2021. február hónap bejegyzései

FONTOS – FONTOSABB – HÚZZÁ’ MÁ’ EL INNÉT

FONTOS – FONTOSABB – HÚZZÁ’ MÁ’ EL INNÉT
Gazdi, gyere már játszani, legalább vakarjál meg – ugrik a lábamhoz Thessa, az újdonsült családtag.
Gyuri-papa mikor jössz már birkózni velünk – ugrálnak előttem képzeletemben az unokáim.
Sikerült a próba-töri – jelenik meg a Messengeremen legidősebb unokám üzenete.
Láttam a tévében, hogy kiadták a Szinetár új könyvét, elolvasnád? Megvenném neked – jelenik meg a Skype-n 97 éves nagynénikém mosolygós arca.
Olvastad? Van egy érdekes cikk a Magyar Hangban – megint a Skype villan föl a 95 éves nagybácsikám elmosódott arcával.
Megint hazazavartak bennünket a kórházból, megint hiába mentünk be Gyurikám, megint hiába – most a Messenger hangja csörrent és azonnal hallom a szeretett rokont.
De régen láttam magukat, ugye jól vannak, mert az uram bizony nehezen viseli – szólít meg a szomszéd az utcából, ahol élek.
Mit szólsz a vakcinákhoz, melyikkel … – hívom most én a legidősebb fiamat a telómon.
Valahogy „beáraztuk”, „újra terveztük” ugyan az életünket, mert az ÉLET élni akar.
De beszűkült és arctalanná vált a világunk, nagyon is: korlátok közé szorultunk, bilincsként zúdulnak ránk a szabályok, törvények, már a hálószobánkba is behatolnak.
Persze. A vírus. Az az oka mindennek.
Tényleg csak az?
Szerencsére a fontos dolgaink továbbra is fontosak maradtak.
De miért csak azok váltak fontossá, amik fontosak maradtak? Mert csak azokra tudunk (közvetlenül és eredményesen) hatni? A többi csélcsap hadakozás a semmiért?
A fontos és a kevésbé fontos dolgokat is beáraztuk már? Véglegesen beáraztuk?
„Megjelent a kormányrendelet, ami Novák Katalin kegyes hozzájárulásához köti az egyedülálló szülők esetében az örökbefogadást”; az „EU vakcinaengedélyezése nagyon szigorú, a hazairól semmit sem tudni”; a „kormány azért nem rendelt többet a Moderna vakcinájából, mert sokallta az árát”; meghosszabbították a veszélyhelyzetet a migránsok ellen; a kutyák oltási könyve tartalmazza az oltás gyártmányát, típusát, gyártási tételszámát, a koronavírus elleni oltásnál ezt nem kell megtenni(???); mostanra törölték Kósa cégét, amit 6 milláért vett 2017-ben, a vásárlás után semmi bevétele nem volt, a 115 milliós alaptőkét 12 millióra csökkentették; és még „dögivel” folytathatnád te is a sort, de minek.
Mert ezek „NEM” fontosak, vagy legalábbis úgy gondoljuk: nem tudjuk befolyásolni az ügyek menetét.
Vagy mer’ a kormány szerint itt nincsen semmi néznivaló: „húzzá’ má’ el innét”…
2021. 02. 28. vasárnap
(Kép: Hadházy Ákos)

HOGYAN ÉLJÜNK A PANDÉMIA ALATT

HOGYAN ÉLJÜNK A PANDÉMIA ALATT
(tíz életviteli tanács magyaroknak)


1. A pálinka „alapvető élelmiszer” hazánkban (miniszterelnök), ezért ne szégyelld azzal indítani a napod!
2. Ha érzed az ízét-szagát, krákogsz tőle, akkor „nyugi van” (esetleg guríts utána még egy kupicát)!
3. Válaszd ki: aznap a magyar kormányzat melyik „új” (már napok-hetek óta várt, de elkésett) ajánlását, szabályát fogod végrehajtani: otthon maradsz és jó erősen beriglized az ajtót; kimész a szabadba a feleségeddel, de csak a kertetekbe és szigorúan maszkban (ha csak SZFE-s maszkod van, késes emberekkel igyekszel nem találkozni); kitöltöd a konzultációs kérdőívet a lazításról; lehuppansz a tv elé és megnézed a Mezőkövesd-Budafok meccset (de a meccs közben elhangzó „HÍREK EGY PERCBEN” alatt NEM kapcsolsz a pornócsatornára, mert mi lesz, ha bejön a feleséged), de a körmödet nem rágod le, mert az nem trendi?!
4. Amikor vége lett a meccsnek fölhívod Rogán Antit és fölajánlod a barátnődet, cserébe földet és milliárdos hitelt kérsz; később Kósa-mamával is konzultálsz a sertéstenyésztés ügyes-bajos rejtelmeiről, fölajánlod, hogy te is beszállsz a csengeri asszonysággal folyó egyeztetésbe; lélegeztetőgépet, török vakcinát keresel az interneten és bevásárolsz belőle.
5. Aztán hozzáfogsz az ebédhez, ami csülkös-bableves, töltött káposzta, majd pacalpörkölt „némethszilárdosan”, majd csapra versz egy hordó Csiky sört és nyugodtan fölhajtod, közben és később nagyokat böfögsz és szellentesz, mert ez is hozzátartozik a kínai étkezési szokásokhoz.
6. Ebéd után ágyba dőlsz, horkolva alszol egy órát, majd fölhívod a Puskás Akadémia ügyintézőjét és jelentkezel az Akadémia serdülő csapata mellé szertáros-gyúrónak, kazántöltő-kisegítőnek a kisvasútnál.
7. Mindezt úgy igyekszel megvalósítani, hogy közben ne adósodjál el, kivéve, ha az eladósodást a kormány javasolja, mert akkor az nemzeti ügy!
8. Kora-este bejelented az új vakondtúrást, kérsz rendőri segítséget, kihívod a Hír tv-t, Bakondit és hangosan, hogy a szomszédok is hallják el kezded szidni a migráncsosok jó és édes anyját.
9. Este találkozol a feleségeddel és a komondoroddal, a találkozó végkifejlete rád van bízva.
10. Aztán ágyba bújsz és énekelni kezded: „Annyi mindent kéne még elmondanom,/ S ha nem teszem, talán/ már nem is lesz rá alkalom” világslágert, majd nyugodtan elalszol…

