2020. január hónap bejegyzései

A JUDIT!

A JUDIT!
(80.)

Megcsörrent a telefonom, „Mindjárt kapcsolom” – hallottam a titkárnő hangját, majd rögtön utána Judit (akkor még nekem Csehák Judit miniszterelnök-helyettes) kérdését: „át tudna most jönni hozzám?, természetesen, akkor várom”. Gyorsan összekaptam magam, ami azt jelentette, hogy azonnal indultam az Arany János utcába. Gyalog mentem és a nagy meleg ellenére „mégis” siettem. Páterrel föl a hatodikra, jobbra a hosszú miniszteri folyosón keresztül, majd be a titkárságra, a titkárnő rögtön betessékelt – a másik titkársági szobán is át – a hatalmas miniszteri szobába, Ő fölállt a hatalmas íróasztala mögül (csodálatos „ősi darab” volt, később elmesélte, hogy a pincében porosodott, onnan hozatta föl), rögtön elém jött, a kezét nyújtotta és kávéval kínált. A dohányzóasztalhoz invitált. A kávé után még jobban csurgott rólam a víz. Egy kicsit összehúzta szemöldökét, (akkor még nem tudtam, hogy ez nála az intenzív figyelmet jelenti) és rögtön a sűrűjébe vágva újra megszólalt: „meg akarom újítani a tb rendszert, ehhez keresek olyan vezetőt, aki partnerem lenne, vállalja?”.

32 éve történt.

Aztán a munkatársa lettem, és ahogy mindenkivel: összetegeződtünk. Csapatban dolgoztunk, csapattagokként kezelt bennünket, ahogyan magát is. Mindig figyelemmel és érzékenyen reagált mindenre, soha nem az volt az érdekes, ki mondja. Persze Ő döntött. Így volt ez kormányon és kormányon kívül, ellenzékben is.

Egyszer, a világbank meghívására, többek között a magyar nyugdíjrendszer bemutatására (figyelem: az USA kormányát akkor érdekelte a magyar nyugdíjrendszer, de hol van ez már?!) Amerikába utaztunk és amikor Washingtonból New Yorkba mentünk, a hatalmas bőröndjét nem engedte nekem, hogy a csomagtartóba tegyem: „csak nem gondolod, ha azt akarom, hogy egyenlőként bánjanak velem, akkor…”. Ugyanakkor lenyűgözte partnereit, amikor az egyik amerikai minősítő intézetben jártunk és az egyik afroamerikai vezető elbűvölve hallgatta fejtegetéseit, miközben nem volt pénzügyi szakember.

Sok vitánk volt. De nagyon jó volt Vele vitatkozni is: mert azok viták voltak, nem egyoldalú kinyilatkoztatások, ahogyan az ma (is) van. Mert Őt nemcsak a szociális érzékenysége vezérelte (bár természetesen mindig az volt az erősebb), hanem figyelembe vette a lehetőségek, adottságok korlátait is.

Judit! Maradj mindig vidám és bizakodó…


2020. 01. 17. péntek

SIMONKA GYÖRGY „ÁLLATORVOSI LÓ”

A SIMONKA GYÖRGY „ÁLLATORVOSI LÓ”

A fideszes „áldozat” (még mindig országgyűlési képviselő) Simonka György büntetőperének előkészítő tárgyalásán többen beismerték bűnösségüket. Köztük volt egy felszámolóbiztos, aki beismerte, hogy 20 millió forintot akart az üzletből, ami viszont ellenkezett Simonka György érdekeivel, amit viszont sikerült „áthidalni”: Simonka György kiegészítette a díjat a kívánt összegre.

Simonka György az előkészítő tárgyalásról (is) szabadlábon távozott. (24.hu cikke alapján)

  1. 01. 16. csütörtök

A JOGÁLLAM

A JOGÁLLAM

Az Európai Parlamentben vita folyik a magyar jogállamiságról: a Fidesz tiltakozik, mert szerintük minden rendben van nálunk: az igazságszolgáltatás független; a sajtó, a tudomány, a kultúra szabad; egyszerűen „csak” vita van a balliberálisokkal, akik nem akarják megvédeni az európai keresztény kultúrát (sem).

