SZELFI MAGYARORSZÁG (14.): A NIEDERMÜLLER…
Kertész Ákos, 80 éves Kossuth-díjas Kanadába távozott. Nem ma, 2012-ben.
2011 augusztus 29-én megjelent nyílt levele, amelyben – többek között – ezt írta: „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”
Akkor (is) számára elszabadult a pokol.
Emigrációjának okairól sajtóirodája ezt írta: „Az Amerikai Népszavában megjelent cikkét követően politikai hecckampány indult ellene nemcsak a fővárosi közgyűlésben, ahol megvonták díszpolgári címét, de kormányzati szinten és a parlamentben is. A kormánypárti sajtó hajtóvadászatot indított ellene, és nyíltan uszította a szélsőségeseket. Ennek köszönhetően állandó fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek volt kitéve, tettleg is inzultálták, az utcán megtámadták, életét veszélyben érezte.”
Azt már én teszem hozzá: Magyarország gondolkodó „elitje” sem védte meg, inkább fanyalogva elfordult az írótól.
Most, nyolc évvel később ugyanaz (kezdődik) folytatódik: most Niedermüller Péter az apropó, most Ő lett a „Soros”, mert azt mondta egy tévés beszélgetésen: „hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlölet-valamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”
Tudom, értem: a szöveget nemcsak az író írja, nemcsak a beszélő mondja, hanem az olvasó, a hallgató is értelmezi, adaptálja és ennélfogva alakítja is. Amikor már a szöveg papírra került, a beszéd elhangzott, akkor már önálló életet kezd élni. A pontatlan szöveg is, meg a pontos is. Ugyanakkor persze az olvasónak, a hallgatónak, amikor értelmezi a leírtakat, a hallottakat, akkor felelősséget is kell(ene) vállalnia azért, amit „beleírt, belehallott” a szövegbe. Mert azt már Ő írta, hallotta bele…
Tegnap, a Fidesz szervezésében tüntettek a „rasszizmus” ellen. A hatalom intézményei védelmét élvezve, a közismert rasszista főszervezők is megjelentek megint a színen. Ők, akik alapvetően és meghatározóan felelősek azért, ami ma Magyarországon történik („A többi haszontalan sejthalmaznak nem sok köze van a magyarokhoz és az emberi fajhoz” Bzs): a gyűlölködés elszabadulásáért, a magyarnak magyar ellen uszulásáért, uszításáért. Fontosnak érezték kimondani, Ők hogyan értelmezték „azt, a bizonyos szöveget”, amihez persze és természetesen joguk és lehetőségük van. Felelősségük is.
Amit vállaltak és vállalnak! Dehogy vállalnak!
Nézem a közvetítésen a tüntető emberek arcát, szemét, (meta)kommunikációját. Elborzadok az agresszivitástól, az elvakultságtól, a gondolattalanságtól: „Bátraknak” érzik magukat, mert úgy gondolják „értik a dörgést”, a huthi-bayeri kinyilatkoztatásokat, a világosan egyértelmű uszítást. Tudják a dolgukat, teszik is. És a kormány, a miniszterelnök bátorítja, hergeli őket: azokat, akik hagyják magukat és így válnak azokká „a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakká és nőkké”, akikről az éppen „kipécézett” beszélt.
És hol vannak a többiek?
A fehérek között az európaiak?
Ők éppen fanyalognak.
Ahogyan 2011-ben is…
2020. 01. 31. péntek
2020. január hónap bejegyzései
Á(T)RVERÉS…
Nyilvános, 1 azaz egy perces, nem meghívásos ÁRVERÉST hirdetek a mai napon a tulajdonomban levő „ALAPTÖRVÉNY ASZTALA” elnevezésű műre, amely a mellékelt képeken látható.
A mű leírása:
asztal lecsavarozható lábakkal, amelyek talpán fekete gumitalpak találhatók. (A terítő és a terítőt rögzítő műanyag eprek nem természetes részei az asztalnak, de megegyezés és licit esetén elvihetők. Szintén nem tartozék a háttérben feltűnő föltűnő karácsonyi doboz és puff sem.)
A mű eredete:
eredeti, bár nem 2011 áprilisában készült, de apósom által elmondottak szerint kövéri áldással (sem) bír, viszont több demizson terhét sikeresen bírja.
