Vélemény kategória bejegyzései

„CSAK” EGY KÉP…

Fekete – fehér.

Jönnek – mennek.

Honnan – hová?

Onnan s – oda.

Egymást fogva.

Kéz a kézben – karolva.

Csak egy pillanatra.

„Látod?” – súgja.

„Ők is…”

„Látod ugye?” – duruzsolja ő is.

„De jó nekik…”.

Együtt…

 

Csak ők vannak.

Sirályok se.

Ketten – ketten.

Accoppiato.

Álmodozva – andalogva.

 

„Emlékszel?”

„Ha majd emlékezni fogunk!”

„Mikor először?”

„De jó így veled…”

„Amikor a „… holdtól cirmos éj” mozdult?”

„Mióta készülök, hogy elmondjam neked…”

„Azóta…”

„… nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét…”

„S idáig hallom én, hogy változik a sok/ rejtelmes, vékony, bölcs vonal/                                         hűs tenyeredben…”

„S idáig hallom én, hogy változik a sok/ rejtelmes, vékony, bölcs vonal/                                         hűs tenyeredben…”

 

Fekete – fehér.

Jönnek – mennek…

 

  1. 01. 31. kedd

(Kép: Judit Világiné Győri)

 

OLVASOK…

Heinrich Himmler szolgálati naptárát olvasom (EURÓPA 2021.). Pintérét, Rogánét nem olvashatom, még nem készült el. Még dolgoznak rajta. Még játszák és írják is éppen. Mert biztosan írják. Azt nem tudom: kiadják-e majd – utólag. Valaki biztosan „közkinccsé” teszi. Mert az lesz, „közkincs”. Még kutatni is fogják. Ezért is, azért is.

Mert ők ketten közel vannak a „tűzhöz”.

Szinte már maguk is a „tűz”, annyira.

 

De most még csak a Himmlerét olvasom.

 

Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, az ilyen könyveket én több szemüveggel is szoktam olvasni: van ismereti, érzelmi, legvégül összehasonlítási szemüvegem. Mindegyiket – szépen sorjában – egymás után az orromra teszem és úgy olvasok. A végén megtörlöm a szemüvegjeimet, lerakom őket az asztalomra, hátradőlök a székemben és elgondolkodom. Az olvasottakon. Amit én olvastam ki a leírtakból.

 

Most még csak Himmlerén tudok elgondolkodni.

 

De nincs kedvem hátradőlni. Pedig lenne min elgondolkodnom. „,Hitler döntései saját logikáját követték, amely azon alapult, hogy a nemzetiszocialista ideológiával átitatott akaraterő minden akadályt legyőz, a fanatikus hit fontosabb, mint a hozzáértés” – olvasom valahol. Ez lenne a lényeg? Ez volt akkor a lényeg? Már az összehasonlító szemüveg van az orromon: ma vajon? Mi a helyzet? Eszembe jutnak a tizenkét évvel ezelőtti események, aztán a törvény a lojalitásról, később a kor szerinti diszkriminálásról a bíróknál, köztisztviselőknél, mindenkinél. Mert az „öregek” fertőzöttek, nem eléggé hisznek! Nem érdekelte sem Orbánt, sem Pintért, Szijjártóról és Rogánról nem is beszélve a hozzáértés! Az szitokszóvá degradálódott, liberális trükké silányult! Feltétlen hit kellett. Kezdetektől fogva. Az tényleg mindent legyőzött… Nézem Himmler szolgálati naptárát. 1943 és 1945 között. Röpdösött ide-oda. Nem volt egy perc nyugta sem, magánélete sem – bár szeretője volt neki is… Most nem „olyan” időket élünk. Bár ugyanúgy kihirdetve és alkalmazva (az idők végéig?) a veszélyhelyzeti rendeleti kormányzás. Bebetonozva a kulcsfigurák; bűnösök szabadlábon kószálnak és flangálnak a parlamentben; bizonyítékok „semmisülnek meg” nem fontos felirattal; és propaganda és propaganda és propaganda. Nem az a kérdés, mit tudsz; honnan jöttél, hiszed-e amit a „SAS” mond?!

 

Heinrich Himmler szolgálati naptárát olvasom (EURÓPA 2021.). Pintérét, Rogánét nem olvashatom, még nem készült el. Még dolgoznak rajta. Még játszák és írják is éppen. Mert biztosan írják. Azt nem tudom: kiadják-e majd – utólag. Valaki biztosan „közkinccsé” teszi. Mert az lesz, „közkincs”. Még kutatni is fogják. Ezért is, azért is.