Közben Orbán Viktor miniszterelnök megfújta a fanfárokat: leplezetlenül bírálja a gyöngyöspatai iskolai szegregációról hozott bírósági döntést, kilátásba helyezi a döntés figyelmen kívül hagyását, ami után az indulatok Gyöngyöspatán elszabadultak; megkérdőjelezi az elítélt bűnözőknek járó anyagi elégtételt.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára rákontráz: „jár-e egyáltalán kártérítés az elítélteknek a rossz börtönkörülmények miatt”. Mert hogy ez üzlet, amit futószalagon lehet megnyerni a „zsebüket tömő dörzsölt” ügyvédeknek – ahogyan ezt a „nemlétező” KDNP frakcióvezetője állítja!

Nos
– a miniszterelnök ezek szerint mégiscsak foglalkozik üzleti ügyekkel is, igaz: az elhíresült „lámpabizniszt” nem tartotta annak;
– a keresztény humanitás úgy látszik a magyar kormányzópártnál (és a „nemlétező” betűpártnál” csak az Európai Parlament vitájában számít érvanyagnak, a gyakorlatban nem;
– jogállam van Magyarországon, hiszen a kormány annyira független a bírósági döntésektől, hogy a neki nem tetszőket végre sem hajtja.

Ja: hogy a börtönkörülmények rendben vannak-e; a roma gyerekek szegregált „oktatása” helyénvaló-e, eredményes-e, az „összetartozás évéhez” méltó-e?

Ki nem xarja le.

A kormány biztosan…

2020. 01. 16. csütörtök

ELSÍRTA MAGÁT…

ELSÍRTA MAGÁT…
„A nyilasok hetvenöt évvel ezelőtt 328 ártatlan, védtelen embert mészároltak le Budapest tizenkettedik kerületében.” A Maros utcai rendelőintézetben. Tegnap, a megemlékezésen részt vett Pokorni Zoltán polgármester is, aki – a MAZSIHISZ tudósítása szerint – „megrendítő beszédet mondott, szót ejtve a nyilasok közé állt és gyilkossá lett nagyapjáról, Pokorni Józsefről, a városmajori tömeggyilkosságok meghatározó alakjáról. Beszéde közben a sírástól elcsuklott a hangja.”
Én elhinném neki, hogy sírása a valódi megrendüléséből fakadt. Elhinném. Ha lenne folytatása is. Ha nem fejeződne be könnyei letörlésével. Mert a sírás, a rádöbbenés „csak” a kezdet, ha nincs folytatása, akkor „annyit is ér”.
Leveszem a polcról Görgey Gábor, „A kivégzés éjszakája” kis könyvét és belelapozok:
– „Ki volt ez? – kérdezte anyám, amikor apám visszajött a hálószobába.
– Nem tudtad? A Prónay Pali.
– Prónay? Az a különítményes?
– Az. Mindig bolond volt.
– Ez neked bolond? Egy szörnyeteg! És mi az, hogy Pali?
– Huszártiszt bajtársam volt ő is valamikor.
– Na és! Neked egy szörnyeteg akkor sem lehet Pali!
Anyám mondta megint ki a lényeget.”
Mert a következmény nélküli sírás megint nem elég!
Mert következmény nélkül megint beláthatatlan következményei lesznek. Ahogyan akkor is történt.
Pokorni Zoltán a Fidesz egyik meghatározó vezetője. Gondolkodó, látó tanárember. Véleményvezér, aki felelős azért, amit a kormányzópárt tesz. Szavai, megnyilvánulásai, tettei figyelmet kelthetnek, elgondolkodásra késztethetnek.
Mindenkit.
De „csak” sírni, „csak” kimondani nem elég: még ha bátorságra is vall!
Tettek kellenek!
A Turul-szobor még ott áll a helyén. Wass Albert szobra, a német megszállás áldozatainak emlékműve ott virítanak Radnótival, a holokauszt áldozatainak (többször meggyalázott) civil megemlékezésével szemben. A „zsidózás” ma (hivatalos, a miniszterelnök megerősítésével) cigányozásba és migránsozásba aljasul. A kormány szándéka szerint Trianon emléke megint kibeszélés és megértés nélküli (hiteltelen) „összetartozássá” silányul.
Pokorni Zoltán, ma megint „Nem elég megborzongni”…
2020. 01. 14. kedd

