Címke: szolidaritás

De hiszen Mi se…

„Az értelmiség csak önmaga körein belül mutat szolidaritást…” – jelenik meg a szemem előtt a képernyőn a bejegyzés.
Fölemelem a fejem, kinézek az ablakon, havas minden, a kis kerti tó befagyva, verebek, galambok, rigók hiába próbálnak inni, fürdeni: csak kopogtatják a jeget. Óvatosan rálépnek, hosszan csúsznak, se lépkedni, se ugrálni, pláne fürdeni nem tudnak: így hát dolguk végezetlenül elröppennek.
„Az értelmiség csak önmaga körein belül mutat szolidaritást…” – zakatol tovább az agyamban. Pedig az egyik kutyám az orrával benyomja a szobám ajtaját, komótosan hozzám lép, két mellsőlábával combomra emelkedik, fejét bal kezem alá fúrja: simogass már, kérleli szemével is, úgyhogy most egy kézzel pötyögök tovább a billentyűkön.
„Az értelmiség csak önmaga körein belül mutat szolidaritást…” – mégsem hagy nyugodni. Hogyan is volt, hogy is van ez? És elapadhatatlanul bugyognak föl a hatalom abúzusai, a megalázó történések, az egyre durvább és egyre több embert érő megmagyarázhatatlan egyéni tragédiák, amikor a csönd is sikoltóan fájóvá vált. Mert a csönd, a kiállásnélküliség, a közömbösség elvárás lett, az alku részévé vált, a mérleg-serpenyő egyik felébe ez került. És van egyáltalán valami a másikban? Úgy élünk, mintha lenne, pedig üres az, pedig nincs egyensúly, pedig nem annyit kaptunk, mint amennyit adtunk. S tudjuk ezt.
„Az értelmiség csak önmaga körein belül mutat szolidaritást…” – most már vörösen villog a laptopom displaye. Szolidaritás? Azt se tudjuk, mi az: együk vagy igyuk, se lenyelni se kiköpni nem akarjuk! Hiszen az indoklás nélküli kirúgásoknál; az árok partjára kényszerítettekbe történt belerúgásoknál; a megvádolásoknál; az igazságszolgáltatás politikai eszközzé silányításánál; a független média szétverésénél; a gerjesztett gyűlölködésnél és még hosszan kellene folytatni a sort bántóan sértő kussolás volt és van, sehova nem vezető lojalitás miatti hallgatás, némaság van!
„Az értelmiség csak önmaga körein belül mutat szolidaritást…” – bemutat magának, csak bemutat, nem vállal! Hiszen még olvashatunk, írhatunk; aki akar, mehet amerre lát; bár már azt se mindenki. De „azok” le vannak sza@va, maguknak csinálták a bajt: „még nem értünk jöttek”.
Mintha enyhülne az idő, talán már csak mínusz 4 fok van. Ugyan a hóvirág elfagyott, de a fekete gólya már megérkezett…

2018. március 4., vasárnap

Szolidaritás…

Minden vélemény számít!


