2017. május hónap bejegyzései

Ki(k) lesz(nek) az első(k) …


Mert lesz(nek) első(k)!
Aki valamiért nem bírja majd tovább. Aki éjszaka már nem bír aludni, reggelre lucskos lesz, komoran fölkel, valahogy rendbe teszi magát és a telefonjáért nyúl. Ki az – hallja majd a másik oldalról, beszélni akarok, nem bírom tovább.
Mert lesz(nek) első(k)!
Talán egy ügyész lesz, nem legfelülről, de mégis annak közeliből, a szűkebb stábból, az ott is meglévő agytrösztből. Talán mert megsértődik, mert nem fogadják meg a tanácsát, már nem először nem hagyják végig-mondani az érveit, kinevetik; aztán valamiből kihagyják, egyre többszőr kihagyják; már a zárt háttérbeszélgetésekről sem tájékoztatják; nem kapja meg az ígért kocsit sem. Ki tudja? Még az is lehet, hogy már nem bírja tovább a gyomra; az már neki is sok lesz; azt azért mégse. És akkor fölnéz a számítógépe mellől, odanyúl a mobiljához, beleszól: most felelek a kérdéseire.
Mert lesz(nek) első(k)!
Vagy egy minisztériumi köztisztviselő lesz, nem egy miniszter, vagy államtitkár, „csak” egy kisebb sarzsival bíró valaki a kabinetből, az „első emeletről”, a piros szőnyegesről, aki hallja, látja és érti is azt, amit hall, lát, amiben részt vesz; amit Ő is csinál, mert szereplője is, írója is a történetnek, ezt biztosan tudja; és büszke is rá, kihúzza magát, amikor a társaságban összesúgnak mögötte: tudod, Ő az, aki ismeri a minisztert; de már Ő se bírja tovább, ez már neki is sok, hogy hazudni kell, amikor kérdeznek valamit, mert mégse írhatják le a válaszban az igazat, miközben az édesanyjára gondol, meg a gyerekére és talán éppen ezért és akkor fölnéz a számítógépe mellől, odanyúl a mobiljához, beleszól: most felelek a kérdéseire.
Mert lesz(nek) első(k)!
Vagy egy csókos lesz, a brancsból, akit kigolyóztak, mert még többet akart, ezért még azt is elvették tőle, amit bevitt a „közösbe”; és eddig hallgatott, mert arra gondolt, hogy talán még nincs vége, talán újra lehet kezdeni, talán megint beveszik és akkor minden úgy lesz, mint régen: ömleni fog a pénz; de fogy az idő, meg már rendőr is járt nála, a gyerek azóta nem tud aludni, most is sír és remeg; ezt nem lehet tovább bírni, és akkor fölnéz a számítógépe mellől, odanyúl a mobiljához, beleszól: most felelek a kérdéseire.

2017. 05. 30.

Drága MAMA

Még nyitja kezével a kerti kiskaput,
Még lépked a bottal két lépcsőfokot,
Még tudja és mondja, mindenütt nagyon fáj.
De szemében a láng kihunyóban már.

Még látja az álmot, az újuló világot,
Még mossa szemét a tükör előtt,
Simítja kezével a piros virágot,
De szemében a láng kihunyóban már.

Még tartja kezében a gyógyszeres fiolát,
Még remegőn nézi vizes poharát,
Még húzza a sublót teli fiókját.

Még hívja a múltat, a Jóskát, az iskolát,
Még félti a házat, a kertet, a nyugalmát –
De szemében a láng kihunyóban már.

2017. 05. 29.

