2022. március hónap bejegyzései

LUJZA ÉS JENŐ 25.

LUJZA ÉS JENŐ

(26.)

(utánzat)

  • Jenő, mi az a kampány?
  • Hadjárat, rövid ideig tartó, de fokozott erőfeszítéssel végzett tevékenység.
  • De szép, és most kampány van.
  • Az!
  • Tényleg?
  • Tényleg.
  • Értem, akkor most erőt feszítenek.
  • Azt!
  • De Jenő, azt is mondják és írják, hogy a kampányban vitatkoznak, érvelnek meg megmondják, hogy merre van az előre, nem hátra, éppen erről nem olvasok semmit!
  • Nem tudod, merre van az előre, Lujza?
  • Arra, amerre a „folytatjuk”?
  • Na látod, tudod te…
  • És mit folytatnak majd, a háborút?
  • Lujza, a háború nem nálunk van!
  • De Jenő: pedig már nálunk is alacsonyan szállnak a „drónok”.
  • Mennyire kellene az eső, Lujza!
  • Jenő, ne viccelődj, mert például képzeld el, hogy rázuhan a hatvanpusztai majorra, akkor mi lesz velünk?
  • Oda nem zuhan.
  • Jenő, miért nem?
  • Mert csalánba nem üt a ménkű!
  • Akkor jó.
  • Nem jó.
  • És ki nyer majd, Jenő?
  • Nem tudom.
  • Kár.
  • Miért kár?
  • Mert a győztessel akarok lenni!
  • Arra szavazz, akire …
  • De Jenő, a TV2 azt mondta egy kisfilmben, hogy az Orbán Viktorra kell szavazni.
  • Nem azt mondta.
  • De.
  • Azt mondta az a sok híradós meg a többi, hogy ők az Orbánra fognak szavazni.
  • Ja, az más. És más mit mondott?
  • Ki más?
  • Jaj, Jenő, miért vagy ilyen lassú és akadékos?
  • Mert gondolkodtam, hogy volt-e másik adó, amelyik nyíltan megmondta.
  • És volt?
  • Olyan nem, csak burkoltan.
  • Jól van, Jenő, de én hazaárulókra nem szavazok!
  • Hazaárulókra?
  • Igen, aki beengedi a spájzába a lekvárok közé az oroszokat, az…
  • Nem a lekvárt keresték.
  • Akkor jó, már megijedtem. De mit kerestek?
  • Ukránokat.
  • És találtak?
  • A Szijjártó szerint, ma mondta.
  • Az ukránok dézsmálták a lekvárt?
  • Nem.
  • Értem. De ugye nem zárják el a gázcsapot?
  • Miért zárnák el az oroszok a gázcsapot?
  • Mert a Szijjártó azt mondta, hogy a baloldal miatt elzárják, mert a baloldal fegyvert, katonát akar az ukránoknak küldeni!
  • De Lujza, a németek, a NATO meg mások küldtek és mégsem zárták el!
  • Nem? Akkor miért mondja a Szijjártó?
  • Hogy ne szavazz a baloldalra.
  • De hát akkor se zárják el!
  • Nem, Lujza.
  • Jól van Jenő, de legalább kértünk már hitelt az Uniótól, lesz pénzünk.
  • Nem kértünk.
  • De az Orbán Viktor, tudod, az az elegáns fickó, levelet is írt nekik.
  • Azt írt, de hitelt nem kért.
  • Kár.
  • Miért kár, Lujza.
  • Mert akkor törleszthetnénk, már úgy megszoktam.
  • Azt nem lehet megszokni.
  • Akkor nem szavazok rájuk!
  • Rendben, Lujza.
  • De ugye te se?!
  1. 03. 30. szerda harmincötödik nap

EGEKBE EMELTE

„EGEKBE EMELTE”

 

Háború van. A szomszédban. Az agresszor Putyin parancsára.

Persze vannak olyanok is, akiknek fontosabb: választások és népszavazás lesz Magyarországon. Ezért ki sem ejtik Putyin nevét. (Ő sem.) Nem tudtad? Dehogynem. Már az egész világ figyeli az eseményeket. Persze az EBESZ is. Már ez is SZÉGYEN.

