Címke: iszlám

Fóbia-képzés…


Működik.
Az utóbbi napokban többször is beleakadtam, megsértettem magam, mint ahogyan a tüskés ágakban szoktam: személyesen vidéken, közeli rokonságnál, a Facebookon bejegyzésekben, „négyszemközti” Messenger-üzenetekben.
Most a holland nagykövet nyilatkozata, majd a magyar külügyminiszter reakciója volt a mérgezett tüske: mert a nagykövetről folyó vita nem az általa elmondottakról szól igazából, dehogy, a gerjesztett iszlámfóbiáról, a bennünk lévő idegen-gyűlöletről, a fölpiszkált félelmeinkről.
Mintha kimondva-kimondatlanul a félelmeink közösek lennének, ugyanarról a tőről fakadnának, ugyanaz lenne a génjeinkben örökölt történelmi emlékezet, mintha legalább ebben a kérdésben lenne társadalmi közmegegyezés. Mintha itt és most működne a társadalmi minimum intézménye: konzervatívok, liberálisok, hívők és ateisták, keresztények és zsidók, fiatalok és öregek, mindenki, ugyanazt gondolná: csak „ezeket” ne.
Mert működik.
Mert jött valaki Hollandiából (pontosabban megy vissza Hollandiába) és udvariatlankodik, beleordított a pofánkba. Azt mondta a feketére, hogy fekete; a gyűlöletkeltésre – az bizony gyűlöletkeltés; az ellenség-képzésre, hogy az bizony ellenségképzés: és bizony ugyanarról a tőről fakad, mint az övék is! Menjen az ilyen a pi@ába! Mert az „úriember” nem hívja kur@ának a kur@át, csak úgy viselkedik vele, aztán bemegy a kupiba és kielégítteti magát, igénybe veszi a szolgáltatásait.
Nem kérdés: működik.
Ilyenkor a józan érv nem számít; adatokat minek is írni, mondani; a bizonyítékok lepattannak; a tények nem tények: ez már kémia, a „a 2×2 józansága” nem is hull ránk! Itt már csak az indulatok, a félelmek késztetnek akciózásra; a sztereotípiákhoz menekülés inspirál gondolkodásnélküli cselekvésre, a végletekig leegyszerűsítés vezet ösztönéletre.
Hiszen éppen ez a szándék!
Kit érdekel, hogy egy halott ember órákig fekszik a kórházi folyosó hideg, kék-fehér kockás, kopott lapokkal borított folyosóján; hogy még mindig naponta kerülnek utcára emberek százai a devizahitelezés otromba nyereséghajszolása miatt; hogy börtönbe kényszerülnek emberek, csak mert kezet fogtak Gyurcsánnyal; hogy a nemzet strómanjává lett gázszerelő néhány év alatt, főleg állami megrendelésekből, uniós forrásból Európa egyik leggazdagabb tőkése(?) lett; hogy a legfőbb bíró bugyiveselettel foglalkozik és a saját tisztessége sem érdekli; hogy a legfőbb ügyész együtt ebédel a Nemzeti Bank elnökével, miközben azt följelentették; hogy a Nemzeti Bank elnökének a pereputtya milliókért ott dolgozik alatta; hogy a teljesítmény nem számít, csak a törvénybe iktatott lojalitás, a „seggnyalás”.
Hát ez a szándék!
Szóval a félelem. Mert terrorveszély van! Mert beengedtük őket, a barbárokat, az öngyilkos ázsiaiakat! Az elvakult gyilkosokat! Ezek mind azok! Még a gyerekeik is, az unokáik is! Ezeknél nincs kegyelem! Hogy az elmúlt húsz évben Európában évente legfeljebb 600 ember (az is borzalmas és megbocsájthatatlan) esett áldozatul terrortámadásnak, miközben csak egy évben Belgiumban közel 2000 ember halt meg autóbalesetben; hogy Magyarországon minden héten meghal egy nő a családon belüli erőszak miatt; hogy közúti balesetben Magyarországon 12 óránként hal meg valaki, miközben még csak a letelepedési kötvényt-vásárló „migráns” kapott magyar igazolványt. Bezzeg már néztek és jelentettek föl magyar kisiskolásokat, hogy azok „migráncsosok”, vertek meg évtizedek óta itt élő, arabnak kinézőket…
Működik.
A holland nagykövet mindjárt elmegy. A holland külügyminiszter már mobilon beszélt is a legendás magyar futsálossal. Már „közmegisegyezett”, aki akart: nem kellett volna így beszélnie. Már a nemzet kerítésépítő nemzetbiztonsági főkuttykuruttyja mondja: a ravaszon van az ujja, akinek kell…
Működik.
Csak nehogy túl jól sikerüljön …

2017.08.28.