A mű története:
a képeken látható asztalt a trianoni béke megszületésekor nem asztalként anyakönyvezték, de – Pokorni Zoltán által is ismert történészek szerint is – egyértelműen megállapítható, hogy magyar erdőben töltötte gyerekkorát. Később, hosszú évtizedekig egyszerű ebédlő-asztalként funkcionált a konyhában, időnként az udvaron, a diktatúrában a padláson, aztán az „átkosban” a disznóölésnél – a böllérkés mellett – elengedhetetlen tárgyként szolgált. Az ezredforduló idején kisrádió állt rajta, amin (lehalkítva ugyan, de) fölhangzott a elhíresült „öszödi-beszéd” is. Már eddigi története is jelezte: nagy feladatok hárulnak még rá! És lőn a beteljesülés: végső történelmi szerepét 2011-ben nyerte el, amikor is Kerényi tanár úr (Isten nyugosztalja) kitalálta, hogy nem magyar család az a család, amelyiknek nincsen „ALAPTÖRVÉNY ASZTALA”! Drága apósom dühös morgása kísérte a javaslatot, viszont a „drága mama” azonnal az ügy mellé állt és ezzel a kérdés el is lett döntve: a szomszéd által is elfogadottan az asztal elnyerte a teljes család közbizalmát: így az a HAZA ÉS AZ ALAPTÖRVÉNY méltó alapjává vált. Az asztal különlegességét növeli, hogy egyszer a város jegyzője, amikor az önkormányzati választások hitelesítése miatt meglátogatta a családunkat, akkor pillantásával megsimogatta azt.
Az eladás oka:
miután a gránitszilárdságú ALAPTÖRVÉNY annyiszor, de annyiszor módosult (talán csak Borkai polgármester úr hajókázhatott egy kicsivel többet, de a MINISZTERELNÖK úr biztosan nem repült annyiszor a Csányi úr repülőgépén), nem győzzük az egységes szerkezetbe szerkesztett ALAPTÖRVÉNYT megvásárolni, de nem akarjuk megcsúfolni az „ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁT”, hogy megint a disznóvágás tárgyává tegyük, ezért Á(T)RVERÉSRE bocsátjuk!
A licit mindjárt indul: a kikiáltási ár (340 forintos árfolyamon) értendő…
2020. 01. 30. csütörtök
NA: ÉS AKKOR MI VAN?
NA: ÉS AKKOR MI VAN?
Úgyse történik majd semmi. Majd jönnek a jogászok, ’oszt jó napot! Na jó, lehet, hogy a P. Petyának is be köll majd segítenie. Ahogy szokott. Tudjátok. Nem nagy ügy. Minek itt ugrálni.
Egerben ugyanis kiesett a szekrényből egy „Kubatov lista”. Egy igazi: „Listázta a Fidesz Eger lakosságát Nyitrai Zsolt kampányában – Mutatjuk a bizonyítékokat”. Biztos a „Korona-vírus” előjele. Ugyan annak még nincs meg az ellenszere, ennek viszont a kezelésére már a FŐNÖK jó-előre intézkedett. No nem a tízparancsolatos Kásler-papa, hanem az igazi, a foci-mániákus mágus. A megoldó-ember, aki mindig és mindenkivel háborúban áll.
Na és? Te miért nem listázol? Ja, mert törvénytelen? Ők „kicsire” nem adnak. Különben is, ha kell, módosítják még a gránitszilárdságút is. Persze visszamenőlegesen.
Szóval: minek ugrálsz? Különben is tudunk rólad mindent: honnan jöttél, hová mész és minek, mit eszel-iszol és kivel, mit olvasol és persze: miket írsz a Facéra.
Szóval: kuss!
Hogy már túl vagy a hetvenen, leszarod: de vannak gyerekeid, unokáid, arra nem gondolsz? Pedig jó lenne, mert (megint) ilyen ez a világ itt Magyarországon a XXI. század elején.
Te, sorosista mitugász…
2020. 01. 30. csütörtök
A MAGYAR HATÁRON
A MAGYAR HATÁRON
Vakarom a fejem, dörzsölöm a szemem, ki kell menjek kávéért, mert nem akarom elhinni. Azt olvasom ugyanis az interneten (mi a szarnak olvasok én az interneten, amikor sakkozhatnék is, Norbit is nézhetném, Bayer, L Simon, Demeter Sz., Schmidt M. „összegyűjtött és bőrkötéses műveit” is olvashatnám ugyanazzal a lendülettel), hogy „a határátkelő épületének védelmét ellátó három biztonsági őr egyike felszólítás után három figyelmeztető lövést adott le a levegőbe…”!
Mi van?
A magyar határon biztonsági őrök lődöznek a levegőbe? Ki a f@sz védi a határt? Határőrök, akik elvesztették biztonsági őr jellegüket? Már nem is kell határőrnek lenniük, sőt: annak se kell látszaniuk? Fegyvernek látszó tárggyal lődöznek, ami tényleg elsül aztán (még szerencse, hogy egy védett madarat se találtak el véletlenül)?
Az éj leple alatt, a sötétben bujkáló, még csak nem is Jellasics seregei ugyanis elözönlötték (minegy, kb hatvanan) a határt és többmilliós kárt okoztak az ÁSZ épületében a falra festett narancssárga fölirataikkal a kerítésben, amiért Polt Péter azonnal megindította az eljárást?!