Mert ők ketten közel vannak a „tűzhöz”.

Szinte már maguk is a „tűz”, annyira.

 

A francba az olvasással…

  1. 01. 30. hétfő

AKKUGYÁRAT HATVANPUSZTÁRA!

Lánczi Tamás magyar politológus nyílt levélben követeli: „Hatvanpusztán kell fölépíteni a Debrecenbe tervezett akkugyárat!”

 

Az mTi mai híre: „Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában” hosszan elemezte akkugyártás létesítésének az elengedhetetlenségét, mert „ez egy jó beruházás, nemzetgazdasági értelemben fontos, mert munkahelyeket teremt most, a jövőben az akkumulátorgyárak a gazdaság hajtómotorjai lesznek”, sőt, „Felhívta a figyelmet arra, hogy 2035-től a belsőégésű motorok gyártása befejeződik Európában, akkortól csak e-autót fognak újonnan üzembe helyezni, vagyis óriási igény lesz akkumulátorokra”. Később fölhívta a figyelmet arra a tényre, hogy külföldön sokaknak csípi a szemét, hogy Magyarország milyen jól teljesít – e téren … is. Kiemelte, Németország a felelős azért, mert a magyar dollárbaloldal szítja a „zellenállást” a debreceni akkugyár ellen.

 

Ezért nyílt levélben követeli: „Hatvanpuszta ne legyen puszta, ezért az Aissa Laidouni eladásából származó pénzt ne újabb játékosok megvásárlására fordítsák, hanem akkugyár kialakítására, aminek legalkalmasabb helyszíne Hatvanpuszta lenne!” Hosszan kifejti: a terület közművesített (már), a lakosságtól távol van, jól védett, kiépített betonút vezet a pusztán keresztül, s Mészáros Lőrincet is érdekelheti. Egyébként lehet, hogy a kutatások majd bebizonyítják: „fáról is lehet majd szüretelni akkumulátorokat!” Ez nem ideológiai kérdés, csak döntést igényel, és tudjuk: nem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit dönt.

 

„A jövő a miénk, a többi le van xar@a!” – zárta nyílt kiáltványát a politikai (szem)elemző.

 

  1. 01. 29. vasárnap

(Ui: az mTi tagadja a hír valódiságát, Kép: index)

„KILŐHETÜNK!”

Leminősíttettünk.

Ennyi.

Már majdnem bóvlik vagyunk.

Senki nem csodálkozik.

Már az egyszerű emberek közül.

Mert mi-ők itt élünk a földön.

Magyarországon.

Érezzük, látjuk, tapasztaljuk.

Minden nap.

Hisz nem veszünk semmit, mégis tizezerbe kerül.

Vagy meg se kapjuk.

Nincs.

 

És akkor nyilatkozik a miniszter.

Majd!

2024-ben!

Vagy 2025-ben!

Lehet, 2030. is lesz!

Mert „AZOK” ott belepofáznak!

Mindenbe.

A pénzt se adják.

Ami pedig jár nekünk.

De mi akkor is.

Megmutatjuk.

Kilövünk!

 

Vagy kilövetünk.

Neki-nekik mindegy.

Nekem-neked nem.

„Itt élned, halnod kell.”

Legföljebb elmész.

Menj – mondják.

Nem kár érted.

Úgysem vagy a kilencvenhét százalékban.

Akkor coki!

Korábban is volt már ilyen.

„… s kitántorgott Amerikába/ másfél millió emberünk…”

Na és.

Pedig most nincs is olyan hideg.

Ha lesz, majd sálat veszünk.

Akinek van.

Olyan „Nagy-Magyarországosast!”

Mert az történelem.

Nem nacionalista.

Nem szól senki ellen.

Pláne nem a szomszédaink ellen.

Csak a hideg ellen.

 

Az ország néma.

„… nem kérdi, mivégre/ engedik meggyűlni a bajt!”

Megint álmodik csak.

„… cukros ételekről…”

„… Fortélyos félelemről…”

 

Hogy nem ba@@a meg…

  1. 01. 28. szombat

HOLOKAUSZTRA EMLÉKEZVE – CSAK MEG NE TÖRTÉNJEN MÉG EGYSZER

Csak meg ne történjen még egyszer.

 

Ma hetvennyolc éve.

Szabadították föl az auschwitzi koncentrációs tábort a Vörös Hadsereg katonái.

Ma (még) lehet mondani: fölszabadították.

Holnap már lehet, hogy nem.

 

Csak meg ne történjen még egyszer.