Miért…

Orbán Viktor Oriana Fallaci kottájából játszik.
Oriana Fallaci 2001. szeptemberében New Yorkban megírta „A harag és a büszkeség” című, az általa „prédikációnak” nevezett kiskönyvét a 9/11-ről. A provokatív megállapításokat ’dögivel’ tartalmazó könyv, amely több mint 3 millió példányban fogyott el, óriási vihart kavart. Sokan rasszistának, fasisztának nevezték a szerzőt, s még bíróság elé is citálták gondolataiért. „… az iszlám nácizmusról, a Nyugat háborújáról, a halál kultuszáról és Európa öngyilkosságáról beszélek. Európa nincs többé, amely puhányságával, tehetetlenségével, vakságával és az ellenség előtt behódolásával éppen a saját sírját ássa. Eurábia van” – írja indulatosan, még az események után négy évvel is.
’Természetesen’ a könyv most újfent megjelent és várhatóan ismét és még jobban fölizzítja, az alig hamvadó indulatot és vitaparazsat. Fallaci – és mai hangos követői, köztük Orbán is – a folyamat mostani ’érettségéből’ próbálják kinyomni a gennyet, ’véglegesen gyógyítani’ a fekélyt. Szándékuk nemesnek, emberinek tűnhet, tűnik: hiszen a gennyes fekély fájdalmas, és tovaterjedése akár pusztító is lehet. Mégis, olvasva az író érveit – hozzáhallgatva a mai, orbáni argumentációt és indokokat is – az olvasóban inkább a kérdések száma sokasodik, inkább a hiányérzet erősödik, támad föl. Tudniillik föl sem merül az a kérdés, nem is beszélve a válaszadásról, hogy miből fakadt, mi okozta, okozza a gennyet, a fekélyt, a viszketően csípő sebeket. Meseszerű és rémísztő leírást kapunk az iszlámhódítók megszállottságáról, az egész világot fenyegető dühéről és terjeszkedési céljairól, halál-tudatuk erőszakot felszabadító hatásáról, a földet uralni akaró vágyukról. De a kiváltó okok, az előidéző indítékok nem jelennek meg a lapokon. Viszont a szemléletes mondatok nyomán kisagyunk kis képernyőjén ott füstölnek az ikertornyok, ott fekszenek a brüsszeli repülőtér indítási oldalánál a végtagnélküli emberek, ott van a síró kisgyerek is, aki éppen akkor veszti el édesanyját.
És akkor Oriana Fallaci még jobban ráerősít, még mélyebbre döfi a tőrt, egészen a szívig és még meg is forgatja ott: a kultúrák közötti óriási különbségre hívja föl a figyelmet. Arra, hogy az iszlám kultúra szinte nincs is, szinte nem is létezik: csak az erőszak, csak a halál kultúrájaként egzisztál. Viszont az európai kultúra, az aztán messze fölötte áll, mindenben meghaladja: az építészetben, a zenében, az irodalomban, az emancipációban, a demokratizmusban; megjelenik Fukuyama látomása, már a történelem, a ’kultúra’ végén vagyunk (netán a végét járjuk?). Ami szépet és jót alkotni lehet, azt az európai kultúra, a ’mi kultúránk’ teremtett meg, szemben az iszlám halál-, és pusztítás kultúrájával. Ugyan Oriana Fallaci szemérmesen hallgat arról a tényről, hogy a ’mi kultúránk’ az egyetlen, ami föltalálta és meg is csinálta a nagyipari, üzemszerű népírtást (nem derékra erősített robbanóbombákkal, öngyilkos ’kisvállalkozókkal’), mert „Auschwitz után többé nem lehet verset írni.”, de ezzel most ne törődjünk! Itt és most vérre megy a játék: ezekkel nincs kiegyezés, ezekkel nincs megalkuvás. Ha kell, akkor fogat-fogért, nem hátrálhatunk: rólunk, az életünkről van szó, mert ezek őrült gyilkosok, akikkel szemben nem lehet kímélet. Vagy Mi, vagy Ők; vagy Nélkülünk, vagy Nélkülük! Más lehetőség nincs – így Oriana Fallaci és követői.
Lebilincselő és megigéző, logikus és célravezető is, bódítóan olvasmányos, és ezért oly veszélyes és félelmetes is! Mert ezt akarjuk olvasni, mert ezt akarjuk hallani, mert a sok szörnyűségre, a megfélemlítésre, a nyomasztó sötétségre kell a narkotikum, a nyugtató kábítószer, a csillapító bódulat. De a tüneti kezelés nem jelent gyógyítást, a tünetek megszűnése, átmeneti csillapodása még nem jelent végleges gyógyulást, márpedig Oriana Fallaci megoldása nem eredményezne tartós egészséget.
Vajon miért, mert föl sem teszi az alapkérdéseket, a ’miérteket’, a ’mibőlöket’, a ’hogyanokat’ a ’mi lesz azutánokat’…
És Orbán Viktor Oriana Fallacinak ebből a kottájából játszik.

Tovább a folytatáshoz