Hurrá! Meghosszabbíthatjuk a rendkívüli állapotot! Bakondi „mester” tovább riogathat és riogat is: „változtak a migránsok módszerei, nem vágják át a kerítést, hanem alagutat ásnak, vagy – ahogy a kedd hajnali esetben is -, megkeresik a gyenge pontokat. Illetve a nekik kedvező pontokat” – javította gyorsan magát.
Akkor most mi van? Rohanjuk meg a boltokat bespájzolni lisztet, cukrot, vagy készüljünk nyugodtan a Giro d’Italia magyarországi szakaszainak megnézésére, a foci Eb-re? Mert ugye közben a rendőrség, a határőrség és a biztonsági őrök fönntartják majd a rendet.
Közben persze a rendkívüli állapotot továbbra is fönn lehet tartani.
De hol van ilyenkor a Soros?!
2020. 01. 28. kedd
Lapzárta után érkezett: a volt koronaőr becaplatott a kolostor fölújított szobájába, köszönt, majd rögtön belevágott: ugye mondtam, láttatni kell, látvány kell, a többi majd jön magától…
LEHET, TUDSZ, SZABAD RÓLA ŐSZINTÉN BESZÉLNI?!
LEHET, TUDSZ, SZABAD RÓLA ŐSZINTÉN BESZÉLNI?!
(Még egyszer Pokorni Zoltán megrendüléséről…)
Apai nagyapám órás volt. A csömöri zsidó-órás. Ügyes keze volt, bármit vittek hozzá: karórát, ébresztőórát, faliórát, mindig megjavította. Még azt is, amit nem is kellett: fölhúzta, aztán harmadnap megmondta az árát, a tulajdonos meg vitte boldogan. Jószívű ember volt, de amikor berúgott, akkor bizony eljárt a keze: lányait, fiait, még nagyanyámat is megverte olyankor. Aztán szétvált az útjuk és magányosan meghalt. ’44 után a lányok bujdostak, a nagyobb fiú munkaszolgálatra vonult be, apám meg Birkenauba tett egy „Nagy utazás”-t. Mindannyian „valahogyan” túlélték, de „fölfoghatatlan és megmagyarázhatatlan élményeik” megmaradtak: ők meg mindannyian itthon, a „hazában”. „Föl sem merült, hogy ne itthon” – mondták később valamennyien. Anyai nagyanyámat egy „igazi” magyar ember vette el feleségül, aki aztán nyilas lett. El is vált rögtön, amikor „kellett”, nem is értjük: korábban miért vette el? Nagyanyám – anyámtól külön bujdosva – megúszta, ahogyan anyám is, nagyanyám nővére viszont Mengele „kísérleti tárgya” lett, lelki és testi következményei, miután ő is „hazajött” egész életében kísértették.
Aztán hosszú csönd minderről.
Lehet, tudok, szabad róla őszintén beszélni?
Megszülettem, növekedtem, az „erről való” beszélgetés(ek) valahogy kimaradt(ak) a napi mesélésekből, öcsémmel „A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, a Kőszívű ember fiai, Az igazságos Mátyás király meséi” – dia-filmeken nevelkedtünk. A 6:3 fölidézése, Szepesi gól-közvetítései igazi ünnepek voltak. Hangosan sírtunk, amikor Rómában az olimpián Parti János tiszteletére fölhangzott a magyar Himnusz. Alig vártuk a tavaszi nagy ünnepeket: március 15-ét, március 21-ét, április 4-ét; majd a kenyér ünnepét augusztus 20-át. Ma is fülembe csengenek István király intelmei fiához: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő…”. …” . A Rege a csodaszarvasról, az Árpád-házi királyok, a tatárjárás, a három-részre szakadt ország tragédiája, Erdély… Petőfi, Arany, Vörösmarty, Jókai, Ady, József Attila és persze Radnóti! Belőlük „nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága”. Velük töltögettem egyre súlyosbodó „batyumat”.
Nem voltunk zsidók. Nem tartottuk magunkat zsidónak. Nem készültem zsidónak. Ez nem volt téma nálunk. Nem tanultam meg a szokásokat sem, nem jártam a zsinagógába. Még rabbiról sem hallottam. Sábeszdekli, kapedli vagy kipa, mezüze ismeretlenek voltak számomra. Úgy nőttem föl, úgy jártam ki az általános iskolát, hogy nem is tudtam: mi az, hogy zsidó (kérdés). Akkor nem tudtam: milyen jó volt úgy élni! A feledés nyugtató csöndje. „Ha nem beszélünk róla nincs is” tévedése. A nem vagyunk zsidók elhitetése kísérletének hamissága. A kibeszélés, a közmegegyezés (nélküli) hallgatás időszaka. A jég alá szorult halak néma tátogása.