VÁLASZOK(?)

VÁLASZOK(?)
Akkor nézzünk szembe vele: ezer évesek vagyunk; különlegesek is; akkor is választottunk: István és Koppány között; mert „… az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő”, de sok idő telt el azóta; akkor is magyar; mindazonáltal és azonban azok a külső körülmények; soha nem mi (de szerencsére akkor befagyott); a Csele pataknál se; Mohácsnál se; az a hülye vadkan; végre nyelvünk is lett (persze helyesen írni úri huncutság); a nemzetiségeknek nem kell; függetlenséget és polgári szabadság jogokat csak nekünk; az emancipáció várhat; Haynau és az oroszok; Deák; végre előre; de több kell; még több; az a zsidó tanácsköztársaság volt az oka; nem volt elég nekik annyi; „nem, nem soha”(!); „csonka ország nem…”; sok a zsidó és az arányok; revíziót; soha nem bocsájtjuk meg nekik (a zsidóknak) a holokausztot; akkor is 15 millióan vagyunk; a bolsevik veszedelemtől védtük a Don-kanyart; a hőseinket nem feledjük; a keretlegényeinket sem; a munkaszolgálatosoknak úgyis mindegy; ami nekünk jár, az jár nekünk; ami a miénk, az legyen is a miénk; az ország bővül és gyarapodik; az oktatás jó úton jár, javul az oktatásunk és az egyetemeink presztízse; már 47 ezer forintból is meg kell élni; összetartozunk; a 100 év magánynak vége; fegyverkezünk; megvédjük a határainkat; működtetjük a demokráciát, mert az nem megy magától; vigyázó szemeteket keletre vessétek; a „komp” átmenetileg bedöglött és nem jár; „Nélküled” nem megy; „arccal a foci felé!”; aki dolgozik, csak az egyék; migránsoké a jövő, ha Magyarországról megy el; lehet, hogy az övék se; a tanulás luxus, különben is : öl, butít és nyomorba dönt; ne egyél sokat, mert elhízol, akkor annyit se; és akkor jött egy kis faluból egy szegény legény, aki Sorostól kapott ösztöndíjából megtanult angolul és aztán fölkerült az Oxfordi egyetem dicsőségfalára, majd lekerült onnan…
„Még, még, még: ennyi nem elég…”
2020. 01. 13. hétfő

KÉRDÉSEK (?)

KÉRDÉSEK (?)

