dr. Radnai György bejegyzései

ÉVFORDULÓ!

Te hova vitted az asszonyodat az első házassági évfordulótokon?

  1. Nagyon szép volt kettesben, néztük az erkélyről a Fehérvári utat, hallgattuk a villamosok csilingelését, a töltésen robogó vonatok zakatolását és boldogok voltunk…
  2. Kiszaladtunk a tőlünk száz méterre, a falú határában lévő gémes-kúthoz, fogtuk egymás kezét, mellettünk futott Bodri kutyánk is, a pofájából kilógott piros nyelve és boldogok voltunk…
  3. Befűtöttünk arra az egy napra…
  4. Csak ide átruccantunk a repülő-gépemmel Lisszabonba, semmi különös nem volt, Andika saját erejéből fölvette a szokásos mosolyát, meghívtunk néhány újságírót tudósítani kis-színeseket rólunk, de ba@@a meg azt a sok firkászt meg a Hadházyt, akiket nem hívtunk és mégis írtak rólunk

A kérdést ne vedd komolyan, viszont a válaszokat…

  1. 09. 26. hétfő kétszáz-tizenharmadik nap

KÉRDŐÍVEM

  1. Vannak, akik azt mondják: a SZANKCIÓK nem megfelelő eszközök a háború befejezéséhez, mert a magyar érdekek minden előtt, mások szerint (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) nem, hát ÖN mit gondol?
    1. tárgyalni kell Lavrov elvtárssal a magyar gázszállításokról,
    2. Paksról,
    3. Sztanyiszlav Szalamovics Csercseszov eredményeiről
  2. Vannak, akik azt mondják: „ami jár, az jár”, a magyaroknak – mindentől függetlenül – meg kell kapniuk a pénzt az Uniótól, mások szerint (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) nem, csak feltételekkel, hát Ön mit gondol?
    1. naná, hogy meg,
    2. elmennek ők a sunyiba,
    3. ez nem lehet kérdés
  3. Vannak, akik azt mondják: Magyarország a demokrácia minta-országa, mások szerint (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) nem, hát ÖN mit gondol?
    1. igaz,
    2. a vélemény szabad,
    3. a sajtó is
  4. Vannak, akik azt mondják: „engedjenek szabadon az akváriumokból minden aranyhalat!”, mások (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) rabságban akarják tartani őket továbbra is, hát ÖN mit gondol?
    1. amit Kocsi Máté,
    2. amit Anna B is: „az aranyhal meg utoljára”
    3. „sírni csak a győztesnek szabad”
  5. Vannak, akik sok boldogságot kívánnak a nemzet gázszerelőjének új házassági évfordulójához, mások (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) nem, hát Ön mit gondol?
    1. lepje csak meg Lölő Andit (aki mindent magától ért el!), de ne mondja meg neki, mivel,
    2. nagy buli is legyen,
    3. csókolom a “nagysasszony” kezeit
  6. Vannak, akik szerint nagyon helyes, hogy már lehet pályázni „az európai uniós források lebonyolítását érintő jogellenességek és szabálytalanságok megelőzése, felderítése és kijavítása érdekében működő független hatóság felállításával összefüggő feladatokról szóló 1424/2022. (IX. 5.) Korm. határozat értelmében létrehozandó Integritás Hatóság (továbbiakban: Hatóság) igazgatósági (elnök és két elnökhelyettes) tagjainak kiválasztásával összefüggésben felállítandó Igazgatósági Tagok Kiválasztásáért Felelős Alkalmassági Bizottság (továbbiakban: Alkalmassági Bizottság) tagságának (3 fő) betöltésére”, mások (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) nem, hát Ön mit gondol?
    1. nagyon helyes
    2. de aztán óvatosan a bírálatnál
    3. én is jelentkezem
  7. Vannak, akik szerint egy miniszterelnöknek is jár luxusutazás, mások szerint (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) nem, hát Ön mit gondol?
    1. titokban
    2. harminc évre zárolva
    3. az Adriára
  8. Vannak, akik szerint …, mások szerint (Brüsszel, Gyurcsány, Soros) nem, hát Ön mit gondol?
    1. én nem keveredem „másokkal”
    2. le a „másokkal”
    3. nem leszünk másvilág!

Az eredményt azonnal közzétesszük, amint azt jóváhagyta…

  1. 09. 25. vasárnap, a kétszáz-tizenkettedik békementes nap

ÚGY IS TESZ!

ÚGY IS TESZ!