„Legyen végre pánik” …


Azt mondta tegnapelőtt az egyik, felelős kormányzati pozícióban lévő maffiózó (a Rogán), hogy „… a Magyarország déli határszakaszán felállított kerítés elbontásának ötlete rendkívül veszélyes, mert azzal veszélybe sodornák Magyarország és egész Európa biztonságát …”, és ezt Botka László mondta. Botka ugyan nem ezt mondta, de ez neki és követőinek nem érdekes.
Meg azt is mondta tegnapelőtt az egyik, felelős kormányzati pozícióban lévő maffiózó (a Rogán), hogy „… nem szabad erőltetni azt a migrációt, ami terrorveszéllyel járhat …”, mert a „manchesteri merénylet is világossá tette, hogy a terrorveszély egész Európában megnövekedett”! Azt már nem mondta, hogy az elkövető líbiai szülők Angliában született gyermeke, akinek a testvérét megkéselték korábban Manchesterben, ezért bosszút esküdött és néhány nappal a merénylete előtt Líbiába utazott egy terrorista táborba, majd visszament Angliába, összeszerelte a bombát és fölrobbantotta azt. Nem a „migráns-útvonalakon” ment és jött, nem „friss” migráns volt! De ez neki és követőinek nem érdekes.
Meg aztán azt is mondta tegnapelőtt az egyik, felelős kormányzati pozícióban lévő maffiózó (a Rogán), hogy „… úgy tekintenek a nemzeti konzultációra érkező válaszokra, mint a kormány intézkedéseit megerősítő és támogató szavazatokra …”, mert a válaszokból látható, hogy 90 százalék feletti a kormányt támogató válaszok száma. Azt már nem mondta, hogy a konzultációs levelezésnek semmilyen jogi, megalapozó törvényi háttere és emiatt következménye sincsen; a beküldött válaszokat senkisem hitelesítette; a válaszok összesítését – a kormányon kívül – senkisem ellenőrizte; a visszaküldésnek semmilyen határideje sincsen! De ez neki és követőinek nem érdekes.
Meg aztán azt is mondta tegnapelőtt az egyik, felelős kormányzati pozícióban lévő maffiózó (a Rogán), hogy nyugdíjasok, meg családok most aztán fognak kapni. Azt már nem tett hozzá, hogy ugyanúgy, ahogyan a rendvédelmi dolgozók, a pedagógusok, az orvosok is (nem) kaptak: ígéretet, „majd” -ot, „életpályamodellt”. De ez neki és követőinek nem érdekes.
Meg aztán azt is mondta tegnapelőtt az egyik, felelős kormányzati pozícióban lévő maffiózó (a Rogán), hogy vannak, akik „… megpróbálják megbontani a rendet és instabillá tenni ezeket az országokat …”, és már „…vannak Magyarországon kiképzőközpontok, ahol már embereket készítenek elő (…), olyan aktivistákat, akiknek a polgári engedetlenség szervezése lesz a feladata ősszel. Új jelenség következik, ha nem működnek a tüntetések, majd el fognak foglalni közintézményeket, bankokat, aminek kifejezetten az a célja, hogy valamilyen rendőrségi attakot provokáljanak ki”!
Rogán látnok (úr)!
Eddig csak kopaszokat láttunk randalírozni! Meg a foci-szurkolókat gyújtogatni, akiket Ti szabadságharcosoknak mutattok be! Meg vékonydongájú liget-védőket ütlegelő biztonsági verőlegényeket, akiket Ti nem találtok, meg jogszerűen védekező ártatlan dolgozóknak mutattok be! Meg indulatot-gerjesztő szoborépítéseket, barna-bakancsos meneteléseket, cigányemberek lelövését láttuk! Meg a fő-ideológusotokat, a Bayer ocsmány, uszító írásait olvashatjuk, a sorosozásotokat hallgathatjuk, nézhetjük orrvérzésig a tévétekben!
Rogán látnok (úr)!
Most már a hatalomból, fölfegyverzett háziőrséggel a hátatok mögött, mindenféle törvényi fölhatalmazással rendelkezve fenyegetőztök is!
Nem lesz pánik! Nem dőlünk be a provokációtoknak!
Csak nehogy Ti pánikoljatok be!

2017. 05. 28.

