Vélemény kategória bejegyzései

PISZKOZATOK – VÁZLATOK

Gyűlnek, csak gyűlnek.

A vázlatok, a témák, az ötletek.

Néhol már a nyitó-mondat is megvan.

Mégse, nem íródnak meg.

Ezek „csak” rólam-rólad-rólunk szólnának.

Pillanatokainkról, örömeinkről-bánatainkról, talán az unokáinkról is.

 

De nem íródnak meg.

Az istennek sem.

Pedig nem szólnának arról, hogy találkoznék az ukrán elnökkel.

Arról sem, hogy az orosszal is.

Mert „BÉKEMISSZIÓ” elhivatottságom van.

Meg, hogy – utána – megyek a Türk Tanács ülésére.

Korábban arról sem írtam, kilépek a Néppártból, még azelőtt a pillanat előtt, hogy kizárnának.

Arról sem, hogy bolhából elefántnak képzelem magam. (Bár akár lehetnék is az, ha csak a hasamat nézzük.)

A focimániámról sem.

Pedig „szeretem a focit”.

De nem jutottunk a nyolcba.

A tizenhatba se.

Szerencsére: képzeld el, hogy rohant volna vissza megnézni a meccset – Németországban?!

 

Nem adtam neki fölhatalmazást, hogy röpdössön, ahova csak akar.

Mások igen.

Demokrácia van.

Hát röpdös.

Az van?

Már megint „lett” Tiszánk is.

Hogy szép, szabályozott mederben folyjék.

Hát úgy folyik.

Demokrácia van.

Úgy folyik, ahogy csak akar.

Az is…

 

Nem erről akartam írni.

A vázlatok, jegyzetek, az első mondatok nem erről szólnak.

„Csak” az elviselőkről, az elszenvedőkről, a hazájukban migráns-idegeneknek bélyegzettekről.

A tátogó halakról, a levegő után kapkodó fuldokolókról.

A következményekről.

Az meg kit érdekel.

Amikor ő szárnyal a magosban…

 

Gyűlnek, csak gyűlnek.

A vázlatok, a témák, az ötletek.

Néhol már a nyitó-mondat is megvan.

Mégse, nem íródnak meg.

Ezek „csak” rólam-rólad-rólunk szólnának.

Pillanatokainkról, örömeinkről-bánatainkról, talán az unokáinkról is.

 

  1. 07. 05. péntek

„ELŐFESZÍTÉS”

Még mindig olvasom, a Gyors és lassú gondolkodás-t.

Most éppen az asszociálásról szóló fejezetet.

banán              hányás”.

Azt írja Kahneman, „erről 1-2 másodperc alatt sok minden eszünkbe jut” – kellemetlen emlékek-élmények, talán abba is hagyod az olvasást, anélkül, hogy egyáltalán alaposabban belegondoltál volna a fent látott szavak jelentésébe.

Persze: mert automatikusan működött az agyad! Érvényesült az ELŐFESZÍTÉS hatása, azaz az inger előzetes észleléseinek a felidézése és annak nyomán te is (én is) előhangolódtál.

 

Nézem a meccset: rúgják a labdát az EB-ért, ilyenek is, olyanok is – labdarúgók. Beugrik a korábbi „legendás” mondás-elszólás: „épphogy lejöttek a fáról Afrikában, és már hozzák is őket”.

banán               hányás”.

Hallgatom a 2018-ban Orbán Viktorral Miskolcon készült interjút: „Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták, mi lett belőle. A miskolci emberek pontosan tapasztalták már, mi van akkor… pedig azok az emberek, akik ide bejöttek, ők Magyarország területéről jöttek Miskolcra. Most képzeljék el, mikor az országhatáron kívül érkeznek kultúrájukban, szokásukban, életfelfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek.”

banán              hányás”.

Beleolvasok az interneten fölbukkanó hírekbe: „Patrióták Európáért” …  elfogadták a csoport „Patrióta kiáltványát”, persze köztük van a magyar miniszterelnök is, a többiek levitézlettek, akiket – egyszer-másszor – levetett már a hátáról a ló. Euroszkeptikusok, nacionalisták, populisták, (szélső)jobboldaliak, nemzeti konzervatívok.

banán              hányás”.

