A BIZALOM (KÍVÜLRŐL-BELÜLRŐL)
Az „öreg”, amikor ma reggel nehézkesen az egyik oldaláról a másikra fordult majd (aggódóan-vizslató szemekkel) rápillantott mellette szuszogó feleségére és megnyugodva tapasztalta egyenletes lélegzését rögtön tudta: ez ma más, jobb nap lesz!
Frissen, fiatalosan („kívülről” nézve öregesen és csöndesen) „kipattant” az ágyból, belebújt a papucsába és imbolygó járással kibattyogott a vécére, majd miután gyorsan és sikeresen elvégezte a dolgát átcaplatott a fürdőszobába. Belenézett a tükörbe, mintha apja állna szemben, a szemeit látta visszanézni, ahogy belemélyednek az övébe, talán kérdezni akar vagy mondani valamit, aztán megmosta az arcát, szemeit, arcára kente a zselés borotvahabot, levette a polcról a Fushion borotváját és hozzákezdett a borotválkozáshoz, érezte, hogy időnként bántóan „húz” a penge („majd holnap kicserélem” – gondolta), hamar végzett, ahogy a fogmosással is, a végén jött az After-Shave és még kifejezetten vidámnak érezte magát.
Fölöltözött, bement a konyhába, elkészítette az első kávéját, beleöntötte a tejszínt, felforrósította a mikróban, majd mikor mindezzel kész lett fogta a kávéját és lehuppant a számítógépe elé a foteljébe…
Az „öreg” az álmára gondolt, ami hajnal óta nem hagyja nyugodni, zavaróan ott kattog a fejében, mintha ki akarna onnan törni, de a „kemény” burok nem engedi, fogva tartja, ott benn. Egy gumicsónak úszott a gyors sodrású folyón, benne fiatal lányokkal, fiúkkal, akik kacarászva és sikoltozva élvezték a fákkal sűrűn ölelt folyón a száguldást, mintha egy pillanatra az „öreg” is köztük lett volna, közelről látta nedves arcukat, ajkukat, megfeszülő karjukat, a gumicsónak tetején végig húzódó kötélbe görcsösen kapaszkodó ujjaikat, dudorodó izmukat, a vibráló izgalmat, az önfeledt szabadságot. Aztán hirtelen megváltozott a kép: az „öreg” már nem a csónakban ül, hanem egyre magasabbra emelkedik, már a fák fölött van, látja az eget, a fák ágai összemosódnak, a fák összezsugorodnak, viszont az erdő zöldje csodálatos; látja a kanyargó folyót, ami néhol kiszélesedik, majd újra összeszűkül és akkor észreveszi, hogy nemsokára a csónak egy vízeséshez ér, ahol a víz nagy robajjal a mélybe zuhan óriási fehér párát lövellve a magasba, majd – mint aki elvégezte a dolgát – megnyugszik, kisimul és békés tóvá szelídül. Az „öreg” látja a veszélyt, a bajt, álmában lejjebb ereszkedik, hangosan kiáltani akar, de nem jön ki hang a torkán, vagy csak a csónakban-ülők nem hallják, nem figyelnek rá, pedig még meg lehetne állítani a száguldást, ki lehetne kötni az egyik fához (mert olyan alacsonyan és közel van, hogy már megint látja a göcsörtös fákat), az ott jó is lenne, megint kiáltani akar, lehet, hogy kiált is, de most se törődik vele senki, mert ők, a fiatalok, akikről most a „mese” szól, nem látják hallják; vagy lehet, hogy mégis, az egyikük fölnéz, mutogatni kezd, a többiek nem törődnek vele, nem is figyelnek rá, nem bíznak benne, a figyelmeztetésében, csak élvezik az életet, a pillanatot tovább, hisz nincsen semmi baj, nincsen semmi veszély, mit hadonászik az az „öreg” ott fenn a magasban, s a csónak föltartóztathatatlanul száguld tovább. Az „öreg” abbahagyja a kiabálást… és elgondolkodik a foteljében: persze, belülről és kívülről minden olyan más és másnak is tűnik; aki benne van, az mást él át, mint aki kinn van; az egyik mást tart fontosnak, követendőnek, szépnek és (talán) nem is érdekli a kívülálló véleménye, figyelmeztetése, vélt (vagy valós) irigysége. De benn is lehetnek, akik látják, láthatják a veszélyt, miért nem szólnak, vagy ha szólnak, a többiek miért nem figyelnek rá? Persze benn, belül az illúzióinknak, ábrándjainknak, közvetlen élményeinknek vagyunk a rabjai és ez, ha nincs szerencsénk (általában nincs), vesztünket okozhatja – gondolja az „öreg”, miközben kinéz az ablakon.