Egyébként az se baj, ha nem így teszel…
2021. 02. 27. szombat
(Kép: Gondolkodó-adaptáció)

„EMELT SZINTŰ KÉSZÜLTSÉGET RENDELTEM EL”

Csak bölcsen. És megfontoltan. Higgadtan. Úgy „magyarosan”. Mert a MAGYAR különleges, egyedi, a kormány kiemelten az…


1. Néhány napja a kormány elindította az aktuális propaganda-KONZULTÁCIÓT! Hogy mit akar a MAGYAR: hogyan nyissuk újra az országot. Mert „Nyitnikék”, már nagyon is „nyitnikék”. Már a „NAGYEMBER” – mindenkit eligazítóan – ki is töltötte. Aztán a „NAGYEMBER” ma bejelentette: „emelt szintű készültséget rendeltem el a kórházakban”. Mint egy évvel ezelőtt: a „vegyek föl maszkot, ne vegyek föl maszkot” társasjátéknál, mert akkor mindenki ott lógott a TV előtt (mint annak idején az Izauránál), amikor jött a zOperatív Törzs” és benne a főhős Nyunyókával és ment az összeség-visszaság (mint a „van kalapja, nincs kalapja): kell, dehogy kell, sőt árt, de mégsem árt)! Most megint kuss van a nyitásról, halasztva a Nemzeti Ünnepünkig. Hogy jönnek-e majd lengyel vendégünneplők? Necces.


2. „Minden oltás jobb, mint a vírus!” Milyen igaz mondás! Kiküldött „fürkészeink” azonnal fölcsipegették az elhullajtott oltóanyagokat, amik innen-onnan lepotyogtak az út porába. Még kínaiul is megtanultak, hogy értsék, amit érteniük kell (az „olytakozónak” nem kell értenie, az luxus). Rögtön izéibe szabályt is változtattak az „okosak”: nem kell az a sok szakmai-hajcihő, elég, ha a futsalos gyerek nyilatkozik és coki az aggódóknak. Az a „hüje-Európa”, benne Brüsszellel meg a Sorossal, a civilekkel: azok még mindig ragaszkodnak az ellenőrzéshez, az átláthatósághoz, a nyomon-követhetőséghez! A marhák! Bezzeg mi, MAGYAROK, mi ismerjük a dörgést, mi belecsapunk a lecsóba, akkor is, mert mi tökösek vagyunk, mert nemcsak nyereg van a seggünk alatt. (Meg ügyesek, ugye fürkészek?) Hogy mi fog történni? Lesz-e nemkívánatos következmény? Az sokára lesz, addig még sok zavaros víz és szállodahajó folyhat le a Dunán.


3. Viszont addig is élni kell! Ahhoz meg pénz kell! Nosza: emelkedjék a Házmester fizetése, akár százezerrel is havonta, meg annak a sok képviselőnek is, hát nem ott idegeskednek ott benn abban a nagy kupolás házban, ami előtt egy este az a Fekete gyerek egy játék füstbombát is eldobott az igaziak ellen?! Dehogynem! Meg pénz kell a Lölőnek is, meg mit tudom én még kinek, de kell. A szegénynek? A nyomorgónak? A nyugdíjasnak? ÍGÉRJÜNK! Ígérjünk nagyot! Nekik az is elég! Mondjuk azt: megkapod a tizenharmadik havit is, a növekedés olyan nagy lesz mindjárt, mint a Matolcsy seggén a piros-pötty! Meg azt: „Húsvétra Magyarországon lesz a legmagasabb átoltottság az Európai Unióban”! Vágod, haver?


4. Viszont van jó is, lásd meg azt is: ITT MINDENKI EGYENLŐ, MINDENKIRE UGYANAZOK A TÖRVÉNYEK VONATKOZNAK, NINCS KÜLÖNBSÉG EMBER ÉS EMBER KÖZÖTT! Nem hiszed? Miért nem? Hiszen például a temetés, az temetés. Ha csak ötven ember vehet részt a temetésen, akkor ötven ember vesz részt. Ha nem, akkor megnézheti. Még ha miniszterelnök, akkor is. Vagy ő mégsem, mert az templomi volt? Aztán ott van a meccsre-járás. Oda sem lehet menni mostanság. Kivéve a gyevi bírót! Meg a futsalost és a gyerekét. Meg nem tudhatod még kiét. Aztán melyik városban laksz? Ott az ellenzék nyert? Rá se ránts, annyi baj legyen, legalább nem kell a tartalékpénzzel kalkulálni, mert az nincs. Szóval: temess csak nyugodtan, de jobb, ha te is befekszel mellé…


