2019. február hónap bejegyzései

TUDÓSÍTÓNKTÓL…

Tegnap este – a 2017. évihez hasonló – drámai botrány tört ki az Oscar-gálán!

Mint emlékezetes, tavalyelőtt tévedésből rossz győztest hirdettek a legjobb film kategóriában: a kaliforniai álom csapatát hívták színpadra, holott a Holdfénynek járt az aranyszobor. Később javították az eredményt és végül a valódi győztes megkapta a szobrocskát.

Az idei gála sem maradt el a botránytól!

Mint ismeretes, minden évben megemlékeznek az előző évben elhunyt filmesekről, idén is levetítettek egy „megható összeállítást, amelyben többek között Burt Reynolds, Bernardo Bertolucci, Milos Forman, Penny Marshall, Stan Lee, Bruno Ganz és Albert Finney szerepelt”.

Az összeállításból kimaradt viszont Andy Vajna, a néhány napja elhunyt egyik legnagyobb magyar! Amikor a vetítés befejeződött, a szakértő közönség a helyszínen azonnal fölszisszent, többen a mellettük ülő hírességre néztek, aki visszanézett, majd csönd lett. Az utolsó sorból hangos sikoly hallatszott: Andy Vajna híres magyar felesége, a fánkos-lánc tulajdonos Vajna Tímea, aki nem mellesleg Rogán Cecília és Sarka Kata barátnője is, sírásba fogott és sűrűn cserélgette aranyrögöcskékkel díszített papiros zsebkendőit, amiket természetesen használat után visszagyömöszölt a Vaterán sikertelenül meghirdetett Louis Vuitton hátitáskájába. „Ez kibírhatatlan” – suttogta magyarul, és ezért a körülötte ülők nem tudták eldönteni, hogy ez a megjegyzés a náthájának vagy másnak szól-e.

Szijjártó Péter, még hajnalban behívatta az amerikai attasét egy reggeli konyakra (az attasé whiskyt kért), majd szóba elegyedve vele nehezményezte a nemzetközi helyzet fokozódását. Később tolmácsolta az éppen Egyiptomban tartózkodó Orbán Viktor Andy Vajnát méltató szavait, és kilátásba helyezte a magyar kerékpáros deszant készültségbe helyezését is, ha azt a venezuelai helyzet megkívánja. Említést tett még valami Soros nevű banki szakemberről is, de a mondatot itt elharapta és morogva jean-claude-junckerezett egy kicsit. A találkozó koccintással és „Hi-Hi” szavak kimondásával végződött.

A Ripost, a 888 és az Origó vezércikiben hozta le a botrány hírét és „nem hagyjuk annyiban!”, „márciusban újra kezdjük!”, „Magyarország a magyaroké!”, „Magyarország Európa és a világ Suzuki-motorja!” skandálására utasította híveit.

Az Oscar-gála közben rendben befejeződött.

2019. 02. 25. hétfő

VALAHOL, EGY MAGYAR KIRENDELTSÉGEN…

  • Szép nap…!
  • Üdv: mit akar?
  • Bejönnék a magyar országba hosszú lakni.
  • Kötvényvásárló, vér-szerinti, orosz banki alkalmazott?
  • Tessék?
  • Kötvényvásárló, vér-szerinti, orosz banki alkalmazott?
  • Nem tudok jól mondani és értem magyarul.
  • Ha ezek közül választ, nem is kell!
  • Értettem, vagy nem: mi az, hogy kötvénivásárló, az valami védő orvosság, amit be kell venni szájba, lerágni és nyelni le?
  • Ne szórakozzon itt velem, nem látja, milyen hosszú a sor? A letelepedési kötvény az egy biznisz, egy rogáni nagy biznisz, ami magának is jó, meg a Rogánnak is jó, a magyar államnak meg momentán nem jó: de ha vesz 300 ezerért, ott a másik ablaknál, akkor a többi már megy majd magától.
  • Nagy a család meg háború, nekem nincs annyi … sem.
  • Akkor mutassa a családfáját, biztosan vannak magyar fölmenői: minden „magyar, legyen a világ bármely pontján, ha bajba kerül, számíthat az anyaországra”, úgyhogy kutakodjon.
  • Nem tudom: én csak Ádámig tudom találok kapocs a múltban.
  • Az kevés! Akkor legalább a Nemzetközi Beruházási Bank alkalmazottja? Mert akkor papír se kell, igazolás se.
  • Én és a család, gyerekek, nagyi csak a bombák elől…
  • Nem érdekel, hülye migráncs, na húzzon innen, de gyorsan!