Először anyai nagyagyanyám nővéréék, Babukáék mutatták meg „készenléti” csomagjukat. Aztán a gimnáziumban Vera néni, a magyar tanárnőnk, az „Egy szerelem három éjszakája” musical kapcsán beszélt Radnóti zsidó-zsidótlanságáról. Később első szerelmem, a szőke kékszemű Mari„1” jött haza zokogva: a villamoson lezsidóztak valakit! Gyakoribbá váltak a durva beszólások az MTK pályán. Sűrűsödtek apám éjszakai sikoltásai is… A jég hirtelen olvadt el: a macskák elkezdték kikapkodni a halakat a tóból.
Lehet, tudok, szabad róla őszintén beszélni?
Persze, hogy lehet. Persze, hogy szabad. Csak a kommenteket ne olvasd, csak a hátad mögött elhangzó beszólásokra ne figyelj. Mert ma tényleg(?) nincs zsidó-kérdés Magyarországon, legföljebb néhány óriás-plakátról néz le rád a „gyűlölt ellenség”, aki mindenért felel: a „migráns-áradatért”, az elszabadult árfolyamért, az ellenséges Brüsszelért, a „börtönbizniszért”, a sok akadékoskodó civil szervezetért, meg tudom is én még miért.
Lehet, tudsz, akarsz róla őszintén beszélni?
És akkor „fölrobban” az internet, hogy „valahol” egy aktív politikus bontogatta „batyuját” és akadozva, sírva-fakadva, megrendülten beszélni kezdett, mondta el történetét a „zsidó barátaival kifejezetten baráti viszonyt” ápoló, majd otthont-vesztett nagypapájáról, aki később a nyilasokhoz csapódott és „meghatározó szerepet játszott” tömeggyilkosságokban. De: „Magyarok voltak az áldozatok és túlnyomó részt a gyilkosok is. A nehézséget is ez okozza, ha zsidó ügyként kezeljük a dolgot, gondolkozunk felőle… Az áldozatokban is lássuk a testvéreinket, társainkat, honfitársainkat. Amiért itt vagyok, hogy kimondjam, egyek vagyunk a fájdalomban, a részvétben.” Őszinte szavak. Őszinte szavak? „Csak” az Ő magányos szavai? Kinek szánta? Figyelmeztetésül szánta? Hiszen a szavakkal sok minden elkezdődhet, el is kezdődik?! Vagy csak szavak maradnak, következmények nélküli szavak, mert „nem is azt kell figyelni, amit mond, hanem amit…”?
Lehet, tudsz, akarsz róla őszintén beszélni?
Ma nincs Magyarországon zsidó-kérdés(?)! Ott van „helyette” a cigány- és migráns-kérdés. Ami persze ugyanarról a tőről fakad. Ami ugyanúgy (föl)piszkálja a minden emberben benne lévő „gonoszt”. Mintha nem tanultunk volna a történelmünkből. Mintha visszaköszönne a 100 évvel ezelőtti világ. (Tegnap besétáltam kedvenc Libri könyvesboltomba, megdöbbenve láttam: roskadozva sorakoznak a polcon a friss, még „meleg és könyvillatú”, frissen nyomott irredenta könyvek, kiadványok, miközben az „Összetartozás” évéről povedál a kormány, az állami média.) Mintha a „hivatalos” kotta, elő-éneklése a közbeszédnek megint „hamis” lenne (pedig Fischer Iván többször is figyelmeztetett).
Lehet, szabad, akarsz róla őszintén beszélni?!
Cipeljük tovább a csurig tömött „batyunkat”. Kik-ki a magáét. Kibírhatatlanul nehéz, de nem bírjuk lerakni se. Nem akarunk kidobálni belőle semmit. Inkább roskadozunk alatta. Már alig lépkedünk…
2020.01.27.hétfő
A SZÁGULDÓ RIPORTER – KÉPZELGÉS?!
A SZÁGULDÓ RIPORTER – KÉPZELGÉS?!
Kata reggel – ahogyan minden nap – bement a főszerkesztőhöz eligazításra. Ma terepre mész, száguldó riporter leszel – mondta neki foghegyről és már nyomogatni kezdte az Iphone-t, mert mindenképpen beszélnie kellett Árpival is a tegnapi KariGeri interjú folytatásáról, mert lesz folytatás, ebben biztos volt. Kata kisomfordált a főszerkesztői szobából, kávéját gyorsan megitta a tízfős riporteri „védett” szobában, magára kapta nutria-bundáját és az operatőrrel együtt elhagyta a Kunigunda utcai bázist. A hideg szél az arcába vágott, de nem zavarta, mert rögtön beültek a Skodába és már robogtak is. Hová megyünk? – kérdezte a sofőr, előre, csak ennyit morgott a fogai közül. Némán, maguk elé bámulva ültek a hátsó ülésen. Kata, miközben a reggeli álmos-ólmosságot próbálta túlélni a tegnapi Karigeri interjúra gondolt: tök-jó voltam, kurvára megfingattam azt a lakli, nyámnyila manust, se nyelni, se köpni nem tudott. Elmosolyodott, eszébe jutott, hogy a Híradó után csöngött a telefonja: Rogán vagyok, jó volt, hallotta az ismerős hangot, ne vedd figyelembe majd a Balázst, mikor azt nyilatkozza holnap, hogy „vállalhatatlan”, csak a szokásos elterelés lesz és lerakta, még mindig – mint egy jó sex után – bizsereg a háta közepéig mindene, a kollégák is, mind hosszasan gratuláltak neki, jó volt az a tegnapi nap, sok ilyet akar még.