 

Még mindig olvasom, a Gyors és lassú gondolkodás-t.

Most éppen az asszociálásról szóló fejezetet.

  1. 07. 02. kedd

HANGFELVÉTEL

A Lim-Lom csatornán terjed egy nemrégen, még az önkormányzati választások előtt(a pontos időpont nem ismert még) – titokban és titkosszolgálati eszközökkel – fölvett hangfelvétel, amin Ártunk és Ormányunk vezető politikusai, valamint a mINDEN kILOMÉTERKŐNÉL OTT VAGYUNK öZTELEVÍZIÓ riporterei, a kANDINER, a kiPOSZT és az aGYAR nEMZŐ újságírói beszélgetnek jugoszláv békaemberekkel. A titkos felvétel miatt a Rendőrség már hajnali három óta megkezdte a nyomozást a felismerhetetlen tettesek (Soros-Gyurcsány-Karácsony-brüsszeliták-tiszaisták és társaik) ellen. A szereplők hangja a felvétel alapján alig azonosítható, mert – ahogyan az közismert a bennfentesek előtt – az „ürgebőr” a hangokat eltorzítja; az adriai tenger moraja, az italos-poharak koccintgatása, élesen fölharsanó női sikolyok, napvédő tubisok kupakjainak kipattintása (szinte) lehetetlenné teszi.

A beszélgetők azonosítása elkezdődött, de nagyon nehéz körülményes, és ahogy azt az elhíresült „Schadl” ügy óta a közvélemény tudhatja: a keresztnevek (Tóni, Cecília, Gergő stb.) említése nem elég és főleg nem perdöntő (valószínűleg a video-felvétel sem lenne fölhasználható itthon, , különös tekintettel arra, hogy a felvétel nem Magyarországon készült, s csak „ürgebőrbe” csomagolt embereket ábrázol).

Mindezekre – és a nagy melegre – tekintettel a felvételeket kivonatosan, forrás-megjelölés nélkül és megjegyzésekkel ellátva tesszük mi is közzé:

 

  • Tónikám, egy Martinit?
  • 100 ml-t, hozzá Graninit, citromlével és jégkocká… (a végét elnyomja egy sirály hangja)
  • Árpi, Gergő … (itt megint nem érthető a többi fölhangzó név), ti mit isztok? (töltögetés, bugyborékolás, koccintgatás, böfögő hangok)
  • Na, akkor kezdjük: hogy csináljuk?
  • Háború és ketten induljanak, egy jó rendőr meg egy rossz, akit a végén visszaléptetünk; Szoboszlai a Mekiben és orrán-száján foci!
  • Legyen a végén egy hangfelvétel is, egy villamosos a Karigeritől, mindegy mi van benne, azt bízzuk a Józsiékra.
  • Plakátok, plakátok, egész plakát-erdő legyen, a közpénz megint ne számítson, úgyis odamegy, ahova köll… (nem érthető, milyen nevek hangzanak el)
  • kéne valami bors is, valami új hang, új dizájn, ami megbolondítja az embereket; valami új (itt nem érthető, hogy mi hangzik el, talán ellenség vagy megbízható ellenfél, aki tudja mennyire és meddig kell elmennie)
  • De mindig emlékeztessünk a fő ellenségre: háború, Soros-Gyurcsány! Tőlük kell, hogy az emberek féljenek!
  • Ne fürgyünk le? (kis csönd, majd csobbanások, harsány kiáltások, kis idő múlva)
  • Folytassuk! Hogyan, kikkel csináljuk?
  • A Jutka férje jó lesz, ismerem őt, a végén kimehet zsozsóért Brüsszelbe, talán beveszik majd a Néppártba őt, jó fül lesz… (talán a középkorú nőkről, a csalódott baloldaliakról folytatta…)
  • Sokszereplős műsor is legyen a köztévében, szigorúan kötött feltételek mellett, megbízható riporterekkel és vita nélkül… (nem hallható beszélgetés a riporterek személyéről, annyi kivehető, nő is legyen meg egy férfi)
  • Vonulnunk is kell, szűk helyeken, ahol többnek látszunk, most nem kellenek lengyel zászlók, a közpénz itt sem számít majd!
  • Ki szól a Misinek?
  • Minek… (nem hallatszik tisztán, talán bábu, talán bárgyú, valami ilyesmi)
  • És a végén, mi legyen a végén?
  • Mi lenne: győztünk és minden megy tovább a maga útján!
  • És a bűnös városban?
  • Mindent óvunk! Hónapokig eltart majd a hajcihő, de ezt majd akkor megbeszéljük megint, itt a Jachton, az Adrián… (újabb csobbanások zaja, majd egy sikítás: cápa, te marha, megijesztettél)
  1. 06. 30. vasárnap