2019. 02. 23. szombat

A TÖLGYESSY…

Ő az, aki időnként megszólal.

Olyankor elemez, értékel. Úgy, mint aki a Holdról jött. Mint aki nem is vett volna részt az eseményekben: hol itt, hol ott; mikor vezetőként, mikor a hadúr titkos tanácsadójaként. Mint akinek semmi köze ahhoz, ami itt történt az elmúlt harminc évben. De azér’ Ő mégis bennfentes, jól-értesült ember, aki mindig közel volt a tűzhöz.

1990 és 2006 között országgyűlési képviselő volt: először az SZDSZ-ben, aztán a Fideszben(?).

1993-tól azonban egyszer sem szólalt föl az Országgyűlésben!

Nem ott elemzett. Nem ott értékelt. Ahogyan Orbán Viktor sem az Országgyűlésben értékeli az ország helyzetét, hanem máshol: ahol rögtön nem (lehet) illik visszapofázni.

A Holdról jött ember megint megszólalt.

Megint ugyanúgy: kívülről; Neki ehhez semmi köze; csak ránézett a folyamatokra és látja, amit lát; mondja, amit mond.

Ha egyszer úgy kezdené a mondatot: „Az Én szerepem ebben az volt, akkor úgy gondoltam, úgy láttam, azt akartam elérni…”

De a Holdról jött ember nem így kezdi.

Most sem így kezdte…

2019. 02. 21. csütörtök

„TWITTER NOVELLÁK (3)…

Akkor elindult haza az isiből, a gimiből, az edzésről, az egyetemről, a barátaitól, gyalog, villamossal, busszal; néha megállt a szerelmével a Fehérvári úton egy presszónál 6 forintért gesztenyepürét enni.

És hirtelen otthon lett: apuval, anyuval, Csupival és a Babukáékkal.

2019. 02. 13. szerda

Ez lehetetlen, ez nem lehet igaz, ilyen nem történhet meg, ilyen nincs, ez csak egy rémálom, úgyis mindjárt fölébredek – gondolta, amikor a Főnöke szobájából kilépve halkan becsukta maga mögött az ajtót.

És elszaladt a virágboltba egy szál vörös rózsáért: mert akkor is, így is ma Valentin-nap van.

2019. 02. 14. csütörtök

Mindig nyerni akart, mikor kicsi gyerek volt és jöttek le a Teve sziklától a tesijével, meg apuval, anyuval: ő érjen először a HÉV megállóba; aztán kiérni elsőként a Balatonból az iskola-társai előtt; meg föl a negyedikre.

Ma is nyerni kell: de az unokája nyeri a spenót-evést.

2019. 02. 15. péntek

Egykoron a pénzügyminiszter titkára voltam. Nagyon tiszteltem Őt. Egyik nap kijött a szobájából és azt kérdezte: Radnai elvtárs (ez volt a hivatalos megszólítás akkoriban), tud maga titkot tartani? Természetesen – vágtam rá és alig vártam a választ, akkor nem érdekes – felelte …

2019. 02. 15. péntek

Elöntötte a csönd, ami mindenhová befolyt: a fülébe, a bőre alá, a szívébe, nem apadt el a szeméből patakokban folyó könnyeivel sem. A kutya is behúzódott a sarokba és összegömbölyödve alvást mímelt.

