Balin voltunk, egy “egy-hetes” nyaraláson: odafelé csak a reptér és az átszállás jutott, visszafelé viszont már három nap is Szingapúrból!

Az utolsó estét töltöttük Szingapúrban. Már korábban eldöntöttük, hogy egy kis étterembe megyünk, ahol a szakács előttünk készíti el majd a kaját. Kis séta után hamar meg is találtuk az “éttermet”, ami egy kis helyiség volt, benne egy hosszú “bárpultos-asztal” állt, ami előtt 9 szék magasodott és a “bárpultos-asztal” mögött ott volt a “konyha” is, már sistergett a sok tepsi, lábas. 3 vendég – két fehér és egy kínai – ember már békésen iszogatott és beszélgetett egymással, mi is leültünk melléjük. Rögtön mosolyogva hozzánk lépett a “szakács-felszolgáló” és mélyen meghajolva elénk tette az – ételek képét is mutató – étlapot. Hosszan nézegettük, tanácstalanul lapozgattunk, akkor megint hozzánk fordult a “szakács-felszolgáló” és angolul megkérdezte: maláj, indonéz vagy thaj ételt kívánnának, de látom a szemükön, hogy nem tudják mit, bízzák rám, nem fognak éhen maradni, azzal már fordult is el és kitöltött két kis pohárba valami italt. Közben megérkezett még két vendég, az egyikük színes-bőrű, vidám-tekintetű nagydarab ember volt, a másik egy törékeny fehér-bőrű lány, láthatóan jól érezték magukat. Ők gyorsan választottak, biztosan többször járhattak már ott.

Akkor a “szakács-felszolgáló” hirtelen hátat fordított nekünk és villámgyorsan el kezdett dolgozni, a keze járt, mint a cséphadaró, mindenféle zöld, piros, fehér színű zöldségeket kevert össze, kisebb és nagyobb hús darabokat vagdosott tovább, tett forró vízbe, onnan a tepsibe, majd a rizzsel kezdett foglalatoskodni és közben arra is volt ideje, hogy a poharainkat újra és újra teletöltötte.

Néhány perc múlva elkezdte az ételeket kis tányérkákra rakni és mindenkinek a választása szerintit kiosztani, miközben arra is figyelt, hogy kóstolót tegyen a másik ételéből is. És közben sistergett tovább a többi étel.

A kínálás és evés így eltartott talán két órát is.

Hogy mit ettünk? Nem tudom: viszont nagyon finom volt!

A fizetésnél vettem észre, hogy nem lehet kártyával fizetni, ilyennel nem találkoztam Szingapúrban, kotorásztam a zsebemben, de nem volt annyi pénz, elvörösödve kotorásztam tovább, amikor a “szakács-felszolgáló” mosolyogva megveregette a vállamat, csak annyit mondott: Puskás.

2019.05.05. vasárnap