 

Miért történt?

Hogyan, mivel kezdődött?!

Miért nem ismerték föl már a kezdetekor?

És később?

Amikor már „fölcseperedett és kiteljesedett” a maga teljes borzalmában?

És az egyházak?

Hol voltak a püspökök, bíborosok, a pápa?

 

Csak meg ne történjen még egyszer.

 

A feltétlen engedelmesség, a propaganda, a beleérzés képességének a hiánya – ennyi elég?

Egy Führer, a Vezér hangja, szónoklata – ennyi elég?

Mire gondolt vajon

  • az a nyilas suhanc, aki az iskolából hazafelé tartó sárgacsillagos diákot „begyűjtötte” és „föladta” Birkenauba;
  • az a tisztviselő, aki „rábökött” a térképre: Csömör és kiadta az utasítást;
  • az a MÁV vasutas, aki behúzta a marhavagon ajtaját és rácsapta a reteszt;
  • az a másik vasutas, aki hallotta a nyöszörgést, „vizet-vizet” és „elvette cserébe” a gyűrűt?

 

Csak meg ne történjen még egyszer.

 

Mert ez nem történhet meg.

Ma bölcsebbek vagyunk.

Ha kell, bölcsebbek leszünk.

Ugye a politikusaink is?

Nem úgy tűnik

„Amit itt Nagy-Magyarországként írunk le, az történelmi tény, az nem revizionizmus, nem a szomszédaink fenyegetése, nem nacionalizmus” – így a magyar külügyminiszter.

Aki semmit nem tesz magától.

„A pénz forrásánál meg fogjuk találni Soros Györgyöt” – mondta ma rádiós szónoklatában a magyar miniszterelnök, de részleteket nem közölt, arra nincs szüksége…

 

Csak meg ne történjen még egyszer.

 

„Kilenc kilométerre innen égnek

a kazlak és a házak,

s a rétek szélein megülve némán

riadt pórok pipáznak.

Itt még vizet fodroz a tóra lépő

apró pásztorleány

s felhőt iszik a vízre ráhajolva

a fodros birkanyáj.

 

Cservenka, 1944. október 6.”

 

  1. 01. 27. péntek

 

ÁTTEKINTETTEM!

Meghívtam magam.

Egy találkozóra.

Ide a dolgozószobámba.

Kávé is volt.

Áttekinteni ezt a (nagy büdös) helyzetet.

Szita Karcsit nem hívtam meg.

Nem is jött el.

Ő a Karmelitába ment.

Áttekinteni.

Ők azt állapították meg: „A veszélyek korában a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság miatt sok település nehéz helyzetbe került”.

Semmiben nem vitatkoztak.

Mindenben – ahogyan korábban is – mindenben egyetértettek.

Abban is, hogy (ők) megvédik a magyar embereket.

Én-mi, itt a dolgozószobámban – kisebb vita után, mert olykor vitázom magammal is – azt állapítottuk meg: a lófa@t védik meg.

Nem a magyar embereket.

Persze rajtam nem volt ronda (narancssárga) nyakkendő.

Sem.

A másikamon sem.

Nem is látszott ki a dudorodó hasam.

A másikamon sem.

A számláinkat tekintettük át.

A fizetendőket.

Megállapítottuk: veszélyhelyzet ide, oda, be kell fizetnünk!

Mindenképpen.

Hiába emelkedtek meg azok qur@ára.

Nekünk ez a célunk.

Pedig éjszaka nem is fűtünk.

Viszont nem is megyünk „olaszba” zabálni.

Bár a maradékot mi is el szoktuk csomagoltatni.

A kutyának.

Viszont (mostanában) nem járunk csomagoltatni.

Sem.

A kuka sincs már minden héten tele.

Szeméttel.

Kevesebb lett.

Hétről-hétre.

Viszont a kerítésről, előle a földről hamar eltűnnek a kirakott, már nem hordott motyóink.

Percek alatt.

Korábban napokig maradtak ott.

Most már nem.

Én-mi így segítünk.

Mert én-mi is áttekintettük a helyzetet.

Itthon, a dolgozószobámban kávézunk.

Miközben áttekintettük a helyzetet.

Havasi Bertalan erről nem közölt semmit.

Sem.

Mert nekünk nincs Havasi Bertalanunk.

Sem…

  1. 01. 26. csütörtök

 

(Kép: OV oldaláról)

TAKARÍTÁS

TAKARÍTÁS

 

Nagy-takarítás van a szobámban.

 

Minden „mozgásban”: innen is, onnan is előkerülnek a „kincseim”.