„Mondd el, mit olvasol; megmondom, ki vagy” – talán írta vagy mondta egyszer valahol-valaki-valakinek.

Nem ismerem személyesen Orbán Viktort, nem tudom milyen ember, mikor kel, mit eszik-iszik reggelire; szeret-e magán kívül valakit is; antiszemita-e, rasszista-e; hogyan viselkedik, amikor „csak úgy” beszélget egy társaságban; amikor mérges, dühös; amikor drukkol egy meccsen; amikor mindenáron győzni akar. Egyszer találkoztam vele, amikor már (és még) nem volt miniszterelnök és „tiszteletbeli” irodája az Országházzal szemben, a miniszterelnökségen éppen azon a folyosón volt, ahol (államtitkárként) dolgoztam: összefutottunk a folyosón, én köszöntem neki, ő valahová elnézett, talán a mögöttem lévő falon vehetett észre valamit, bár a folyosókon akkoriban nem voltak képek kifüggesztve. (Papp Lacival is egyszer találkoztam, Tatán, az edzőtáborban, én „nevenincs” ifi-válogatott „tízen-éves” gyerek voltam, mentünk éppen edzésre a többiekkel, ő akkor már háromszoros olimpiai bajnokként a felnőtt ökölvívó válogatott edzője volt, de mi, fiatalok soha nem tudtunk előre köszönni neki, mindig megelőzött bennünket a „szia srácok”-kal.) Aztán talán még egyszer, amikor már nagyon „állt neki a zászló”, már alig várta a beiktatását, a Kereskedelmi Kamara szervezett egy konferenciát arról, „mit fogok tenni, amikor miniszterelnök leszek” vagy valami hasonló címmel, akkor még élt Demján Sándor és meghívott, természetesen Orbán volt a főszónok, mellette Matolcsy, Parragh, Varga mondták, amit éppen kellett, no ott már csak „messzebbről”, észrevétlenül láttam vonulását.

Egykoron ő is arról (hadovált) beszélt, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem amit csinál. Az olvasás is „csinálás”, pláne, ha – a későbbiekben – az olvasottak szerint cselekszik is.

Hát én is olvasom a könyvet, amit Orbán is elolvasott, de én nem bírom egyhuzamban, egy-ültömben elolvasni, állandóan le kell raknom, mert forog a gyomrom a „mesétől”, az olvasottaktól, a „filmszerűen elképzeltektől”, este nem is merem tovább olvasni, inkább „pihentetem”, mert máskülönben este nincs elalvás és éjszaka alvás sem.

Ahogy már írtam korábban, Raspailt fasiszta írónak tartom amiatt, amit a Szentek tábora című, hivatkozott könyvében 1973-ban leírt. Mégis: el kell olvasnom, mert a megválasztott miniszterelnök(öm) ebből idéz, ebben „merítkezik”; ebből (is) tanulta, mit kell és miért tennie, ezt hozza példának, hogy miért kell odaállnia, ahova, s adatta ki az „általa” létrehozott, közpénzzel „hizlalt” Alapjogokért Központtal.

„A Szentek táborának története rendkívül egyszerű. Kalkuttában 1 millió éhínségtől, betegségektől, megalázottságtól és nélkülözéstől hajtott indiai elfoglal 100 rozoga bárkát, és útra kelnek az ígéret földje, azaz Nyugat-Európa felé. Csodával határos módon oda is érnek, a „Gangesz-flotta” az Azúrparton fut zátonyra, de ekkorra már az itt élők többsége elmenekül. A korábban ismert Franciaország elpusztul, többé nem „a fehérek országa” már, sőt a fehér fajnak is leáldozott, mert végül keveredni kezd a jövevényekkel” – foglalta össze Sarkadi Zsolt a Telexben.

Az a fejezet zakatol egyre intenzívebben a fejemben, amiben a francia elnök – teljesen titokban – kiküld egy torpedónaszádot a „Gangesz-flotta” szemrevételezésére; valójában a tengerészeit, parancsnokait akarja „tesztelni” egy kreált, de mégis „éles” hadgyakorlaton; hogy mire lennének hajlandók abban a „szagban”, mocsokban, ember-hús halmazban; „fehér” emberekként képesek lennének-e teljesíteni a parancsot, hogy akár meg is öljék a fegyvertelen „meztelen” férfiakat, nőket, gyerekeket; akiknek csak „saját nyomorúsága nyújt” védelmet. Föl kell ismernie, hogy nem teljesítenék, mert a hirosimai atomrobbantás óta a katonák „megtanultak bűntudatot érezni”; vagyis nem használnák a fegyvereiket. „Akkor vége”, érti meg, a „fehér fajnak annyi”, akkor megindul végérvényesen a faj-keveredés, eltűnik a kultúra, a civilizáció…