A fejnélküli világ …

Az aradi vértanúknak van emléknapja

A kommunizmus áldozatainak van emléknapja

Nincs magyar holokauszt emléknap

A fej az egyetlen, aki saját érdekei szerint cselekszik: a többi csak végrehajtó
Csak a fej hozhat döntéseket – nevezzük ezt akár biológiai szükségszerűségnek, illiberális demokráciának, önkényuralomnak, puha vagy nyílt diktatúrának
A fej a határozott, egyértelmű döntések híve, még ha ezeket dakota-közmondásokba, székely viccekbe burkolja és zsebre-dugott kézzel is hozza meg
A fej döntéseit egyedül hozza meg, igaz: előtte fizetett közvéleménykutatók hada kutatja a köz véleményét, várakozásait; tudósok sokasága tanulmányozza a lehetőségeket; és később, a fej döntése után kommunikátorok, újságírók, (le)fizetett tollnokok magyarázzák meg a döntésben mélyen rejlő zsenialitást
A fej döntései támadhatatlanok, megfellebbezhetetlenek, mindenki számára kötelező érvényűek.
A fej visszafordítható, de a döntése nem
A fej a politikája alfája és omegája
A fej pontosan számol, kalkulál, kockázatot elemez és egyre többet költ cirkuszra
A fej pontosan tudja, mikor kell hergelni és akkor hergel is

Mindig minden a fejtől indul el: így a bűz is
Egy fej nem lehet antiszemita azok szerint, akik jól ismerik a fejet
A fej ugyanis a nyílt antiszemitizmustól eddig mindig elhatárolódott, vagy legalább is azt mondta, hogy neki már nem kell elhatárolódnia, mert azt már korábban megtette
Amikor kell a fej fekete kalapot visel(t)
Amikor kell a fej szobrot rendel, építtet, avat szigorúan a maga által kreált arányosság szerint
A fej használja a szimbólumokban rejlő üzeneteket, mindig figyelembe veszi a másodlagos jelentés-tartalmakat is, semmit nem hagy figyelmen kívül

A fej találta ki a Soros György nevű magyar származású spekulánst, a „gonosz cionista-amerikai multi-milliárdos” -t is, és elvárja mindenkitől, hogy gondozza, öntözze, segítse elő az ötlet virágba borulását
A fej egyetértett az MTI magyar hírügynökséggel abban, hogy ne árnyalják az ötletet, ne közöljék a Mazsihisz közleményét, mert azzal megzavarnák meg a zembereket, támadnák a közmédiát, és az ártana a virágba-borulásnak

A fej mindig tudja, hol tartunk
Csak azt nem, amikor már késő lesz …

2017. 05. 26.

Canem lutum …


Minden reggel megyünk sétálni. Kyrával, a kutyámmal.
A sétát meghatározott rítus előzi meg: Ő megeszi a reggelijét, kirohan a kertbe körülnézni, elzavarja a tóban fürdeni akaró rigókat; én közben megmelegítem a kávémat, odatottyanok a notebookomhoz, megnézem az üzeneteimet, a Facebook oldalamat és közben megiszom azt. Szinte meg sem várva az utolsó korty lenyelését Kyra már benn is van a szobában, türelmetlenül vakkant kettőt: gyere már! Ráadom a hámot, berakok a zsebembe három, piros színű kutya-piszok zacskót és elindulunk.
Mindig ugyanazon az útvonalon megyünk. Már kívülről tudja, ha letérünk, akkor megáll, hogy mit is akarok. De nem térünk le. A kétkilométeres sétán Kyra előre-hátra rohangászik, amennyire a hosszúpóráz engedi, időnként megáll, orrát odadugja az avarba, a fák tövébe, hosszasan szaglászik, kiolvassa az aznapi szagüzeneti postát, majd elégedetten és fülig érő pofával lohol utánam, és röviddel később már előttem.
Aztán odaérünk a kisparkba, a „hajléktalan-szálló” lugasába. Ott hosszabban időzünk, közben rápillantok az okostelefonomra, mintha remegett volna, de nem; nézem a HÉV-ről le-fölszálló utasokat, akik éppen megérkeznek vagy indulnak valahová. Egykedvűen baktatnak vagy lehajtott fejjel rohannak, mintha egyedül lennének a világban, még csak nem is néznek egymásra. Még csak reggel van, de már olyan gondterheltek, mintha késő este lenne.
Bezzeg Kyra! Most kisétálunk a HÉV megálló parkjából, csak három lépést teszünk, és a kerítésen túl már csak a gaz burjánzik: „Csönd van. A dudva, a muhar, /A gaz lehúz, altat, befed”, hallom belülről. És akkor Kyra hozzákezd. Hiszen neki „dolga” is van. Amit el kell végeznie. Mert azt otthon, a kertben mégse teheti. Először nyílegyenesen előremegy három méter, majd ugyanazon a vonalon visszajön. Aztán lassan elkezd körbe és körbe és körbejárni. Lassan kezdi, majd fölgyorsul. Közben orra a gazban, a muharban, a dudvában szaglászik. Őrülten keresi a helyet: akárhová mégsem teheti le az aznapi „termést”. Szóval keresi az alkalmas és megfelelő, tiszta helyet. Hol hamarabb, mikor később megleli; akkor behúzza a hasát, hátsóját letolja és elvégezi a dolgát. Akkor jövök én, a piros zacskós ember, ő türelmesen megvárja, amíg összeszedem és már megyünk is hazafelé.
Milyen jó dolga van – gondolom, csak oda piszkít, ahova alkalmasnak találja.
És akkor eszembe jutnak az iskolás gyerekek; a kórházi betegek és az őket látogatók; a vonatokon utazók; az önkormányzatokban várakozók.
Ők még körbe-körbe se tudnak menni…