Soros ügynöke vagyok? Nem vagyok? Magyar vagyok? Zsidó vagyok? Magyar zsidó vagyok? Ateista vagyok? Orbán cigány? Orbán nem cigány? Na és? Gyöngyöspata kifizeti? Lesz megtorlás? Gyöngyöspatán milyen iskola lesz ezután? Tényleg többen jönnek illegálisan? Miért jönnek? Menekültek? Terroristák? A muszlim vallás tényleg erőszakos? Szélsőséges? Csak az iszlám szélsőséges? Magyarországon befejeződött az emancipáció? Mi az emancipáció? Kinek kell az emancipáció? Kik vagyunk? Összetartozunk? Ahhoz magyarul kell szentmise Bukarestben? Magyarország keresztény? És a nem keresztény magyarok? És Európa? Stadionokkal az egészségért? Festéssel? Fölújítani a Lánchidat? Annyiért? Kukaholding állam az államban? Zászlóval ízesített disznóhús magyar nemzeti étel? Európában vagy Euróból? Wass Albert nélkül nem élet az élet? Wass Albert Radnóti mellett összetartozás? Szembenézni a múlttal liberális elfajzottság? Van olyan, hogy fotel-forradalmár? Trianon a vége vagy az eleje? Magyar migráns nem migráns? A befogadók is így látják? Nyugdíjas vagy? Élsz még? Beteg vagy? Élsz még? Vettél föl jen vagy svájci frank alapú kölcsönt lakásvásárlásra? És visszafizetted? Vagy már nincs lakásod? Az állam fizette vissza nagyobb részét? A gyerek már Londonban? És marad? Küld pénzt? Jól érzi magát? Szoktál még álmodni? Hát olvasni? Csak a telódat nyomkodod? Terveid vannak? Vagy csak úgy élsz, bele a világba? Leszarod? Dühöngsz? Sírni tudsz, vagy már azt se? Az idei év jobb lesz? Kedvenc kajád? Eheted is azt? Van bankkártyád? És hitelkártyád? Bízol a bankokban? És a szomszédodban? Van kivel megbeszélned? Van, aki veled beszéli meg?

Ültetnél fát, ha tehetnéd?

Csak kérdések.

Kérdések?!

  1. 01. 12.vasárnap

AKIKNEK NEM TETSZETT, VAJON MIÉRT NEM…

AKIKNEK NEM TETSZETT, VAJON MIÉRT NEM…

Orbán tegnap kinyilatkoztatott a gyöngyöspatai perben hozott bírósági ítélettel szemben:

„Túl azon, hogy mi a jogi helyzet, meg mi a gazdasági helyzet, az nagyon fontos, hogy minél kevesebb olyan ügy legyen, ami sérti az emberek igazságérzetét, de ha ott élnék, mégiscsak megkérdezném, hogy az hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak. (…) És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van.”

Most egy pillanatra hagyjuk, hogy amikor egy miniszterelnök – aki végzettségét tekintve jogász – nyilvános fórumon bírál egy jogerős bírósági ítéletet, akkor joggal fogalmazódnak meg kételyek az ország demokratikus működésével kapcsolatban; most csak arról gondolkodjunk el egy pillanatra, hogy a fenti „gondolatok”(??) vajon mire sarkallhatnak egy(?) mindenre elszánt Fidesz-hívőt (gondoljunk csak az elhíresült kormányzati Soros-plakát akcióra, ami után egyszer csak megjelentek filctollal fölfirkált sárga csillagok a plakátokon).

Szerencsére a gyöngyöspatai roma önkormányzat elnöke azonnal higgadtságra intett, amit Orbánnak és K. Zoltánnak kellett volna megtennie. Ehelyett ma H. István sajtótájékoztatóján ráerősített az uszításra, amikor arról beszélt, hogy a miniszterelnöki „kiszólás” „nem tetszett a Soros-hálózatnak” és a Fidesz-KDNP(?) teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel.

A HVG – három roma fiatallal beszélgetve, akik gyöngyöspatai „élményeiket” mesélték – közben arról ír: “Volt olyan tanárunk, aki azzal fenyegetett, hogy behívja a Magyar Gárdát az utcáról, ha nem csináljuk ezt, vagy azt.” Arról is szóltak, hogy nem mehettek föl az emeletre, ahova a „magyar” gyerekek jártak…

A „jel” megint megjelent: most nem a házfalakon…

  1. 01. 11. szombat

HARRY POTTER

HARRY POTTER

„Titokzatos dolog az idő.
Hatalma van.
És ha játszunk vele, veszélyes!”