2021. 02. 26. péntek

KINEK HIGGYÜNK

KINEK HIGGYÜNK…
Oltasd be magad?!
Ne oltasd be magad?!
Mivel oltasd be magad?!
Nyissunk?!
Ne nyissunk?!
Veszélyhelyzet van!
Beszéljük meg?!
És folytathatnád a sort Te is barátom, hisz a kérdés, a kétely mindannyiunkban ott motoszkál. Ilyenkor vajon mi a helyes reakció? Ilyenkor hogyan kell dönteni?
Hát persze, elkezdesz vitatkozni: először önmagaddal, aztán másokkal is, esetleg utána jársz az interneten, orvos-barátaidnál, gyógyszerész-ismerőseidnél. vagy gyorsan döntesz, lezárod, magadba rejted az aggályaidat és várod a jelet.
Vagy csak egyszerűen hiszel valakinek, valaminek: a kormánynak, az engedélyező hivatalnak, a kormányzati sajtónak, a megmondóembereknek; vagy éppen ellenkezően azoknak, akik nincsenek a hatalomban és éppen az ellenkezőjét mondják.
Merthogy ma már minden átpolitizált, a politika ott van minden kilométerkőnél, megint mindenbe betette a lábát: már egy mesekönyv is ürügy lehet, alagútról nem is beszélve, hát még a pandémia!
Na, akkor most légy okos Domokos!
– Te beadatod?
– Attól függ.
– Mitől?
– Melyiket ajánlják.
– Hány éves vagy?
– Nem mindegy?
– Nekem nem, mert én bizony beadatom, kérdés nélkül.
– Miért?
– „Mert minden vakcina jobb, mint a fertőzés!”
– Jól van, és ha mellékhatások lesznek?
– Nem lesznek.
– Már miért ne lehetnének?
– Az életedben hányszor kaptál már védőoltást?
– Sokszor.
– És akkor, előtte kérdezted, hogy milyen mellékhatások várhatóak?
– Nem, mert …
– Na látod.
– Hadd mondjam végig: volt engedély.
– Most is van.
– A kínaira és az oroszra nincs.
– Magyar van!
– A kínaira olyan, mint a választási törvény: személyre szabott, nem egészség-szakmai szempontok alapján, hanem…
– Nem érdekel, de az oroszra van.
– Uniós nincs.
– Miért érdekel az téged, különben is, már beadták oda is.
– Nem adták be, csak tárgyalnak róla, hogy mit kell beadni.
– Honnan veszed ezt.
– Az EMA (EUROPEAN MEDICINES AGENCY) hivatalos oldaláról!
– Nekem elég a magyar engedély is.
– De alkalmazási előírás nincs!
– De van, láttam!
– Persze, a borítón az van, de az első lap azzal kezdődik: „Az alábbi tájékoztató a vakcina orosz nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációja, iránymutatás az alkalmazáshoz. A kiindulási alapul szolgáló termékismertető utolsó áttekintésének dátuma: 2020. október 28.”, azaz egyszerűen IRÁNYMUTATÁS!
– Én akkor is beadatom magamnak.
– Ha megkapja az EMA engedélyt és csak ez marad nekem, akkor én is, de addig nem…
– És ha addig…?
– És ha a beadás után…?
– Hülye vagy, politizálsz, beszopod az ellenzék dumáját.
– Tudod, ha tudnám ki és miért kapja az egyik vakcinát, mások miért kapják a másikat, mitől függ, hogy ki-mit kap: kortól, nemtől, lakóhelytől …?
– Mondom, hogy hülye vagy, túlbonyolítod, nem lesz semmi probléma!
– Ne legyen…
és lerakták a telefont és tovább nézték a meccset…
2021. 02. 24. szerda

AKKOR LEGALÁBB MEGÍROM!

(2.) TERJED
Terjed egy videó NER-ben, akarom írni a neten: maga a magyar miniszterelnök rakta föl Facebook oldalára. Volt már ilyen: néhány éve Bözsi néni is nagyot ment, aztán el… Akkor is, most is egy konzultációs kirakat-izé volt az apropó. Akkor is, most is (a videóból) árad a propaganda savanyú bűze.
De most valóban komollyá vált a helyzet. Ezt már tényleg nem lehet egy legyintéssel elintézni, egy dühös káromkodással eliminálni. Mert – itt és most – a „nemzetközi helyzet fokozódik”, a bejárati ajtó és az ajtófélfa közé „a gaz imperialisták”, vagy nem is ők, hanem a szándékos félrevezetés, a tudatos hatalmi (kormányzati) megtévesztés már betették a lábukat és félő, hogy a huzat mindent kivisz a lakásból.
Mert miről is van szó?
A videóból az látszik (persze tudom, ez nem mérvadó, hisz korábban, amikor a Karmelita Kolostor „menzájáról” posztolta Gulyás Gergellyel közös, Gundel-szakácsok által készített ebédjük elfogyasztását, fordítva tartotta a kését, miközben belevigyorgott a kamerába): „Orbán Viktor támogatja, hogy a védettségi igazolvány felmentést adjon egyes korlátozások alól”.
Hát aztán.
Mi van akkor.
Támogassa.
Szíve joga.
Szabad ország (szabad egyetem?, szabad színház?, szabad orvosok?) lakosai azt támogatnak, amit-akit csak akarnak!
Vagy mégsem?
Itt a harmadik hullám (ők mondták, a hivatalosok, a kinevezett főtótumfaktum), exponenciálisan nő a betegek száma, már Európában lakosságarányosan Magyarország van az élen (ez már őrület: ebben is az élen vagyunk, ebben is vezetünk!)!
Közben mai hír: Hajdú-Bihar megyében valószínűleg megszűnik a traumatológiai ellátás, mert nem akarják aláírni a debreceni orvosok a szerződésüket; mások meg sem kapták a tervezetet egy héttel az aláírás előtt. De mindezek nem érdekesek: az emberekkel konzultálni kell és kész!
A magyar lakosság (csak) két százaléka(!) kapta meg eddig a vírus elleni mindkét oltást. Ennek az elenyészően kicsi számnak több oka is van: kevés vakcina érkezett eddig; nagy bizalmatlanság van egyes (főleg a kínai és az orosz) vakcinákkal szemben, mert az engedélyezési folyamat nem átlátható, ellentmondásos; nincs egyértelmű oltási terv; az érintettek számára nem egyértelmű, hanem véletlenszerű(??!), hogy mivel oltják be őket; hatalmas káosz van az oltási sorrendben (családon belül is kiderül, fiatalabbak hamarabb kapnak lehetőséget, mint idősebbek); az oltópontokon tumultuózus jelenetek zajlanak (a katonaság jelenléte, az egészségügyi személyzet igyekezet ellenére is).
És mindeközben komolyan(??) megfogalmazódik, hogy a „szerencsések”, a „kiválasztottak”, a „beolytottak” kapjanak fölmentést, no nem tornából, hanem egyes megszorítások alól. Ezzel tulajdonképpen nem is lenne baj(?), ha közben nem lenne továbbra is nagy hiány a „szükséges” vakcinából, ha ez nem lenne kényszerítő hatással arra, hogy bármivel, értitek: bármivel, amire a Nyunyókáék rábólintottak, oltasd be magad! Véletlenszerűen! Amire megalapozott orvos-szakmai engedély sincsen!
Hova vezet(het) ez?!
Mit eredményez(het) mindez?!
Megint lesznek igazolványos és nem igazolványos kasztok? Miközben az Unió kimondta, hogy ilyen megkülönböztetés nem lehetséges?! Ja, hogy az Unió le van…
Rossz az irány, így gondolom. Nagyon rossz-felé haladunk.
Csak ne érjünk oda…
De legalább kiírtam magamból, legalább (még) megírtam…
2021. 02. 23. kedd