2017. 05. 23.

Nézzünk híradót …

(Fideszéknél)
• Lujza, most azonnal fogd be a szád, kezdődik a Híradó!
• De Jenő, egy szót se szóltam.
• De akartál, láttam rajtad, már a szád is nyitva volt.
• Mert éppen csuklok és nagy levegővel el akarom állítani!
• Akkor se nyisd ki a szád, figyelni akarok!
• Értem, Jenő, akkor meg se szólalok.
• Na, látod, már kezdi is a Kontra Gyuri, látod milyen jó az öltönye, passzol a háttérhez.
• Szerintem…
• Nem kérdeztem: mondtam.
• Ja, akkor igen.
• Megcsináltad a személyi jövedelemadó bevallást, Lujza, mert a Gyuri most mondja, hogy csak ma éjfélig lehetett.
• Hozzá se nyúltam, mi nyugdíjasok vagyunk.
• Akkor is, kattintgass csak az ügyfélkapun, mert azt úgy kell.
• Jenő, mi az az ügyfélkapu?
• Nem érdekes, figyeld a Vicze Nikit, és majd megérted.
• Figyelem.
• Látod: huszonnyolcezer civil szervezetnek vagy 31 egyháznak adhatjuk az egy százalékunkat.
• És kinek adjuk?
• Hát a CÖF-nek, tudod, aki buszoztatott is minket.
• És azt, hogy kell?
• Ne kérdezz már annyit, megy a Híradó!
• Jó.
• Na, olcsóbb hiteleket is kaphatunk.
• De nekünk nem is kell hitel.
• Nem érdekes, de akkor is olcsóbb! És most mondják, hogy le is cserélhetjük a drágább hiteleinket.
• De nekünk az sincs.
• Na látod. Folytatódik az írásbeli érettségi is.
• És ki érettségizik?
• Már megint belebeszélsz! Pedig a katonai alapismereteket neked is kéne tudnod.
• Minek?
• Mert ezt mondja a Kontra Gyuri.
• Aha.
• 2000 új buszt is vásárolnak a Volán társaságok!
• Hollandiából?
• Mit tudom én, mért kérded?
• Csak úgy. Nyertünk megint, jól van, Gyula is a miénk!
• Értem, és akkor emeli a Viktor a nyugdíjunkat?
• Hagyd a hülyeségedet, majd év végén. A francba, nem enyhül a feszültség a magyar-román határon, ezek a rohadt migránsok csak jönnek, mint a sáska. Az elmúlt héten is 68-at fogtak el, de mért adtuk vissza őket a románoknak, még megint újrajönnek, a Tiszába velük, kell oda is kerítés, én mondom!
• Akkor bizony kell.
• Nem kérdeztelek, mondtam. Na, a többi nem érdekes, minek kellenek ezek a kulturális bejátszások, unalmasak.
• Jenő, pedig lemehetnénk egyet megnézni.
• Bolond vagy te, Lujza, bolond, na, hozd be a sörömet, most már mindent tudunk: erre a sok hírre azért innom kell!

