2020. október hónap bejegyzései

KIS SZÍNESEK

KIS SZÍNESEK

  1. Ma „816 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 24 beteg” írja meg a koronavirus.gov.hu hivatalos kormányzati oldal. A tesztek száma (megint) nem érte el a tízezret, az új pozitív tesztek aránya messze a WHO által meghatározott alsó határ fölött van, tendenciájában közelít a felső határhoz (több olyan nap volt, amikor meghaladta azt), az aktív fertőzöttek növekedési faktora még mindig egy fölött van! Se az Operatív Törzs, se a kormány nem látja szükségesnek szigorúbb és más szabályok bevezetését…
  2. „A milliárdosok vagyona 10,2 billió dollárra nőtt Covid-válság közepette, a szupergazdagok a piaci zavarok ellenére több mint negyedével növelték a vagyonukat” – írta meg ma (az UBS svájci bank jelentése alapján) The Guardian. A jelentés megállapítja, hogy miközben a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények megélhetési gondokkal küzdenek. Magyarország „szupergazdagjai” vagyonáról ugyan a The Guardian nem ír, de …
  3. Mindjárt lejár. Az ultimátum. Az ezredes szerint „ajánlat”. Aki erőszakkal nem akar bemenni. De dolgozni akar, kitölteni az öt évet. Amit kapott. Vidnyánszkytól. Mert az ezredes nem szeretné, ha vége lenne a százötven éves SZFE-nek. A megoldás szerinte a hallgatóknál és az oktatóknál van: fogadják el az ajánlatát. De ő nem parancsra teljesít. Nem. Mert ő csak dolgozni akar. Korábban volt már színházban is. nem is érti, mi a baj vele. Kár…
  4. Történelmi bérfejlesztés történt Magyarországon. Soha nem látott mértékű bérfejlesztés. Lényegében soron kívül, a törvényalkotás – a szokásos Fideszes módi szerint – egy nap alatt. Csont nélkül. De ez nem egy hárompontos dobás volt. Ez egy „lapot kérek tizenkilencre” hazardírozás. Mert a SAS és a „tízparancsolatos” tudja, hogy ez és így a jó. Ha nem, akkor „kettős mérce”, „Soros”, „Gyurcsány”, „libernyákok” és „hazaárulók”. Gondolkodni, megbeszélni nem kell. Az az illiberálisok sajátja. Hogy mit vált majd ki a kötelező kirendelések rendszere, a még nagyobbra növekvő orvoshiány: „utána az özönvíz” …

Kis színesek. Semmi egyéb. És még nincs vége a napnak…

  1. 10. 07. szerda

(Kép az m.magyarnarancs.hu)

A szeretetről (nemcsak egy mesekönyv kapcsán)

Beszélgetni kell Velük.

Nagyon sokat beszélgetni.

Hogy ŐK többet örülhessenek,

kikerüljék a köveket,

ne kövessék el azokat a hibákat,

amiken én, mi elbuktunk.

Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

 

Megcsörren a telefon és dallamosan kimondja: „unoka”, a „papa” elmosolyodik, szív még egyet a pipájából, majd füléhez emeli mobilját és elhúzza a zöld telefonkagylót, azonnal meghallja a csivitelő hangot

  • Papa, de régen beszélgettünk: jó, hogy megint tudunk.
  • Ez a fránya vírus, bezár mindenkit, minket is, olyan természetellenes ez az egész: vigyáznunk kell egymásra! Hordasz maszkot?
  • Szoktam, de nem mindenhol, mert olyankor csak a szemem látszik ki, először azt hittem, hogy olyan muris lesz, de nem is az: már nem is arcról, hanem a maszkunkról ismerjük meg egymást, észre sem vesszük, amikor a másiknak jó vagy rossz kedve van, ez olyan rossz.
  • Nehéz így tényleg.
  • Apu szerint is nehéz, mert szerinte az emberek találkozni, beszélgetni szeretnek egymással és most ez korlátozva van, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok, mert van, aki kikerülheti és ki is kerüli és ez nem igazságos, sőt veszélyes a többiekre nézve.
  • Milyen igazad van, de mi van a suliban?
  • Semmi különös: a matek és a francia egész jól megy, a törivel sincs gond, magyarból most a mesékről tanulunk.