– Árpikám, de jó, hogy megint itt vagy velünk!
– Szolgálatra jelentkezem, FŐNÖK!
– Milyen volt Londonban, találkoztál Borisszal, hogy vált be a V4 News Agency (V4NA)?
– Boris nagy ember, de nem ért rá: valami Brexittel van elfoglalva; de ezek, ott kinn, nyugaton, ezek nem értik a magyar szolga-lelket, ezek az én híreimet nem kajálták, ezek gondolkodnak is, FŐNÖK, az meg nem segített az üzletnek, azér’ nem panaszkodom, de jobb itthon, ahol mégis csak mi kavarjuk föl mindig a port.
– Azért megpróbáltad, de most megint nagy és éles fejsze kell a fába-csapáshoz: meg kellene újulnunk!
– Látom én is, hogy fogjunk hozzá?
– Harry Potter!
– Értem FŐNÖK, azaz nem értem.
– Ha már a főtudósom, a Maróth Miki szerint is veszélyben a magyarok identitása, mert a Harry Pottert majmolják a fiatalok, akkor lehet, hogy nekem is benne kéne lennem a Harry Potterben: szóljatok a Joannenak, hogy írjon bele!
– De FŐNÖK! A Mengyi már benne van, nyakig!
– Hát aztán: majd kiírjuk belőle, ÉN nemcsak a történelmet tudom megváltoztatni!
– Az már igaz, FŐNÖK! Mégis: hogy csináljuk? Rowling szóba sem áll velem!
– Ne is törődj vele: ÉN már kitaláltam valamit: mivel ÉN vagyok a legnagyobb varázsló és kviddicsező, szólok a Lölőnek és közpénzből ripsz-ropsz olyan kviddics-pályát húz föl Felcsúton, nem is kell elfogadtatni senkivel se, mert fiktív lesz, ahogy a kviddics is; az ára meg nem számít: azt mondjuk, hogy kórház-fölújításra ment el!
– Briliáns! Egyszerűen briliáns, szóhoz se jutok: a FŐNÖK nem öregszik, ahogy a Trump se.
– Aztán ott, Felcsúton megrendezzük az első kviddics világbajnokságot, még a Karácsony engedélye sem kell, a Csányi ad majd pénzt rá, mert előtte kinevezem a Magyar Kviddics Szövetség elnökének. Sok Kviddics Akadémiát szervezünk, amit a TAO pénzekből finanszírozunk, ami nem közpénz, mert elvesztette közpénz jellegét és onnan már megy minden, mint az „ágybaszarás” a sok szájtépő öregnek, hű de nem szeretem őket, de ezt csak neked mondom, így magunk közt.
– Nagyszerű! De: hogy lesz ebből megújulás?
– Sehogy, miért: mondtam ÉN ilyet?
– Hát, biztosan én hallottam és értettem rosszul.
– Te csak ne értsél semmit! Az az ÉN feladatom, még hogy te értsél valamit: csináld!
– Rendben, FŐNÖK: mikor kezdjem?
– Még nem kezdted el? Mindjárt leváltalak, mint a Lázárt…
2020. 01. 11. szombat

APÁM 92.

1928. január 9-én nagyapám a két lányt és a kisfiút a takaró alá parancsolta, közben a bábaasszony szorgosan foglalatoskodott „Dédi” körül, kinyitotta a kis csömöri ház ablakát, a bezúduló hideg fuvallatot még a takaró alatt is észlelték a gyerekek, rövid, de éles sírás hallatszott és akkor nagyapám megszólalt: meghozta a gólya a Janit!

Egy nappal később – hosszas alkudozás és európai sajtókampány után – a magyar képviselőház közoktatási bizottsága jogilag „megszünteti” a Numerus clausus törvényt, amiről persze Csömörön a Ringwald család (és persze Jani) semmit sem tud, érzékel. Akkor még azt se tudja: hova és miért született, mi lesz belőle, milyen lesz az élete, hogyan alakul a jövője. Akkor még nem sejtette, hogy 16 éves korában, egy nyár-végi napon honfitársai „Nagy utazás”-ra taszítják (ami aztán egész életében kísérti), ami után alig fölismerhetően tér „haza”, az önmagával szembenézni azóta se tudó „lángoktól ölelt” kis országba.

