szobája.

Ott volt a TV készülék is.

Belső, zsinóros antennával működött: ha elment a vonat mellettünk, a kép azonnal összezavarodott.

Olyankor én vagy az öcsém igazgatni kezdtük a zsinórt, de általában nem lett jobb.

Akkor még fekete-fehér volt.

Először apámnál, benn a Magyar Televízió kapcsolójában, amikor ment egy jégkorong meccs közvetítése, talán egy „szovjet”-svéd meccs lehetett, a mezük vörös-sárga színeit ott húzták maguk mögött a játékosok, de színes az tényleg színes volt…

 

Nézem a képet.

És már látom is anyámék szobáját: a Fehérvári útra néző erkélyt, az ablakot, a becsukott ajtót előtte a hófehér függönyt; a sarokban ott áll a TV is, a legendás készülék Videoton; mi is ott ülünk előtte: anyu a cső-bútor fotelben, én a másikban, apu a kihúzható kanapé egyik végében, Csupi-öcsém fekszik a kanapén, Babuka masszírozza a hátát, Bandi bá’ a fürdőszoba előtti ajtónál ül a székén, a mitikus köntösében és mindannyian nézzük a filmet, talán a Tenkes kapitányát…

Nekünk is ilyesféle dohányzó-asztalunk volt, a horgolt terítőnk takarta, amikor nem ment rajta az elmaradhatatlan kanaszta parti vagy az ulti apu, Bandi bá’ és Jóska nagyapám között.

A TV mellett ott állt a „szekrénysor”, a „bár”-szekrénnyel, az akasztós szekrényben a fölső polcra rejtették mindig apuék a karácsonyi ajándékokat, egyszer annyira elrejtették a Kvarc 2M filmfelvevőt, hogy már a karácsonyi vacsorát fogyasztottuk a konyhában, nekem kellett szólnom, „nem felejtettetek el valamit?”…

 

Nézem a képet.

A filodendront, virágállványt, a komoly arccal tanuló nebulót.

Nekünk, Csupi-öcsémmel a „gyerek”-szobában íróasztalunk is volt, ott tanultunk mindig – én többnyire Laricsev matek-példatárát, annak is a nehezebb kötetét faltam, ahogyan a könyv mellé odakészített, Babuka által főzött baracklekvárt is.

Meg Ajechint bújtam, a játszmáit az „Aljechin 300 válogatott játszmája” című könyvből, lejátszottam (a könyv mellett ott volt a sakk-vászon is, azon tologattam a figurákat, még a különböző al-variációkat is lejátszottam), azóta is megvan a könyv, ha játszom, mindig d2-d4-lépéssel nyitok, ahogyan ő is tanította…

„Nagy dolog a gyerekkor…” – mormolom magamnak, „békévé oldja az emlékezés…”.

 

Nézem a képet.

Biztosan sokan ráismernének, ha megnéznék.

A többi, már menne magától…

 

Nézem a képet.

A hetvenes évek „szobájáról”.

Akár mi szobánk is lehetne, akár mi is lehetnénk a képen.

Talán Csupi-öcsém éppen kiment a szobából…

  1. 01. 10. péntek

(Kép: Ilona Toth)

LUJZA ÉS JENŐ

(41.)

(utánzat)

„Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…”

 

  • Jenő, utazzunk el Indiába az idén!
  • Lujza, nem megyünk.
  • Akkor legalább Csádba, Dajamendzsalába, olyan szép hely …
  • Először is N’Djamena, másodszor is most ott harcok vannak, harmadszor…
  • De Jenő, te sehová sem akarsz menni!
  • Nekem veled itthon is annyira jó lenni.
  • Jenő! Ez most nem vicc, el akarok jutni még egyszer Indiába és kész!
  • Lujza, mikor voltál Indiában?!
  • Amikor a Seherezádé meséit olvastam, elképzeltem magam, ahogyan mesélek neked az ágyon és te hallgatod a mesémet, kinn lágy indiai szellők fújdogálnak…
  • Lujza! Honnan veszed, hogy Sahrazád szultána Indiában mondott el ezeregy éjszakán keresztül Sahrijár szultánnak mesét?
  • Azt én nem tudom, de mindegy is, azóta akarok elmenni Indiába és kész.
  • Nem megyünk, és kész.
  • De Jenő, vihetnénk anyát és apát is, meg a szomszéd Pista is jöhetne, legföljebb azt mondjuk: ő a testőrünk, te hozhatnád a nyolcvanéves háziorvos-körzeti dokinődet is, aki a náthádat kezelte a múltkor, úgyse látta még Indiát.
  • Lujza, fejezd be, kérlek…
  • Te ott is Twitterezhetnél nyugodtan.
  • Miről írnék én a Twitterre?
  • Azt nem tudom, de biztosan találnál egy témát, az Orbán miniszterelnök úr is találta azt a támadást, ami Dajamendzsalában történt, olyan szépet te is tudnál írni, hogy „nehéz szívvel” hallottál a szuverenitási és biztonsági erőfeszítéseikről mert tényleg szívmelengető, hogy ott még nyelvtörvény sincs a magyarok ellen, mint Kijevben…
  • Most már elég volt, Lujza, tényleg elég, légy szíves és melegítsd meg a töltött-káposztámat…
  • De utána, ugye, megbeszéljük az indiai utat?!
  1. 01. 09. csütörtök