Ma ki lesz? – kérdezte hirtelen az operatőr, ma kit nyírunk ki? Mára a Magyar és a Bánáti a „Soros”, nem nagy ügy, vágjunk bele…
2020. 01. 22. szerda
Trianon…
Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!
– Papa, ráérsz egy kicsit?
– Persze, kis-unokám, neked mindig ráérek.
– Tudom, de lehet olyan dolgod, ami miatt mégsem.
– Olyan nem lehet: ha mégis, akkor hatályba lép az első pont, a „neked mindig”.
– Papa, dogát kell írnunk azzal a címmel, hogy „Levél egy erdélyi magyar barátnőmhöz” és azt mondta a tanárnő, hogy Trianonnak benne kell lennie és az örökké élő összetartozásunkról kell szólnia.
– Jaj!
– Ezt miért mondtad, papa?
– Hát, mert szerintem a fogalmazásod akkor lesz az igazi, ha arról szól majd, amit te gondolsz, azért írod meg, nem kell mindenféle karókkal körbekeríteni a gondolataidat.
– Igen, és aki olvassa, az is tudja, hogy majd, miről akartam írni?
– Nem biztos, de úgy kell megírnod, hogy amikor olvassa azt az ember, akkor sok minden átfusson rajta, olyanok, amiket már átélt ő is, akkor jó olvasni, mert egy kicsit az olvasó is írja a történetet.
– Hol vagyok én ettől, papa, de nekem nincs is erdélyi barátnőm, csak magyar, itthon, most hogyan írjak erről?
– Képzeld el, hogy mi lenne, ha ő Erdélyben élne, mert történne valami hirtelen, amire egyikőtök se számított és neki ettől kezdve ott kellene élnie örökké.
– Ez hülyeség, papa: ma már ott él az ember, ahol csak akar, de aki akar, az nem Erdélybe megy, minket az nem érdekel, a mi osztályunkból is elment két lány a szüleivel Liverpoolba, mert a szüleik ott próbálnak szerencsét.
– És?
– Néha csetelünk egy jót.
– Jól érzik ott magukat?
– Még nem, de már egyre jobban, mert járnak iskolába, most az angolt kell rendesen megtanulniuk, aztán majd mehetnek tovább, sok lengyel meg román gyerekkel lógnak együtt, földerítik a környéket, annyi izgalmas dolog zajlik körülöttük, de azért nagyon hiányzunk nekik: sokszor kérdezik, hogy megvan-e még az a pad az isi-udvaron a diófa alatt, ahol együtt lógtunk a szünetekben és röhögcséltünk a fiúkról.
– Értem, de térjünk vissza a „dogádra”.
– Mit írjak?
– Hát, ha engem kérdezel, ezt!
– De ebben nincs benne Trianon! Meg nem is Erdélyről szól?!
– De az összetartozásról igen! Arról, hogy sok a közös multatokban, hogy elfelejthetetlen emlékeitek vannak, hogy félszavakból is értitek egymást, mert a „pad” ettől kezdve nektek „az a pad” lesz, érted? Véglegesen összekapcsolt benneteket az a néhány év, amíg együtt voltatok.
– Ezt értem, papa, de már távol vannak és már egy csomó olyan dologról beszélnek, amit nem is értek.
– Bizony így van ez, kis-unokám: de megfigyelted? Nem kell ahhoz külföldre menni, hogy megváltozzon az ember, itthon is annyiféle ember van! Vannak, akiknek hosszú a hajuk és a pajeszuk, másoknak nem; vannak, akik hisznek Jézusban, és vannak olyanok, akik nem; aztán sokan hívják a papokat, hogy közvetítsen köztük és az Úr között, mások ezt kizárják. Vannak, akik imádják a magyar focit és kiabálnak, ha nézik, mások inkább sétálgatnak. És akkor még arról nem is beszélgettünk, hogy hányféleképpen és mit lehet válaszolni egy kérdésre! Tudod, szerintem ez nagyon jó, mert a sokféleség vihet előre bennünket, csak tudnunk kell tolerálni, elfogadni a másik ember másságát. Nem szabad ráerőszakolni, rákényszeríteni a másik emberre azt, amit mi gondolunk a világról.
– Papa, de mi köze van ennek Trianonhoz?
