„Leírhatatlan, amit érzünk”: alig bírjuk szavakba önteni, mondatokká formálni. Mi, e levél aláírói ugyanis, hosszú évek óta – szótlan, néma méltósággal tűrve – élünk megbélyegezve, „komoly szégyen” -ben, „lejáratásban”; mi napról-napra vagyunk „ronggyá verve” és az „annyit érsz, amennyid van”, „47 ezerből is meg lehet élni” szívszaggatóan durva megaláztatásával eltiporva. Nekünk a „hatalmas veszteségek”, a „csak tűrjed tovább” mindennapos csapások; a „hazaáruló vagy” gyakori jelzőnk, de mi mégsem adhatjuk föl „semmilyen véghajrában a küzdelmet”; mi „nem sokkal a cél előtt” sem tudunk kiszállni (még ha sokat is gondolunk is rá), mert gyerekeink, unokáink vannak, és felelősségünk irántuk, irántatok! Nekünk óráról-órára van „szoros versenyünk”, naponta kell részt vennünk „végső megmérettetésen”, miközben tudjuk: esélyünk sincs a győzelemre!
Pedig mi (is) vagyunk Budapest, mi (is) vagyunk az ország: ami jó Budapestnek, az országnak; az jó nekünk is! De azt is értsétek meg: ami viszont rossz nekünk, ami tovább nyomorít bennünket: az rossz az országnak is, rossz Budapestnek is!
Hiszen mi neveltünk föl Benneteket, a győzteseket, hiszen mi is ott izzadtunk, küzdöttünk Veletek, hogy a legmesszebbre, a legmagasabbra tudjatok ugrani, repülni, hogy legyen hol edznetek, legyen miből erőt merítenetek, hogy vállalni tudjátok a megmérettetést.
De most minden erőnket meghaladót vártatok (volna) tőlünk! Azt hittétek, azt hiszitek még most is, hogy pályázati anyagok elkészítése, stadionok fölépítése, rengeteg pénz, anyagi és szellemi forrás befektetése egy álomba, egy illúzióba (egy budapesti olimpia megrendezésének talán-lehetőségébe) néhány év múlva sportosabb, boldogabb emberek megjelenéséhez vezetne. Nem látjátok, talán mert nem is akarjátok észre venni: megrokkant, az ereje végét járja az ország! Nem az, ahol Ti sétáltok, vacsoráztok, szórakoztok, nem az, ahol Ti éltek, hanem a másik, a többség Magyarországa!
Áltatva vagytok Ti is, és áltatjátok magatokat, áltatjátok híveiteket is! Mert a sport, a mozgás fontos, ahogyan fontos az egészség, a tanulás, az egymásra figyelés, a szolidaritás is. Amelyek – nemcsak a, a Himnusz fölhangzásának pillanataira – lehetnének nemzetegyesítők!
„Mindannyian tudjuk, hogy egy kudarc után sem szabad elveszíteni a hitünket”: ezért abban bízom, bízunk, hogy most talán mégis meghalljátok a kiáltásunkat, talán mégis újra-gondoljátok a budapesti olimpia megrendezésének a javaslatát, elfelejtitek a bornírt „álom-gyilkos” minősítést is, és hozzánk lépve, velünk együtt gondolva, ránk is figyelve, támaszkodva próbálunk majd egy szebb országot építeni!

Egyszerű budapestiek, vidékiek, öregek, betegek, munkanélküliek, állampolgárok
(lejegyezte: Radnai György)
ui: Minket nem kért, utasított sem miniszterelnök, sem pártfőtitkár, még csak frakcióvezető vagy párttá szerveződő mozgalom sem arra, hogy megírjuk és aláírjuk ezt a levelet
2017. 02. 24.