Nekem, egyszerű olvasónak Raspail ezt sugallja, (kerek-perec) ezt mondja ki: ha nem lesznek olyan vezetők, katonák, újságírók, megmondó-emberek, akik levetik magukról „emberségüket” és leleplezik annak illuzórikus voltát, akkor „vége”; ők vagy mi; Ilyen egyszerű – Raspail szerint. Mert a faj-keveredésnél nincs rosszabb – a könyv szerint. Mintha évezredek óta az emberiség története nem a keveredésről szólna! Mintha a magyarok ezeréves történelme nem ugyanerről!

Vajon mit olvasott ki Orbán? Vajon mi ragadta meg a leírtakból? „… „…van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke” – idézi a (hírhedt) „híres” beszédét Sarkadi. De Orbán aztán folytatta: „Mindenkinek ajánlom, ha meg akarjuk érteni azokat a lelki folyamatokat, amelyek a nyugatiak önmaguk megvédésére képtelensége mögött húzódnak meg magyarázatként”. És ő cselekszik: mert ide be nem jönnek, itt nem keverednek!

(Beugrik két emlék-foszlány: mikor Orbán miniszterelnök lett, összehívott egy megbeszélést a nyugdíj-kérdésről, az akkor még több-pilléres rendszerről, én akkoriban a Pénztárfelügyelet elnöke voltam, de „természetesen” nem kaptam meghívót, de az egyik volt kollégám ott volt, szuperlatívuszokban beszélt Orbánról, hogy azonnal mindent megértett, intézkedett, irányt szabott, mindenki tudta, mit vár el tőle, igazi „hadvezérként” viselkedett. A másik „sztori”-t egy másik barátom mesélte, ahogy az szokásos volt, az egyik nagy Biztosító elnöke meglátogatta Orbánt, felajánlva segítségét, együttműködési szándékát, a barátom, mint a magyarországi vállalt vezérigazgatója előzetesen tájékoztatni akarta Orbánt, hogyan zajlik az ilyen beszélgetés, mi fog történni, de Orbán „letorkolta”: ő tudja, mit kell csinálni ilyen helyzetben!)

„Ha ugyanis törvényesen és nyilvánosan megtiltjuk a Gangesz mellől jött bevándorlók belépését az országba, akkor partraszállásuk, akár fegyvertelenek, akár nem, voltaképpen ellenséges cselekménnyé válik… A feltételezett ellenség leküzdendő ellenséggé válik.” – mondja a francia elnök Raspailnál.

És nálunk is ellenségek már…

„Mondd el, mit olvasol; megmondom, ki vagy” – talán írta vagy mondta egyszer valahol-valaki-valakinek.

Milyen igaza volt.

  1. 09. 23.péntek kétszáztizedik nap

 

 

LUJZA ÉS JENŐ

(30.)

KONZULTÁLUNK

  • Jenő! Akkor most átadom neked a konzultációs kérdőívemet!
  • Mit adsz át, Lujza?
  • Konzultálni fogunk: tessék a konzultációs kérdőívem.
  • Lujza, minden gondolatomat ismered, minek ez a hajcihő?
  • Nekem nem került egy fillérembe sem, jól jön ez még!
  • Ne viccelődj, Lujza.
  • Miért, ez nem vicc, ennek alapján állítjuk majd be a fűtést: ha akarod, 22 fokra, ha nem, akkor 18 fok lesz!
  • Ez nem attól függ, hogy én mit akarok, hanem a pénztárcánktól, Lujza!
  • Tényleg? Akkor ezért nem kérdezte meg az Orbán Viktor sem, hogy …
  • Ezért!
  • Akkor ezt nem kérdezem tőled. De Jenő, akkor felemelem a rendszerhasználati díjamat!
  • Mit emelsz föl?
  • A rendszerhasználati díjamat: fölment a kenyér, az étolaj, még a sárgarépa ára is, olyan sokat kell keresgélnem a piacon, hogy kapjak szépet.
  • Akkor emeld föl, de hagyd már abba!
  • Jenő, még nincs vége a konzultációmnak: kell vennünk egy kutyát, egy dobermannt, mert meg kell védenünk magunkat, ő lesz majd a mi határvadászunk!
  • Vegyél egyet.
  • De majd etetnünk is kell, meg sétáltatnunk, taníttatnunk!
  • Majd taníttatjuk is, Lujza.
  • Rendben van, Jenő: és eladjuk az aranyhalainkat is, mert fölszámoljuk az akváriumunkat, mert „a szűrők meg a világítás…”!
  • De Lujza! Nincsenek is aranyhalaink, még egy akváriumunk sem!
  • Nincs? Akkor ezt „a fájó döntést” nem tudjuk meghozni.
  • Akkor nem.
  • Jól van, Jenő, akkor megkérdezem tőled a konzultációmban, hogy kinevezzem-e melegedőszobának a kisszekrényt, ahol föl tudsz majd melegedni?!
  • Lujza! Ne nevezd ki, az nem arra van!
  • Jól van, akkor főzzek neked egy forró teát, mert nem vagyok én a kormány, hogy rajtad spóroljak?!
  • Főzzél, de fejezzük be végre a „konzultációt”!
  • Várj, van egy utolsó kérdés is: elég lesz a kiflicsücsök reggelire holnap?
  • LUJZA!!!
  • Jól van, Jenő, akkor ne töltsed ki, úgy sem érdekes, majd döntök egyedül.
  • Úgy szoktál, Lujza, úgy szoktál…
  1. 09. 22. csütörtök kétszázkilencedik nap

