(1.)
Esik. Vigasztalanul. Mintha a pipám füstje gomolyogna odakinn, alig látni a borongós szürkületben, amilyen a hangulatom is idebenn.
Persze: október az október. Ilyennek kell lennie. Akkor most is ilyen. „Hűvös arany szél lobog,/ leülnek a vándorok./ Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág./ Minden aranysárga itt,/ csapzott sárga zászlait/ eldobni még nem meri,/ hát lengeti a tengeri.” – írta Radnóti 1941-ben.
De most nem ’41 van – súgom magamnak, csak feküdj nyugodtan, mindjárt virágzik. Ez már a XXI. század. Hisz’ most nincs világháború, se … És itt megállnak az ujjaim, nem mennek tovább a klaviatúrán. Miért is nem? Mert most „csak” a könyvesboltok ablakain jelennek meg matricák, mert most (még) „csak” torzító plakátok „vicsorognak” ránk a világot kezében tartó összeesküvőről, mert most végre magyar lesz a zsidóból, ha Nobel-díjat kap (vagy akkor se igazán?). De igaz az is: már most is a „Fortélyos félelem igazgat”, már a MAZSIHISZ elnöke ír az oldalára egy kiáltást: „Negligálni! Negligálni! Negligálni!” és nem válaszolni, mert a téboly…
Vajon az utánunk jövő generációk mit fognak naplószerűen írni, gondolni ezekről a ’20-as évekről, a „mi NER-es ’20-as éveinkről? Hogy látják majd 80 év múlva: mi történt itt, ebben a „lángoktól ölelt”, COVID19-től és önmagától sújtott kis országban?
Esik. Vigasztalanul. Sötét is van, borongós a hangulatom.
Tegnapelőtt időszaki országgyűlési választás volt. A kétharmad ellen vagy a kétharmadért. Ahogyan az most dívik, úgy zajlott minden: fecsegett a felszín és hallgatott a mély. A Fidesz egy volt Fidelitas vezetőt indított, aki korábban létrehozta a „provokátorfigyelő csapat”-ot, majd később kiutazott Washingtonba és Magyarország nagykövetségén dolgozott; az ellenzék egy „megbántam a tettemet” rasszistát indított. A Fidesz bedobta a szokásos trükkjeit: krumplit, laptopot, fenyegetést, buszoztatást, az országos médiában az ellenségképzést, a hazudozást és nem sokkal, de „persze” nyert. Ahogyan szokott. Nem okultunk és nem tanultunk a múltból: vajon most mit fogunk tanulni ebből?! Azóta megint mindenki magyaráz: a Fidesz győzelmi tort ül, soha nem látott győzelemről hadovál, az összefogásosok meg vitatkoznak, hogy nem is volt ez olyan rossz eredmény, de rossz eredmény volt, nácit nem szabadott volna, miért nem volt előválasztás és így tovább.Hiába: a krumplileves az krumplileves…
Esik. Vigasztalanul. Sötét is van, borongós a hangulatom.
Idegesít, nem hagy nyugodni a COVID19 járvány sem, már megint a „belénk csapott”: az első unokámnál a gimiben, az osztályában lett lázas beteg az egyik kislány, majd a tesztje is pozitív eredményt mutatott; a másiknál az oviban az egyik óvónénije kapta el a betegséget. Most otthon vannak karanténban. Az ovis a harmadikkal egy lakásban. Közben a hivatalos hírharsonák üvöltik: „már október végéig látok mindent; rendelkezünk mindennel, ami kell; mindenkit megmentünk; nekünk ne magyarázzon az ellenzék, mert mi a WHO protokoll szerint cselekszünk”! Nézem a számokat, a hivatalosakat, bár nem hiszek nekik, de ez van: a WHO szerint annyi tesztet kell végezni, hogy az új pozitív esetek aránya ne érje el a tizenkét százalékot. Nálunk 14,39%! Nesze, ezt kapd ki.
Esik. Vigasztalanul. Sötét is van, borongós a hangulatom.
Olvasom az 1898. július 7-én született Miroslav Krleza Zászlók című könyvét. Akit magyarul először 1952-ben lehetett olvasni. Aztán a hírhedt „titkos találkozó a paksi csőszkunyhóban” miatt egy ideig megint nem. ’56 után megint megjelentek könyvei, játszották darabjait, hirtelen „tiszteletbeli magyar íróként” aposztrofáltak: „Firi-furu furula,/ bitók alatt/ fuvola./ Firi-furu, flótaszó,/ közös sorsunk/ a bitó./ Kis kalapom a szememen,/ szeles eső/ köpönyegem.” – írta valahol. Érdekes világban élünk, inkább furcsában: most „ünnepeltük” Trianont, a tiszteletbeli magyarról szó sem esett…
Esik. Vigasztalanul. Sötét is van, borongós a hangulatom…
- 10. 13. kedd
(Kép: ellenszél)