Hát még a kampány.

Mert a kampány az zajlik. Ahogy itthon szokott. Karakter-gyilkosságokkal. COVID oltásra regisztráltak adataival történt visszaélésekkel. Aztán penetráns hazugságokkal: „ha biztonságot akarunk Magyarország számára, azt csak a Fidesztől és a Kereszténydemokrata Néppárttól várhatjuk”, „Ha békét akarunk, nem szavazhatunk a baloldalra … azt csak a nemzeti oldal … képes megadni” – harsogja a pofánkba mindenhonnan a magyar miniszterelnök. Úgy, hogy közben ki akar maradni. Ráolvasással akar hatni a felekre. A (volt?) haverjára és a „stílustalanra”. Közben a lakájai szerint (ugye tudod: a lakájai levegőt se vehetnek az engedélye nélkül): „Zelenszkij most minket támad”, „Zelenszkij nyíltan beleavatkozik a magyar választásokba” (vágod?, élet-halál harcukat vívják a szabadságukért, családjukért, az életükért, miközben a döntésképtelen(?) Orbán Viktort akarja megbuktatni?).

 

Még nem kezdődött meg a választás. Még egy hét van hátra. Mi lesz jövő vasárnapig? „s mi borzadva kérdezzük, mi lesz még,/ honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék”? És mi lesz vasárnap? Ami most (még) nem darutollas csendőrök között fog lezajlani, csak krumplival, közmunkás-félemlítéssel, kocsiztatással, meg tudom is én még mivel. „Csak” úgy, ahogy már az elmúlt három választáson is. „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek” – mondta „még az ÁTKOS-ban” Sándor György a gyerekeknek. Ha ez a hatalom csak biciklivel menne. De nemcsak azzal megy. Megbuherált választási törvénnyel, ordas hazugságokkal. Aktivisták által kitöltött levélszavazatokkal.

 

Nézzük addig Zelenszkij sorozatát: nekünk (is)szól.

 

Aztán menjünk szavazni, ránk fér már egy győztes szavazás…

 

  1. 03. 26. szombat, harmincegyedik nap

„NYOMJ EGY LÁJKOT, ÉS IRATKOZZ FEL, ÉN VAGYOK AZ UTOLSÓ EMBER A FÖLDÖN!”

„Ne nézz fel!” – megvan ez a film? Láttad már? Tudod mi a story?

Nem?

Nem baj.

Minden nap úgyis átéled.

Minden nap veled, a családoddal, a barátaiddal, az ismerőseiddel és másokkal, mindannyiunkkal ugyanez történik. Állítólag vígjáték. Olyan szatíraféle. Már a film. Amin sokat lehet röhögni. Persze sírni is. Kinek mit.

De bameg: az élet nem film!

És ott is pontosan ugyanez történik!

A filmben két csillagász figyelmeztet: közeledik egy hatalmas üstökös, ami – hat hónappal később – becsapódik majd és elpusztítja a földet, ha nem lépnek az emberek. Az amerikai elnök épp mással van elfoglalva, választások lesznek (érted: választások!, nem érdekli akkor a föld pusztulása), annak rendeli alá a védekezést. A MÉDIA csak a nézettségre figyel, kiröhögi a tudósokat. Mi emberek? Minket meg a házasságtörés, aztán a nyálas lánykérés, meg persze a sör és a foci érdekel.

Aztán persze: BUMM!

Káromkodni lenne kedvem: a filmben nagyszerű szereplők játszanak, Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep, Rob Morgen és sokan mások. Nagyszerűen!

Az életben? Az életünkben? Orbánok, Putyinok, Papp Dánielek, Novákok, Bayerek és persze mi, egyszerű „halandók” játszunk, aztán elfogyasztjuk az utolsó vacsoránkat.

Persze, hogy nem nézünk fel.

Persze, hogy „ELŐRE MEGYÜNK NEM HÁTRA”(?). Úgy jó, ahogy van. Ahogy lesz. „Az emberek keveset gondolkodnak, felületesen olvasnak, elhamarkodottan ítélnek, és úgy fogadják el a véleményeket, ahogy a pénzt elfogadjuk azért, mert forgalomban van” – írta valahol Voltaire.

