Beszélgetni kell Velük.

Nagyon sokat beszélgetni.

Hogy ŐK többet örülhessenek,

kikerüljék a köveket,

ne kövessék el azokat a hibákat,

amiken én, mi elbuktunk.

Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

Megcsörren a telefon és dallamosan kimondja: „unoka”, a „papa” elmosolyodik, szív még egyet a pipájából, majd füléhez emeli mobilját és elhúzza a zöld telefonkagylót, azonnal meghallja a csivitelő hangot

• Papa, de régen beszélgettünk: jó, hogy megint tudunk.
• Ez a fránya vírus, bezár mindenkit, minket is, olyan természetellenes ez az egész: vigyáznunk kell egymásra! Hordasz maszkot?
• Szoktam, de nem mindenhol, mert olyankor csak a szemem látszik ki, először azt hittem, hogy olyan muris lesz, de nem is az: már nem is arcról, hanem a maszkunkról ismerjük meg egymást, észre sem vesszük, amikor a másiknak jó vagy rossz kedve van, ez olyan rossz.
• Nehéz így tényleg.
• Apu szerint is nehéz, mert szerinte az emberek találkozni, beszélgetni szeretnek egymással és most ez korlátozva van, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok, mert van, aki kikerülheti és ki is kerüli és ez nem igazságos, sőt veszélyes a többiekre nézve.
• Milyen igazad van, de mi van a suliban?
• Semmi különös: a matek és a francia egész jól megy, a törivel sincs gond, magyarból most a mesékről tanulunk.

A papa megszívja a pipáját, majd óvatosan a pipahamutálban lévő parafa-ütögetőhöz kocogtatja, kiveri a hamut, hogy csak a enyhén füstölő dohány maradjon a pipafejben, mosolyogva újra szív egyet

• A mesékről?
• Jaj, papa, persze.
• Mit lehet arról tanulni: azokat olvasni kell.
• Olyan butákat kérdezel, arról tanulunk, nem is, inkább beszélgetünk a tanárnővel, hogy miért jó mesét hallgatni, van-e különbség, hogy mesefilmet nézünk vagy hallgatjuk a mesét, meg ilyenekről.
• És?
• Hát persze hogy van, ezt se tudod: amikor hallgatjuk a mesét, akkor minden a fejemben pereg, mint egy film, olyannak látom a szereplőket, amilyennek akarom, de amikor filmet nézünk, akkor már a világ adott, de az is jó, de én mégis inkább hallgatni szeretem anyut, mert akkor úgy képzelődhetek, ahogy csak akarok.
• Szeretsz képzelődni, kis-unokám?
• Jaj, hát persze: nincs is annál jobb, akkor nincs veszekedés, harag meg utálkozás; én mindig a jókkal vagyok és segítek a gyengébbeknek; elérem, amit akarok és mindig nyerek és anyuéknak is van elég pénzük.

A papa bal szeméből, a szemüveg alól hirtelen elindul egy könnycsepp, majd megakad az egyik borostán, kicsit viszketni kezd, papa odanyúl és próbálja letörölni, de hamus kezétől a csöpp szürkésen elmaszatolódik.  

• Akkor szereted a meséket, igaz? Mások is szeretik?
• Persze, a mesék annyira jók és mindenki imádja azokat, képzeld, a padtársam, a Juli, aki pedig nem jó tanuló és mindig éhes, ő is hozzászólt a mesékhez és azt mondta, hogy neki az tetszik, hogy a mesékben előbb-utóbb mindenki bátor lesz, még azok is, akiket bántanak, mert más a bőrük színe, meg furcsán ejtik a szavakat és ez olyan jó, mert így kellene lenni az életben is.
• És minden mese ilyen?
• Jaj, papa, hát persze, hiszen hallom a mesét és elképzelem, ami történik, hogy hiába kicsi vagy csúnya valaki, az is lehet szép és szép is lesz, mert ez mese és ott minden megtörténhet, kár, hogy az életben nem így van.

Most hirtelen nem érezte a pipa illatát, szájában a dohány kesernyésen bizsergető ízét: a pipa nem szelelt, elaludt, komótosan a parafához ütögette a pipafejet, a hamu – enyhe por-felleget keltve – rögtön a tartóba hullott, vége lett.

• Mire gondolsz, kis-unokám?
• Tudod, papa, most mondta apu, hogy megjelent egy mesekönyv a Meseországról, hogy az mindenkié és a Dúró Dóra néni összetépte a mesekönyvet, nem is értem, miért, hiszen a Dúró néni nem láthat az én fejembe, hogy mi történik ott, amikor hallok egy mesét, de még a saját gyerekei fejébe sem láthat, csak gondolhatja, hogy belelát, és akkor ő azt lát bele, amit akar, mint egy mesében, de az nem mese, hanem valóság, hogy vannak olyanok, akiket nem szeretünk, mert mások, pedig ők is emberek és szeretnek és énekelni akarnak meg örülni meg amikor kell akkor sírni de ezt nem hagyjuk nekik mert nem érezzük amit ők mert mi erősebbek vagyunk és visszaélünk ezzel.

Csönd lett. Nagy és hosszú csönd. A papa nem tudta, mit mondjon a kis-unoka hadarására, csak krákogott.

• Papa, itt vagy még?
• Itt vagyok, kis-unokám, persze, hogy itt vagyok, csak valami ment a szemembe…
• Mert mindig pipázol, papa, hagyd abba…

2020. 10. 06. kedd