Ma a szolidaritásról akartam írni. Arról, hogy tegnap becsöngetett hozzánk egy fiatal lány, talán éppen ment az egyetemre, vagy onnan jött, hogy mostanában többször erre felé jár haza és ez a fekete kiskutya mindig itt, nyüszít a kerítésen kívül. talán nem vesszük észre és ezért nem engedjük be. A lány nem volt tolakodó, se szemtelen, inkább a kutya iránt érzett aggodalom nyomathatta meg a csengőt vele, hogy egy ismeretlen helyre, ismeretlenül becsöngetett. Elmosolyodtam, hogy oldjam az idegenségből adódó feszültséget, és a feszültségből következő ideges félelmet is: a szomszéd kutyája, mindig kiszökik, biztos valahol lukas a kerítésük, most meg, hogy tüzel a miénk, állandóan errefelé tekereg. Majd hazamegy, zártam le a beszélgetést, és még egy „Szép napot”-tal is elköszöntem. Magának is, mosolyodott most már el a lány is, aki talán éppen valamelyik egyetemre ment tanulni.
Szóval a szolidaritásról akartam ma írni, amikor az egyik adón megjelent egy, nekem nem ismerős, fideszes (kereszténydemokrata, jobbikos) politikus, akit a magyar alaptörvény (2011. április 25.) és (előrelátható 2016. novemberi) módosításának az értelméről, összefüggéseiről kérdezgetett a riporter. Arról, hogy most, immár hetedszer („A hetedik te magad légy!”) kell kiegészíteni azt, ami egyébként évszázadokra szól(na), és ezért, a változtatás egészen egyedülálló a világon: öröm és büszkeség, már megint valamiben nyertünk, mi vagyunk a legjobbak, ebben is verhetetlenek vagyunk! (Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát 1789 óta mindösszesen huszonhétszer módosították, legutóbb 1992-ben.) Egyszóval a módosítás volt a kérdés, meg az, hogy mit is jelent valójában a kereszténység az alaptörvényben, hiszen ahhoz szorosan kapcsolódik, a ne lopj, ne káromkodj, ne csald meg a feleséged, ne hazudj, és hát enyhén szólva is a ma politikusa nem tartja ezeket a parancsolatokat (se) tiszteletben. Akkor meg, minek hivatkozni a kereszténységre? A nekem nem ismerős, fideszes (kereszténydemokrata, jobbikos) politikus csak mosolygott: ezt ti nem értitek, ez nem a ti ügyetek.
Szóval a szolidaritásról akartam ma írni, amikor a kezembe került egy könyv és a szemembe ötlött az egyik mondata: „… a rossz irányba tett legkisebb lépések is katasztrófa felé vezethetnek egy nemzetet…”. Hiszen a „New York Times szerkesztőségi állásfoglalásban” írt arról, hogy Orbánék olyan ellenségeskedést kelthetnek, ami 100 éve világháborúhoz vezetett. A felkorbácsolt gyűlölet-cunami következményei beláthatatlanok, nem is „legkisebb lépések”. Az elvesztett népszavazást letagadó penetráns hazudozás mára már beteges önfelmentéssé, és további ellenség-képzéssé változott. Hogy a Népszabadság aljas és sunyi, mert nyíltan föl nem vállalt lefejezése valaminek a kezdete, hiszen már újabb einstandokról is szól a mese. Úgy tűnik: nincs megállás!
A szolidaritásról akartam írni. Hogy másképp nem megy, mert nem vagyunk egyedül. És a becsöngető lányra gondolok, „A hetedik”-re gondolok, az íróra is, aki figyelmeztet minden kis lépés veszélyére. De akkor beugrik a rokon, a barát, akinek gyereke van, és azért nem; az ismerős, akinek éppen fut a szekér, és azért nem; a barát, aki most utazott külföldre, és azért nem…
A szolidaritásról akartam írni…

2016. 10. 13.

Lehet, hogy már késő?

komm_ald_03A Népszava, a nagy múltú magyar baloldali politikai napilap léte veszélybe került. Ahogyan a többi napilap, a Népszava sem tudja magát fönntartani csak az olvasók előfizetéseiből. A lap tulajdonosai ugyanakkor nem tudják, akarják tovább finanszírozni a veszteségeket. Az egyenlőtlen, manipulált reklám-piac „bünteti” a baloldali médiát, azokban nem vagy alig reklámoz. Ha nem jön valami csoda: nincs tovább. (Erre nem válasz a liberális válasz, hogy aki nem tud a piacra „termelni”, nem tudja a piaci igényeket kielégíteni, az bukjon el, mert nem érdemli meg az állami támogatást sem. A napilap-piac ugyanis nem valódi piac.)
Szolidárisnak kell(ene) lennünk! Én biztos, hogy fogok Népszavát venni.
„Mától Magyarország nem jogállam – mondta Burány Sándor, mert a kormány ráküldte az RTL Klubra a NAV-ot. Az előzmények közismertek: az RTL Klub nem állt be a sorba, nem vette szó nélkül tudomásul a reklámadó bevezetését, visszaszólt, ezért meg kell büntetni.
Szolidárisnak kell(ene) lennünk! Én biztos, hogy nézni fogom az RTL Híradót.
Az ismert politológus „coming outolt” a Facebook oldalán és vállalta másságát ország-világ előtt.
Szolidárisnak kell(ene) lennünk! Én biztos, hogy tisztelni fogom tettéért.
De ez a sorozat nem ma, nem is tegnap indult! Hol voltunk 2010-ben, amikor az államigazgatásból minden indoklást mellőzve, a szakmai tudást, felkészültséget negligálva, megalázó módon, válogatás nélkül rúgták ki a szakembereket? Hol voltunk, amikor a visszamenőleges hatályú törvénykezést bevezette az orbánviktor vezette kormány? Megszólaltunk a rendvédelmi dolgozók, a pedagógusok, a diákok, az egészségügy robotosai kirúgásakor? És a rokkantak megszégyenítésénél? A koncepciós perek indításánál, a magyarhírlapban és a magyarnemzetben megjelenő első zsaroló cikkek hamisításánál…?!
Ki ne tudná folytatni a sort?
Szolidárisnak kell(ene) lennünk!
Lehet, hogy már késő?