Állok az Auchan parkolóban, nyomogatóm a telómat, végül a vízilabda VB elődöntőjét nézem, mikor mögém ér egy fiatalember, krákog egyet, hátra fordulok, borostásan és hallkan megszólít: „Uram, nem tudna adni valamennyit, ma még nem ettem egy falatot se …”
Interjút adott.
Vészhelyzetben.
Miközben háború van.
A szomszédban.
Évtizedek óta nem látott infláció meg a fa@om tudja mi van még.
Itthon, Magyarországon.
Közben ő, a nagy ő nyilatkozik: „A FUTBALL A MAGYAR EMBER ÉLETÉNEK RÉSZE”.
A „Marcipán Ceausescu”.
Neki is van stadionja.
A háza mellett.
Most a lelátón ül.
Nem a VIP páholyban.
Körülötte senki.
Nem is kell.
Békésen és nyugodtan ül.
Az üres stadionban.
Ami az övé.
Nem a tied.
A „csapat” se.
A „zAranylábúak” se.
„Tóth Balázs, Szolnoki Roland, Spandler Csaba, Nagy Zsolt, Tamás Márk, Kleinheisler László, Zsótér Donát, Gyurcsó Ádám, Kiss Tamás, Komáromi György, Sallai Roland” – mondja.
Fejből.
Biztos tudja a felcsúti orvos, védőnő, óvónő, tanító nevét is.
A kocsmárosét is.
A magyar miniszterelnök.
Ő a „Na ugye” kitalálója.
Most nyugodtan ül.
Nézi a pályát.
A jövőt.
Nem Tusnádakárhol van.
Ahol Budaházy is ott volt.
Igaz: az nem Amerika.
Oda nem mehet.
De ez a FOCI.
A többi „levan@r@a”…
Állok az Auchan parkolóban, nyomogatóm a telómat, végül a vízilabda VB elődöntőjét nézem, mikor mögém ér egy fiatalember, krákog egyet, hátra fordulok, borostásan és hallkan megszólít: „Uram, nem tudna adni valamennyit, ma még nem ettem egy falatot se …”
- 07. 27. csütörtök
(Kép: nemzetisport)