– Nagyon jó kérdés, kis-unokám, nagyon jó! Kár, hogy nem ezzel foglalkozik mindenki!
– A mi töri-könyvünkben az van, hogy trianoni békeszerződés után „a magyarság egyharmada idegen fennhatóság alá került”, négyszázezer embernek el kellett hagynia a szülőföldjét, jogsértések, kegyetlenségek történtek mindenfelé a magyarokkal, figyelmen kívül hagyták a győztesek az etnikai szempontokat és akkor még a területveszteségről nem is beszéltünk!
– Igen, a trianoni békeszerződés igazságtalan volt! De a békeszerződés egy folyamat vége volt! Mi vezetett vajon oda? Mi történt előtte? Miért az lett, ami lett? Tudod-e kis-unokám: a Habsburg-Magyar Monarchia lakosságának magyar területein mennyi volt a magyar-nyelvű lakosság aránya? És azt, hogy mi, magyarok hogyan viszonyultunk a más-nyelvű, más-kultúrájú nemzetiségek jogaihoz, igényeihez? Amikor megvan a másodfokú egyenlet, akkor már az eredmény is következik! De az egyenletet mi írtuk meg korábban!
– Hű, papa, ne idegeskedj, kezdem nem érteni, amit mondasz, meg különben sem vagyok jó matekból, de azt ugye hallottad, hogy a félévzáró dogám a legjobb lett az osztályból?
– Nagyon örülök, ez nagyon jó hír!
– Szóval, akkor mit is írjak?
2020. 01. 21. kedd
DEKÓDOLÁS: „nem külföldiek, de mégsem magyarok”…
DEKÓDOLÁS: „nem külföldiek, de mégsem magyarok”…
A Nagy Testvér természetesen figyel engem (is).
Az utóbbi időben többet foglalkozom (a kelleténél?) a Trianon-kérdés kapcsán az „Összefogás Éve” témával. Hogy-hogy nem egyre gyakrabban „ugranak” föl „reklám-oldalak”, amelyek fölhívják a figyelmemet „érdekes” cikkekre. Legutóbb egy tavalyi interjú bukkant föl, amiben Raffay Ernő (történészprofesszor), a Mediaworks megyei lapcsaládja kérdéseire fejtette ki véleményét a Trianonhoz vezető okokról.
Raffay megkapta a Joker-kérdést: „Vannak olyan konkrét felelősök, akiket a történelem ítélőszéke elé lehetne állítani?”.
Válasza – különösen az összeborulás , bocsi, akarom írni az összetartozás éve meghirdetésének az ismeretében – felettébb érdekesen különös, ha úgy tetszik elgondolkodóan fölháborító: „Korántsem csak Károlyit és Kun Bélát tartom felelősnek. A baj 1875 után kezdődött, a kapitalizmus viharos gyorsaságú kiépítésével. Tisza Kálmán miniszterelnöksége (1875–1890) alatt úgy jött létre a nem magyar kézben lévő tőkés gazdaság, termelés és pénzügyi rendszer, hogy jórészt nem külföldiek, de mégsem magyarok kezébe kerül a keletkező hazai vagyon.”
Szóval akkor soroljuk
– a nem keresztényekkel nem keveredik egy rendes magyar fideszes
– a nem külföldi, de mégsem magyarral sem
– a börtönbizniszből hasznot váró romáknak meg aztán végképp coki!
Kivel lesz itt a nagy összetartozás?!
2020. 01. 20. hétfő
EZ MOST HOSSZÚ LESZ…
EZ MOST HOSSZÚ LESZ…
„A Fidesz ellenzi a keresztény
és a nem keresztény
lakosság keveredését”.
(Orbán Viktor)
Ez most nem egy rövid bejegyzés lesz. Mentségemre legyen mondva, úgy látom ugyanis: az elmúlt években egyre fokozódó gyűlölet-feszültségek újabb, nagyon veszélyes szintre léptek, félelmetesen és egyre gyorsulóbban közelednek a végkifejletük felé.
Minden magyar állampolgár életét – így vagy úgy – alapvetően meghatározó ügyről, a magyar romák elleni gyűlölködés gerjesztéséről van szó, ami nem hagyhatja nyugton az embert, mert megint erősödik, egyre jobban izzik a gyűlölet, mára már (majdnem) mindennapossá, megszokottá vált: s alig „várja” a szikrát, hogy lobbanhasson.
Most „csak” két hírrel: a gyöngyöspatai roma gyerekek szegregációja miatt hozott bírósági döntés kormányzati támogatásával, következményeivel, és a miskolci cigányasszony petevezetékének kivételével és következményeivel foglalkozom.