Kortyol egyet a kávéjából, jóleső melegség járja át testét és rögtön a tegnap esti hat-gólos meccs ugrik be neki, ahol a végén nem lett győzelem a lengyelek ellen, nem lett „na-ugye”, de majdnem – gondolja, mindig ugyanúgy indul, tele túlzott reményekkel, hogy majd most sikerül, pedig semmi nem változik már évek óta, csak a duma erősebb, a pénz több, de a teljesítmény, morfondíroz tovább magában, de tegnap este tényleg majdnem sikerült, a csapat 2:0-ra is vezetett, bár addig is rendre elvesztette az egyéni párharcokat, de ez nem volt érdekes, mert az eredmény jó volt, aztán jött egy perc és megint „annyi” lett, hát miért nem bízunk a fiúkban, a vezetőkben, az lenne a minimum – hát ezér’ nem, hát majd legközelebb – ez is egy bizalom, pedig nem is volt „kinn” a meccsen…
Megint kortyol a kávéból, megint kihűlt, soha nem iszom elég gyorsan és közben fülel, föláll a székéből, körül-kémlel: fölkelt-e már az asszony, de csönd van, a „motoszka” sem zavarja a némaságot, hát visszahuppan. Tegnap pörgős napom volt – gondolja az „öreg”, délelőtt a gyereknek segített dekorálni, este meg az a videó-konferencia a város ügyes-bajos dolgairól, még most is, ahogy rágondolt, el kezdett izegni-mozogni, ilyen volt mindig, amikor elégedetlen volt a „szereplésével”, amikor úgy érezte, nem érte el a kívánt hatást, a tehetetlensége váltott át mozgássá. Már távolabb van a döntésektől, a fősodortól, de ez nem azt jelenti: nem gondolkodik rajta, nincs véleménye; de már önmagában, eredmény nélkül nem érdekli az igazság, ha valamiről azt gondolja, úgy lenne a jó, akkor rögtön az is érdekli, hogyan lehet elérni azt. A kisvárosban, ahol él, a helyi önkormányzatban mindenütt a civilek nyertek a Fideszes jelöltekkel szemben, a polgármestert is ők adják, csak a kompenzációs listán jutottak be a mai kormánypárt képviselői. De hát látjuk, milyen ez a világ: se pénz, se kedvező szelek, se kedvező kormányzati döntések, meg itt van ez a vírus is. Többen kiváltak és önállósodtak a bejutott civil képviselők közül. Az „öreg” elkomorult arccal gondolt a tegnapi beszélgetésre, arra, hogy előtte megnézte a „dezertált” képviselőkkel folytatott beszélgetést a helyi tévében, ahol ők értékekre, a helyi lakokosok védelmére, „helyi ügyekben nincs helye a pártpolitikának” szlogenre hivatkoztak; sok ilyen történt már az életemben – gondolta az „öreg”, soha nem lett jó vége, de a beszélgetésen csak óvatosan említette aggályait. Hogy „helyi ügyekben nincs helye a pártpolitikának” – gondolta megint, mi ez a marhaság, mintha nem ezen a földön, ebben az országban élnének, mintha lehetne helyi-politizálni az országos politika nélkül. De hát tudta, a polgármester meg a csapata is így gondolkodik, amennyire lehet kerüli a „nagypolitikát”, hát nem volt élesebb, csak olyan reszelős a hangja: az érvek bizalom nélkül mit sem érnek – gondolta és megitta maradék kávéját.
Megrázta magát, fölkelt a székéből: akkor is, ez ma más, jobb nap lesz!
2021. 03. 26. péntek