NAPLÓSZERŰEN

(143.)

TÉBLÁBOLÁS

Egykoron cikáztam a kosárlabda-pályán, a megállások, a „sarkazások”, a megfordulások, az irányváltások nem okoztak gondot: persze alacsony, irányító játékos voltam, mint a legendás Armenak Alacsacsján (persze a magam szintjén) a „Szovjetunióból”; ma már néha-néha a lassú séta is gondot okoz Thesszával (ilyenkor ő érzékeli és lassít), bizonytalanná tesz a járás – de ezzel kell, hát ezzel élek együtt.

Azt hiszem, így téblábolok, így téblábolunk „mi” az életben is. Különösen most, ebben a kiszámíthatatlanságban, amikor csak úgy kapkodjuk a fejünket: mi lesz itt?! (Kicsit körülnézek, mert hátrébb akarom tolni a székemet, keresem Thesszát, nem hever-e éppen a görgő-lábak útjában, de nem, hát odagurulok a hamutartóhoz, átemelem az íróasztalomra és óvatosan, a kidudorodó parafához kocogtatom a pipámat és beleszórom a hamut.)

Gondolatban tovább téblábolok.

Olvasom a „Facén” (több ablak is nyitva van a laptopomon) Dragomán György írását, emlékét a végleges beléptető pecsétről, „aminek a hajnali csattanását se fogom soha elfelejteni” – írja, hogy ezerkilencszáznyolcvannyolcban, tizenötévesen ezen a napon lépte át a román-magyar határt, áttelepültek Magyarországra. (Bevillan, hogy jónéhány évvel később, amikor én már egy kis-bank vezérigazgatója voltam Kiss Judit Ágnes szervezett a dolgozóknak egy irodalmi estet, amin az akkor még „ismeretlen” fiatal Dragomán György – nagy sikert aratva – fölolvasta egy novelláját…) Vajon manapság mire gondolhatnak azok a sorstársai, akik Magyarországról, a perifériából, zsarnokságból menekülnek Londonba, Münchenbe, Bécsbe és „még tudom is én hová”. És mit érezhetnek azok a menekülők („illegális migránsok”), akik a most délen „Röszkénél” lépn(én)ek be hozzánk, akár csak átutazóként?!

Kitéblábolok a kertbe, Thessza azonnal csatlakozik hozzám, míg én lassan bandukolok, nézegetem a „nevét is virágát is tudom” bokoraljakat, nagyvirágú porcsinainkat, keresem a békánkat a tóban és visszabaktatok a szobámba.

„Olvastad – riaszt rám a Messengerem – megalakult az ”Európai Magyarországot! – Dobrev Klára árnyékkormánya”, mit szólsz hozzá?!”; már ömlik is a fröcsögő sokadalom mintha a HÍR azonnali becsapódásokat, robbanásokat okozna. És ketté is szakad azonnal minden: az egyik oldalon a gúnyolódó, anyázó mocsok, ellenvélemény, rágalom és riadalom, a másik oldalon a „hozsanna néked” végre, a megváltó. Állást kell foglalni. Tényleg azonnal állást kellene? És ha nem?! Akkor áruló vagyok vagy „csak” bölcsen hallgató „neked semmi sem jó”?! Hisz’ én is azt akarom: történjen már valami! De vajon lehet úgy megváltoztatni a rendszert, hogy benne vagyunk, hogy továbbra is részt veszünk, hogy hitelesítjük a jelenlétünkkel?