A papa megszívja a pipáját, majd óvatosan a pipahamutálban lévő parafa-ütögetőhöz kocogtatja, kiveri a hamut, hogy csak a enyhén füstölő dohány maradjon a pipafejben, mosolyogva újra szív egyet

  • A mesékről?
  • Jaj, papa, persze.
  • Mit lehet arról tanulni: azokat olvasni kell.
  • Olyan butákat kérdezel, arról tanulunk, nem is, inkább beszélgetünk a tanárnővel, hogy miért jó mesét hallgatni, van-e különbség, hogy mesefilmet nézünk vagy hallgatjuk a mesét, meg ilyenekről.
  • És?
  • Hát persze hogy van, ezt se tudod: amikor hallgatjuk a mesét, akkor minden a fejemben pereg, mint egy film, olyannak látom a szereplőket, amilyennek akarom, de amikor filmet nézünk, akkor már a világ adott, de az is jó, de én mégis inkább hallgatni szeretem anyut, mert akkor úgy képzelődhetek, ahogy csak akarok.
  • Szeretsz képzelődni, kis-unokám?
  • Jaj, hát persze: nincs is annál jobb, akkor nincs veszekedés, harag meg utálkozás; én mindig a jókkal vagyok és segítek a gyengébbeknek; elérem, amit akarok és mindig nyerek és anyuéknak is van elég pénzük.

A papa bal szeméből, a szemüveg alól hirtelen elindul egy könnycsepp, majd megakad az egyik borostán, kicsit viszketni kezd, papa odanyúl és próbálja letörölni, de hamus kezétől a csöpp szürkésen elmaszatolódik.  

  • Akkor szereted a meséket, igaz? Mások is szeretik?
  • Persze, a mesék annyira jók és mindenki imádja azokat, képzeld, a padtársam, a Juli, aki pedig nem jó tanuló és mindig éhes, ő is hozzászólt a mesékhez és azt mondta, hogy neki az tetszik, hogy a mesékben előbb-utóbb mindenki bátor lesz, még azok is, akiket bántanak, mert más a bőrük színe, meg furcsán ejtik a szavakat és ez olyan jó, mert így kellene lenni az életben is.
  • És minden mese ilyen?
  • Jaj, papa, hát persze, hiszen hallom a mesét és elképzelem, ami történik, hogy hiába kicsi vagy csúnya valaki, az is lehet szép és szép is lesz, mert ez mese és ott minden megtörténhet, kár, hogy az életben nem így van.

Most hirtelen nem érezte a pipa illatát, szájában a dohány kesernyésen bizsergető ízét: a pipa nem szelelt, elaludt, komótosan a parafához ütögette a pipafejet, a hamu – enyhe por-felleget keltve – rögtön a tartóba hullott, vége lett.

  • Mire gondolsz, kis-unokám?
  • Tudod, papa, most mondta apu, hogy megjelent egy mesekönyv a Meseországról, hogy az mindenkié és a Dúró Dóra néni összetépte a mesekönyvet, nem is értem, miért, hiszen a Dúró néni nem láthat az én fejembe, hogy mi történik ott, amikor hallok egy mesét, de még a saját gyerekei fejébe sem láthat, csak gondolhatja, hogy belelát, és akkor ő azt lát bele, amit akar, mint egy mesében, de az nem mese, hanem valóság, hogy vannak olyanok, akiket nem szeretünk, mert mások, pedig ők is emberek és szeretnek és énekelni akarnak meg örülni meg amikor kell akkor sírni de ezt nem hagyjuk nekik mert nem érezzük amit ők mert mi erősebbek vagyunk és visszaélünk ezzel.

Csönd lett. Nagy és hosszú csönd. A papa nem tudta, mit mondjon a kis-unoka hadarására, csak krákogott.

  • Papa, itt vagy még?
  • Itt vagyok, kis-unokám, persze, hogy itt vagyok, csak valami ment a szemembe…
  • Mert mindig pipázol, papa, hagyd abba…
  1. 10. 06. kedd

JÁRVÁNY

„A Red Bull Salzburg a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Maccabi Tel-Aviv elleni BL-mérkőzést követő koronavírusteszt három labdarúgónál is pozitív eredményt hozott…” – írja a Nemzeti Sport.

„Az Újpest FC több játékosa és munkatársa megfertőződött a koronavírussal, ennek ellenére a csapat folytatja szereplését az OTP Bank Ligában és a Magyar Kupában is… az érintett játékosok nevét nem fogjuk nyilvánosságra hozni” – írja a SPORT 365.