2017. 05. 22.

Ha szólni fog …

„Mégis szobrot kapott Horthy Miklós.
A Fejér megyei Kálozon
lévő Zichy-kastély parkjában
állították fel.”

• Baj van.
• Mi a baj?
• Érzem.
• Mondjad, fogalmazd meg.
• Nem tudom, de egyre rosszabb, egyre nehezebb, minden olyan zavaros.
• Csak tudod az okát?
• Nem, de Ő azt mondta, hogy a Soros meg a migránsok, meg a tévé is állandóan azt mutatja, hogy csak jönnek és egyre többen lesznek; meg a Soros is kezében tart mindenkit.
• Mutatja a tévé, hogy jönnek?
• Nem mutatja, csak mindig ugyanazt a néhány embert, már fölismerem őket az arcukról is, meg a ruhájukról is, de mégis sokan lehetnek.
• És azért rosszabb neked?
• Nem tudom, de ha Ő mondja, aki világot látott ember, meg annyi mindenkit ismer, meg volt Kínában is.
• Attól még tévedhet, Ő is csak emberből van.
• Nem hiszem. Támadják szegényt, biztosan igaza van, azért támadják. A Soros szervezi.
• A Soros?
• Hát, ki más lenne. Mindig ugyanúgy kezdődik, nem tanulnak ezek semmit.
• Kik azok az „ezek”?
• Tudod te azt jól, csak nézz rá arra a plakátra és megláthatod.
• De hát Ő azt mondta, hogy aki Őt emiatt antiszemitának állítja, az Magyarországot is antiszemita országként támadja és ezért mondjon le!
• Mindegy, hogy mit mondott egyszer: a Soros a hibás.
• Akkor már tudod is, mi a baj.
• Most, hogy mondod.
• Nem én mondom!
• Igaz, Ő mondja.
• Akkor, már tudod is, hogy mit kell tenned?
• Hát, amikor szólni fog …
2017. 05. 21.