Áh, téblábolunk csak tovább – Thessza kinn, a kertben, én a gondolataimban idebenn.

És akkor fölbukkan a „víz alól” egy arc, egy lány arca, aki küzd a halálfélelme és a megaláztatása ellen, a húgáért, az édesanyjáért, talán a nőkért is, mindenkiért, akiket a hatalom és az erő megaláztatásra kényserített és kényszerít, az úszólányokért, talán mindannyiunkért is: ez így nem mehet tovább!! Vállalja arcát, történetét, hogy beszélni fognak róla, hogy újabb megaláztatások érik majd, hogy kifordítják majd szavait, hogy aljas történeteket találnak majd ki róla… És mégis vállalja, hogy KILÉP A MÓKUSKERÉKBŐL, mert ez így tovább nem mehet…

Egykoron cikáztam a kosárlabda-pályán, a megállások, a „sarkazások”, a megfordulások, az irányváltások nem okoztak gondot: persze alacsony, irányító játékos voltam, mint a legendás Armenak Alacsacsján (persze a magam szintjén) a „Szovjetunióból”; ma már néha-néha a lassú séta is gondot okoz Thesszával (ilyenkor ő érzékeli és lassít), bizonytalanná tesz a járás – de ezzel kell, hát ezzel élek együtt.

  1. 09. 17. szombat kétszáznegyedik nap

NAPLÓSZERŰEN

(142.)

Olvasgatok. Mi mást tehetnék. Lóg a lába az esőnek, mostanában már többet üldögélek, tegnap megcsináltam a leszakadt karnist, délután játszottunk egy jót az unokákkal, úgy látszik: ma sem lesz forradalom.

Hát olvasgatok.

Leveszem a polcról Jókai Cikkek és beszédek 4. kötetét, az 1850 – 1860. között írtakat és belelapozok, a „110. Egy kis kivándorlási jelenet” -nél nyílik ki, elolvasom, „A szerdahelyi vendéglőbe befordul egy fiatal legényke …”, vékony pálcával, vékony talpú cipőben, egy hektikus bőrtarisznyával és volt neki egy kis bozontos pudlikutyája is, aki – miután szóba elegyedett a kocsmárossal – azt mondta a neki, ő bizony „földesúrnak jött Magyarországra, a hol olyan sok föld van üresen”. Aztán egy esztendő múlva jött visszafelé, megint betért a kocsmába, de már vastag botra támaszkodva, a cipőinek épen nem volt többé talpuk, a kocsmáros ráismert: „Hát ilyen hamar megjöttél? Hát a kis kutya hová lett? A szegény fiú nagyot sóhajtott keservesen, s tragicus arckifejezéssel mondta: „Magad megetted:””

Lerakom a könyvet, elmélázva kinézek az ablakon: vajon ma is jönnek hozzánk fiatal legények földesúrnak? Vagy a határvadászaink mindenkit elkergetnek? Illegálisan érkeznek, csak átutaznak rajtunk? Netán az embercsempészek be akarnak épülni határvadászaink közé? Vannak még egyáltalán olyanok, akik ide akarnának jönni??

Csak olvasgatok tovább

 „Melegedőszobákkal készül a télre a Központi Statisztikai Hivatal”; „Ez csak egy unalmas vicc” – mondja a magyar miniszterelnök az elfogadott jogállamisági jelentésre; Kulka János drámai videóban „szól” a sorskeresésről: „Ház egy se maradt…”; Hadházy végre bejutott a „munkahelyére”, a magyar parlamentbe, igaz látogatási jeggyel; Norbi megint megszólalt…

Csak olvasgatok tovább

Akkor inkább Jókait! „Nem kevés azon előnyünk, hogy minden nap újdonsült hirekkel szolgálhassunk olvasóinknak, kétszersülteket adni pedig nem akarunk … abban kell fáradoznunk, hogy olly hireket mondhassunk, mellyek még nem történtek s csak azután fognak a nyilvánosság piacára vitetni…”. Ez tényleg kevésbé ijesztő.

Olvasgatok. Mi mást tehetnék. Lóg a lába az esőnek, mostanában már többet üldögélek, tegnap megcsináltam a leszakadt karnist, délután játszottunk egy jót az unokákkal, úgy látszik: ma sem lesz forradalom.