„KIADTÁK A PARANCSOT, HOGY FÖLDÖNFUTÓVÁ KELL TENNI BENNÜNKET. ENNÉL GYILKOSABB SZAVAKAT NEHÉZ ELKÉPZELNI…” (VIDNYÁNSZKY ATTILA)

„KIADTÁK A PARANCSOT, HOGY FÖLDÖNFUTÓVÁ KELL TENNI BENNÜNKET. ENNÉL GYILKOSABB SZAVAKAT NEHÉZ ELKÉPZELNI…” (VIDNYÁNSZKY ATTILA)


„előfordulhat még az is, hogy senki nem fog jelentkezni a Színművészetire” – jött a nyitókérdés a NEMZET főtótumfaktumához, Vidnyánszky Attilához (aki a HVG gyűjtése szerint a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartója, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntés-előkészítő testülete, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán a művészeti képzés magas színvonalú biztosításáért felelős rektori megbízott, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezője, a milliárdos állami támogatású Déryné Program alapítója és bizottságának tagja) a MAGYAR NEMZET szócsövében, a (mai) Magyar Nemzetben.

Igyekszem az olvasó-időtökkel óvatosan, takarékosan sáfárkodni, ezért kigyűjtöttem néhány „gyöngyszemet” az interjúból

– „Üzentek a drámatagozatos középiskoláknak: agitáljanak a gyerekek közt, hogy ne jelentkezzenek a Színművészetire”
– „Inkább megpróbálják szétszakítani az egyetemet, minthogy közösen építenék azt velünk.”
– „Talán azért a gőg, mert több mint fél évszázada ők uralják a kultúrát, a hamvasi értelemben vett világromboló, nem pedig világalkotó művészetükkel”
– „A gond ott van, ha valamelyik kizárólagosságra tart igényt, ha kirekeszti azokat, akik másként gondolkoznak”
– „Nem küldtünk el egyetlen tanárt sem. Maguk döntöttek a távozásuk mellett azok, akik otthagyták az osztályaikat. Lelkük rajta! Én mást gondolok a tanári felelősségről.”
– „Könnyű volt felkérni az új tanárokat? … Nagyon nehéz volt. Sokan jelezték, hogy bár támogatnak bennünket, nem vállalják a munkát, mert félnek … Amint nyilvánosságra kerül egy név, beindul a gépezet. A „megmondóemberek” szakmai és emberi mivoltukban próbálják hitelteleníteni a leendő tanárokat, és kommentelők hada gyalázza őket. A gyűlöletkeltés minősített esetei ezek. Többek nevét inkább nem mondjuk el most. A külföldi vendégoktatókét sem, akik mesterkurzust tartanak majd, mert nemzetközi hadjárat indulna ellenük. Az elmúlt néhány hónap drámai tapasztalata ez is: a szakmában uralkodó félelem megtapasztalása.”
– „Kiadták a parancsot, hogy földönfutóvá kell tenni bennünket. Ennél gyilkosabb szavakat nehéz elképzelni.”

És Ő (így, nagy betűvel), a Vidnyánszky az oktató, a példát mutató, az etalon ezeket bírta mondani.

Szó se róla: drámai!

No nem a helyzete, a mondanivalója, a mondatai.

Na most képzeld el őt meg a többieket, akiket megtalált a tanár-szerepekre. Akik (vele együtt) a HATALOMBAN állítólag „félnek”, „rettegnek” azoktól, akiknek semmi hatalmuk sincs, csak a gondolataik, a kreativitásuk, a nyíltságuk, a mindent elmondó hallgatásuk, a kitartásuk, a hűségük szakmájuk iránt. Csupa idegen, „világromboló” szokásuk van, ugye Vidnyánszky, Koltai és a többi tanár urak?!!