Nekem nem kell a kakaó – hallotta meg a saját hangját a kisfiú…

2019.02.17. Vasárnap

Akkor ma jót teszek – gondolta a kisfiú és nem csinálta meg, amit tervezett…

2019. 02. 18. hétfő

Elaludt, álmodni kezdett: erdőben kószált és elaludt. Az álmában is álmodni kezdett: menekült, elvesztette a táskáját, az iratait, a bankkártyáit; aztán álmában fölriadt az álmából, megnyugodott, mégsem tűnt el semmi, megint az erdőben. Aztán fölébredt és nem találta az iratait…

2019. 02. 20. szerda

BAYER (AZ 5-ÖS SZÁMÚ FIDESZ-TAGKÖNYV BÜSZKE BIRTOKOSA) ZSIDÓZHAT…

1. „Magyarországból „bűz árad” – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff… …Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…”

2. „Olyan ez, mint amikor Áronnak muszáj kölcsönkérnie két pengőt Kohntól, aki azt mondja neki: – Rendben van, adok tavaszig két pengőt, zálogba itt hagyod a fejszédet, és tavasszal visszaadsz négy pengőt, jó így?

Áron rááll, indul kifele a pénzzel, de Kohn utánaszól: – Idefigyelj, Áron, tudod, én értek az ilyen dolgokhoz. Olvastam, tavasszal nagyon rossz idő lesz, fagyok lesznek, mindened odalesz és nem fogod tudni visszaadni a pénzt. Úgyhogy adj vissza most két pengőt, és akkor tavasszal már csak kettőt kell visszaadjál, hidd el, hálás leszel. Áron töpreng, ő is olvasott a rossz időről, úgyhogy erre is rááll. Ballag haza egy vas nélkül, és közben töpreng: – Érdekes… pénzem nincs, lett két pengő adósságom, a fejszém is oda, és mégis minden stimmel. „Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust…”

3. „A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén.”

4. „A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.”

5. „Csak akkor nincsen riadó, amikor milliószámra özönlenek befelé az idegenek. Akiket a második emeletről kiugorván is még le kell lőni. (…) Sokkal jobb lett volna, ha ellenállást tanúsít, és lelövik, mint egy veszett kutyát.”

6. „Ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. (…) Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat.”

A miniszterelnök erről hallgat. Nem követeli, hogy Bayer kullogjon el jobbra. Nem veszi vissza a kitüntetését. Nem húzódik el tőle, mikor sütizni kell. Nem tiltja le a képernyőről.

Persze Ő sohasem hazudik…

2019. 02. 19. kedd

NOVÁK ASSZONY MEGÍRTA LEVELÉT…

„Det som sker i Ungern är alarmerande. Nu vill Orban att fler ”äkta” ungerska barn föds. Politiken osar 30-tal och som högerpopulist behöver man skapa dimridåer för vad den här typen av politik gör med den självständighet kvinnor kämpat för.” (Twitter, Annika Strandhll, 2019.02.12. 203 karakter)

Novák Katalin Magyarország család- és ifjúságügyért felelős államtitkáraként, nyílt levélben döbbent meg és határozottan utasította vissza Annika Strandhäll svéd szociális miniszternek a üzenetét, amelyben azt állította, hogy a magyar kormány családvédelmi akcióterve számára a 30-as évek Németországát idézi.

