Dudálnak, cikáznak, csikorogva fékeznek az autók, nagy a forgalom a Rákóczi úton. Az emberek rá se hederítenek a zajra, sietősen – többségük maszkban – igyekeznek dolgukra. A szokásos mindennapi élet zajlik a belvárosban. Semmi különös nem zavarja meg a rendet.

Előttem – ahogyan meg tudom állapítani – két középkorú hölgy sétál, láthatóan nem sietnek sehová, talán nem is várja őket senki otthon, semmivel és senkivel nem törődve, élénken gesztikulálva hangosan beszélgetnek. Ahogy közelebb érek hozzájuk érthetővé is válik a beszélgetésük.

• Ez a mesekönyv kiverte a biztosítékot sokaknál, mert mégiscsak a természetnek van egy rendje…
• Az van, az nem is változott, nem is változik, de ez csak egy mesekönyv, ami nem is azért született, hogy ezt a rendet megváltoztassa.
• De tegyük föl, bejön az osztályomba egy gyerek, akit két férfi vezet kézen fogva, mit mondjak a gyerekeknek, mit gondolhatnak vajon?
• Megelevenedne a mese? Akkor már nem is mese lenne. Szerinted mit gondolnának a gyerekek?

Lassítanak, egy kicsit megállnak, láthatóan régóta barátok, figyelnek egymásra. Semmi különös nincs bennük, nem feltűnőek, nem hivalkodóak, sétáló-beszélgető emberek.

• Nem tudom, de biztosan elcsodálkoznának a látottakon, biztosan nem értenék.
• Az persze nem lenne baj, a rácsodálkozás nagyon jó kiindulás, akik rácsodálkoznak a látottakra, azok el is kezdenek gondolkodni a látottakon és az vezet is valahová, én azokat a gyerekeket szeretem, akik erre, mármint a rácsodálkozásra képesek, azokban van valami, ami reményt kelt.
• Na jó, de mit mondjak?
• Ha akkor kezdenéd csak, ha nem lenne előzmény, akkor biztosan nehezebb lenne, de biztosan már korábban is beszélgettetek arról, hogy sokféle ember van, nagyon különbözők, és el kell fogadnunk ezt a különbözőséget.
• Jó, ezt tudom, nem is erről lenne szó, de itt valami nagyon más lenne, ami nem természetes…
• És akkor mi van? Attól még valódi lenne a szitu. Hisz látnák, érzékelnék.
• Tehát, mit mondjak nekik: mert persze, tudom én is, lehet ilyen, van is ilyen, de meg kell ítélni, állást kell foglalni, ott és akkor, és a gyerekeknek egyszerűen, világosan kell fogalmazni, mert a hamisságot azonnal észreveszik.
• Hát ne legyél hamis, mondd akkor azt, amit tényleg gondolsz. Tényleg: mit gondolsz erről a helyzetről, mit gondolsz a „két-férfis” vagy „két-nős” családról?

Egy gyerek biciklizik el mellettük, óvatosan kikerüli őket, izzadt, csurog róla a víz, nincs rajta maszk, de láthatóan jól érzi magát a nyeregben, talán el is mosolyodik.

• Nem természetes, nem tudom jó szívvel támogatni, tőlem idegen, nekem talán elfogadhatatlan is.
• Nem baj, úgy látod, ahogy akarod, az a véleményed, ami; de van ilyen, lehet ilyen, és szerethetik ők is egymást, uram bocsáss: még boldogan is élhetnek, egészséges és szabad embereket nevelhetnek a családjukban a gyerekekből, miért kéne félni ettől?
• Hogy mintává válik, követendő példává!
• Ne bomolj, egy mesekönyv, amit talán 1200 példányban nyomtatta ki, ugyan már: többeket késztetett elgondolkodásra a Dúró darálása, az Orbán megszólalása, mint maga a könyv, ne félj előre a kérdéstől, a szembesüléstől, meg fogod oldani a helyzetet!

Aztán közelebb lépnek egy kirakathoz, észreveszik a megújult, „egyetemi campussá” váló épületet, megállnak, majd tovább folytatják a sétát.

• Egyébként mit szólsz a Vatikán kínos titkaihoz? Most olvasom: tudod mi a megrázó nekem, nem az, hogy a szerző szerint a Vatikánban lévő papok, püspökök, bíborosok nyolcvan százaléka meleg, ahhoz semmi közöm nincs, de hogy az egész már rendszerként működik, hogy azok az emberek bort isznak éjjel és vizet prédikálnak nappal, hogy úgy hazudnak, mint a vízfolyás.
• Ne is mondd, borsódzik a hátam, most képzeld el a hívő barátnőmet, aki ezzel szembesülne, teljesen összeroppanna, nem tudná földolgozni ezt a traumát, inkább ne is tudjon róla!
• Én nem így látom: ha hívő, akkor nem a papoknak hisz, nem bennük hisz…

Fölgyorsítok, elhagyom őket, megyek le a Metróhoz, még látom alakjukat, ahogy kicsit kacsázva, hol-hol megállva élénken beszélgetnek, nevetésüket nem hallom.

Dudálnak, cikáznak, csikorogva fékeznek az autók, nagy a forgalom a Rákóczi úton. Az emberek rá se hederítenek a zajra, sietősen – többségük maszkban – igyekeznek dolgukra. A szokásos mindennapi élet zajlik a belvárosban. Semmi különös nem zavarja meg a rendet.

2020. 10. 17. szombat

(Kép: 24.hu)