Már biztosan nem születik meg. Nem becézik, nem is mutogatják, a világ se jár majd a csodájára. Nem lesznek felejthetetlen pillanatai, kabalababái, jelei, kedvenc dalai se. Persze az is lehet, hogy meg se születhetett volna. Mert csak álterhesség volt: buta kitaláció. Az impotencia, az élhetetlenség, a családi konfliktusok takargatására. Mert ez egy ronda, durva, mocskos trükk volt csak – álomnak becézve.
Tulajdonképpen most már mindegy is. De legalább nem vettük meg a gyerekágyat…
Viszont az indulat, a gyűlölködés, a „meg nem gondolt gondolat” már megint belezabál a ’főztünkbe’, már megint kiszabadult: igaz, még nem az utcán van, még csak a parlamentben, a fővárosi közgyűlésben, a médiában, a nyilatkozatokban, az interneten van, de már megint „emberből emberbe szalad”.
Már megint követendő minta!
Csak nehogy még nagyobb baj legyen belőle!
Akkor most a tények: megjelent a 1093/2017. (II.22.) Korm. határozat „A 2024. évi XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paraolimpiai játékok rendezési jogáért kiírt pályázat helyzetéről”. Az Orbán Viktor s. k. által jegyzett határozat szerint a Kormány megállapította, hogy a szervezés nemzeti ügy (volt) és egyetértés kell(ett) a képviseletéhez; ez korábban megvolt; de ez fölbomlott és pártügy lett; ami az ellenzéki pártok bűne! Ezért esélytelen nyerni, vissza kell vonni a pályázatot!
Akkor tehát meghozták a döntést: mégse!
Ez rendben is lenne, mert a sánta kutya megint hamarabb eliszkolt a hazugság helyszínéről, és csak a szegény hazugság maradt ott pőrén a tett színhelyén, akarom mondani a házfalakon a plakátokon. Mert ott aztán dögivel hirdettek a jöttét! Persze volt már ilyen, hiszen a migráns népszavazásból is nagy verés lett, amiből csak újabb, még nagyobb és lemoshatatlan hazugság árán próbáltak a kiírók menekülni!
De akkor mért kell mégis tovább hazudozni az egyetértésről, a támogatottságról, a rendezés elnyerésének realitásáról; meg arról, hogy ez mennyibe kerül, milyen előnyös az országnak, a fővárosnak, a népnek; hogy csak nyerünk vele, mert ez aztán beindítja a motort, meg a gól-lövő csukák is újra jó lábakra kerülnek …
De akkor mért kell tovább hazudozni? Mért kell hazaárulónak minősíteni embereket, csak mert véleményüket nyilvánították? Mért kell „hányni”, csak mert egy kérdésben többen mondtak nemet, mint arra számított a Kormány? Mért kell megint háborús retorikai fokozatba kapcsolni, ellenséget kreálni, csak mert nem megy el az olimpiai láng Felcsútra, mért kell gyávának minősíteni mozgalmakat, miközben a minősítők rohannak ész nélkül a budira?!
A gépezet megint beindult: a megmondóemberek megint megmondanak; a házimédiák megint papagáj-kommandóként szuperálnak; az interjúalanyok megint fölolvassák a papírt, amiből megtudják a véleményüket…
Elvetélt? Nem bírta kihordani?
Nem: ez álterhesség volt!
2017. 02. 23.

 Anya, nekünk is kéne egy nagy kerti-partit rendeznünk
 Ne bomolj, apus: hova, mikor, minek, miből?
 Megérdemeljük, már annyi helyen és annyiszor voltunk kerti-partin, mi vagyunk a legsikeresebb kerti-parti látogatók, most már végre mi jövünk, ez nekünk is kijár, a többieknek is meg kell ezt érteniük
 De apus, nekünk nincs is kertünk, csak egy kis hátsóudvarunk a szemeteskukáknak meg a kóbor macskáknak
 Előre hozzuk az udvar átépítését, úgyis beszéltünk már róla, hogy milyen szép és jó lenne
 Ez igaz, apus, de csak úgy, két kávé mellett cseverésztünk róla, egyikünk se gondolta komolyan az átépítést
 Nem baj, akkor is előre hozzuk, én már beszéltem is a szomszéddal, tudod, a Lajossal, Ő annyi mindenhez ért, meg benne van a négy legjobb tereprendezőben, itt a környéken, látatlanban csinált egy gyors tervet is, már néhány millióból ki is jönne, persze ebben nem lenne Áfa, mert azt tudod, megoldanánk
 Te, apus, megvagy teljesen veszve?
 A kajapénzből már adtam is neki, hogy tervezze meg az egészet, aztán…
 Most már elég: beszéljük ezt meg nyugodtan, ebbe a gyerekeknek is lenne beleszólásuk
 Szerintem ezt Ők is megértik, mert ez össze fogja hozni a családunkat, ez olyan lesz, mint a nemzetegyesítés, és ez mindent megér, mert ebből lehet építkeznünk
 Tudod mit lehet ebből a nagy összeborulásból csinálni: veszekedést, leégést
 Te anyus, most mért bontod föl a konszenzusunkat, a közmegegyezésünket, már a kávét is megittuk
 Hagyd abba, apus, ennek semmi értelme: se pénzünk, se kertünk, nézd meg: hogy néz a lakás, festeni kéne, a nyílászárokat is lecserélni; a drága mama is beteg, ide kellene vennünk, magunkhoz, neki is kéne egy ágy, meg az orvosa is sokba kerül; aztán ott vannak az unokák is, folytassam?
 Hát nem érted, anyus, ez akkora erőt adna nekünk a jövőre nézve, hogy csak na, tele lennénk vállalkozó kedvvel, ötletekkel, hiszen idejönnének hozzánk a vendégek, akik …
 Most már aztán tényleg elég legyen, apus
 Te nekem ne magyarázz, anyus: én hordom a nadrágot, itthon, nem bújok a szoknyád mögé
 Akkor a vitát lezártuk, momentán nem rendezek erről a kérdésről népszavazást…