Nem beszél az utazásáról, elkezd élni: tanulni, szerelmesnek lenni, családot alapítani, dolgozni. Mindig tisztességesen, toleránsan, a másikra figyelemmel. Semmi gyűlölettel, semmi acsarkodással, a magába szorított, zárt, megemészthetetlen és kibeszéletlen végtelen múlt cipelésével.

Sokszor boldog is volt, örült, nevetett és vele együtt nevettünk mi is, a gyerekei, unokái. Emlékszem Prágára, amikor 15 évesen, 1964-ben a Vencel téren sétáltunk, az első garbómat kaptam tőle: olyan „speciális” garbó volt, magasított nyakkal, de a hasam kilátszott, mert szabadon hagyta és séta közben egy kislány, aki velem szemből jött, megpaskolta a hasamat, én nem „értettem”, de Ő igen, jóízűen fölnevetett, „fordulj vissza, ismerkedj”, de én inkább vele sétáltam tovább. mert az akkor (is) olyan biztonságot adóan jó volt.

Ilyen életre számított, gondolt (ha gondolt) abban a kis csömöri házban?

Ma lenne 92.

De nem élte meg.

Vajon, ha élne most, milyen tanácsot adna nyugodt hangján, megfontolt gyakorlatias tárgyilagossággal? Vajon megint megsimogatna finoman és lágyan a kezével, hogy „nyugi”? Hisz megint kísértetek járják be Európát, Wass Albert „szobra” vigyorog Radnótira, megint gyűlölt ellenség az idegen, a más, a menekülő, vagy csak jobb életre vágyó. Hisz megint a „fortélyos félelem”, a kiszámíthatatlan bizonytalanság, az „ordas eszmék” korában élünk.

Vajon mit mondana nekem, nekünk…

2020. 01. 09. csütörtök

VÁGOD? (13.)

„2020 a nemzeti összetartozás éve lesz” – inkább az őszinteségé, a tisztázásé lenne…

Hogy telt az év vége, haver: „kaja-pia-nők” rendben? Nem emlékszel, de jó volt, rögtön gondoltam, csak ittál, evés nehogy-má’, minek azt, legalább nem hízol, különben is, csak szomjas voltál, mint mindig, az nem csillapodik soha, na hagyjuk is: elmúlt, ahogy az év is, mert azt tudod, hogy 2019-ben kevesebb volt a munkaszüneti nap, mint 2018-ban, nem is vetted észre, de nem is érdekelt, te úgyis csak annyit dolgoztál, amennyit, minek többet, a piára fusson, igaz, haver? Jól van az úgy, Maris, hozz még egyet, hadd igyon a haver, kutyaharapást szőrével!

Hanem haver, mi lesz idén?

Ugyanúgy tovább a lenini úton, csak a pia meg a kocsma? Nem, a lenini út az nem egy orosz sörfajta, de lökött vagy. De hallottad: 2020. a nemzeti összetartozás éve lesz, nem a piával, azzal te tartozol össze: 100 éve írták alá a trianoni békeszerződést, azóta TRIANON! Haver vágod, már 100 éve?! Na, legalább erről hallottál, tudod, mi az a TRIANON: új nemzetállamok jöttek létre, megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország kétharmadát elcsatolták, a magyar határon kívülre szorult közel hárommillió háromszázezer magyar, családok szakadtak szét, települtek át magyar területekre. Nem, nem jár le, mert te azt hallottad itt, a Banditól, aki pedig hallotta az Imrétől, ő meg a Karesztől, aki „városlátott”, tanult ember, néha olvas is, csak nem szeret, de azér’ egyszer olvasta a Pesti Srácoktól, akik ’56 hősei voltak; hogy te milyen marha vagy, csak tovább marhulsz, ahogy öregszöl, haver, ez hamis legenda, amit kitaláltak, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal, hogy ne kelljen elgondolkodni azon, hogy mi és miért úgy történt, ahogy, haver, Trianon nem villamosjegy, ami lejár a hónap végén; az egy háborút lezáró szar békeszerződés, amit tudod kik írtak alá, haver? Hát a magyar népjóléti és munkaügyi miniszter Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár, vágod, haver? Szerinted akkor nem ér, kamu az egész, mert vagy Horthynak, vagy az akkori Viktornak, a Simonyi-Semadam miniszterelnöknek kellett volna; de haver, na látod, ők – ahogy a Viktor se – nem voltak bolondok, hogy aláírjanak egy ilyet, de alá kellett írni, mert kész volt az ítélet. Hogy mondod? Hogy azér’ nem érvényes, mert már volt egy másik háború is, aminek vége lett és ott is aláírtuk a békeszerződést, tehát már az a tuti?! Igazad van: ma már a párizsi békeszerződés a gilt, úgyhogy még három faluval kisebbedett Magyarország, mert a két háború közt is elbarmoltuk, hogy akkor se érvényes, azt mondod, mert azóta rendszerváltás is volt; volt-volt, de azóta is aláírtuk, hogy elismerjük a határokat; hogy az nem lehet, de haver lehet, sőt: ez van és kész!