Néhány megjegyzésem:

  • ha a magyar államtitkár-asszony valódi szándéka az lett volna, hogy válaszoljon a svéd miniszter-asszonynak, akkor azt a Twitteren tette volna meg, persze ott legföljebb 280 karakter állt volna rendelkezésére, az pedig rövid, tömör, érvelő választ igényelt volna;
  • ehelyett hosszú, a Twitter-bejegyzés mondanivalóját – „… Führer családpolitikája kisértetiesen (helyesen kísértetiesen) hasonlít a magyar kormány családpolitikájára” – semmivel nem cáfoló választ írt a magyar szavazóinak;
  • vajon van köze a svéd kormányalakítás nehézségeinek a magyar családvédelmi akciótervhez: ha hamarabb, vagy még később alakul meg a svéd kormány, akkor mást jelentett volna be a magyar miniszterelnök(?);
  • a svéd kormány azon politikája, hogy „a bevándorlók integrálását és a családegyesítéshez való jogukat tekintik legfőbb prioritásnak” nem egy olyan egyetemes érték, ami – legalább – érdemes lenne megfontolásra(?);
  • a családvédelmi akciótervnek a führeri tervhez hasonlítása miért jelentené azt, hogy a svéd kormány nem tartja tiszteletben a magyar választók akaratát(?);
  • mi köze van az illegális bevándorlás megállításának a szülések után „járó” szja-mentességi javaslathoz(?);
  • Orbán Viktor által „gründolt” Polgári körök első csoportjában, a Szövetség a Nemzetért Polgári Körben Orbán Viktor és Vona Gábor is tag volt…

Lehet, hogy Novák Katalinnak kellene inkább bocsánatot kérnie?

2019. 02. 18. hétfő

HATÁR…

Az ECHO TV-t nem nézem.

Korábban – egyszer-egyszer – odakattintottam, de hamar megértettem: innen csak undorító, gyomorforgató mocsadék jön. Ettől még a TV működik, Mészáros volt-gázszerelő-milliárdos-leggazdagabb magyar stróman-bá’ számolgathatja az állami hirdetőktől (is) beömlő pénzeket, a busás nyereséget; s aki akarja és van hozzá gyomra, netán még örömét is leli (mert igénye van rá) az a műsorokat nézheti, az megteheti.

Mert az ECHO TV működik!

A Médiahatóság előtt.

A „minden zsidót meg fogunk védeni”, Soros-plakátozó, Netanjahuval büszkén parolázó miniszterelnök orra előtt is.

A minap az országunk első embere értékelte az Unió, akarom mondani Magyarország helyzetét és többek között azt találta mondani, hogy az ellenzék (egyik) főpolgármester-jelöltje kullogjon el a kertek alatt, mert számára a listázás nem antiszemitizmus.

Veretes mondat egy nemzetközi hírű pávatáncostól! Aki nem mellesleg bevallása szerint még soha nem hazudott! Aki mindig kényes volt arra, hogy egyenlő mércével mérjék – persze ŐT és harcostársait, na és Ő?!

Keletkezett is egy kis riadalom, hogyan reagáljon a királyi média-hálózat, ha ne adjisten a ballib sajtó talál valami leleplezőt. Persze talált: erős zsidózást a „Keménymag” műsorban. Nosza: azonnal lecsapott a menny-dörgedelmes mennykő, s rögtön kirúgtak – értsd, egy darabig nem hívják be – három beszélgetőtársat (akik persze tovább dolgoznak, írnak majd a kormányzati pénzekkel kitömött 888 és Pesti Srácok szennyoldalaknál)!

A többi zsidózásról kuss van.