MA (még) NEM …

„Becsület megvédve. Imádkozunk Varga Barnabásért!”

(Orbán Viktor)

 

Posztoltak.

A kormány tagjai.

Se.

A csöndesedő, Brüsszelbe költöző sem.

Se itt, se ott.

Csak vak komondorok ugatnak mindenfelé…

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Pedig a magyar kormány is összeült a VIP-lelátón.

Még a Csányi is ott volt.

Az „egyszer volt, hol nem volt” elnökasszony nem ott ült.

Viszont a „levitézlett” feleség ott virított.

A volt férje – a gyerekekkel – máshol.

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

(Pedig előtte mit is nyilatkozott a Dominik: „Menjünk, ameddig csak lehet, és a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés…”.)

De most sérült volt.

Annak idején mindig „az a hülye akác, az!” volt a hibás, a kapufa, ahogy Hofi mondta.

Ma az angolok meg a Ronaldo.

Ők lettek a „hülye akác-ok”.

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Korábban („64-ben) bronzérmesek voltunk.

Igaz, akkor nem volt tizenhat csapat.

Se lelátós, jakuzzis, VIP szektoros stadion se – Felcsúton.

„72-ben „csak” negyedikek lettünk.

Aztán 2016-ig bakfitty volt a nevünk.

Aztán megint jött nekünk a Kánaán: ’16-ban 13-dik; ’20-ban 20-dik; most 18-dik helyre futotta.

A VB-kről most nem írok.

Minek.

A „Darts-vb”-re se jutunk ki…

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Pedig alig van közöttük NB1-es futballista.

A többség nem itthon tanulta a szakmát, nem itthon nevelkedett érett focistává,

Külföldön váltak PROFIKKÁ.

Másrészük „honosított-magyar labdarúgó”, bár van köztük olyan is, akinek tolmácsolni kell, amikor interjút ad egy magyar riporternek.

A hazaiak olyan profisok.

Egy részük innen is, onnan is.

Jól érzik magukat.

A bőrükben.

Én-te-mi „le vagyunk xa.va”.

Nem jól van ez így…

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Pedig szurkoltam nekik.

Tényleg.

Pedig – ahogyan a kokárdát is – elvették tőlem a szurkolás örömét-bánatát.

Mert csak „Ő, ŐK” a magyarok…

 

Ma még nem posztoltak.

A kormány tagjai.

Se.

A csöndesedő, Brüsszelbe költöző sem.

Se itt, se ott.

Csak vak komondorok ugatnak mindenfelé…

 

  1. 06. 27. csütörtök

(Kép: printerest)

LEHET MEGFONTOLTAN IS??!

„Minden rózsa virág.

Egyes virágok gyorsan hervadnak.

Tehát egyes rózsák gyorsan hervadnak.”

(Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás)

 

 

Mióta nyugdíjas lettem, egészen megváltozott a napi ritmusom.

Az improduktív, látszólagos pótcselekvések-pihenések uralják az időmet.

Kávézgatások, pipázgatások-pipatisztogatások, lassúló-rövidülő séták, meccs-nézések – és persze kifakadások, dühöngések a világ alakulásán, a napi semmittevések egyhangúságán (az élet reménytelenségén, az elmúlásán).

És persze olvasás.