Ma hajnalban Zelenszkij az EU csúcson (videóról) rápirított Orbánra (akinek a szeme sem rebbent, arca sem rezdült, miközben mi, magyarok „égtünk és égünk” miatta…) „Viktor, tudod te, mi megy most Mariupolban?” És a magyar ketrecharcos kussolt. Nem a Békemeneten szónokolt. Nem érezte maga mellett rajongói, lakájai, a „Bözsi-nénik” lihegését. Ott, az EU csúcson Zelenszkijnek nem mondott semmit. Mintha „jelölti vita” lenne. Amire el sem megy. Csak kussolt. Aztán a táska-hordozó lakájai előadták a szokásos papagáj-ricsajt: a magyarok nem fizetik cechet, a magyarok kimaradnak, mert a legfontosabbak a magyarok.

Aztán persze jön a BUMM.

De melyik…

  1. 03. 25. péntek, harmincadik nap

(Kép: privátbankár)

NAPLÓSZERŰEN

(115.)

Nem tudom: milyen a háború. Nem is szeretném megtudni. ’56-ban csak hétéves kisfiú voltam, amikor anyámmal először le kellett mennünk az óvóhelyre. A Kék Golyó utcában laktunk, közel a Déli pályaudvarhoz és bizony ott harcok dúltak, orosz tankok dübörögtek, az egyik be is lőtt a házunkba, mert onnan Molotov koktéllal dobálták őket. Hát mi azonnal lementünk a pincébe, ahol mi, gyerekek – legalábbis így emlékszem – nagyokat rohangásztunk: az egyik kispince-helyiségből a másikba. Aztán, amikor elkezdődött a lövöldözés, akkor mi is rögtön anyánk ölébe hajtottuk a fejünket, ne is halljunk semmit – mesélem Thesszának, séta közben.

Pedig az nem is volt olyan „igazi” háború, „csak” néhány napig tartottak a harcok – füzöm tovább magamban, mégis beomlott a házunk első emeletén a saroklakás, ahová lőtt az orosz tank, nem mentünk iskolába, nem a saját ágyunkban aludtunk, hanem a pince sötétjében, hidegében. Aztán már a „mai” háborúra gondolok, miközben lassan bandukolunk Thesszával, arra, amelyikből már több, mint hárommillióan elmenekültek, akik elvesztették otthonukat, barátaikat, megszokott életüket. És hol van még a vége?!

Közben hazaérünk, olvasom: „a NATO-csúcson jóváhagyták, hogy Magyarországon, Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában is új NATO-hadtesteket állítsanak fel”, miközben a magyar külügyminiszter arról hadovál: „„A magyar kormány egyik kötelessége megvédeni Magyarországot, a magyar emberek biztonságát, ezt jelenleg meg tudjuk oldani a magyar honvédséggel…”, úgy látszik a NATO erről nem tudott. Orbán is aláírt mindent. Persze majd megint jönnek a kommunikációs trükkök, hogy nem mi fizetjük, nem engedünk a rezsicsökkentésből. De most a helyére került az „utcai-harcos”

De ez nem vigasztal. Eszkalálódik: „Ha egy színdarabban az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor az a harmadikban el kell, hogy süljön” – írta Csehov. Jó lenne, ha ez most nem lenne igaz. És mi lesz, ha mégis elsül? Ha a háború – bár senki nem akarja – átterjed a határon, ahol most (még) csak menekültek özönlenek? Lehet-e kívül maradni?

Szabad-e…

Thessza élvezi a meleget, a napsütést, a szellő borzongató simogatását.

Bárcsak én is ezzel foglalkoznék…

  1. 03. 24. csütörtök, huszonkilencedik nap

KOLLABORÁNSOK

KOLLABORÁNSOK

Ők az együttműködők.

Ki ezért, ki azért.

A soha el nem bizonytalankodók.

Mert „tudják” honnan fúj a szél.

Akik teszik, amit tenniük kell.

Zokszó nélkül, tettetett vagy valóban örömmel.

Akiket a II. világháború után a franciák kopaszra nyírtak.

Most kampány van.

Ami (persze) nem egyenlő feltételekkel zajlik.