„Elhallgattam mindent, amit el akartam mondani” – olvashatjuk Andrej gondolatait (Csikós Attila: A napon sütkérező hal kötetében), aki nem tud önmagával szembenézni és ezért mindent elpusztít maga körül. Nem ugyanez történik Vidnyánszkyval is? Azt hazudják maguknak, hogy

– ők a kirekesztettek, miközben a „másként” gondolkodni akarókat kirekesztették;
– hogy meg nem nevezettek ellenük agitálnak, miközben agitátoraik szárazon és vízen mást sem tesznek, csak kinyilatkoztatva agitálnak mindenki ellen, aki nincs velük;
– lerombol(t)ják az SZFE-t, semmiféle együttműködésre nem voltak hajlandók;
– csak kizárólagosságban gondolkodnak, mert ez a természetes lét a NER-ben;
– gőgösek, mert más nem lehet jó és szép, csak, amit ők annak látnak, mondanak, láttatnak;
– nem küldtek el egyetlen tanárt sem, csak ellehetetlenítették helyzetüket, tanításukat;
– és persze a legnagyobb hazugságuk, hogy azért nehéz tanárt találniuk, mert megfélemlítik őket a „megmondóemberek”, mintha megint a „Mephisto”-k világában lennénk: aki nem válik Mephisto-vá, az már ellenség;
– mintha nem Vidnyánszky tenne földönfutóvá mindenkit, aki nem áll be a csapatba.

Megint „kizökkent az idő…”

2021. 02. 22. hétfő

 

MI LETT VOLNA, HA AKKOR…

MI LETT VOLNA, HA AKKOR
– nem jön vissza a pokolból apám
– nem találkozik azzal a fiatal lánnyal, aki az anyám lett
– a fiatal lány nem őt választja
– az elapadt tej helyett nem lett volna a kórház-kolostorban tejpor
– nem süketülök meg az egyik fülemre
– nem beszélget velem apám olyan sokat az óvodába menet
– az orosz tank a házunknak nemcsak az első emeleti saroklakását lövi halomra
– apám nem fordul vissza és jön haza Bécsből és mi kimegyünk utána
– nem verekszem össze az igazamért az erősebb srácokkal, amiben Szüdi Jancsi mellém állt
– apám nem ad egyetlen pofont nekem akkor az életben, amiben igaza volt
– nem Lágymányosra költözünk és nem jönnek mellénk lakni Babukáék
– nem hagyom abba a zongora-tanulást
– időben megkapom a Rádió Gyerekkórusába a behívót
– nem Szabó Johni bácsi és Gabányi, Kangyal tanít kosarazni
– nem lesznek tanáraim Krasznai és Eredics tanár urak
– nem lesznek osztálytársaim Farkasinszky, Balázs Tamás, Szegleti Rudi és a többiek
– nem tanulok meg Pétertől gitározni
– nem vesznek föl a József Attila gimnáziumba
– nem Oszi osztályába kerülök és nem tanítanak Gyürei Vera néni, Palotás János
– nem kérdezi meg a töri órán Palotás tanár úr: miért nem nyerhetett a Dózsa parasztlázadás
– nem alakítunk szövetséget Pistával, Adriennel, Marival, Gabival és a többiekkel
– nem szeretem meg Marit, aki később feleségem lesz
– Vera néni nem szeretteti meg velem az irodalmat: József Attilát, Adyt, Semprunt
– apám nem meséli el történetét, Babuka nem beszél szorongásairól
– apám testvéreinél nem lettek volna olyan izgalmas beszélgetések a politikáról
– nem lett volna otthon annyi könyvem
– nem játszhattam volna le – baracklekvár mellett – Aljechin játszmáit
– nem lett volna meg a Laricsev második kötete nehezített matekpéldákkal
– anyám nem sírja el magát, hogy mondjam már, hogy sikerült az érettségim
– nem nyerjük meg a Budai Diáknapok történelem vetélkedőjét
– nem vesznek föl a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre
– nem végzem el a tervmatematika szakot
– az egyetem után apám nem azt mondja nekem: most nem kutatók kellenek, hanem cselekvő szakemberek
– …
És még mennyi minden: ha akkor van!
Most itt vagyok.
Ilyenné lettem.
Neked is ennyi „mi lett volna, ha akkor” volt az életedben?
2021. 02. 20.szombat

ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)
KORONAVÍRUS
Végre nem kell magolni szószerintet holnapra, mert most azt adta föl a tanárnő, hogy koronavírus a cím, amire kell írnunk egy nemtúl hosszú fogalmazásosat. Most akkor hozzáfogom magam ehhez.
A koronavírus nem is látható. Állitólag olyan picike, hogy még a macskánk, a Janó sem látja meg, pedig neki jobb a szeme, mint a nagyinak, aki már szemüveggel se igen nem látja meg, ami a szeme előtt heveredik. De jókat tudna nevetni rajta, csak legyen a szájában a fogszabályozója. De ez sokszor zavarja, inkább nem veszi be. Olyankor nagyon ijesztő, de én mégis szeretem a nagyit, mert ő is szeret engem, tudom, különben is ő a nagyink. Különben a nagyi nem fél a koronától, sokat mesélt arról, hogy az ő nagyija még látta Ferenc Jóskát a Royal szálló előtt, de nem volt akkor korona a fején, pedig ő volt akkoriban a magyar koronás király! A nagyi mégsem nem fél a koronától, ezért se nem.
Apa sem nem fél tőle, de sokat beidegesedik, amikor a tévében megy az a rendkívüli műsor, ami elmondja a híreket a nem láthatóról, és olyankor egy aranyos néni beszél mindig, akiket rendőrök kisérnek a kamera elé, hogy el ne szaladjon, ezért egész végig ott maradnak mellette és figyelik. Na ez az aranyos néni olyan vicceseket mond, mint a Bagi-Nacsa, de ők mégis komolyabban viccesek, mint az aranyos néni, aki már megkapta a vakcinás beolytásos injekciót, a pfájzeréktól, pedig a Viktor szerint az orosz a nyerő. Én nem vagyok egy virtológiai szagértő, mert még csak általánosba járok, ott meg még ezt nem taníttatják, csak azt a hülye matekot, de nem baj, akkor is tudok eleget, mert erről beszélget az apraja és a nagyja is, amikor meccs van és a Knézy Jenő kiabál, hogy a magyarok a legjobbak a világon, mégha ki is kapnak általában, de akkor is fejlődnek a sok stadionban. Szóval tudományosan megmondták mindenkinek, hogy be van bizonyítva a Szijjártó által, hogy a Brüsszel egy nagy smafú, mert az orosz és a kínai a nyerő, akiknek be kell futnia a célba elsőként, mégha a Brüsszel és a sorosista bagázs ezt nem is akarja, mert nem jönnek a vakcinák nyugatról és most vigyázó szemeinket Pekingre és Moszkvára kell vetnünk, ahogy azt a nagy költőnk is mondta egykoron, de lehet, hogy nem is ezt mondta a nagy költőnk, ahogyan Szijjártó is néha össze-vissza beszél.
Egyébként én nem értem az egészet, de nem vagyok egyedül a nem értésemmel, mert a Lajos sem érti, pedig ő a legokosabb az osztályunkban, ő már olvasott a Bayertől is mindenfélét és olyankor nagyon dühös lesz, de még ő sem érti, hogy mi a dörgés. Mert dörgés az van! A Lajos olyanokat szok mondani, hogy bizalom nélkül smafú az egész, bizalom meg nincsen, pedig az a Szabó Istvánnak egy szép filmje volt annodacumál. Az olytakozás olyan, mint a sex – mondta a múltkor a Lajos, bár se ő, se én még nem tudjuk, mi az, viszont olyan, mert ott is a testünkről lehet szó, ami pedig magányügy: senki nem mondhassa meg kívülről, hogy mit és mivel és hogyan. Ott is kell a bizalom.
De az most nincs – legalább is ezt mondja apa, amkor olvassa a hullámokat, amik jönnek üptre és csak jönnek. De legalább a Dzsudzsi be van olytva, mondta anyának, aki közben csinálta az ebédet és rögtön benyúlt egy sörért a hűtőbe és odaadta apának és csak annyit mondott: az jó…
2021. 02. 20. szombat

AZ „OSZI”

AZ „OSZI”