Csak egy kérdés …

„Aki Simicskázik, az keresztényellenes?” – villan elém a kérdés a Facebookon. Mert ugye az éremnek két oldala van. Mert, ha van „Aki sorosozik, az antiszemita!” „általánosítás”, akkor kell(ene) lennie legalább ilyen kérdésnek is.
Mert ugye(?) az „Aki sorosozik, az antiszemita!” állítás „igazolhatatlan, igaztalan általánosító leegyszerűsítés”. Mert a kormány nem antiszemita. Mert Orbán Viktor sem az. Ezt, aki közelről ismeri őt, mindenki mondja. „Orbán soha az életben egyetlen antiszemita mondatot nem ejtett ki a száján…”; igaz, azt is mondta: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. Akkor most mire figyeljünk, amit nem is mondott, vagy amit mert csinálni, mert azt bizony csinált, ahogy szokott: ide is, oda is, ahogy éppen a helyzete és az érdekei megkívánták
Ahogyan Horthy Miklós sem volt antiszemita, zsidógyűlölő. Hát istenem, aláírt néhány törvényt, kinevezett néhány nácit, viszont ki nem állhatta a rasszistákat, nem tűrte őket a környezetében. Hogy mégis engedte a zsidók deportálását, de aztán leállíttatta. Na ugye. Igaz, a leállíttatást megelőzte egy kis ráhatás a pápától, aztán Roosevelttől, majd ’44 június 30-án Gusztáv svéd királytól, és mindezeket az üzeneteket betetézte egy Budapest elleni amerikai bombatámadás is: ezekből(?) aztán Horthy értett! Meg a Horthy tisztikar sem volt uszítóan antiszemita, sőt: kivetette magából a szélsőséges rasszistákat, a „Prónay Pali” féle különítményeseket; hogy közben ott bólogatott a zsidó bábú a könyvespolcukon, hogy közben Petschauer Attila olimpiai bajnok vívót kiközösítettek a klubból, majd hagyták megfagyni, halálra kínoztatni a munkaszolgálatban, mert zsidó volt, hát istenem, van ilyen, de attól még a tisztikar nem volt olyan!
Szegény Eszterházy, mit is mondott halkan, megfontoltan, a papírjából néha-néha fölnézve, hogy vannak piszkos szavak, amit „… bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése.” és ezek a piszkos szavak most megint előbújnak, megint itt büdösítik a levegőt (még ha csak büdösítenek!), itt teljesítik be küldetésüket.
De miért kell akkor ezeket a szavakat, amik már nem egyszerűen szavak, plakátok, reklámspotok, hanem riadót fújó trombita-harsonák, cselekvésre, tettekre, politikai akciókra fölszólító üzenetek relativizálni, mentegetni, az ellene föllépőket ugyanolyan (ellenoldalú?!) rasszistának beállítani?
Csak egy kérdés, ami ott villog a képernyőn.
Már benne vagyunk, nem kicsit: szügyig!
És mégis! Közben Horst Mahler a „Führer der Ungarischen Nation”-nak, címezve „a magyar nép szabadságszeretetébe vetett hitemre alapozva a sorsomat az Ön kormányának kezébe helyezem” – levelet ír Orbánnak; a kommentekben a zsidózó, cigányozó hang már szinte dübörgéssé erősödik: hogy nem lehet ezt észrevenni?
És közben (május 13-án) jön a fölmentő kérdés. „Szerinted Orbán zsidózásból tette?” Tudod, János, „ki nem szarja le”, hogy abból-e vagy nem abból! ’46-ban az új forint létrehozásakor a feketézők, a spekulánsok elleni föllépés rögvest átalakult, mert „értett aszóból”, aki érteni akart. És, itt és most, amikor a migráncsozás kötőszóvá vált, elég lehet egy szikra is, ezt ne tudná Orbán?!
Dehogynem tudja: még rá is játszik, hogy védi a hazát, menti a magyart, csak őt kell követni, mert mindenki más ellenség.
És ezt ne értenéd, János?!
Akkor miért?!
Csak egy kérdés, ami ott villog a képernyőn.

2017. 05. 19.

Csak nyugi …

„Horst Mahler menedékjogot
kért Orbán Viktortól
mint a „magyar nép
vezérétől („Führer”-étől)”