Most éppen Daniel Kahneman-t olvasok, aki arról ír … – mindegy, olvasd el te is.

Az előbb tőke idéztem.

Itt egy másik is: „Egy ütő és egy labda együtt 1,10 dollárba kerül. Az ütő 1 dollárral többe kerül, mint a labda. Mennyibe kerül a labda?” Kapásból válaszoltál? Hangosan is kimondtad, vagy csak magadban mormoltad? Mi volt a válaszod? Na most egy kicsit gondolkodj, nem kell gyorsan válaszolnod, vegyél mély levegőt, aztán… Megint ugyanaz a válaszod? Képzeld el: Kahneman szerint a Harvard-, MIT- és Princeton-hallgatók 50%-a sem adott jó választ! (Kiszúrjak veled, csak a végén írjam meg a helyes választ, kényszerítselek a bejegyzés az elolvasására, ahogyan azt a „jó” manipulátorok teszik, legyek én is olyan, mert „a cél szentesíti az eszközt”? nem, fölmentelek a további olvasás alól, ha nem érdekelt eddig se: „5 cent”.)

Észre sem veszem-veszed vesszük, hány és hány ilyen „kérdés” merül föl az életünk során, amire kapásból-rutinból-megszokásból azonnal reagálunk-válaszolunk, aztán később, egy kicsit már lehiggadva-csillapodva újra-gondoljuk a kérdést, aztán egy másik választ adunk – de akkor már késő lesz.

Ilyen világban élünk!

„Drága Mama-anyósom” alig bírta megtanulni a színes televízió csatornáinak a kapcsolását, amikor mar orrba-szájba „lettek” és közöttük lehetett választani. Anyám-Mami ugyanígy: mindig „elöntötte a víz”, , ha az automatából pénzt kellett levennie, nehezen tanulta meg bank-kártyája PIN kódjának a használatát. Nagynénikém, Éva néni 80 felett tanulgatta a Skype használatát, mert egyik unokája Spanyolban folytatta életét…

Erőfeszítést kellett tenniük, hogy legyőzzék szorongásukat, hirtelen reakcióikat.

„Rövid az élet…”, dúdolgatom a dalt, „de amíg élek…”.

És mennyire fölgyorsult!

Ha akarod-akarom, ha nem: reagálni kell – nincs (ez nem) mese!

Napról napra, percről-percre válaszokat kell adnod-adnom, és válaszokat is adsz-adok: hogyan segíts-segítsek a gyereknek-unokának; ezt vegyem vagy amazt; menjek-e sétálni vagy inkább ledőljek a hűvösbe; őt támogassam vagy a másikat; mit olvassak és miért; mit nézzek meg az interneten; legyen-e véleményem vagy…

 

Mióta nyugdíjas lettem, egészen megváltozott a napi ritmusom…

  1. 06. 26. szerda

CSAK EGY KÉP (23.)

(„Berlinből”…)

 

Egyszer voltam én is ott.

Annál a falnál.

Kelet-Berlinben.

Akkor már magasabb volt.

Akkor már át sem lehetett látni.

Vissza se…

 

Talán ’72-ben lehettem ott.

A Közgáz egyetem (a régi, a Marx Károly nevű) tervmatematika csoportjával mentünk Varsóba, egy háromhetes szakmai tanulmányútra, akkor még kosaraztam és a kosár-csapatot – éppen arra az időre – meghívta a berlini egyetem egy meccsre, hát átvonatoztam Berlinbe, éjjel utaztam, reggelre ott voltam, a csapat csak délután érkezett, volt egy „szabad” délelőttöm, hát lófráltam-sétáltam a városban, emlékszem, délkörül az Unter den Lindenen magamban baktattam, rengeteg ember sietett a dolgára, piros lámpához értünk, én jó magyar szokás szerint nem törődtem a lámpával, mentem volna tovább, de hirtelen megragadott egy kéz és visszarántott, valamit mondott is németül mérgesen, egy kukkot sem értettem belőle, viszont mindenki állt, csak állt ott, a sarkon, a lámpa előtt, nem mozdultak, csak néztek rám szúrós szemekkel; később, amikor a fal mellett sétáltam, mellém penderült egy srác, angolul megszólított, hamar megtaláltuk a közös hangot, amerikai diák-srác volt, hívott, menjünk át Nyugat-Berlinbe körülnézni, én csak bámultam rá és irigykedtem, nekem nem volt oda se vízumom, se engedélyem, merszem se, ja: kikaptunk…

 

És, ha ma Berlinben sétálgatnék, mellém penderülne egy amerikai nyugdíjas, beszélgetnénk, cseverésznénk, hívna-e magával egy magyar-nyugger embert, vagy csak szánakozva nézne rám?