ARS-POETICA

„… a szerkesztők legfontosabb kérdése nem az volt, hogy hányan fizetnének azért, hogy ezt elolvassák, hanem az, hogy mi a bizonyíték arra, hogy mindez igaz…” (Philosophical Transactions of Royal Society ars poetica 1665.)

 

1665-ben.

Persze, ők tudósok, felfedezők-kutatók voltak.

 

Ezek a kormány tagjai: miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok vagy a hatalom lakájai.

 

Ők meg akarták ismerni, meg akarták ismertetni a világot! És persze – azon keresztül – meg is akarták változtatni!

 

Ezek: semmi változást, mindent a hatalmukért, csak az számít, ha hazugság árán, akkor hazugság árán, az sem lesz drága, majd sokat kell ismételni és akkor átjön, ha nem is igaz.

 

Akkoriban – szemben a katolikus egyházzal – nekik nem volt pénzük, nem voltak földjeik, hatalmuk se, nekik „csak” a tudásuk-tisztességük volt, az volt-lett a „pénzük”, amivel aztán elnyerték követőik-tisztelőik, az emberek bizalmát.

 

Ezeknek pénzük, földjeik, kastélyaik, majorságaik vannak; tisztességük egy szál se, ahogyan szégyenérzetük sincs; hogy is mondta: „csak ne mi nyerjük a legtöbbet”, ma már ez sem számít.

 

Nekik, a XVII. századi tudósoknak „önhelyesbítő mechanizmusuk” is volt: ha cáfolták az állításukat, már nem is lett állítás.

 

Ezeknek mit sem ér a cáfolat, legföljebb másról kezdenek beszélni, különben is: „közöd”? Ezeknek semmi sem szent, csak a HATALOM.

 

De „És mégis mozog a föld”!

Hogyan írta a költő:

 

„Nincs alku – én hadd legyek boldog!

Másként akárki meggyaláz…”

 

  1. 01. 09. csütörtök

KORRUPCIÓ, BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS ÉS A MAGYAR VALÓSÁG – ROGÁN ANTAL AZ OFAC-LISTÁN

Mohammed.

Berlinben 2018 óta

a legnépszerűbb keresztnév

a Mohammed.

Szép új világ.

Magyarországot meg kell őrizni

magyar országnak!
(Menczer Tamás)

Elhiszed neki?
Ha igen, miért hiszed el?
Mert sokan-sokszor mondták neked, még a kormány is?
Mert korábban te is így gondoltad és hitted?
Ha nem, miért nem?

Harari valahogy így írt erről: azért, mert sokan mondják és sokszor, még nem biztos, hogy igaz.
A történelmet gyakran formálta az ismétlés hatalma, nem pedig az igazság ereje.

1487-ben megjelent a Boszorkánypöröly (Malleus Maleficarum) Heinrich Kramer és Jakob Sprenger inkvizítori műve, amely akkora sikert aratott, hogy száznyolcvankét év alatt huszonkilencszer nyomtatták ki! A katolikus egyház támogatásával olyan tömeghisztéria alakult ki, hogy a boszorkánynak bélyegzett áldozatok száma a XVI-XVII. században meghaladta a százezer főt. Voltak olyan városok, ahol a lakosság 3-17 százalékát boszorkánynak minősítették.

