„MI NEM VAGYUNK ANTISZEMITÁK”
sem nácik, azért, mert egy zsidóról megmondjuk az igazat – mondták és mondják sokan a Fideszből a vezér egyetértő cinikus mosolyától és bólogatásától kísérve, miközben Demeter Szilárd „fölkent” hivatalnok a hitleri időket idéző, aljas, gyűlöletkeltő cikket ír a kormány által közpénzből kitömött internetes újságba. Eszembe jutnak Eszterházy „szavai”: „Ha egy szót bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése./ Ha az élettér kifejezést mérnök vagy belsőépítész használja, nem történik semmi. De ha már a „magyarság életteréről” beszélnénk, szándékaink legyenek bár a legnemesbek, ott üvölt a szó mögött az egész náci vircsaft. Vagy finoman szólva nem szerencsés a romák lakásproblémájának végső megoldásáról beszélni, egyrészt mert nyilvánvalóan hazudnánk, másrészt azonnal betemetne minket az Endlösung nyomasztó árnya.”
Ma ez a fontos?!
Migránsok sehol. A riogatás oda. Bakondi mehet(ne) a levesbe. Nem tudja mozgósítani a Fideszes választókat. Már ők is röhögnek az erőlködésen. Pedig nagyon kell az ellenségkép, valamitől félni kell, mert akkor minek az a sok fegyveres az utcákra…
Ma ez a fontos?!
Tegnap, a „hivatalos” tájékoztatás szerint Magyarországon koronavírusban elhunyt 156 ember, míg 6819-en megfertőződtek, ami minden eddigi napi esetszámot meghaladt. Közben a magyar kormány arról ad ki tájékoztatást, hogy karácsonyra oldani szeretné a szigorításokat.
Ma ez a fontos?!
Vita „csordogál” a magyar-lengyel vétóról, hatásairól, Európa jövőjéről: vajon ki rántja előbb félre a kormányt? Ki vet be „büntető-fékezést”? Vigyázó szemeteket Közép-Európára kell vetni? A magyarok nyilaitól megint rettegnie kell Európának? Jön az újabb Merseburg-Augsburg?
Ma ez a fontos?!
Pécsett egy pék a „védett” időben beengedett vásárolni egy 62 éves embert, ezért a Rendőrség 60(?!) napra bezáratta a pékséget, büntetve a környéken élőket.
Ma ez a fontos?!
Szoboszlai mesterhármast rúgott a legutóbbi bajnoki meccsen, tavasszal biztosan elviszi őt egy neves klub, az „értéke” már 25 millió euró!
Ma ez a fontos?!
„Féltékeny volt, ezért leszúrta…”, „Berki Krisztián felesége elárulta…”, „Csalódottak a rajongók Détár Enikőék kiesése miatt…”, „Tudta, hogy a Patyolat vállalaté volt Közép-Európa legnagyobb mosóüzeme…” – headline az ORIGÓ-ról.
Ma ez a fontos?!
Ma kisütött a nap: de odébb öt centi hó eshet.
Neked ma mi a fontos?
- 11. 29. vasárnap
(Kép: hang.hu)