  1. 09. 16. péntek kétszázharmadik nap

“LATOR ÁLLAM…”

„LATOR ÁLLAM…”

EZ most megint „komoly” lesz. Persze a többit is „komolynak” szántam-szánom, de azokat próbáltam-próbálom humorral-iróniával sózni-borsozni: hátha úgy emészthetőbb.

De most nem teszem. Ha nem akarjátok, „ne egyétek” (ne olvassátok), bár szeretném, ha ennétek (legalább).

Győzködöm magam. Fogj hozzá. Írd meg. Ne habozz. A másik hang rögtön felel: annyian megírták már, sokkal jobban is, mint ahogy te tudnád. Mégse történt akkor sem semmi. Soha nem történik semmi.

Nézd inkább a virágokat! Fotózd le „őket” és rakd föl a képet az oldaladra! Meglásd: az majd kivált érzelmeket. Vedd hát észre a szépet! (Is.)

Észreveszem. Persze, hogy észreveszem és örülök neki. Annak is, hogy még meg tudom szerelni a karnist is. Persze kapaszkodva, szédelegve, nagyokat nyögve. Meg az unokáimnak is. A most itthon lett egyetemista „nagy-lánynak”, a két „kicsinek”, már tervezem is, mit fogunk játszani-beszélgetni legközelebb. Csoda lesz! De, látod-e, („esteledik… hazaindul ilyenkor”). Hisz’ „Rémhirek és férgek közt él itt” – súgom magamnak a mondatot, de nem folytatom.

Már nem járunk „le” a vidéki rokonsághoz. Abbamaradtak a látogatások. Valami eltört legutóbb, valami végletesen összeroncsolódott. Odalett az őszinteség, a nyíltság, a megértés szüksége. A barátok is el-el maradoznak, elmennek mellőlem, vagy én mellőlük?! A „Rémhirek és férgek” maradnak, azok nem akarnak elmenni…

Esteledik… „… egy nappal rövidebb, lásd, ujra…”.

Zümmög a gép az asztalomon, jönnek az üzenetek, a hírek: Ukrajna egy „lator államról beszélünk, és ezért az Ukrajnáért kellene nekünk itt Európában megfagyni, munkanélkülivé válni és feladni az egész régi életünket” – hallom a lovagkereszt-tulajdonos publicistát. „Hagyjanak békén minket, semmi közünk hozzájuk, maguknak kell megoldaniuk a problémájukat, adják meg magukat és punktum!” Legyen béke, az az érdeke mindenkinek – így az államtitkár, miközben az orosz békeajánlat az ukrán kapitulációról szól, „de legalább béke-szándék” Dömötör szerint. „A migráció veszélye … civilizációs fenyegetést … ezen a fronton elég egyszer hibázni … ahol egyszer letelepednek a más kultúrából érkező illegális migránsok, többé nem lehet visszafordítani az idő kerekét és az élet már sohasem lesz olyan, mint korábban volt„ – így meg a (fasiszta) Raspailon nevelkedett miniszterelnök dörög. Biztosan Vazul is mondta.

Csak a pipám szelel halkan. A szívem ugrál, a gyomrom fölfordul…

Aztán megjelenik a pintéri melléklet a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról, mert a „magyarok kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét”. Galádság, Pintér a neved! Tüntetnek a diákok tanáraik mellett, a zászlóval díszített ablakból leöntik őket és az engedetlen tanárokat megfenyítik, kirúgják. (A falusi vidék hallgat, a falusi világ lassabban ébred („Itt még vizet fodroz a tóra lépő/ apró pásztorleány”), maradjon csak nyugton a tanító, ha az ispán úr úgy akarja… „Tizenhatszoros árajánlatot kapott a gázra az MVM-től 11 önkormányzat” – harsan a vezető hír az egyik oldalon, nem is olvasom tovább.

(„Der springt noch auf, – hangzott fölöttem…”)

EZ most ilyen lett, el se olvassátok, de ne rám haragudjatok…

  1. 09. 13. kedd kétszázadik nap

LUJZA ÉS JENŐ

(29.)