Egy-egy fénykép, egy teleírt noteszlap, billentyűzet, doboz, sakk-figurák, kütyük.

A múltam.

„Hisz’ azokkal a sakk-bábukkal játszottam apámmal” – súgom magamnak, „hány évesek is lehetnek, ötven, hatvan?!”.

„Ott meg Oszi magyaráz nekünk a Feneketlen tó partján, a Villányi úton a gimnáziumi osztályunkban, mikor is lehetett, 1970-ben vagy ’71-ben?” – nézek a képre mosolyogva.

Ránézek egy keményfedeles kiskönyvre, „Munkakönyv”, rajta a régi címer, kinyitom: „A Magyar Népköztársaság alkotmányából: A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége és becsületbeli ügye, hogy képességei szerint dolgozzék…” – olvasom, a kiállítás dátuma „Bpest, 1950. VIII. hó 25.; az 1913. július 12-én született nagyanyámé, Lilié volt…; „persze, hisz’ meg akartam írni a családunk történetét…”.

Ni-ni: „hol is voltunk akkor, mit is láttunk ott?” – morfondírozom tovább magamban, „persze, a tengeren, aztán kikötöttünk Haifán, már benn is vagyunk a Siratófalnál, ott van a kezem a falon, Mari Viktorral kívül vártak rám, az ott már Egyiptom, busszal mentünk végig, a Szuezi csatorna mentén, ott úsztak mellettünk a tengerjáró hajók…”.

Aztán egy lap kerül a kezembe: „Pista bá’ százéves születésnapi megemlékezésén olvastam föl, a családi ’bulin’, mennyien voltunk ott!”.

Ott meg a régi pipa-kellékek hevernek, kopottan, színtelenül – mégis élőn!

„És mennyi könyv?!” – versek, esszék, regények…

 Visszapakolom „őket”, alig szórok ki valamit, majd az idő úgyis kidobja…

 

Nagy-takarítás van a szobámban.

  1. 01. 26. csütörtök

AZ A „”médiag…i”” MIKROFON

(Ez a bejegyzés NEM a kövérségről szól)

 

Mert bekapcsolva maradt.

Még 2012-ben.

És közhírré tette: „Nincs köztük kövér, az a halálom … pocakos tábornokok … jól néztek ki nagyon”.

Az akkori (és mai) miniszterelnök mondta.

Aki akkor még…

„Bádog úr” egy (kiba@@ott) kibüfögött szót sem írt erről.

Arról ír, amiről akar.

Az olvassa, aki akarja.

Persze ő ott van minden kilométerkőnél.

Meg a tűz körül is.

Ő a „Tagkönyvtulajdonos”.

Meg a Várban is lakik.

Bérlakásban.

„Mert példát mutat, mert példaértékű.”

Ebben „az abnormális, a visszataszító, az undorító, az ocsmány” világban, amit ő (is) létrehozott.

Most Zacher doktort fikázza.

Mert szerinte nem mutat példát a magyar miniszterelnök.

Persze: nem egy tábornok ő.

Csak egy afféle utcai harcos.

Annak meg lehet elhízottnak lenni.

Homár-zabálás után…

 

  1. 01. 23. hétfő

(Kép: Zsúrpubi)

„EMBER, MOST (JÖVÖK) MEGYEK A TEMPLOMBA!”

Megint eligazítást tartott.

Szatmárcsekén.

A templomban.

Nem mondott újat.

Csak ugyanúgy-ugyanazt.

SZALAGCÍMNEK valót.

Mert EZ a lényeg!

Amiről aztán lehet majd beszélni.

Mindenhol.

A templomokban is, a kocsmákban is, a focipályák lelátóin is.

Még itt, a Facebookon is.

Mert a miniszterelnök beszélt.

Most nem „reggelizett”, nem ebédelt az olasz tenger partján.

Most beszélt.

Ilyeneket mondott: „Keresztény lélekkel … bár bűneink száma és mértéke lehet magas, de a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről. Ha meg is büntetett bennünket, de megengedi, hogy folytathassuk a történelmünket. Ennek az lehet az egyetlen oka, hogy erényeink és érdemeink is számosak, vagyis kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen …Mi, magyarok sem vagyunk bűntelenek, hibáink és fogyatékosságaink is számosak. A kérdés az, mit kezdjünk a fel- és beismeréssel. Térdeljünk le a focipálya közepén? Vagy döntsük le a nagy elődeink szobrait? Tagadjuk meg és töröljük el ezeréves kultúránkat? Vagy hagyjuk, hogy az önjelölt, hazátlan és liberális cenzorok megrostálják és átírják a magyarok történelmét? … Mi különleges nép vagyunk.”