Éppen nézem a You Tube csatornán Juszt Laci videóját, az 1987 karácsonyán, nem sokkal Gobbi Hilda halála előtt készült beszélgetést, amelynek a bevezetőjében sok szó esik a halálról, ami a legendás színésznő szerint: „rossz, szemtelen dolog. Kikérem magamnak, nem a magam, mindenki nevében. Mikor az ember végre valamit megtanul, végre agyon dolgozza magát, hogy valami úgy legyen, nem földi javak, úgy az egész belsejéből az életből, és akkor jön egy ilyen szemtelen fráter, és egyszerűen lekaszabol. Hát micsoda disznóság ez. Micsoda pimaszság”, és akkor megszólal a mobilom, ránézek a kijelzőre, talán „OSZI” az?… de nem, Márti, rögtön összerándul a gyomrom, elszorul a torkom, rosszat sejtek…
1964 nyarának a végén történt: már lezárult a gimnáziumi jelentkezés és elbírálás határideje (engem, kitűnő bizonyítványom ellenére, mert cefet rossz gyerek voltam, és a fegyelmezettség – ami fontos követelmény, szinte kritérium volt akkoriban – enyhén szólva is, nem volt az „erősségem”, ezért aztán általános iskolai osztályfőnököm, Marika néni „javaslatára” nem vettek föl a József Attila gimnáziumba), utólagosan, valami pót-pót izé (meg protekció) révén mégis hozzácsaptak egy induló osztályhoz. Apámmal bementünk a Villányi úton a gimnáziumba, a tanáriban fogadott bennünket egy szikár, nagyon szigorú tekintetű, a megszokottnál élesebb és erőteljesebb hangú, vékony, mégis határozott nő, aki nem túl barátságosan közölte: te az én osztályomba, az I. A. osztályba fogsz járni, már így is sokan vagyunk, rendnek kell lennie és nálam rend is, fegyelem is lesz, egyébként én leszek az osztályfőnököd és az oroszt is én fogom tanítani…
Ez közel 57 éve történt: Ő volt az „OSZI”, de akkor még nem…
Így indult.
Az első hetekben, ott a gimnázium legfelső emeletén, a lépcsőtől jobbra fordulva a sarokszobában, a MI osztálytermünkben szorongva, tele kétséggel, persze izgalommal is, egymást sem ismerve, csöndben ültünk és vártuk a padban, hogy a csöngetés után megérkezzen, mi fölpattanjunk, Ő sietősen föllépjen a katedrára és a nehéz, titkokat rejtő osztálynapló az asztalra „huppanjon”, oroszul fogadja a hetes jelentését a jelenlévőkről, hiányzókról (hogyan is kellett mondani, mit is…) és elkezdje az órát.
Azt a félelmetes orosz órát!
Viszont az osztályfőnöki órák!
Nehezen oldódtunk: az őszinteség, a nyíltság, az egymásra figyelés – bár velünk született természetes tulajdonságaink – 15-16 évesen nem a legfőbb erényeink, sőt; hiszen például a másik nem iránti kíváncsiság – abban a korban – sokkal érdekesebb és izgalmasabb. Aztán meg ott volt a tanulás is, az általánoshoz képest sokkal nagyobb követelmények, a naponta jelentkező feszültségek: kinek a mateknél, fizikánál; kinek a történelemnél, irodalomnál vagy a biológiánál. Nem is beszélve arról, hogy akkor még a „mi a fontos, mi a fontosabb” volt igazán a szempont: kinek a sport, kinek a lányok vagy a fiúk, kinek az, hogy csak valahogy túl legyen az egészen. És akkor – abba a formálódó, mégis zárt világunkba – berobbant egy „szikár, nagyon szigorú tekintetű, a megszokottnál élesebb és erőteljesebb hangú, vékony, mégis határozott” tanárnő kérlelhetetlen keménységével, megfellebbezhetetlen következetességével, újfajta – akkor még (és azóta megint) nehezen követhető – világszemléletével.
Talán a háromnapos kirándulás a Siklósi Várba, a vetélkedő a helyiekkel, az esti tánc, ahol „a lányainkat meg kellett védenünk” a siklósi fiataloktól („lányok, lányok, adjatok kezet”), majd Kőrös Gyuri védőszárnya alatt az összetartozás érzésének a megjelenése; talán a közös éneklések, gitározások („Ha volna valaki, aki azt mondaná, hogy ébredj!/ Nem fonódna rám a bánat, szemembe hullanának/ Tűztollú reggeli fények, reggeli fények”); talán a sután kezdődő beszélgetések; (Tóth) Ádám versei, (Tihanyi) Laci szavalása, Kőrös Gyuri őszinte megnyilatkozásai; vagy az ártatlannak induló szemezések, a botor simogatások – ki tudja, rég volt, tán igaz se volt, mégis álomszép volt: érteni, szeretni kezdtük azt a „szikár, nagyon szigorú tekintetű, a megszokottnál élesebb és erőteljesebb hangú, vékony, mégis határozott” tanárnőt, az „OSZI”-t!, aki aztán az évek alatt tanárból barát lett mégis; bírálód és könyörtelen kritikusod, amikor arra volt szükséged (ez persze akkor nem, csak utólag derült ki számunkra); aki segített is, amikor az kellett; moziba, színházba vitt, hogy amit meg kell nézned, azt meg is nézd; aztán éjszakába nyúlóan beszélgetett veled, velünk, hogy ne csak nézzünk, lássunk is. Értette és megértette az életünket, hisz’ az az ő élete is volt („Kicsit szomorkás a hangulatom máma,/ Kicsit belém szállt a boldogtalanság,/ Kicsit úgy érzem magam,/ Mint a durcás kisgyerek,/ Kinek elvették a játékát”);
beszélte a nyelvünket; új értelmet adott a szavaknak, a tetteknek; értékké tette a másik tiszteletét, legyen akárki is a másik; bízott a közösség, közösségünk erejében; óvatosan terelt bennünket egy jobb, szebb világ felé.
Így lett Ő nekünk az „OSZI”!
A Karinthy Frigyes úti kis, másfél szobás lakásban jöttünk mindig össze, volt, amikor hatan-nyolcan, de olyan is, amikor sokkal többen, akár az egész osztály. Az elmúlt ötven évben ez egy kis sziget lett számára és persze számunkra is, ahol ki lehetett önteni a kiönteni valót, meg lehetett beszélni a megbeszélhetetlent, sírni lehetett vagy örülni, a világot megváltani vagy temetni. Mennyi vita, mennyi élcelődés, mennyi veszekedés, mennyi rádöbbenés otthona volt ez a sziget, az „OSZI” lakása.
Az első időben, még az „átkosban”, amikor különösen „zavaros, bölcs és nagy volt a Duna” és bizony sokat fecsegett a felszín, de a mély bizony nagyokat hallgatott, mi elemünkben voltunk, mert hittünk abban, hogy ami történik, az úgy van jól, az úgy helyes; az osztályunkból, aki nem hitt benne, az inkább hallgatott, vagy csak „úgy” szólt, hogy nem értettük vagy nem akartuk érteni, mit akar mondani, üzenni. Mert mi (félve írom, mert mára ennek a szónak más értelme lett), talán tényleg a többség, szépnek, szerethetőnek láttuk azt a világot, fejlődőnek és főleg biztonságosnak, ahol van esély(ünk) a továbblépésre. De elégedetlenek, morgósok, türelmetlenek is voltunk, „ide nekünk ezt a világot”, mindent kritizáltunk és meg akartunk változtatni: „OSZI” nem fogta le a kezünket, nem fogta be a szájunkat, néha-néha egy-egy határozott szóval terelt, befolyásolt, de hagyta, hogy morogjunk, kibontakozzunk, hogy eltévelyedjünk, aztán visszataláljunk.
Hatalmas batyut kaptunk.
Akkor még nem tudtuk, hogy amit útravalóul kaptunk, annak ki kell tartania, bármerre is fordul a világ.
Vajon kitart, kitartott-e?! (És ezt vajon ki ítéli meg?)
Mert azóta eltelt fél évszázad és mennyi minden történt: szinte minden megváltozott!
Rendszerváltás(ok), hatalom-átadások, csinnadrattás történelmi „reinkarnációk”, szoboravatások és meggyalázások, válságok és újra nyomorodások, kitántorgások, ál-keresztyénesedés „nagyban”; családalapítások és válások, gyermekáldások, unokaáldások, kezdések és újrakezdések, küzdelmek, sikerek és bukások, talán örömök is („Ülj le közénk és mesélj”), életek és halálok „kicsiben”.
Ha most megkérdezné, vajon mi, a tanítványok, hogyan éltük meg mindezt, milyen emberek lettünk, milyenekké váltunk: elbuktunk-e vagy átmentünk „életünk” vizsgáin; az igazat mondtuk vagy „csak” a valódit; hova álltunk, hogyan reagáltunk minderre; segített-e bennünket az a bizonyos útravaló, amit Tőle kaptunk?
Válaszolnánk vagy hallgatnánk?
De hisz’ tudja a választ, mindig is tudta: mert szeretve ismert minket, olyanoknak, amilyenek vagyunk. Persze kegyetlenül és bántóan őszinte is tudott lenni, nagyon fájón: „Ártatlanok,/ csizmák alatt sikongjatok/ és mondjátok neki: Nagyon fáj.”
Ő az „OSZI”.
Szigorú volt, ironikus és határozott, sarkos véleménye volt a világról, abból nem engedett, soha nem tagadta meg, talán ezért sem volt szokványos vele; körülötte mindig szikrázott a levegő. Pedig nem volt egyszerű az élete, nem kapta a bölcsőben készen a megoldást, a sikert, mindig küzdenie kellett valamiért, mikor a családjáért, mikor a gyerekéért, mikor az igazáért, mégse árulta el önmagát…
Vajon ma kellenének ilyen emberek? Vajon ma követnének-e ilyen embert mások? És ha nem, vajon miért nem?
Éppen néztem a You Tube csatornán Juszt Laci videóját, az 1987 karácsonyán, nem sokkal Gobbi Hilda halála előtt készült beszélgetést, melynek bevezetőjében sok szó esik a halálról, mely a legendás színésznő szerint: „rossz, szemtelen dolog. Kikérem magamnak, nem a magam, mindenki nevében. Mikor az ember végre valamit megtanul, végre agyon dolgozza magát, hogy valami úgy legyen, nem földi javak, úgy az egész belsejéből az életből, és akkor jön egy ilyen szemtelen fráter, és egyszerűen lekaszabol. Hát micsoda disznóság ez. Micsoda pimaszság”, és akkor megszólalt a mobilom, ránéztem a kijelzőre, Márti volt, elszorult a torkom, rosszat sejtettem: az „OSZI”…

„KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.”

2021. 01. 06.

(Mai búcsúztatóm)

NYUNYÓKA SÉTÁL

NYUNYÓKA SÉTÁL
Nyunyóka békésen sétál a Várban, éppen megy a Zoperatív Törzs ülésére, amikor odalép hozzá egy középkorú (lehetne idősödő) jól-szituált asszonyság és megszólítja
– Üdvözlöm kedves farsangi siker-alany!
– Ki maga, hogy mer megszólítani engem, hogy tört át a testőrségem körkörös védelmi gyűrűjén?
– Nem törtem át, fölmutattam a fideszes igazolványomat!
– Olyan is van magának?
– Nincs, de elég volt, hogy a testőrei rám nézzenek és rögtön megállapították: erősebb, szebb, okosabb, boldogabb és szexuális életem is jobb, mint a baloldaliaké, ezért közel engedtek magához, Nyunyókám.
– Akkor rendben van, de miért visel sárga maszkot, amelyen #freeSZFE felirat és egy föltartott jobb-kéz van?
– Álcázásból, megtévesztem a vírust.
– Rendben, mit akar?
– Kitölteni az újranyitásról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.
– Regisztrált már?
– Többször is.
– Akkor rendben, kezdheti.
– Mit feleljek?
– Mindegy, már tudjuk az eredményt.
– Értem, de szeretném, ha legalább én eltalálnám.
– 20 évre titkosítottak, Földi László és Bakondi György javaslatára.
– Értem, de mégis: mit feleljek arra a kérdésre: „Egyesek szerint a járványügyi korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre fel lehet oldani. Mások szerint ezt csak a járvány végén, egy lépésben lehet megtenni. Ön mit gondol erről?”
– Nem gondolok semmit, az csak ártana a mimikámnak és az artikulációmnak.
– Ezt is értem, akartam mondani, kedves Nyunyóka, nézem a műsorait, de néha kihagyom, mert tudja, a munka, miért nem ismétlik, mint a Bagi-Nacsaáék műsorát?
– Ne bomoljon, mert hívom a testőreimet!
– Na jó, menjünk tovább: amikor lesz igazolványom, hogy beolytottak, akkor fölmentést kapok a kaszinózás alól?
– Nem, akkor is mennie kell!
– De este hétig dolgozom!
– Akkor írja be, hogy lehessen nyolc után is kaszinózni!
– Én inkább valami jó filmet néznék az M5 csatornán, tényleg, mikor készül el a Philip filmje?
– Kinek a filmje?
– Hát a Rákay Philipé.
– Ja, az nemsokára, de most már fejezzük be, mennem kell a Zoperatív Törzsbe!
– Jól van, menjen, de üzenem annak a jóságos miniszterelnök úrnak, hogy minél hamarabb nyissák meg a sportot, mert az uram hadd menjen meccset nézni, addig sem otthon issza azt a sok sört.
– Jó, megnyitjuk, de vegye le magáról ezt a maszkot, mert nagyon idegesít!
– Engem is, engem is…
2021. 02. 18. csütörtök