TELEFONON NYILATKOZOTT…
„Amit Szájer József képviselőtársunk TETT, az a mi POLITIKAI KÖZÖSSÉGÜNK ÉRTÉKRENDJÉBE nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett európai parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.” – nyilatkozta Orbán a kormányülés szünetében(?) a Magyar Nemzetnek (kiemelés tőlem).
Csak két dolog az nem derült ki a nyilatkozatból:
- mit tett a Józsi és abból
- mi nem fért bele az (az Orbán által oly sokszor változtatott) „értékrendbe”.
Ötletelni nem lenne szerencsés, mert még a végén (Demeter Szilárd után szabadon) Deutsch Tamás erősebb és indulatos szavakra gerjedne, mégis néhány lehetőséget felsorolok
- talán mert Józsi hazudott, drogot tartott a hátizsákjában, megsértette a kijárási és gyülekezési korlátozásokat, ereszen ereszkedett, nem vitt magával iratot, hagyta magát tetten érni (netán mert kizárólag férfi-társaságban, alsógatyában vagy anélkül mutatkozott, vagy mert hiányos öltözékben flangált a hidegben)?; meg aztán
- mibe nem fért bele, ami nem fért bele? Mert a „bele, az értékrend” volt már liberális, európai, rebellis és keresztény (térdre csuhások), nyugati és keleti, aztán Kína-barát; oroszokat kiűző és behívó; pálinka és családbarát is; a férfi legyen férfi, a nő legyen nő gondolatot hirdető és alkotmányba beíró; szabadságért harcoló és soha nem hazudó is.
A szegény magyar Fideszes állampolgárt így kétségek gyötrik, ha gyötrik, mert neki kéne kitalálnia a „kitalálhatatlant. Vagy mégsem? Ne gondolkodjon, csak lássa, amit látnia kell; hallja, amit hallania kell; nehogymá’ gondolkodjon is?
Nincs itt semmi baj és látnivaló kérem, menjenek tovább szépen, ne tartsák föl a sort…
- 12. 02. szerda