Ma a szolidaritásról akartam írni. Arról, hogy tegnap becsöngetett hozzánk egy fiatal lány, talán éppen ment az egyetemre, vagy onnan jött, hogy mostanában többször erre felé jár haza és ez a fekete kiskutya mindig itt, nyüszít a kerítésen kívül. talán nem vesszük észre és ezért nem engedjük be. A lány nem volt tolakodó, se szemtelen, inkább a kutya iránt érzett aggodalom nyomathatta meg a csengőt vele, hogy egy ismeretlen helyre, ismeretlenül becsöngetett. Elmosolyodtam, hogy oldjam az idegenségből adódó feszültséget, és a feszültségből következő ideges félelmet is: a szomszéd kutyája, mindig kiszökik, biztos valahol lukas a kerítésük, most meg, hogy tüzel a miénk, állandóan errefelé tekereg. Majd hazamegy, zártam le a beszélgetést, és még egy „Szép napot”-tal is elköszöntem. Magának is, mosolyodott most már el a lány is, aki talán éppen valamelyik egyetemre ment tanulni.
Szóval a szolidaritásról akartam ma írni, amikor az egyik adón megjelent egy, nekem nem ismerős, fideszes (kereszténydemokrata, jobbikos) politikus, akit a magyar alaptörvény (2011. április 25.) és (előrelátható 2016. novemberi) módosításának az értelméről, összefüggéseiről kérdezgetett a riporter. Arról, hogy most, immár hetedszer („A hetedik te magad légy!”) kell kiegészíteni azt, ami egyébként évszázadokra szól(na), és ezért, a változtatás egészen egyedülálló a világon: öröm és büszkeség, már megint valamiben nyertünk, mi vagyunk a legjobbak, ebben is verhetetlenek vagyunk! (Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát 1789 óta mindösszesen huszonhétszer módosították, legutóbb 1992-ben.) Egyszóval a módosítás volt a kérdés, meg az, hogy mit is jelent valójában a kereszténység az alaptörvényben, hiszen ahhoz szorosan kapcsolódik, a ne lopj, ne káromkodj, ne csald meg a feleséged, ne hazudj, és hát enyhén szólva is a ma politikusa nem tartja ezeket a parancsolatokat (se) tiszteletben. Akkor meg, minek hivatkozni a kereszténységre? A nekem nem ismerős, fideszes (kereszténydemokrata, jobbikos) politikus csak mosolygott: ezt ti nem értitek, ez nem a ti ügyetek.
Szóval a szolidaritásról akartam ma írni, amikor a kezembe került egy könyv és a szemembe ötlött az egyik mondata: „… a rossz irányba tett legkisebb lépések is katasztrófa felé vezethetnek egy nemzetet…”. Hiszen a „New York Times szerkesztőségi állásfoglalásban” írt arról, hogy Orbánék olyan ellenségeskedést kelthetnek, ami 100 éve világháborúhoz vezetett. A felkorbácsolt gyűlölet-cunami következményei beláthatatlanok, nem is „legkisebb lépések”. Az elvesztett népszavazást letagadó penetráns hazudozás mára már beteges önfelmentéssé, és további ellenség-képzéssé változott. Hogy a Népszabadság aljas és sunyi, mert nyíltan föl nem vállalt lefejezése valaminek a kezdete, hiszen már újabb einstandokról is szól a mese. Úgy tűnik: nincs megállás!
A szolidaritásról akartam írni. Hogy másképp nem megy, mert nem vagyunk egyedül. És a becsöngető lányra gondolok, „A hetedik”-re gondolok, az íróra is, aki figyelmeztet minden kis lépés veszélyére. De akkor beugrik a rokon, a barát, akinek gyereke van, és azért nem; az ismerős, akinek éppen fut a szekér, és azért nem; a barát, aki most utazott külföldre, és azért nem…
A szolidaritásról akartam írni…

2016. 10. 13.