„.. MÁSKÉNT TAPAD A HAJ…”
Tudom, az, az 1933-ban írt és csak később, 1936-ban megjelent vers egészen másról szól. Nem „ERRŐL” az izéről. Nem a „hogy a francban lehet ez; miért kaptunk megint ekkora kib@@ott pofont; hogy nem vettük észre; az MZP, a Jakab, a Gyurcsány húzzanak már végre el retkes bús pi@ba” nyavalygásokról. Hanem azokról, akiket akkoriban sem ismertek, s mert nem ismertek lenéztek (azóta sem változott semmit ebben a világ) . Akik másként ejtették a szót, akik öntőformákba löttyintették a „való anyag”-ot, akik helyt álltak az emberiségért „az örök talajon”; akik „Papok, katonák, polgárok után…” lettek a meghallói, csinálói a törvényeknek – legalább a költő víziójában.
És most? Mit tudunk mi vajon azokról, akikre most újjal mutogatunk? Akiket megbélyegzünk, elitélünk? Ismerjük őket? Tudjuk, hogy tapad a fejükhöz a haj? Tudjuk, hogy az ő lelkükre hogyan ül ez a (rákövesedő) kor? Tudjuk: mi búg bennük, „mint a mélyhegedű”? Nap, mint nap hogyan alázzák őket, egymást, mi fáj nekik, ha tudják értik is? Egyáltalán: miért gondoltuk azt, hogy „itt vagyunk, gyanakvón s együtt…”?
Ismerjük őket?
Én nem tudom a választ. Lehet, hogy te sem barátom. Lehet, ők maguk sem ismerik (eléggé) önmagukat. Élniük viszont kell, lakniuk is, tartoznia egy családhoz közösséghez, a szokásokhoz, a begyakorlott és már gépies mozdulatokhoz, ahogyan fölemelik a szájukhoz a sörös-kriglit, megszívják és kiköpik a bagót, bezuhannak az ágyba horkolni, miközben kigurulnak a fémpénzek a zsebükből, viszont a mindennapos gondok tovább szorítják a mellkasukat – élni kell!
Iskola? Színház? Filmcsatorna? A büdös, migráncsoktól hemzsegő Bécs? Internet? Szivárvány? Ugyan. Miről hadoválok itt. Az ellenség, az világos beszéd, legyen, aki megvéd. Az érthető: hisz az egész élete erről szólt, ezt látta gyerekkorától kezdve, ennek a jelbeszédét, mimikáját legalább ismeri! Krumpli, ami ehető. Valami, ami legalább egy darabig ég, hogy legalább a gyerek ne fázzon. A polgármester, aki legalább fölfogad mindenes kifutónak. A pap, aki szépen beszél. A tanító, aki andalítóan magyaráz. A miniszterelnök úr, akinek ugyanolyan hasa van, mint neki… Ha mindegyik ugyanabba az irányba mutat?!
Sok valóság van. Itt Magyarországon sok. Melyik a „másik”?
„A város peremén sivít e dal.
A költő, a rokon,
nézi, csak nézi, hull, csak hull a
kövér, puha korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.”
- 04. 05. kedd negyvenegyedik nap