(utánzat)

  • Jenő, idén sem vittél el Kötcsére!
  • Nem vittelek, Lujza, meg se hívtak minket.
  • Nem értem, miért nem, annyi ember volt ott?
  • Biztosan azért nem, mert nem én csináltam meg a Petőfi filmet.
  • Csak azok mehettek, akik csináltak filmet Petőfiről?
  • Nem csak azok, Lujza, nem csak.
  • Akkor mi miért nem voltunk ott, Jenő?
  • Mert mi nem vagyunk a nemzet csótánya, nem kaptuk meg a Magyar Érdemrend lovag fokozatát, Lujza, te sem vagy a Rogán Anti felesége, ugye?!
  • Hát nem vagyok, szerencsére. Pedig úgy készültem Kötcsére.
  • Aztán hogyan készültél, Lujza?
  • Kivettem a naftalinból a blézeremet meg a kis-kalapomat, a bizsu-nyakláncomat is lemostam az ecetes ronggyal, szóval éppen készültem a fodrászhoz is, ahol pedig nem voltam már…
  • Lujza! Hagyd abba: nem hívtak és kész.
  • Jól van na, Jenő, ne idegeskedj, majd főzök itthon neked lecsót és kapsz sört is hozzá.
  • Na, ez rendben lesz, Lujza, de kolbászt is kérek bele.
  • Jenő, a Bakondit, tudod azt, aki mindig megmondja, hogy már jönnek is odaátról, akik majd elveszik a szüzességemet, őt csak meghívták!
  • Mit vesznek el tőled, Lujza?
  • Hát a szüzességemet.
  • De hát az már régen oda van!
  • Tudom, Jenő, de hátha mégis.
  • Meghívták, ott is volt.
  • Na ez az: téged is meghívhattak volna, mert te …
  • Hagyd abba, régen volt, biztos igaz volt.
  • Jenő, mi van ezekkel az oroszokkal?
  • Miért kérded?
  • Nem láttam őket az EB-n!
  • Melyiken nem láttad őket, Lujza?
  • Azt nem tudom, de nem láttam őket.
  • Ukrajnában vannak.
  • Ukrajnában? És mit keresnek ott?
  • Nem tudom, Lujza.
  • Mert azt mondták a tévében, hogy a Zselezsnicsárnak kellene megadnia magát és akkor nem lenne áremelés sem.
  • Lujza, Zelenszkijnek hívják és nem kellene megadnia magát.
  • Nem? Mert azt mondja az államtitkár, hogy azért nincs elég gáz nálunk, meg azért olyan drága, mert a Nyugat meg a Brüsszel az ukránoknak szurkol, mégis indultak az oroszok az EB-én?
  • Lujza! Ne zagyválj itt össze-vissza!
  • Nem én zagyválok, Jenő, tényleg ezt mondták!
  • A Putyin megbízta az orosz hadsereget, hogy támadja meg a Ukrajnát, mert attól tartott, hogy az ukránok belépnek a NATO-ba és akkor nagyon közel lesznek Oroszországhoz, meg szerette volna, ha megint nagy birodalom lenne Oroszország, de Ukrajna nem hátrált meg, mert…
  • Jenő, ez biztosan így van, ha te mondod, kár, hogy nem hívtak meg Kötcsére, ott is elmondhattad volna…
  • Lujza, hagyd abba, fogj inkább hozzá a lecsóhoz!
  • Jól van, Jenő: de ugye jövőre elviszel Kötcsére?
  • Holnap, már holnap, Lujza.
  1. 09. 11. vasárnap egyszáz-kilencvennyolcadik nap

NAPLÓSZERŰEN

(141.)

Az elmúlt napok tikkasztó melege, hőgutája után most borongós időben sétálunk Thesszával a Rákóczi úton lefelé: az én hangulatom az időjárással kvadrál, Thessza tudomást sem vesz a „lóg a lába az esőnek” szürkeségről, boldogan „vadászik-olvas” a bokrok tövéből, a fűcsomókból, az árok-partján heverő gyanús nyomokból. Vajon mire lelt: macska fekhetett ott, vagy egy elkóborolt kutya, netán egy „kivert” félig ember már csak? Vajon mire gondol, következtet a szagokból, nyomokból? Fölemeli a fejét hirtelen, rám néz, mintha kérdezne valamit: miért nem jövök és túrom én is a bokrok alját, hisz annyi érdekesség van ott?