 

Egyszer voltam én is ott.

Annál a falnál.

Kelet-Berlinben.

Akkor már magasabb volt.

Akkor már át sem lehetett látni.

Vissza se…

 

  1. 06. 25. kedd

(Kép: George Robert Vitkos Press)

CSAK EGY KÉP (22.)

(Nataljától?)

 

Mindannyian zsiráfok vagyunk?

Akik rabjai vagyunk a hosszú nyakunknak?

Mindent csak „onnan-felülről” szemlélünk?

Csak onnan látható?

Csak így lehet nézni?!

És látni?!

 

Nézem a képet.

A „képet a képben”.

A fehér vásznon egy piros kalapot.

Amit a „festő” lát.

Én látom a festőállvány mellett a csinos modellt is.

Fekete haját, lecsúszó vállpántját, a karcsú-testére simuló vörös ruhát.

A „festő” csak a kalapot látja.

Én viszont nem látom a kalap közepét.

A kis kiemelkedést.

A festő ellenben azt látja.

Ha én lennék a festő, más lenne a festmény.

Ha a „festő” lenne a „kép a képben” nézője, talán nem is értené a képemet.

 

Nézem a képet.

A „képet a képben”.

Elgondolkodom.

Itt és most észrevettem.

Amit a valóságban, a napi életben talán nem is veszek-veszünk észre.

Mert rohanok-rohanunk; mert gyors válaszokat akarok-akarunk adni; mert mindenre azonnal kell reagálnom-reagálnunk – mert manipulálnak engem-téged; mert – a maga csodáival – vár a virtuális világ és nem hagy nyugodni, meg húz és erősen tart a fotel is …

Ezért nem veszem-vesszük észre.

Hogy hosszú a nyakam-nyakunk, ezért csak onnan nézünk.

Hogy onnan nézve a világot, csak egy kis szelete látszik.

Csak a piros-karimás kalapja.

Ha nem mozdulok-mozdulunk, mindig ugyanazt látom-látjuk.

A piros-karimás kalapot.

Ezért kéne – néha-néha – mozdulnunk.

Ezért nem lennék-lennénk zsiráfok.

 

Nézem a képet.

A „képet a képben”.

Én szeretem a focit, te nem; én leizzadok-üvöltözök a meccsek közben; te nem is érted, mire az a nagy felhajtás.

A kokárdát is szeretem-szerettem.

Aztán egy választáson elsajátították.

Ahogyan a focit is.

„Reszkessetek!”

 

Nézem a képet.

A „képet a képben”.

Fölköltözött a Karmelitába.

Lenéz a városra, a világra, rám-rád.

Csak kalapot lát.

Meg a focit.

Talán háborút is vizionál.

Onnan föntről minden Soros-Gyurcsány-háború-brüsszeliták.

Fenn csak neki lehet-van igaza.

Nem érti, hogy nem lehet ezt érteni.

 

Viszont én mást nem értek, talán te sem…

 

Mindannyian zsiráfok vagyunk?

Akik rabjai vagyunk a hosszú nyakunknak?

Mindent csak „onnan-felülről” szemlélünk?

Csak onnan látható?

Csak így lehet nézni?!

És látni?!

 

  1. 06. 24. hétfő

(Kép: Natalja)

„VALAHOL EURÓPÁBAN”, EGY KISVÁROSBAN…

Tizenhét-tizennyolcezre kisvárosunkban a 2024-es önkormányzati választásokon – ahogyan az előzőn is – csúfos vereséget szenvedett a Fidesz.