2017. 02. 22.

„… Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere péntek este hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról – tájékoztatta az MTI-t közös közleményben Szűcs-Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.” „Az Országházban lezajlott tárgyaláson megállapodtak abban, hogy jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően – még szerda este, de legkésőbb a csütörtöki nap folyamán – Orbán Viktor és Tarlós István újból találkoznak, és megvitatják a további szükséges teendőket – áll a sajtófőnökök tájékoztatásában.”
Az ország és a főváros első embere találkoztak, ahol valószínűleg emberek életéről, generációk sorsáról beszélgettek és kétórás kávézás, pogácsázás és eszmecsere után döntöttek a teendőkről. A részletek nem tartoznak a nagyérdeműre, a népre, a polgárokra; nekik majd csak el kell viselniük a döntés következményeit. A kommunikációs igazgató és a sajtófőnök láttamoztatta a kiadandó kommünikét, majd fölhívták a háttérmegmondó embereket, szakértőket, trollokat és beindították a gépezetet.
Egyébként a találkozóról, a döntésről, a várható fejleményekről sehol semmi hivatalos konkrétum nem jelent meg!
Ez olyan, mintha a Paris Saint Germain – Barcelona meccsről, a meccs után, de még másnap sem jelenik meg az eredmény, a góllövök nevei és az edzők nyilatkozatai a visszavágó várható kimeneteléről.
„Vagy szerda este még vagy csütörtökön legkésőbb találkozunk újra miniszterelnök úrral, és akkor megbeszéljük, eldöntjük, hogy mik a, hát hogy is mondjam, etikai és praktikus alapon is kívánatos lépések olimpia-ügyben…” – nyilatkozta Tarlós, ami semmivel sem konkrétabb, de még szellemesebb sem a „… Súlyosan el fogok gondolkodni a pályázat visszavonásán … ami pontosan azt jelenti, hogy súlyosan el fogok gondolkodni a pályázat visszavonásán” közlésén. Persze ezen senkisem botránkozott meg, mert a sajtó munkatársai már hozzászoktak a „Nincs logika, csak!” válaszokhoz.
266151 aláírás ide, vagy oda, nem érdekes! Ők akkor is összedugják a fejüket egy sötét, elfüggönyözött, TEK által ellenőrzött parlamenti szobában, és úgy döntenek, ahogyan akarnak: pontosabban, ahogyan Orbán Viktor akarja.
És ehhez senkinek semmi köze.
Előtte Lengyel Laci nem találkozott Gyurcsány Ferenccel. Akkora balhé tört ki a létre se jött beszélgetésből, mintha a Duna eltérítéséről, a főváros Felcsútra helyezéséről vagy a romániai magyarok autonóm köztársaságának a kikiáltásáról (nem) lett volna szó!
Értitek, mert én nem!

2017. 02. 18.