Nézem a tévében a német Bundesliga meccseit: mintha sormintát látnék a nézőtéren (két ember aztán 6 szék üresen), rendezetten és maszkban ülnek, egymástól elkülönítve a szerencsés nézők, fölsem merül, hogy egymáshoz közelednének.

Spanyolországban nézők nélkül zajlanak a meccsek.

Magyarországon sincsenek tele a stadionok, de nem azért, mert korlátoznák, hanem mert nem telik meg, viszont akik benn vannak, azok (zömében) maszk nélkül és közel egymáshoz, emelkedett hangulatban kiabálnak, üvöltöznek.

Közben olvasom a Hírklikkben: „Zavar a koronavírus-járvány adataiban, remélhetőleg csak trehányság, nem pedig a manipulációba történt belezavarodottság miatt nem látszanak stimmelni a hivatalos koronavírus-járvány adatai. Mint ugyanis kiszúrtuk, a kormány által kezelt hivatalos koronavírus.hu oldalon megjelent mai közlemény szerint, tegnapról mára nem változott az aktív fertőzöttek száma, miközben újabb 858 magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust, s figyelembe véve a megadott gyógyultak és elhunytak számát, semmiképpen se jön ki a matek.”

Akkor elolvasom Jávor Benedek bejegyzését a Facebookon: „…Az ECDC (Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ) adatait alapul véve Magyarországon a 8. legmagasabb a 100.000 főre vetített esetszám (130,9 eset/100.000 fő). Ez négyszer annyi, mint Németországban, háromszorosa az olasz adatnak…”, majd Orbán Viktort is, aki mindenkit megvéd.

Nem értem…

  1. 10. 04. vasárnap

 

RIOGATÁS (ORBÁN BALÁZS ALAPJÁN)

RIOGATÁS (ORBÁN BALÁZS ALAPJÁN)

  • járvány van
  • ne riogass
  • de ma betegedtek meg eddig a legtöbben
  • ne riogass
  • a napi halálozás is növekszik és már meghaladja a napi ezret
  • ne riogass
  • de hát
  • a kormány ura a helyzetnek, meghozta a szükséges intézkedéseket, ha összefogunk, megint győzni fogunk
  • de hát a számok, a tények, a hírek
  • ne riogass, máshol is: olaszban, Londonban rossz a helyzet
  • de hát
  • különben is: a magyar nép megkonzultálta a megkonzultálásra kiadott kérdéseket és döntött
  • de hát a nép nem ért hozzá
  • ne riogass
  • Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának vezetője is megmondta: „ha nem tesztelnek többet, akkor elszabadulhat a járvány”
  • riogatott, eleget tesztelünk
  • de hát miért nem ingyen
  • mert valamiből élni is kell a csókosoknak
  • miért csak nekik
  • lesz tizenharmadik havi nyugdíjad is
  • négy év múlva: addig is élni kellene
  • hogy is mondta a szegény-biztos, a nagy kormányzati autóval járó: én még éhező gyereket nem láttam, ha nem volt nekik, akkor loptak
  • szóval én is lopjak
  • ha keresztény vagy, akkor higgy
  • ha az segítene, legalább a vírus ellen
  • ne riogass: ha tudnád az igazat, attól se lenne jobb
  • szerinted, szerintem jobb lenne: tudnék dönteni, mit csináljak, hogyan segítsek
  • sorosista, gyurcsányista, libernyák vagy
  • ezt gondolod rólam
  • persze, mert nem hiszel a kormányunknak, meg riogató is vagy
  • realista: nincs elég kórházi ágy, orvos, szakápoló
  • de van
  • persze: rendőr, katona
  • az is kell
  • kell, az iskolába járó gyerekek és a vírus ellen
  • rémhírterjesztő vagy
  • ha te mondod, az biztos elég
  • ne riogass
  • csak tudni szeretném az igazat
  • minek az neked, már mondtam: sorosista, gyurcsányista, libernyák vagy, meg ellenség is
  • persze, tudom, már az is
  • örülj a sikereinknek
  • minek örüljek
  • a Fradinak, az újabb sportcsatornának, a majd megépülő nyíregyházi stadionnak, a konténerkórháznak, a …
  • az majd segít a vírus ellen…
  • riogató…

Képzelt beszélgetés, de nem Orbán Balázzsal, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesével…

  1. 10. 02. péntek

(Kép a kormány.hu oldalról)