Mocskos kampány.

A kollaboránsoknak most aranykora van.

 

Kik is ők?

  • kampányguruk, akik kitalálják a reklám-filmet a matekóra elmaradásáról,
  • színészek, akik eljátsszák,
  • színészek, akik „álszent átéléssel” eljátsszák,
  • vágók, akik filmmé összevágják,
  • újságírók, akik megírnak mindent, amit elvárnak tőlük,
  • riporter, aki szándékosan túloz, ferdít megszólalásokat,
  • elemző, aki úgy keveri a tényeket, számokat, hogy aztán „az anyja sem ismer rá”,
  • intézményvezetők, akik hol beengednek, hol elzavarnak „információkat” kérőket,
  • az álhíreket megfogalmazók, terjesztők.

Sajnos sokan vannak: talán mindannyian ismerjük őket.

Még haj borítja fejüket…

  1. 03. 22. kedd huszonhetedik nap

„BÉKÉT!”

„BÉKÉT!”

„Ezt nem fogjuk megengedni. Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot ebbe a háborúba. Nem hagyjuk, hogy a baloldal katonai célponttá tegye Magyarországot, célponttá tegye az itthoni és a kárpátaljai magyarokat” – mondta a Jégtörő (de mikor volt ő Jégtörő; mikor zavarta haza ő az oroszokat; mikor mondott ő igazat, hisz csak arra kell figyelnünk, amit tesz; viszont nagyon ott volt a dakota közmondásoknál).

És hogyan lehet kimaradni?

Hogyan lehet a „kimaradással” elérni a „BÉKÉT”?

Ezekről hallgat a Jégtörő vagy olyanokat mond, hogy tárgyalással. Persze. És addig?

Magyarországon nem megy át fegyverszállítmány – ezt is ő mondta. Közben mégis. Mi történt? Kiderült: ez nem „olyan” szállítás. Aztán sem történt semmi. Átrepült fölöttünk egy drón. Aztán még egy. Riadó. Aztán semmi. „Kimaradtunk”.

„Ki vagyunk maradva” – igaz?

„Tehát katonáink – 700-an – a mai napon Koszovóban, a NATO által vezetett KFOR-békefenntartó erőben, Bosznia-Hercegovinában, a NATO szarajevói parancsnokságán, Olaszországban, ahol törzstiszti, logisztikai és hadműveleti jellegű feladatokat látnak el, Irakban, ahol elsősorban az Iszlám Állammal és más terrorszervezetekkel szemben támogatják a helyi védelmi szervezeteket, Cipruson, ahol törzsbeosztásokban, rendész beosztásokban teljesítenek szolgálatot. Megfigyelői feladatokat látnak el a katonák Grúziában és Nyugat-Szaharában, kiképzési, felkészítési feladatokat teljesítenek Maliban, illetve jelen vannak Kuvaitban és Libanonban is.” – írta tegnap Juszt Laci. Nem cáfolták. Nem küldtek rá – mint korábban – rendőrt. A Jégtörő naponta mondja el „öszödi beszédét”, naponta mondja ezt, aztán cselekszik azt!

„BÉKÉT!”

„Orbán jól kezelte az ukrajnai háborút” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy bécsi fórumon. Ezt azonnal világgá trombitálták a hírharsonák. Azt már nem: ez megint egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondat volt. Helyreigazítás sehol. Csak így tovább, megyünk a lecsóba…

„BÉKÉT!”

Közben jönnek a hírek: ilyen bomba, olyan vákuum-fegyver, már fontolgatja a vegyi fegyvert is., légiriadó volt Ungvárott, egyre közelebb, kifulladóban…

„BÉKÉT!”

Persze a választás „minden előtt”! Neki. Utána a vízözön…

2022. 03. 22. kedd huszonhetedik nap

AZ ÖREG

AZ ÖREG

Nem fiatalodom én sem, inkább öregszem. Ez sajnos nem vita-kérdés, tény. Persze, amióta megszülettem így van ez, de most érzem is a változást.