Ahogyan akkor a tömegmanipuláció boszorkányokat teremtett, ma hasonló eszközökkel gyártanak ellenségképeket. Migránsok, romák, zsidók – bárki lehet célpont, akire akarják. Csak egy „kis” hazugság kell, egy „kis” szenzáció, egy jól kigondolt és irányított narratíva.

Rogán Antal ügye

Kitiltották az USA-ból.
Ez a tény: az emberi jogok súlyos visszaéléseinek és korrupciójának elkövetése miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium nyilatkozata szerint: „a korrupció aláássa egy ország kormányzó intézményeit és korlátozza gazdasági fejlődését, rövidlátó előnyöket biztosítva néhány kiválasztott számára, miközben megfosztja a jövő generációit a hosszabb távú haszontól.”
(Forrás: OFAC sajtóközlemény)

Az összes többi csak kísérő duma: víz a whisky mellé.
Már aki vízzel issza.

Te hogy látod? Itt megállsz, kortyolgatod a whiskydet, vagy hígítod vízzel, és hozzáolvasod, ki mit mond?
Vizezzünk egy kicsit:

  • „David Pressman és David Pressman álruhában (képek Pressmanról és Magyar Péterről). Újra itt van Soros. Ennyi.” (Deutsch Tamás)
  • „Pressman nagykövet/kampányaktivista úr utolsó intézkedésére mondják mifelénk: „k*rva gyenge”.” (Kubatov Gábor)
  • „Pressman kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista…” (Kocsis Máté)
  • „Ez a bukott amerikai adminisztráció által Magyarországra küldött, innen azonban sikertelenül és dicstelenül távozó nagykövet személyes bosszúja Rogán Antallal szemben.” (Szijjártó Péter)

Sehol nincs tényszerű cáfolat, hivatkozás, csak ennyi: „ez bosszú”. Persze arra sincs tárgyszerű bizonyíték. Rogán néma.

Megtehetné: az USA bíróságán megtámadja a döntést, megcáfolja, megfellebbezi. De ebben az esetben nem a magyar Alkotmánybíróság mondja majd ki a végső szót! Ez nagy kockázattal járna, hát nem teszi. Kussol.

Mert Rogán nem seprűn repülő boszorka, aki a Sátánnal hált, nem egy, a hatalom által üldözött – hanem egy hatalomban lévő bűnöző.

„Önhelyesbítő mechanizmusok” kellenének

A fékek és ellensúlyok rendszere lehetne ilyen. De Magyarországon, a NER világában ez nem létezik. Indiában sem…

Hát megy minden tovább a maga útján.
Egyesek listákra kerülnek, mert korruptak.
Mások kígyót-békát kiáltanak a listára tevő(k) ellen.

Te kinek hiszel?
És miért?

  1. 01. 08. szerda

MAGYAROK

Az egyik „makkegészséges” – (közpénz) milliókért Indiában nyaral.

A másik is, aki – pedig nem is futsalozik és nem a külügyminiszter – két év alatt százharminckettő (132) milliót röpköd el.

A harmadik „leugrik a 2B Terminál galériájáról” és meghal.

 

Az egyik előrehozott választást akar.

A másik is.

A harmadik, „aki kifejezi a nemzet egységét”,magyarok pingpongozik az irodájában, miközben magában és a Facebookon „mormolja”: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3:2)

 

Az egyik emigrál, „kitántorog” Angliába.

A másik haza jön meghalni.

A harmadik fuldokolva-kacagva-némán itthon keresi a „hetedik krajcárt”…

 

  1. 01. 07. kedd

CSAK EGY KÉP (29.)

(a kertünkről)

 

Nézem a képet.

A kertünkről.

2024-ből.

Csak néhány napos.

Éppen havazott.

Ötven év múlva: vajon mire gondol majd, aki nézi…

 

Nézem a képet.

És peregni kezd a „film”: majdnem ötven éve, a hetvenes évek végén is havazott, akkor jöttem ide először; a kocsival-Trabanttal nem is tudtunk bekanyarodni a Szőlőtelep utcába (még nem volt egyirányú), ott is hagytuk azt a Rákóczi úton: akkora volt a hó, alig bírtunk a félcipőnkben lecaplatni a friss-szűz hóban, csak a mi lábnyomainkat fújhatta be utánunk a szél; se kocsiút, se járda nem látszódott, csak a fehér hó, igaz járda se’ volt még akkoriban.

