Most olvasom a hírt az MTI-től, itt Füllinsdorfban, hogy „Jogerősen letöltendő börtönre ítélték a sukorói telekcsere két vádlottját”; és már látom ugyanezt a CNN-en is: „Supreme court sentences suspects in Sukoró case to prison”.
Na végre: megvannak – sóhajtok föl 1200 kilométerre kis hazámtól, akkor helyre áll végre a rend. Mióta folyik a fogáskeresés, az előzetesbe helyezés, a vádalkudozás, hogy végre el lehessen ejteni a nagyvadat, a „zelmúltnyocév” fő-atyalapatyaláját. Annak idején még Őt is beidézték, az ügyész elé citálták, hogy mondja el a nevét meg a tajszámát is, meg talán beszélgessenek el arról, hogy … miről is?
És most végre elkapták őket. Végre megkapták méltó büntetésüket is. Most már ülhetnek a cellájukban szégyen szemre.
Hogy ez „csak” harmadszorra sikerült? Hogy elsőre még minden milyen szépnek tűnt, aztán a másodfok belerondított a tányérba? Ki emlékszik már arra! Hogy a harmadfokú független bíró(?) politizált egy kicsit, azt vett figyelembe, amit akart: kit érdekel? Hogy nem volt mód cáfolni, bizonyítani, érvelni? Kit érdekel?
Győztünk – kiált föl boldogan a siserehad, végre-valahára!
Nemhiába a sok bíró-csere, az észnélküli fiatalítás, a bírói fizetések szinten-tartása, a korhatár bevezetése, a Tünde asszony kinevezése.
Beérett a gyümölcs!
Az áldozatok meg: magukra vessenek; miért nem gondolták meg előbb, miért nem voltak együttműködőbbek, miért nem értettek az üzenetekből, a rejtett jelzésekből: hiszen itt élnek, Magyarországon. Ne csodálkozzanak: ez a NER igazságszolgáltatása!
Végre beindulhat a „bayeri zsigeriség”, most végre a schifferes kiscserkészek is megszólalhatnak és „ugye megmondtuk”-ozhatnak, lehet megint „gyurcsányozni, libsizni, ellenségezni, hazaárulózni” és utálkozva szidni mindenkit, aki nem követi vakon a Führert!
Aztán elmélázok egy kicsit, hiszen lehetnék akár én is most áldozat; hiszen kaptam én is jelzéseket, fenyegetéseket annak idején, amikor megérkezett a stadion-építő, a kisvasút-építő ERŐ, hogy húzzak el a retkesbe, nehogy eszembe jusson tiltakozni. Hiszen lehetne most akár a többi közszolga, tisztviselő is, akinek a bűne annyi volt, hogy az államapparátusban dolgozott korábban is. Vagy iskola igazgatóként, szakszervezetisként – kell folytatni a sort?!
Hiszen lehetnél akár Te is, ki most éppen olvasod ezt a bejegyzést, ha nem vagy eléggé lojális, alkalmazkodóan támogató, csak élni akaró állampolgár!
Szóval: így olvasd barátom ezt a hírt!
2017.06.09.
2017. június 10. nap bejegyzései
„Gyürkőzz, János, rohanj, János”!
Hát, mit írjak most Neked, a híres csornai jogásznak, a haza március óta újfent fölkent főemberének: nekünk Te jutottál, így jártunk, aztán annyi, majd – Veled együtt – megyünk mi is a lecsóba!
Már megint aláírtál! Ez persze nem új szokásod, tulajdonképpen hozzászokhattunk volna már ehhez, hiszen ez a mániád a hivataloddal együtt jár Neked, tudjuk jól, János; mégis olyan rossz látnunk, hogy mindig kapkodnod kell a toll után, még megfontolásra sincsen időd: igaz, ahogyan az kívülről látszik, nincs is szükséged rá, aláírsz mindent, amit elibéd raknak.
Pedig milyen szépen beszéltél ott, abban a házban, ami azon a téren van, ahol majdnem megrendeztük az olimpiai íjász-versenyt, aztán megfúrták a gaz népek. Emlékszem az arcod egészen kipirult, a hangod is acélosan csengett, hát még, amit mondtál! Különösen az ragadott meg, hogy mindenki véleményére számítasz, meg az is, hogy mindenkire szükség van és nem szabad lerombolni, amit eddig 1990 óta közösen fölépítettünk, meg nem szabad minden határunkat átlépni (ezt lehet, hogy nem pont így mondtad, de biztosan eltévesztetted az izgalomtól), mert annak halálba sodródás lesz a vége! Jaj de szépen beszéltél, még példát is mutattál valamivel, de arra most nem emlékszem, biztosan öregszem és kihagy az emlékezetem, ami a közelmúltat illeti!
Viszont azóta se mutatsz példát, azóta se látja az ember fia, hogy mutatnád nekünk az utat, hogy merre menjünk, mit és hogyan cselekedjünk, mi a helyes és mi a helytelen, hogyan kell nem elrontani azt, ami jó is lehetne.
Mert most megint aláírtál! Most éppen a „Taigetosz-törvényt”, ami halálos ítéletet jelent sok gyerek számára, meg a szüléiknek. Mert – legalább is azt írod az indoklásodban – mindenkivel, aki számít egyeztettél és mindenki megnyugtatott, hogy ez így jó!
Tudod, János, nem nagy ez az ország („csak képzeli”); nem sok ember lakja, sőt egyre kevesebb; akár mindenkivel is tudnál beszélgetni, ha akarnál: még konzultációs kérdőíveket se kellene gyártgatnod, csak beszélgetni, figyelni, meghallani…
Hát, János: „Gyürkőzz, János, rohanj, János”!
2017. 06. 10.