„Hisz egész álló nap én is túrom a földet, a bokrok alját” – felelem a ki nem mondott, föl nem tett kérdésére, „mást sem csinálok, már többen rám szóltak, ne ott keressem a boldogságot, az örömöt…”. Lassan bandukolunk tovább, már az iskolánál járunk, minden csöndes ilyenkor és kihalt, az udvaron a kézilabda kapu is néma mozdulatlanságba dermed, a por is pihen az aszfalton. Most a tanárok „polgári engedetlensége” is hétvégi álomba szenderül…

Közben jár az agyam, a „Kitartás 🇭🇺”, Gelencsér Ferenc bejegyzése, „szaga” nem hagy békén. Hogyan is írta Eszterházy? „A szavak múltjának ismerete nem írói szakföladat, hanem mondhatni hazafias kötelesség, mindenesetre szükséges (ha nem is elégséges) föltétele az európai társalgásnak. Ha egy szót bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése…”, ezt nem tudja Gelencsér? A „pártvezér”? Miért nem tudja? Pedig a bejegyzéséhez kapcsolódó kommentekben figyelmeztették is őt, miért nem veszi le azt a @urva bejegyzést? Thessza megáll, visszafordul felém, mintha megérezné dühömet. A kutya megérzi. A „vezér” nem. Persze, mert neki nincsen négy lába.

Már a HÉV megállónál sétálunk. Minden változatlan: továbbra is ott vannak a „gyanús nyomok” a sövény tövében, üres üvegek, barnás újságfoszlányok, talán korábban takaróként, párnaként funkcionáló rongyok. Nekem arról „mesélnek”: itt emberek „élnek, laknak”, talán most ők is „sétálnak” éppen. Thessza most elvégzi a dolgát, letekerem a speciális zacskót és összeszedem, Thessza már ismeri ezt a „szokásomat”, bár nem érti, de mégis türelmesen megvárja. Már megyünk is tovább.

A „Restiből” a szokásos harsány zaj hallatszik, most csak hárman-négyen kávéznak, iddogálnak, élik a vidéki társasági életüket. „Igaza van Orbánnak, elmennek a pi@@ába azok ott Brüsszelitában, a kerítés nélkül már hol lenne Magyarország?!” – mondja egy borostás üldögélő pasi, és a többi néma csönd. Thessza oda sem fordul, most a gyíkok is elbújtak, sehol nem leli kecses testüket.

Lassan hazaérünk. Thessza megáll a kapunk előtt, várja a kulcs-csörgést, bemegyünk a kertbe, leveszem a nyakáról a pórázt. Itthon vagyunk megint. Egy sétával „rövidebb, lásd, ujra a fogság/ és egy nappal az élet is”.

  1. 09. 10. szombat egyszáz-kilencvenhetedik nap

ENGEDETLENSÉG!

ENGEDETLENSÉG

 

Egyszer engedetlenkedett.

Polgárian.

Persze előre nem szólt a többieknek.

Csak kihívta őket a térre.

Amit a rendőrség addigra már kordonnal körülzárt. Mert már hónapok óta ott tüntettek, sátrakban emberek élték mindennapos életüket, a fűre végezték dolgukat, akkori tudósítások szerint „táskás emberek segítették” a lelkesedés fenntartását. A tarthatatlanná vált helyzetet a rendőrség oszlatással oldotta meg, utána zárták le kordonnal a Kossuth teret.

Akkor ment ki a térre.

Orbán Viktor.

És csapata.

A 152 bátor ember.

A Fidesz frakciója.

Talán Timur és csapatának képzelték magukat.

Orbán vezetésével tíz perc alatt szétkapták a Kossuth téri kordont.

A magukkal vitt csavarkulcsokkal.

Orbán is cipelt.

A bontás után Orbán azt mondta, hogy konspiráltak az akció kitervelésénél, csak néhány ember tudott az ötletről. Ha bármi jogi problémával kell számolniuk a bontás miatt, lemondanak mentelmi jogukról.

Nem kellett, hát nem mondtak le.

Miért bontottak? Hogy a felheccelt emberek tovább élhessenek alkotmányos jogukkal (oda @arhassanak, ahova akarnak).

„Csak ezért.”

 

Ez jutott most eszembe.

Mert a mellékelt levelet dobta föl a Facebook.

Évek óta nem érdekli a kormányt a pedagógusok követelése.

Már többször tüntettek is.

Nem húztak föl sátrakat.

Nem piszkítottak a Kossuth térre.

Még kukákat sem borogattak.

Kulturáltan tüntettek.

A kormány @arik rájuk.

Nem sztrájkolhatnak.

Mert olyan a törvény, a tárgyalásokat úgy csavarja a kormány.

Nem maradt más eszközük.

Bontanának kordont.

Vagy Orbánnak kéne engedetlenkedni.

Akkor nem történne semmi.

De egy tanárral szemben?

 

Szemét egy hatalom…

 

  1. 09. 09. péntek egyszáz-kilencvenhatodik nap

(Kép: Tanítanék oldaláról)