 

Polgármester-jelöltje „csak” második lett (közel 10%-kal lemaradva), pedig a kisvárosunk tele volt óriás-plakátjaival; folyt itt dínomdánom nyakra és főre; még a SAS is „lerepült” hozzánk – igaz, csak az arra „érdemesek” ropogtathatták meg „széles”, „zakóba-pánczélba” bujtatott hátát.

A tizenkéttagú képviselőtestületbe – egyéni képviselőjelöltjeik közül – is csak három (3) jelöltjük jutott be „egyeneságon”, igaz, egy további (éppen a polgármester-jelöltjük) a kompenzációs listáról mandátumot kapott.

A képviselőtestületben most hat (6) KV (független egyesületi), négy (4) Fidesz-KDNP-SZEP (nem-független egyesületi), valamint egy (1) – tegnapra-mára – „volt” jobbikos-fideszes képviselő lesz.

Ha a „csillagok” (meg a háttér-alkuk) is úgy akarják (és miért ne akarnák úgy, hisz’ pénz-paripa-fegyver van elég „náluk”, ilyen „háborús” időkben), „tiszta” patt-helyzet lesz a testületben: minden alkalommal a „POLGI” szava dönt majd.

Nem is lenne ezzel semmi baj.

Majd megoldják.

Vagy „lezsírozzák”.

 

Kedden lesz testületi ülés.

Még a régi ül össze.

A NYILVÁNOS meghívó szerint 13 napirendet tárgyalnak majd.

Három (!!!) előterjesztést zártkörűen tárgyalnak majd.

Az alpolgármester tisztségéből történő visszahívását, az MLSZ pálya ügyében kötendő egyezségkötésre vonatkozó javaslatot,  a Barátai Társaság székhelyhasználatát, valamint egy ügyfél panaszát.

A visszahívandó „alpolgi” a választásokon legtöbb képviselőséget szerző egyesület tagja, aki elindult és negyedik lett a „POLGI”-választáson is.

Négy és félévig együtt dolgoztak.

A „POLGI-t” 2009-ben az az egyesület támogatta, amelyik akkor is, most is a legtöbb képviselőt küldhetett a testületbe.

Aminek – akkor is, most is – az „alpolgi” is a tagja.

A kisvárosi „rossz nyelvek” és a suttogó propaganda szerint” nem felhőtlen a viszonyuk.

Sőt.

A „végén” már nem is beszéltek.

Egymással.

Most a „POLGI” benyújtotta az „Elbocsátó, szép üzenet”-ét.

Október elseje előtt.

Természetesen zárt ülésen tárgyalják majd.

 

Legalább is: nem elegáns …

 

Aztán tárgyalni fogják a focipálya ügyét is.

Persze azt is zártan.

Biztosan üzleti titok.

Mert (mostanában) annyian akarnak focipályát létesíteni, fenntartani, üzemeltetni.

Biztosan itt is, a mi kisvárosunkban.

Mert ez a jövő!

A mi kisvárosunkban is…

 

Nem vagyok bennfentes.

A részleteket nem ismerem.

Arról nem ír(t) a kisvárosi sajtó sem.

Biztosan „nem jól látom” a helyzetet.

Jó lenne, ha (megint) nem lenne igazam: nem lesz „leszalámizás”, nem lesz örökös-állandó patthelyzet, nem lesz álló-háború…

 

Tizenhét-tizennyolcezre kisvárosunkban a 2024-es önkormányzati választásokon – ahogyan az előzőn is – csúfos vereséget szenvedett a Fidesz.

 

  1. 06. 23. vasárnap

FOCI – MÉG

„A futball lényege ugyanaz, mint a politika lényege. Nem az a kérdés, hogy hol van most a labda – mindenki láthatja, hol van most a labda –, hanem az, hogy hol lesz a labda. Ha másoknál hamarabb megérted, mi fog történni, először reagálhatsz, és nyerhetsz.” (Orbán Viktor)

 

„panem et circenses”, avagy kenyeret és cirkuszt (Decimus Iunius Iuvenalis)

 

„Tegnap hajnalban nagy gyász érte a focivilágot. Európa ezer legjobb focistájával a fedélzeten zátonyra futott és elsüllyedt a Golden Star turistahajó. Senki sem élte túl a szörnyű katasztrófát.