1) Gyöngyöspata, mint a „Soros” jelszó
„Az MTI hírét szó szerint idemásolom:
Gyöngyöspatai iskolaügy – Rétvári: a kormány természetben szeretné kompenzálni a gyerekeket
Budapest, 2020. január 17., péntek (MTI) – A kormány elismeri, hogy a szegregáltan oktatott gyöngyöspatai gyerekeknek jár a kártérítés, de az emberek igazságérzetét és a több mint hatvan érintett sorsának jobbra fordulását is az szolgálja, ha ezt nem készpénzben, hanem más formában, oktatásként, képzésként kapják meg – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Rétvári Bence kiemelte: a tankerület és az önkormányzat a perben többször is javaslatot tett a természetbeni kárpótlásra, de sem az első-, sem a másodfokú ítélet nem foglalkozott ezzel.
Felidézte, a Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete százmillió forint megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot. Az alperesek a Kúriához fordultak, kérve az ítélet felfüggesztését, ám ezt a bíróság nem tette meg, a kártérítés kifizetésének határideje így január 17. maradt.
A gyerekek érdekét az szolgálja, ha nyelvi, informatikai képzésben, szakképzésben részesülnek, ha segítséget kapnak beilleszkedési nehézségeik leküzdéséhez és a trauma feldolgozásához – mondta.
Hozzátette, olyan segítséget szeretnének nyújtani, amellyel kompenzálni lehet a korábban elszenvedett hátrányokat és amivel a fiatalok használható tudáshoz jutnának. Oktatási ellentételezést kapnának, nem pénzt, amit vagy erre fordítanak, vagy nem – magyarázta.
Az államtitkár közölte: az emberek igazságérzetét is az szolgálná, ha az elmaradt képzést képzéssel kompenzálnák, ráadásul a pénz „nem alkalmas a társadalmi helyzet kezelésére, csak a feszültség szítására”.
Hozzátette: a Soros György által támogatott alapítvány – amely a felpereseket képviselte – „nem teljesen véletlenül” nem foglalkozott a képzéssel és terelte pénzügyi síkra az ügyet. Úgy véli, az alapítvány szándékosan politikai tőkét akart kovácsolni az ügyből, hogy a szegregációra hivatkozva lejárassa Magyarországot a nemzetközi színtéren.
Rétvári Bence megjegyezte: az alapítvány tevékenysége csak arra alkalmas, hogy nehezebbé tegye romák és nem romák együttélését, és akadályozza a békés egymás mellett élést.
A politikus szerint „különösen kétszínű” a 2004 és 2010 közötti kormányokban szerepet betöltők megszólalása az ügyben, ugyanis amikor kormányon voltak, nem tettek semmit a jogsértő helyzet felszámolásáért, most pedig, amikor a kormányzat oktatással és képzéssel szeretne segíteni, hangosan kritizálják ezt.
bGK \ bám \ ppd \ bpt
MTI 2020. január 17., péntek 16:48”
Vegyük sorba:
– a kormány elismeri, hogy jár a gyöngyöspatai gyerekeknek a kártérítés; ugyan ezt a gondolatot, a nyilatkozó Rétvári Bence nem folytatta, de ez két dolgot biztosan jelent; egyrészt azt, hogy – a kormány szerint is – a szegregált oktatás kárt okozott a gyerekeknek, másrészt azt, hogy a bírósági döntés jogszerű volt; de ez csak az első mondat volt, utána jött a folytatás;
– az emberek igazságérzetéről, mára aztán beindult a gépezet, a Századvég nevű Intézet gyorsan „meg is kutatta” a kérdést és megállapította, hogy „a magyarok kétharmada (69%-a) igazságtalannak tartja a százmilliós gyöngyöspatai kártérítést”, mintha ennek a manipulációs hangulatkeltésen, a roma lakossággal szembeni ellenszenv fölkorbácsoláson kívül bármilyen szerepe is lenne a Bíróság jogerős döntésére;
– az érintettek jobbra fordításának szolgálatáról(?), ugyanis az a „jó állam” tudja, hogy mi kell a romáknak (eddig a szegregáció), bezzeg ők nem tudják, ahogy a szegénységben élők, a hátrányos helyzetben lévők sem, ezért nekik is „jobb”, ha természetben, szolgáltatásokban kapják, amit kapnak (persze a szolgáltatást nyújtó Mészárosoknak, Tiborczoknak is így a jobb, mert akkor ők is részesülnek a közpénzből);
– és arról, hogy mégse pénzben kellene a kártérítést kifizetni, lásd a fentieket; különben is a pénz nem alkalmas a társadalmi helyzet kezelésére, csak a feszültség szítására, ami azért „érdekes” megállapítás, mert amikor a tehetősebb emberek pénzéről van szó, akkor a kormány nem ennyire finnyás, viszont például a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének a kérdéséről még csak tárgyalni sem akar;
– és akkor jön megint és őrült erővel a „sorosozás”, a burkolt zsidózás, amikor a Soros György által támogatott alapítvány politikai tőke-nyereségéről kezd beszélni, mintha a gyöngyöspatai ügy nem a szegregációval kezdődött volna; ráadásul megvádolja az alapítványt azzal, hogy a romák és a nem romák békés együttélését akadályozza, nyilván azzal, hogy a nyilvánvaló jogsértést jogi útra terelte.