Az ebéd utáni csöndbe néha-néha egy-egy malac-disznó visítás, kukorékolás, vakkantás harsant, de a csípős hideg néma-mozdulatlanságát az se tudta darabokra szakítani.

Akkor nem városba, faluba érkeztünk, gáz-csatorna-kábel tévé nem romolhatott még, a víz is a kerti kútból merítkezett…

 

Nézem a képet.

Tovább pereg a film, már nem is tölti be a szobákat az olaj szaga, amikor beindítjuk a fűtést; már a kocsibeálló alatt is kockakövek vannak, a kocsi fölött már Jancsi-építette tető van, ahogy a teraszok fölött is; még fönn a parabola antenna a tetőn, de már funkciótlanul, csak egy mementó; már kert van és tó a veteményes helyén; most éppen Thessza hallgatja a kutya-postát és „kiabálva” futkos kerítéstől kerítésig; Mama és Papa már föntről nézik – talán – mosolyogva a havazást…

 

Nézem a képet.

Vajon ötven év múlva ki nézi majd?

És vajon akkor majd neki milyen film pereg a szemei előtt?

És vajon mi lesz itt, hol egykor „vár állott…”?!

Mire gondol majd?

Talán ránk is…

 

Nézem a képet.

A kertünkről.

2024-ből.

Csak néhány napos.

Éppen havazott.

  1. 01. 05. vasárnap

A FANATASZTIKUS 2025. ÉV REPÜLŐRAJTJA

Hisz’ már Indiában „nyaralok-gyógyulok”!

Hisz’ már a minimális órabér is magasabb, mint az USA-ban: ja, nem is nálunk, Lengyelországban!

Hisz’ már hétfőtől „az MVM szó nélkül kikapcsolhatja a gázt és az áramot”, mert lejár a november 29-től bevezetett kikapcsolási moratórium!

Hisz’ már a Dr. Sulyok is ”… a maga helyén” használja a Facebookot!

Hisz’ már Meloni is járt Trump birtokán, nemcsak …!

Hisz’ már megint nyertem a konzultációs kérdőíven…

Hisz’ már az árak emelkedtek is, a forint árfolyama meg alulról szagolja az ibolyát…

Hisz’ már meg is van a terv az Újpest FC új stadionjának a helyszínére, még felhúznak egy futsalcsarnokot is!

 

Hisz’ még nem is káromkodtam egy jót…

 

  1. 01. 05. vasárnap

(Kép: maykaroly reddit alapján)

FIZETŐS… (FIDESZ)

(Lekordonozták a Halászbástyát, 1500 forintért lehet kinézni a Dunára)

 

„1948 június 10-ig a Margit-sziget – a Tanácsköztársaság 1919-es uralmának időszakát leszámítva fizetős volt” – olvastam valahol. Akkoriban ezt azzal indokolták, hogy a fenntartási költségeket pótolni kell, de a Haladás című újság 1947-ben mégis arról írt, hogy „természet mindenkié, tehát kell, hogy a Margit-sziget mindenkié legyen, mert – bármily csodálatosan hangzik – még ma, a demokráciában igen sokan vannak, akiknek nem áll módjában 1 F 50 fillért fizetni egy kis természetért, egy korty friss levegőért. A Margit-sziget ma is csak azoké, akik megfizethetik a belépődíjait.”

 

Ez a gondolat mára is érvényes. A Halászbástyánál bevezetett belépődíj csak egy lépés a sok közül. Fölkészül a Balaton, ahol már most is sok szabadstrandot lezártak vagy fizetőssé tettek. A Velencei-tónál egyre több területen magánérdekek veszik át az uralmat, kizárva a helyieket és turistákat. A Kékestető parkolási díjai folyamatosan emelkednek, miközben a kilátóhoz vezető utak karbantartása elmarad. A Hősök terén a Király szobrok köré tervezett rendezvényekkel is egyre inkább kiszorítják az egyszerű járókelőket.

 

Magyarország a magyaroké?

 

Azt nézel meg, amit akarsz és meg tudsz fizetni: annyit is érsz. Egy ország, ahol a természet és a közösségi terek már nem mindenkié, hanem csak azoké, akik megengedhetik maguknak. Ez egy figyelmeztetés: merre tartunk?!

  1. 01. 02. csütörtök