 Alapító atya úr, akinek már az ükapája is alapító, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító-elnöke volt, hogy van?
 Köszönöm a kérdését, ami ebben a politikailag kiélezett és áthatott világban nagyon jól esik, khm, de honnan is jött Ön?
 Innen az utcáról, az aluljáróban fölállított, rendőrökkel körülvett, védett és ezért elzárt, alig megközelíthető stand mellől, ahol gyűjtögetjük az aláírásokat a budapesti olimpia megrendezéséről, pontosabban a nem-megrendezéséről szóló népszavazáshoz
 Szóval, akkor maga egy ilyen, hogyan is mondjam: „… az olimpia egy eszköz saját politikai ismertségének a növelésére…” típusú emberféle?
 „Csak” egy budapesti polgár vagyok, aki aggódik egy kicsit a gyerekei jövője miatt
 És ebben én mit tudok segíteni?
 Hát, Kuratóriumi elnök úr, Budapest 2024 Pályázati Bizottság védnöki testületének tagja úr, az olimpiai projekt nemzetközi nagykövete úr, szakközgazdász bankár úr, nem is tudom, talán elég sokat
 Kezdje csak
 Akkor még egyszer nekifutok, hogy van, kedves egykori öttusázó úr, aki majd csak az aláírásgyűjtés lezárása után lesz hajlandó az olimpia budapesti megrendezéséről érvelni?
 Miközben természetesen jól vagyok, visszautasítom a tendenciózus, politikai tartalommal is bíró kérdését: az Olimpia szent dolog, azt nem szabad alantas politikai célokra fölhasználni!
 Értem, akkor most Ön szerint arról van szó, hogy az olimpia megrendezésére való jelentkezés nem politika, hanem nem is tudom: milyen döntés volt?
 Civil: ÉN kezdeményeztem „2005-ben Magyarország 15 meghatározó vállalatával és több mint 100 közismert személyiséggel közösen … a BOM (Budapesti Olimpia Mozgalom) elnevezésű közhasznú civil egyesületet”, létrehoztuk és elkezdtük szervezni a pályázatot
 Aha, értem, aztán ez a kezdeményezés úgy dagadt, mint a jól előkészített kelt tészta
 Mert igazi civilek voltunk, csak a szent célt néztük, semmi mást
 Értem: AEGON, CONCORDE, IBM, Keler, KPMG, MET, PWC, Telekom, mint civilek, aranyos; aztán persze „váratlanul” és „véletlenül” jött a „2016. évi LVIII. törvény a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről”, benne a kormány garanciájával; majd a Ríoi Olimpián a főember nyilatkozataival, hogy ezt mi is meg tudnánk, még jobban is képesek lennénk, ide nekünk a lehetőséget
 Na, jó, ez igaz, de a Kósa tanár úr az ATV-ben mégis azt mondta, hogy ehhez nekik annyi közük van, mint a Diósgyőr focicsapatának az összeállításához
 Segítsen nekem: van olyan kérdés e világon, ami nem bír politikai tartalommal?
 Persze hogy van, csak most erről nem akarok beszélni
 Akkor most már tényleg áttérhetünk arra a kérdésre: minek akarunk olimpiát rendezni?
 Ne ugorjuk ilyen gyorsan át a népszavazás kérdését: vegye tudomásul, hogy ugyan egykor ÉN is akartam, de most már nem tartom aktuálisnak a népszavazás megrendezését, már túl vagyunk azon, hogy ilyet le lehessen bonyolítani
 Tényleg? Mert maguk, „néhányan” eldöntötték, hogy legyen Budapesten olimpia, ezért már nem időszerű megkérdezni az embereket, mint más jelentkező városokban megtették
 El akarjuk kerülni a blamázst
 A blamázst, azzal, hogy nem lesz népszavazás, ez még viccnek is gyenge, ha ezt a Bödöcs hallaná…, miért nem kezdeményezték maguk a népszavazást, még korábban, akkor most nem lenne politikai felhangja
 Nem volt rá pénzünk se, meg hagyományunk se
 Nem is értem a válaszát, megismételné?
 Nem volt pénzünk arra
 Azt hallottam, de nem értettem, de most már értem, hogy megismételte
 Ha érti, akkor rendben
 Mondja: és akkor is, minek nekünk olimpia?
 Egyesíti majd a nemzetet
 Mit csinál?
 Egyesíti, ezért nem szép, amit maguk csinálnak: elárulják a nemzetegyesítést
 Aha, egyesítés, ahogyan egyesegyesítők akarják, ha más nem úgy akarja egyesíteni, akkor áruló
 Ez érzelmi közelítés, ami nagyon jó közelítés
 Az árokpartján is, ahová annyian kiszorultak?
 Nem értem, amit mond: az olimpia majd gazdaságélénkítő, gazdaságfejlesztő lesz, és akkor majd több fog lecsurogni alulra is
 Tudja mit, inkább ne csurogjon: már eddig is sok csurgott, nem is volt benne köszönet…

2017. 02. 17.