Sohasem beszélt róla. Mindig hallgatott, amikor ez szóba került. Anyámtól tudom, hogy „azután” soha nem lehetett gyereke, mert ott, ahova vitték, mert amikor ott volt… Amikor visszajött és én megszülettem sajátjaként szeretett: mindentől, mindenkitől védett, óvott. Mintha tudott volna valamit: meg akart védeni a jövőtől is. Mert szerinte a múlt a jövőben megismétlődik, és akkor a gyerekek megint sikítozni fognak a vagonokban, ameddig tudnak.
Sohasem beszélt róla. Pedig egész életében benne élt az a közel egy év. Kitörölhetlenül beleégődött pórusaiba, sejtjeibe, gondolataiba.
Néhány éve meghalt. Szívinfarktus – mondta neki a körzeti orvos, mikor egy nappal előbb lement hozzá, hogy valami baj van, hívom a mentőket, de aztán mégis hazaengedte. Infarktusom van – hívott telefonon elhaló hangon, gyere gyorsan, jön a mentő is. Éppen akkorra értem oda, amikor a mentőautó ajtóját becsukták mögötte. Mentem utánuk a kocsimmal, be a kórházba is a mentő mögött, be a sürgősségibe, aztán föl az intenzívre. Minden perc növeli a túlélés esélyét – mondta az ügyletes orvos, persze az első 24 óra a legfontosabb, de nyugi, 24 órán keresztül figyeljük, ott vagyunk mellette, menjen csak haza. Másnap reggel bementünk hozzá, beengedtek, egy négyágyas kórteremben feküdtek hatan, az intenzíven, az Ő ágya a szoba közepén volt, függönnyel bekerítve, gyertek be – mondta nyugodtan, félig ülve, jól vagyok, az éjjel kimentem pisilni, miért, kiengedtek, dehogy, csak nem volt itt senki, persze utána a nővér leszúrt, hogy mit csinálok, miért sétálgatok. Egy óra múlva kirúgtak bennünket, az orvos azt mondta, minden rendben van, majd holnap megvizsgálják, ma vasárnap van. Aznap meghalt. A szomszéd ágyon fekvő beteg azt mondta, hogy egyszer csak fölült az ágyon, kinyitotta a száját, de már nem tudott semmit sem mondani, visszahanyatlott és annyi volt. Fölrobbant a szíve. Telefonon kaptam az üzenetet: meghalt.
Nem tudtam tőle elbúcsúzni. Nem is én búcsúztattam.
Vitte magával a történetét. A félelmét. A megaláztatását. A kibírhatatlanságát, amit mégis kibírt. A történet mindig-újraéledését. A sunyi, lappangó elősettenkedést, előbújást, a sűrű homályba bukást, az újra beboruló sötétséget. Azt, amit nem akart láttatni, nem akart elmesélni, amit tőle sohasem hallhattam.
Ami mostanában egyre gyakrabban jön velem szembe.
… Talán egy hónapja, vagy talán régebb óta voltunk ott. Már túl voltunk a víznélküli szomjas-vonatozáson. Már nem a kerekek őrjítően egyhangú kattogása, az öregek sípoló-krákogó-szuszogó haldokolása, a gyerekek egyre halkuló sírása zenélt órákon át a fülünkbe. A napok addigra már csak reggelre és estére, éjszakára és reggelre, aztán megint reggelre és estére szakadoztak. Akkorra már hozzászoktunk a félelemhez, bár az alattomosan, újra és újra mindig ránk tört. Már nem voltunk nők. Nem volt frizuránk, hajunk se. Kopaszra nyírták a fejünket. Egyberuhánk zsák szerűen, majdnem a bokánkig fedte egyre soványodó testünket és lábunkat, mellünknél három fekete gombbal fogtuk össze. Kendővel takartuk tar koponyánkat, ki kismasniban, ki nagyobb csomóval nyakban kötötte össze. Már nem éltünk, talán csak léteztünk. Az ebédlőasztal a székekkel és körülötte a család, Husika a forró, gőzölgő levessel a kezében, az ebéd utáni pihentető halk beszélgetések, talán csak a mesében voltak már.
Rettegtünk mindig, amikor menni kellett valahova akkor is. Mindig csoportosan vittek bennünket, és mindig SS felügyelőnők kísértek. Aznap is egykedvűen, mégis fegyelmezetten ott álltunk egy folyosón, vártunk, pedig nem is tudtuk mire várunk. Egyenként vezettek be minket egy nagy helyiségbe, kézen-fogva, váratlan és éppen ezért megdöbbentő „barátságos kedvességgel”. Talán orvos lehetett, oda vezetett egy asztalhoz, leültetett egy székre, elém tolt egy papírt, amin kérdések és üres rubrikák voltak és németül azt kérdezte, értem-e, ami oda van írva, és ha igen, akkor töltsem ki, majd kiment a szobából. Nem volt nehéz feladat, a nevemet, talán az életkoromat, honnan jöttem, kik a szüleim, ilyeneket kellett kitölteni. De olyan jó volt ott ülni a széken, tollat fogni a kezemben, kérdésekre felelni, mintha a régi világ, az az elfeledett otthon („Ó, megvan-e még az az otthon”) jött volna vissza azokban a pillanatokban. Abban a pillanatban nem féltem, nem aggódtam, hogy hol vagyok, mi lesz velem, vége lesz-e ennek valaha is, csak a toll sercegésére figyeltem, arra, hogy gyöngy-betűkkel írjak, mert anyu azt mondta, hogy a szép-írás már fél siker. Talán öt percig tartott az egész, aztán bejött egy fehérköpenyes ember, talán orvos lehetett, és kivezetett. Aztán sokat vizsgáltak, néztek, kérdezték, hogy vagyok, fáj-e valami…
Azt már sohasem tudta meg, hogy miközben Ő ott ült és újra embernek érezte magát, miközben megint otthon járt, aközben ölték meg Őt, mint anyát! Mert „… három perre volt szükségük ahhoz, hogy a nagy teljesítményű röntgenkészülékből a széken ülő, nyugodtan írdogáló fiatal nő ágyékára irányított, nagy hatóerejű, láthatatlan sugarakkal megöljék, szaknyelven sterilizálják élettől duzzadó petefészkeit…” (Dr. Nyiszli Miklós Nürnbergben tett tanúvallomása alapján, im. Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban Magvető 2016.) …