Mert ez mindenféle nyavalyával jár: lassulok, néha nem találom, keresnem kell az egyensúlyomat, megfontoltabban megyek házon kívülre, többször elfelejtek neveket (aztán persze előjönnek); s míg korábban, amikor előadást kellett tartanom valahol-valakiknek, elég volt egy-egy szót fölírnom, s akár több órát is tudtam beszélni, ma már…

Öregszem, ez mással is előfordult már. Zakson.

Vajon méltósággal és kellő iróniával viselem (majd)?

Na, álljon meg a menet: korábban is mennyi minden történt velem, amit méltósággal és iróniával viseltem, persze akkoriban lázadtam is, meg akartam dönteni a fönnállót, rögvest eredményt akartam. Ma már… Talán magamban elemzem a helyzetet, talán az okokat is, amik ide vezettek is megfogalmazom, néha-néha elmegyek tüntetni is és dühöngök. Korábban szerveztem is a „dühöngőket”, hogy kiadhassák magukból a dühüket. Az méltóságot és iróniát adott nekem.

Papus lettem. Nekem már nem adatik meg Ulrike von Levetzow sem. De síelni még elmegyek a Semmeringre…

Öregszem.

Egyre több örömöt találok a könyvekben, megállok egy-egy mondat után; ízlelgetem, rágcsálom a benne rejlő gondolatot és örülök, elmosolyodok: van értelme. Még mindig van értelme.

„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.”

  1. 03. 21. hétfő huszonhatodik nap

LUJZA ÉS JENŐ

LUJZA ÉS JENŐ

(25.)

(utánzat)

  • Jenő, kire fogunk szavazni harmadikán?
  • Lujza: ez nem kérdés!
  • Mert én a győztesre akarok szavazni, nem a Vidire.
  • Most nagyon remélem, arra fogunk!
  • Igen, Jenő? Mert a Török Gábor szerint még nem dőlt el a kérdés.
  • A Török Gábor szerint?
  • Igen, és mondd Jenő: mi cinikusok vagy hisztérikusok vagyunk?
  • Ez miért érdekes, Lujza?
  • Mert azt mondta a Török Gábor, hogy a cinikusok szoktak nyerni.
  • Ez látod igaz szokott lenni … általában.
  • De Jenő, azt is mondta a Török Gábor, hogy az Orbán győzelmére számít, de a Márki-Zay Péter egy szabálytalan alak, akik elbuknak vagy nagy meglepetést okoznak!
  • Lujza: nem érdekel a Török Gábor, különben is ez a mondása olyan, mint az időjárás-jelentés, amiben a másnapiról azt mondják: vagy esni fog vagy nem.
  • Akkor mi is megvárjuk a harmadikát, hogy esik-e vagy nem esik?
  • Nem, mi már most is tudjuk!
  • Jenő, cinikusan fogunk szavazni harmadikán?
  • Nem cinikusan, szó sem lehet róla!
  • Akkor hisztérikusan?
  • Lujza! Nem érdekel a Török marhasága!
  • Jenő, hallottad, hogy őrizetbe vették a bolgár exkormányfőt, aki nemrégen még ölelgette az Orbán Viktort?
  • Olvastam.
  • És?
  • Mi az, hogy „és”: ott eljárhatnak az európai ügyészek is!
  • Ja, az más, mi nem vagyunk része Európának?
  • Ebben nem, Lujza.
  • De hát azt írta az internet, hogy az Orbán Viktor is aláírta a szankciókat!
  • Alá!
  • És akkor miért nem zavarjuk haza az oroszokat, azt a bankot?
  • Mert ebben sem tartozunk Európához, hát nem érted, Lujza?
  • Nem, nem értem Jenő: a cinikusok értik?
  • Értik, jót röhögnek rajta, mert a magyar Orbán Viktor egy agyafúrt és büszke felcsúti legény, aki megvédi őket.
  • A Putyintól is?
  • Ez most, hogy jön ide, Lujza?
  • Jól van, Jenő, akkor nem jön ide, de Jenő, láttad valamelyik nap a TV2-n azt a jó filmet?
  • Nem láttam, meccs volt.
  • Nem lesz ebből bajod, Jenő?
  • Miért lenne bajom?
  • Mert a Hann Endre beperelte őket és ha behívnak téged tanúnak, akkor mit mondasz majd?
  • Nem fognak behívni.
  • És a Dobrev Klárát sem?
  • Őt sem.
  • Jenő: mi az a nem-váltó műtét?
  • Miért érdekel ez téged?
  • Mert elmaradt a matekóra amiatt, hogy erről beszélgettek az iskolában
  • Nem maradt el.
  • De hát abban a filmben…
  • Az reklámfilm volt, nem bontotta ki az igazság minden mozzanatát, ahogy az a másik sem, amit a meccs helyett néztél.
  • Értem, Jenő. És te nem félsz?
  • Miért félnék, Lujza?
  • Hát mert alacsonyan szállnak a drónok felettünk.
  • Egy kicsit.
  • Meg mert most lemondták a fideszesek a bizottsági ülést, ahol erről akartak kérdezni az ellenzéki képviselők.
  • Akkor már egy kicsit jobban.
  • Értem, de kire fogunk szavazni harmadikán?
  • Még most sem tudod, Lujza?!
  1. 03. 18. péntek huszonharmadik nap

