Még nem voltam 7 éves se. Apám éppen külföldre ment a munkája (a DIVSZ gazdasági igazgatója volt) miatt, Bécsbe kellett utaznia, anyámmal és öcsémmel voltunk otthon a Déli pályaudvarhoz közeli lakásban. Hatalmas lakás volt, (lehet, hogy csak azért, mert én kicsi voltam akkor még) persze nem a miénk, a DIVSZ-é volt Igazi budai, nagypolgári lakás volt: a három szoba mellé, a konyha mögé még egy „cselédszobát” is építettek. Az ötemeletes ház harmadik emeletén laktunk, pont a lépcsőház túloldalán, a nyitott körfolyosó végén. Mindig a fal mellett igyekeztem menni, mert féltem lenézni a belső udvarra. A kövezett udvaron egy nagy poroló állt, sokat ugráltunk alatta és rajta is, a házmester bácsi (vagy néni, már nem emlékszem) emiatt sokat kiabált velünk. A gangon haladót, végig-körben, díszes, inkább még csicsásnak is mondható vaskorlát védte. Egyszer be is akadt a kantáros nadrágom, de nem szakadt el, hanem odarántotta a fejemet a korláthoz, úgy fölvágta a homlokomat a halántékomnál, hogy össze is kellett varratni. De ez, talán félévvel később történhetett.
Szóval, hárman voltunk csak otthon. Ilyenkor anyám mindig idegesebb volt a kelleténél, meg persze mi is jobban randalíroztunk. A lukas zoknikból – egymásba göngyölve azokat – összemesterkedtünk egy rongylabdát, és az egész falat beborító (mert a gyerekszobával közösre volt építve) cserépkályha előtt, azzal fociztunk. De öcsém még alig múlt három éves, úgyhogy ő csak sikongott, meg ide-oda futkározott, foci címen. Elég meleg lehetett, mert anyám kinyitotta a nagyszoba ablakát, az a Greguss utcára nézett. Egy idő múlva azt vettem észre, hogy anyám, még a szokottnál is ingerültebben szól ránk, de mi rá se hederítettünk. Csupi öcsém tovább sikítozott, én meg tovább rugdostam a gólokat: hol az egyik falhoz, hol meg a másik kapuba, a függönyre. Persze nekünk – apám munkája miatt – telefonunk is volt, ami aznap sokat csöngött. Ez nekem csak most tűnik föl, akkor csak az volt furcsa, hogy anyám mennyit szaladgál be a konyhából a nappaliba, ahol a telefonunk volt. Egy idő múlva a kisasztalt odahúzta az ablakhoz, a másik asztalról átrakta a rádiónkat – aminek három billentyűje, meg két nagy gombja is volt, amit szerettünk csavargatni – és felhangosította. Nem értettük, hogy ezt miért csinálja, hiszen a rádióban hol zene szólt, hol meg egy hang azt mondta, hogy a tüntetést nem engedélyezik. Aztán meg azt, hogy engedélyezik. Majd megint szólt a zene. És ez így ment, egész nap.
Apám meg nem volt itthon.
Másnap, vagy harmadnap jött haza, nem maradt kinn, pedig a Kongresszus vagy valami más miatt fontos lett volna, de Ő hazajött. Nem maradt kinn…
Aztán együtt, az egész család, meg a ház többi lakója is, leköltözött a pincébe.

2016. 10. 20.