2022. június 13. nap bejegyzései

FÖLHÁBORODTAM!

FÖLHÁBORODTAM!

„Egyre szorosabb a MILLIÁRDOS-VERSENY Orbán Viktor családjában” – írja a G7 (kiemelés tőlem).

Közben Orbán Viktor fizetését másfél millióról három és félmillióra emelik a képviselők.

Hát nem „szégyellik” magukat: csak „alamizsnát” szórnak a „drága” miniszterelnök úrnak?!

Elenyésző.

Még az egy százalékot sem ér el a család többi tagjához képest az emelésből várhatóan képezhető vagyonnövekedés.

Azér’ számtan-tanárt ne hívjanak a százalék kiszámításához, még polgári engedetlenség miatt nem jönne el…

  1. 06. 13. hétfő százkilencedik nap

(Kép: 444)

 

EMLÉKEK…

„Későn” kezdtem síelni, már negyvenen túl, de hamar megszerettem. Persze először mindig edzővel, Tóni bá’-val mentünk (szakállas, mindig mosolygó ember), később aztán már önmagunkban, a gyerekekkel, barátokkal – még később Dóri unokámmal is. Semmering közel is volt, kellemes szállást találtunk a pálya közelében, megfelelt az anyagi lehetőségeinknek és az ízlésünknek, szokásainknak is, hát „odaszoktunk”.

A reggelek bőséges reggelikkel teltek, aztán „beöltözéssel” folytatódtak; caplatás föl a pályára, sí a vállon, a gyerekeké is; aztán egy kis lesiklás a felvonóhoz; borzongató várakozás a sífelvonó aljában, „vajon milyen lesz ma a pálya?”, „feledhetetlen” volt, hozzátartozott a naphoz.  Fönn is vagyunk, indulás!

Kezdetben minden perc kellett! Már nyitáskor ott, fönn volt a helyünk! Aztán zárásig maradtunk. Amikor átmentünk a szomszédba, legutolsó lesiklás előtt egészen a tetejéig mentünk föl, hogy még tovább tartson: volt, amikor már csak egyedül maradtam fönn, hű, de izgalmas volt. Tóni bá’ néha megállított minket pihenni, meg délben is ettünk valamit, talán még egy szivart is elszívtam akkoriban, aztán mentünk vissza. Aztán délután négy után lejöttünk, a szállónál lecsatoltunk, letisztogattuk a léceket, a sícipőket a melegítő állványra raktuk, levettük a ruhát, egy pici pihenő és be a szaunába!

Fenséges volt!

Minden évben, amikor az idő és a hó engedte ott voltunk.

A covid óta nem mentünk.

Talán majd idén, talán jövőre.

Nem vagyok még olyan öreg…

  1. 06. 13. hétfő százkilencedik nap

(Kép: bónuszbrigád)