CÉLFÜGGVÉNY

CÉLFÜGGVÉNY

A szomszédban gyilkos háború dúl. Közben mi választásra készülünk. Nálunk (szerencsére csak) „szó-háború” zajlik.

Miről döntsünk? Hogyan döntsünk? Mi lesz a döntésünk?

 

’73-ban végeztem a közgázon, tervmatematika, tervezés-elemzés szakon. Sok matekot tanultunk: olyat is, amit alig vagy egyáltalán nem használtam az életemben; olyanokat is, amik viszont segítettek a döntéseimben. Volt olyan könyvünk, aminek az első oldalán egy nagy „A” betűvel kezdődött a mondat és a pont az utolsó, hatvanhetedik oldalon volt, közte oldalakon át képletek (elsőre nem is mentem át a kollokviumon, de aztán ráéreztem és akkor már simán).

Tanultunk a célfüggvényekről is: hogyan kell a szűkös forrásokból a legtöbbet kihozni, hogyan lehet – az egymásnak ellentmondó célokból – egy közös cél felé elmozdulni.

De mi legyen az a „közös cél”?

Mi az, amiből szabad engednünk és mi az, amiből nem?

Most – nap, mint nap sokunkban – ugyanezek a kérdések fogalmazódnak meg: hogyan állítsuk meg a magunk eszközeivel, kiállásunkkal az agressziót, Ukrajna lerohanását, miközben választást kell(ene) nyernünk. Összehozhatók-e, összeegyeztethetőek-e ezek a célok vagy meg kell alkudnunk; szabad-e alkudnunk?

Célfüggvény kérdése az egész.

Amit mi – Te is barátom – határozhatunk meg. Aszerint, amilyenek vagyunk, ahogyan gondolkodunk a világról, amit fontosnak és kevésbé annak tartunk. Van, akinek a HATALOM megtartása, kizárólagos birtoklása lesz a fontos, ezért úgy válaszol erre a kérdésre, olyan „célfüggvényt” határoz meg, amiben a VÁLASZTÁSI szempontok lesznek a legfontosabbak: tehát megkutatja a közvélemény hangulatát, ami „természetesen” a BÉKE-vágy, a háború elutasításának a követelése, ő ennek rendeli alá minden véleményét, megnyilatkozását, ellenfelei besározását. Az olyan beszédet rittyent sokasága elé, amiben szó sem esik agresszióról, menekülőkről, háborús bűnökről, a legjobb, eddig ajnározott haverről, szövetségesekről, kötelezettségekről, csak arról: nekünk, magyaroknak ki kell ebből maradni, mert szembe köpi magát a hatalom megtartásáért, megtagadja ’48, ’56 harcát, szellemét, azok nála a „futottak még” kategóriába kerültek. Ez az ő célfüggvénye, az övéi választása.

Neked, barátom: mi a fontos? Vajon szabad-e alárendelnem egyetemes emberi értékeket jogos érdekeimnek? Csak azért, mert akkor (talán, esetleg) nem lesz meg a választási többség? Fanyalgó „elemzők” szerint nem szabad. Szerintem akkor nincs megállás a hátrálásban, akkor ugyanolyanok lennénk, mint akit meg akarunk haladni, akit le akarunk váltani. Akkor nemcsak a „közpénz” vesztené el közpénzjellegét; nemcsak a „miniszterelnök” vesztené el miniszterelnökjellegét; hanem mi is megtagadnánk azt, ahogyan gondolkodunk, ahogy élni szeretnénk!