Az orbáni nyitány, a rétváris megnyilatkozás után tegnap megjelent Völner Páltól, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától egy nyilatkozat, megszületett a kormányhatározat: „A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését”! Az indoklása szerint ez az első lépés a „börtönbiznisz” megállítására, ami – szerinte, az igazságügyi államtitkár(?) szerint – egy tudatos visszaélés a joggal, rontja a közbizalmat. Völner úr, a közbizalmat nem a jogot védő civil szervezetek veszélyeztetik, hanem a jogállamot sértő, megcsúfoló, semmibe vevő állami intézkedések és ezt semmiféle (hamis) közvéleménykutatás nem teszi semmivé! Nem a „Magyar Györgyök”, a balliberális oldalhoz, a Soros-szervezetekhez kapcsolódó ügyvédek okozzák, gerjesztik a feszültséget, nem ők a veszélyes ellenségek, hanem éppen fordítva Ön és a magyar kormány a felelős a kialakult és alakuló helyzetért. Azok a felelősök, akik „ál”-közvéleménykutatásokkal hergelik a lakosságot, akik manipulált kérdésekkel mérgezik az emberek tudatát, akik miközben az összetartozás évéről prédikálnak megkülönböztetnek magyar a magyartól, szítják az indulatokat, egymásra uszítják az egymás mellett élőket: újabb tragédia lehet ebből!
2) És akkor hirtelen megjelennek „hírek” arról, hogy minden 10 megszületett gyermekből egyre több a „cigány”
„Nemrég robbant a botrány, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórházban állítólag olyan beavatkozásokat hajtottak végre roma nőkön, amik súlyosan sértették azok reproduktív jogait: egy nő méhét ikerszülés után indokolatlanul távolították el, a beavatkozásnak megváltoztatták a szövettani eredményeit, egy fiatal roma nőnek pedig konkrét egészségügyi indok nélkül távolították el a petevezetékeit”
Az egyik eset még 2016 októberében történt (lásd a 168óra cikkét): „„Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!”. Bár egyelőre nem bizonyított tény, azt, hogy ez a mondat elhangzott, több forrásból is megerősítették”. Azóta is a helyén van(nak) az orvosok, a nyomozás akkor kezdődne el, ha a roma asszony újra műtétnek vetné alá magát.
Alig lehet indulat és a történelmi párhuzamok megfogalmazás nélkül írni az esetről.
Magyarország (ma még) az Európai Unió tagja. Értékei, elvei vonatkoz(ná)nak rá is.
De nem ez látszik!
Cudar idők jönnek, de nem a meleg ruha a segítség…
2020. 01. 19. vasárnap
IBOLYÁN INNEN, IBOLYÁN TÚL…
IBOLYÁN INNEN, IBOLYÁN TÚL
A fővárosi főügyész halált és közröhejt megvető bátorsággal súlyosbítást kért az elvetemült Gulyás Mártonék ellen az Állami Számvevőszék narancssárgára (hallatlan: narancssárgára!) festése miatt.
Ahogyan azt már a korabeli sajtó (közte az MTI, a Pesti Srácok, a 888 megírta, a közizé bemondta) 2018. január 17-én a kora délutáni órákban – arcukat sállal el nem takaró, kigyúrtnak és kopasznak egyáltalán nem mondható, jobboldali szemmel azonnal észrevehető – veszedelmes, a közrendes Fidesz-KDNP(?) tagok és szimpatizánsok nyugalmát veszélyeztető (föltehetően 31 és 59 év közötti), férfiaknak látszó emberek, előre megfontoltan érkeztek a számvevőszék székházához.
Tiltakoztak. Az ÁSZ tendenciózusan az ellenzéki pártokat vegzáló vizsgálatai miatt.
A festés nyomán a műemléki védettség alatt álló épület 1 napon túl viselte a „sérülés-nyomokat”, aminek a meggyógyítása meghaladta (közbeszerzési eljárás nélkül, közvetlen meghívással, vagy éppen azér’ is) a 3,2 millió forintot, nem is beszélve a festékszín meggyalázásáról.
A bíróság az egyik vádlottal szemben 240 óra közérdekű munkát és 120 ezer forint pénzbüntetést, egy másikkal szemben 240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, a többi „elvetemült gazfickót” 3 év próbára bocsátotta.
A fővárosi főügyész enyhének találta a büntetést és tárgyalás tartását kérte.
Közben Simonka György, Tiborcz István, Borkai Zsolt (stb.) boldogan szopogatja whiskyjét: ki itt, ki ott.
A mesének nincs még vége…
2020. 01. 17. péntek