2017. 05. 16.

Plakátok …


­ Papa, kik azok a zsidók?
­ Miért kérded, kisunokám?
­ Mert a Pityu azt mondta, hogy neki az apukája mondta, hogy az az öreg bácsi, akit most annyi plakáton látunk, amikor jövünk az iskolába, akinek olyan ráncos feje van, meg úgy mosolyog meg az ujjairól lógnak le cérnák és egy másik bácsi kezét cibálja, az is zsidó.
­ Nem azért ráncos a feje, meg nem azért mosolyog, mert zsidó.
­ De a Pityu azt is mondta, hogy az egy spekulációt csináló meg a pénzekkel bűvészkedő zsidrák, meg ilyesmi.
­ És te tudod, hogy mit jelent a spekulálni meg a zsidrák?
­ Azt nem tudom, Papa, kérdeztem is a Pityutól, hogy az mi, de ő se tudta, de azt mondta, hogy ő hisz az apukájának, mert, ha ő mondja, akkor az úgy is van.
­ Tudod, kisunokám, annyiféle ember van a világon, hogy az csak na: vannak ilyenek meg olyanok is; akik szeretnek kertészkedni, meg, akik nem; vagy focizni vagy olvasgatni, iskolába járni; van, aki magányos és van, aki barátkozó; van, aki fehérbőrű és van, aki sötétbőrű. És vannak zsidó emberek meg katolikusok is, meg muszlimok is. És mégis mindannyian emberek! És ez nagyon jó dolog, mert ettől olyan szép az élet meg a világ, hogy mindenki egy kicsit más, mint a másik. Emlékszel a kis hercegre: „Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd… Mind a barátod lesz.”
­ De a Pityu azt is mondta, hogy az apukája szerint a bajok fő okozója az a bácsi és a magyaroknak most azért nehéz, mert az a bácsi a sok pénzével a rosszakat segíti és ezért rossz nekünk is és a tévében is ezt mondják minden nap, még a meccsek alatt is néha. Meg egy rabbi is azt mondta, hogy a Soros bácsi sorosozása még nem bűn, hogy miért mert nem az, azt nem egészen értem.
­ „A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt…” – ugye emlékszel erre is a kis hercegből, mert sokszor a fölnőttek is mondanak butaságokat, amit nem gondolnak végig, hogy mit jelentenek, aztán később megbánják, de akkor már késő lehet. Tanuld meg: ami másoknak fájhat, ami másoknál rossz emlékeket idézhet elő, amiről már kiderült, hogy nem virágot eredményez, hanem gazt, azt nem mondjuk, kívánjuk! vannak szavak, kifejezések, amik a rossz jelképévé váltak, amik embereket megijesztenek, riasztanak, igaz: másokat meg örömmel töltenek el, de te ilyenkor mindig a megriadtak mellé kell, hogy állj, mert már voltunk és lehetünk mi is ilyen megriadtak.
­ Akkor Papa, ne mondjunk igazat?
­ Hogy jön ez ide, kisunokám?
­ Mert láttam a tévében azt is, hogy a Soros bácsi mennyire szereti a pénzt és mindent megtesz érte, hogy minél több legyen neki abból és ez az egész világon a válságot okozza.
­ A kis herceg azt is mondta: „Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…” – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!” – érted, kisunokám?! Ilyenek vagyunk mi, fölnőttek, de te ne ilyen légy…

2017. 05. 13.