Célfüggvény.

Magadnak választod, aszerint élsz.

 

A szomszédban gyilkos háború dúl. Közben mi választásra készülünk. Nálunk (szerencsére csak) „szó-háború” zajlik.

Miről döntsünk? Hogyan döntsünk? Mi lesz a döntésünk?

  1. 03. 16. szerda huszonegyedik nap

(ui: a diákok ezrei tüntetnek tanáraik mellett, kép Telex)

A TEREMTÉS KORONÁI -KIÁLTÁS SEMMIBE

 

Most magunkról akarok írni.

Rólunk. Emberekről.

A teremtés koronáiról.

Akik (állítólag) beteljesítettük.

Akik élni akarunk. Mindenáron.

Akik ezért(?) ilyenek is, olyanok is vagyunk: csecsszopók („akikben megnő az értelem” – tényleg megnő?); esendők és botladozók; ártatlanok és bűnösök; fehérek és feketék; jacht-tulajdonosok és menekülők; zsidók-cigányok-muszlimok, nők és férfiak; nőket, férfiakat szeretni-akarók és szeretetre vágyók és sokan másmilyenek.

Téblábolunk a világ(unk)ban. Van, aki meg is akarja érteni, van, aki nem. Van, akinek vannak kérdései is, van, akinek nincsenek. Van, aki változtatni is szeretné a sorsát, van, aki „csak” elfogadja.

Itt élünk, vagyunk.

A földön.

Egymás mellett.

Most: egymással szemben!

Mert háború van. És itt és most nem lehetünk „semlegesek”: az is „háború-pártság”. Bármit és bárhogyan magyarázzák.

Nézem a képet. A tyúkot. Nem a „teremtés koronája”. Mégis: ahogy „befogadja” a négy kiscicát. Akik a szárnya alatt melegednek. Az „otthon” melegében. Csodálkoznak, de nem félnek. Biztonságban vannak. A tyúk egykedvűen és természetesen védi őket. Nem frakciózik, nem mérlegel, nem érdekli Orbán-Putyin meg a Bayer sem, hogy „stratégiailag nyugodtnak kell maradnia”, „ki kell maradnia a háborúból”, „rajtunk keresztül nem megy fegyver”, „nem a magyarok fizetik majd meg a háború költségeit”, „béke legyen valahogy”. Befogadja a cicákat. Mintha a teremtés koronája lenne.

Hallgatom a zenét. A dalt: Magyarország. Oláh Ibolya énekli megrázóan szépen. Aztán olvasom a hírt: „soha többé nem éneklem el…”. Közte annyi minden történt. „Abban az időben nagyon hittem ebben a dalban. Meg az emberekben is. Már nem merném előadni. És nem is fogom. Már nem hiszek az emberekben. Hittem, hogy lehet jó dolgokat csinálni, hittem az összetartásban. Akkor érezte meg anyum, hogy milyen cigánynak lenni…” – nyilatkozta a Partizánnak. Fut a másik dal. A reinkarnáció. A lopás. A hamisítás. A kisajátítási kísérlet. Benne az arcukat adókkal. Többet mond: ki nem adta az arcát, ki nem énekelt velük.

A teremtés koronái ők is.

Most tobzódnak. Nem érzik: az utolsókat rúgják. Lehet, nem most, hamarosan, de elbuknak. Akkor szégyellni fogják magukat.

Remélem.

És addig?

Ezerszám jönnek a menekülők. A szüleiket kereső kisgyermekek. Az otthon-maradó nagyszülőket siratók. A hazájukat nem lelők, az új hazát keresők: ukránok, magyarok, szírek és afgánok.

Nem lehetek semleges.

Most a semlegesség is árulás.

Én, Te barátom: csak így lehetsz a teremtés koronája…

  1. 03. 14. hétfő tizenkilencedik nap

(Kép: hobbiallat)