Ne evvel foglalkozz, inkább avval: miért történt, ami történt?!

Hogy az baromság, az csak duma, az csak a kopaszokat érdekli, meg a libsiket, mert pénzt kapnak érte, amiből te annyit tudnál inni, de nem te kapod, te annyit értesz az egészből, hogy „Csonka Magyarország nem ország…”, meg „Nem, nem soha”, meg Édes Erdély, „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk!”, hogy az milyen szép, hogy még te is sírsz rajta. Haver, igyál még egyet, akkor talán nem fogsz sírni, mert én akkor is szeretlek, sírósan is, ahogy nem érted a világot, a világodat, ahogy üveges szemekkel nézel a Marisra. De azér’ haver, 100 év alatt is sok minden történt, meg a Trianon előtt is, leszarod, nem érdekel, csak az, hogy „Mint a leszakított haldokló virág/ Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág”, de szép is volt az, amikor énekelték a Puskás Stadion avatásán!

Na, haver: te miért iszol, mondd meg nekem, mert szomjas vagy, mert akkor ellazulsz, akkor nem érdekel az a kurva, érthetetlen és zavaros világ, meg az se, hogy minden olyan szar, nem jutsz ötről a hatra, mindenki csak téged baszogat, csicskáztat, meg minden rohadna otthon, ha az asszony nem állna helyt, a gyerek is távol, hát azér’ iszol, most ne sírj nekem itt, vagy mégis sírj inkább, vagy dühöngj, aztán igyál tovább és hajnalban fordulj az egyik oldaladról a másikra az árokban, hogy reggel mégis valahogy menjen tovább minden, mint azelőtt. Maris! Hozz még egyet a haveromnak, igyon csak tovább, úgy kell neki, ő már nemcsak érti a lényeget, úgy is cselekszik: nem kell itt változtatni semmin.

Hisz’ éppen erről van szó, vágod haver?! Kicsit kapiskáld, vakarászd, de nehogy megtaláld a miértedre az igazi választ, inkább igyál tovább. Így van ez TRIANONNAL is. Sírunk, dalolunk, folytatjuk, ami kétszer már katasztrófát okozott; hogy hagyjalak békén, ezt már nem érted, neked annyi elég, hogy egyharmadunk maradt, meg a románok, a szlovákok, horvátok tehetnek mindenről. Értelek haver, nagyon is értelek, mesélt nagyapád az első háborúról, meg ami előtte volt: hogyan éltek, milyen nyelven beszélgettek, milyen jogokkal rendelkeztek a nemzetiségek, tudod mikor született a nemzetiségi törvény és annak milyen hatásai voltak? hagyjalak békén, inkább beszéljünk a fociról, mert azt érted, pedig azt se, haver, mert csak azt látod, ami a felszínen van, pedig a lényeg sohasem látható, na mindegy, dühös lettem és tehetetlen, meg már sötét is lett hirtelen…

Igyál inkább haver, ne gondolkozz…

  1. 01. 07.kedd