2019. 02. 15. péntek

FÉNYTELENSÉG…

  • FŐNÖK! Meghoztam a reggeli lapok főbb cikkeinek a kivonatait.
  • Nagyszerű, és?
  • Hát: a Kati morog az Egonra, hogy miért zrikálta őt ahelyett, hogy rendesen kérdezett volna a gyerekcsinálás fortélyairól, ahogyan azt a többi tévében tették.
  • Más?
  • Visszhangzik a város az újra eredményes magyar-amerikai kapcsolatok miatt, agyba-főbe dicsérik a FŐNÖK zsenialitását.
  • Ezt kell tovább nyomni!
  • A rezsi-Szilárd kondérban főző államtitkár hatalmas cikkben nyugtatja az oroszokat, hogy azok a rakéták nem is olyan rakéták, meg majd eladunk nekik is fegyvert, hátha kell tőlünk bicikli; meg azt is mondta, hogy „ha szükséges, több ezer katona indulhat a határra”.
  • Rendben, és még?
  • Folytatódik az Alston-ügy vizsgálata, nem szégyelli magát eléggé a Gergő, pedig visszamehetne kutatónak, mi is nyugodtabbak lennénk; a sorosista Freedom House legnagyobb tévedései napvilágra kerültek; hogy „Végh Antal éppúgy a szocializmus egyik furfangos szelepe volt, ahogy a műfajában nála klasszisokkal tehetségesebb Hofi Géza is”.
  • Akkor a mai ellenszél elmaradt.
  • Khm, FŐNÖK, nem egészen, szóval a fénnyel baj van.
  • A fénnyel?
  • Azzal: meghalt egy ember Pécsett, elgázolta egy autó.
  • Küldjünk a nevemben egy részvét-táviratot!
  • Izé, többek szerint a balesetet a közvilágítás nem jó ott: kevés a fény!
  • Hívják a Pistát: üzlet, azonnal szereljenek uniós forrásból Elios-lámpákat oda!
  • Khm.: azok vannak ott, a Jávor Benedek tavaly feljelentést adott be az ügyészséghez ebben a témában!
  • Szerintem nem adott be semmit az a Benedek, érted?!
  • Értem: nem találja az ügyészség a feljelentést.
  • Akkor rendben. Más?

2019. 02. 14. csütörtök

„TWITTER NOVELLÁK (2.)

Kicsi koromban hatalmas, emeleti lakásban laktunk. Hideg volt kinn: egy cserépkályha viszont meleget ontott benn. Előtte fém-előke, három vödörben az előkészített tüzelő. A fáért a pincébe kellett lemennünk, féltem a homályban: ha nem találok vissza?

De apám velem jött mindig…

2019. 02. 08. péntek

Lepke vagyok – kiáltott föl a hernyó, miközben potrohán lévő rövid, mégis vastag állábaival próbált elrugaszkodni a földről. De a tapadást segítő kampó- vagy sertekoszorúk, amik az öt állábán nőttek, nem engedték. Ott ragadt.

De akkor már nem leendő kajaként nézett a zöldülő bokorra…

2019. 02. 09. szombat

A mai éjszakám csodás volt: velem volt Rozsi, a gyerekek is ott szaladgáltak körülöttünk, Blöki, a tacskónk, ahogy ugrált és vakkantgatott, a legjobb Rozsi puha, selymes keze volt – gondolta, amikor fölébredt a HÉV megálló mellett a parkban a padon és összecsomózta csomagját.

2019. 02. 10. vasárnap

És akkor kedden rengetegen és méltóságteljesen „Élőláncot” alkottak az MTA-székháza köré (Budapest, Széchenyi tér 9.), meghallgatták a beszédeket, magasba tartották a könyveiket, mintha „a lódögnek a gödröt” egykedvűen ásnák.

A rendőrök akkor még nem ütöttek, némák maradtak…

2019. 02. 11. hétfő

Körbe-fonta és egyre erősebben szorította, csak szorította és szorította. A lány már alig kapott levegőt, csak tátogott, csak a szemei rebbentek néha, kétségbeesetten próbált megszólalni, de hang sem jött már ki a torkán.

Hisz te a kígyó vagy az Édenkertből – értette meg végül…

2019. 02. 11. hétfő

BESZÉDRE FÖL!

  • Főnök, akkor a mai beszéd rendben?
  • Még egy kicsit stilizálom, kell bele egy két dakota ló.
  • Hű de jó lesz, megint ütős!
  • Az. A körítés, rendben?
  • Rendben: rendőrség, a „civil” biztonságiak a helyükön.
  • A körítés?
  • Mondom, FŐNÖK, rendben!
  • De a körítés?!
  • Nem értem!
  • A fekete lepel-körítés?!
  • Ja: az is a helyén…

2019. 02. 10. vasárnap