Most nem elmélkedni ment a templomba.

Nem is gyónni.

Pedig mehetett volna azér’ is.

Talán így: „Gyónom a Mindenható Istennek és neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta, amely elfoglaltságaim miatt oly’ régen volt, már nem is emlékszem mikor, azóta ezeket a bűnöket követtem el …” és a bűnbánat szentségét védő titoktartási fegyelem miatt innen ez már nem publikus…

 

Most nem „térdepelni” ment, pedig azt kellett volna…

 

  1. 01. 22. vasárnap

(Kép: Index)

LUJZA ÉS JENŐ

(35.)

(utánzat)

„Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…”

  • Jenő, mikor kezdődik a kiképzésed?
  • Milyen kiképzésem, Lujza?
  • Hát az űrhajós!
  • Ne bomolj, én, űrhajósnak?!
  • Miért, Jenő: most olvasom, hogy a Csepreghy államtitkár azt válaszolta a Vadai képviselő asszonynak, hogy ugyan nem tudja, hogy hamarabb lesz-e kész a Planetárium, mint lesz újabb magyar űrhajós, de lennének ötletei; Jenő, nekem te vagy az ötletem!
  • Örülök, Lujza, de ugye nem gondolod komolyan?
  • Miért, én nem álmodhatok nagyokat?
  • És még miről álmodsz, Lujza?
  • Egy tele bevásárlókocsiról.
  • Egy tele bevásárlókocsiról?
  • Igen, amit, amit tolok a Lidl-ben és a pénztárnál ki tudom fizetni.
  • Lujza, miket vásárolsz újabban, amit nem tudsz kifizetni?
  • Olyat nem vásárlok, mert már figyelek az árcédulákra és nem dőlök be, hogy vegyek kettőt, aztán hármat kapok, mert már az egy is annyiba kerül, mint a három. Jenő, mi lehet ennek az oka?
  • Ez egy jó kérdés.
  • Én nem ismerem a szankció-kartársat, de szívesen megszorongatnám a nyakát, hogy hagyja már békén a zINFLÁCIÓT.
  • Miért gondolod, hogy a szankciók az okai az inflációnak, Lujza?
  • Hát nem azok? Azt olvastam az interneten, hogy a magyarok 97 százaléka megszavazta papíron, akkor biztosan így van, nem így?!
  • A magyar kormány szerint a szankciók a hibásak a magyar inflációért is, de a zemberek kevesen küldték vissza a kérdőíveket, nem kell vele foglalkozni, keress olcsóbb cikkeket.
  • És azt is megeszed majd, Jenő?!
  • Persze, amikor éhes vagyok, eszek, ami van!
  • És homárt is ennél?
  • Lujza!!
  • Na jól van, akkor azt nem veszek majd, pedig annak az ára nem ment annyival föl, mint a zsíroskenyéré, de úgysem tudom, hogyan kell megcsinálni.
  • Na látod, ez a jó válasz!
  • De Jenő, de tényleg: most jó az infláció vagy rossz?!
  • Hogy kérdezhetsz ilyet, nekünk, fogyasztóknak a magas infláció, amikor nem emelkedik ugyanolyan mértékben a nyugdíjunk, akkor rossz!
  • Akkor nem értem. A mandinerben azt olvasom, hogy örülnünk kellene a magas inflációnak, Jenő, hol él az a Sebestyén Géza, aki ilyeneket ír?
  • Egy tehetséggondozóban, aminek a kuratóriumi elnöke a zOrbán Balázs, ne erre fecséreld a drága idődet, Lujza, inkább olvass…
  • Vármegye táblákat, Jenő, annyira cukik, hurrá, megint vannak vármegyéink! De Jenő: mitől fognak megvédeni a vármegyék, az inflációtól?
  • Lujza, semmi köze az inflációnak a vármegyékhez!
  • Csak a szankcióknak van köze?
  • Lujza! Fejezd be végre.
  • Már csak egyet kérdezek, így ebéd előtt: megint nyelvújítás van Magyarországon?
  • Miért lenne?
  • Mert a polgármestereket főispánoknak kell szólítani, a kormányban is többen lettek Vitézek, Jenő: hogy szólítsalak az ebédnél?!
  • Lujza!!!
  • Jól van, Jenő, akkor tálalok: de utána visszatérünk az űrhajós képzésedre…
  1. 01. 19. csütörtök