A szerencsétlenségnek nem volt magyar áldozata.”

 

„- Mi ez a nagy nevetés odakint?

– Derül az ég, uram.” (Jean viccek)

 

Még nem tudni: hétfőn (már) jönnek is haza.

Azt se: a skót-magyar meccsen megint tele lesz-e a VIP szektor a magyar kormány tagjai kipökött szotyi-héjaival.

Az eredményt se tudjuk – még.

Bármi lehet – még.

Akár nyerhetünk is – még.

A legjobb harmadikokként akár tovább is juthatunk – még.

A szurkoló bízik a csodá(k)ban – még és mindörökké…

 

2004-ben, az Unióban még megelőztük az egy főre jutó fogyasztásban Litvániát, Romániát, Lengyelországot, Horvátországot, Észtországot, Lettországot.

Ma már Magyarország a legszegényebb országgá váltunk – az uniós fogyasztásnak csak a hetven százalékán állunk (2023-as adatok).

Viszont mi kijutottunk a 2024-es foci EB-re.

Az elmúlt tíz évben, 2021-ig az állam 356 milliárd forintot költött a focira a társasági adókból.

Ebben az M4-es-csatorna közvetítési jogdíjai nincsenek benne.

AZ RTL szerint „4,5 millió forint az NB I-es focisták átlagos fizetése”.

Az agyon-ajnározott Fradin kívül az utóbbi években alig élik túl a nyarat az európai kupákban induló magyar foci-csapatok.

A válogatottban honosított, nem Magyarországon focizó labdarúgókat (is) találhatunk.

A magyar egészségügy, oktatás, szociális ellátások, infrastruktúra európai helyezéséről nem adnak tájékoztatást az M-es-csatornák műsorai…

 

Mindjárt kezdődnek a mai meccsek.

Megyek is, abbahagyom a zsörtölődésemet.

Ma nem játszunk…

 

  1. 06. 21. péntek

 

CSAK EGY KÉP (21.)

(Párizsból?)

 

Voltál már a Louvre-ben?

Láttad már a Mona Lisát?

Közelről?

És „élőben”?

Csak figyelned kell(ene)…

 

Rohansz.

Mindig.

A dolgodra.

Mert mindig van valami.

Nincs megállás.

 

Hisz’ már meg is születtél.

Már nem is emlékszel a bölcsis Kati nénire, talán szőke volt és kontyba volt kötve a haja?

Hogy is hívták az oviban az óvónénit, hát akivel olyan jókat játszottunk, húzogattuk a lányok haját?

Ki is volt a padtársam a Csaba utcai általánosban, talán a Takács Peti, aki mindig sötétkék nadrágban járt és voltunk náluk zsúron is?

Vajon él-e még Krasznai tanár úr?

És a Ménesi, a gimiből?

És megvan-e még az a pad, ott a Feneketlen tó partján?!

És már hetvenöt lettél…

 

Miért kell úgy rohanni?

Még csak körül sem nézel – magad mellé sem.

Pedig valamikor talán te is ültél „csillámló sziklafalon”; a Balaton partján nézve a naplementét; zászlót lobogtatva vonultál a tribün előtt;  ordibálva-szurkoltált a Népstadionban; rohangáltál Várnában a tenger homokjában – talán a Louvre-ba is eljutottál megcsodálni…

Mit láttál?

Az impresszionistákat is?

Kétszer is voltál?

És, észrevetted az utcákon a Mona Lisákat?

 

Csak megyünk, rohanunk.

Nem nézünk se erre, se arra.

Lehajtott fejjel haladunk.

Pedig ott vannak, körülöttünk-bennünk a Mona Lisák…

 

Voltál már a Louvre-ben?

Láttad már a Mona Lisát?

Közelről?

És „élőben”?

Csak figyelned kell(ene)…

 

  1. 06. 19. szerda

(Kép: Clémentine Mélois)