Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

– Papa, mi az a demokrácia? – kérdezte tőlem nemrég az unokám.
– A demokrácia? Nagyon sok minden – próbáltam elodázni a választ.
– Jaj, ez olyan „nem is akarsz velem beszélgetni” válasz.
– Látod, éppen ez az első dolog, ami kell hozzá: az akarat!
– Ezt nem értem.
– A demokráciához is kell akarat, ahogyan ahhoz is kell, hogy megtudd, mi a demokrácia, és Te éppen az előbb pirítottál rám, mert – úgy látom – komolyan akarsz erről beszélgetni.
– Ezt már értem, akkor mi is az a demokrácia? – folytatta a kérdezősködést.
– Hányan is vagytok az osztályban? A lányok vagy a fiuk vannak többen? Mindenki elsőtől Veletek jár? – záporoztak felé a kérdéseim.
– Huszonketten vagyunk, pont annyi fiú van, mint lány, két új lány jött a múlt héten, de ez miért érdekes?
– Ne kapkodj, és sokat beszélgettek egymással?
– Persze, sokat hülyéskedünk.
– Idén is mentek kirándulni?
– Naná, alig várjuk már!
– És hogyan választottátok ki a helyszínt, hogy hova menjetek?
– Az Ofő megkérdezte, hogy külföldre akarunk-e menni, vagy inkább menjünk Aggtelekre, a cseppkőbarlangba és akkor nagy vita lett belőle.
– És hogyan döntöttétek el a vitát?
– Mindenki kiabált, egy nagyot veszekedés lett belőle, mert sokan voltak már Aggteleken és máshová akartak menni, de többen még nem látták és ők meg oda szerettek volna kirándulni.
– És miről folyt a vita?
– Hát arról, hogy mennyibe kerülne, ha máshová mennénk, meg annyi pénze nem lenne sokaknak, meg abban sem tudtunk megegyezni, hogy akkor hová, meg hány napra, szóval ilyesmiről.
– És Te, mit akartál?
– Hát, Én már voltam Aggteleken, ezért máshová akartam menni.
– És meddig tartott a csetepaté?
– Hát, az óra végéig, a kicsöngetésig.
– És mi lett a „veszekedés” vége?
– Az Ofő megkérdezte, hogy Ő döntse-e el a vitát, vagy inkább szavazni akarunk: mi szavazni akartunk, mert mi voltunk többen.
– És persze Ti nyertetek.
– Képzeld el, nem: döntetlen lett az eredmény!
– Az, hogy lehet?
– Én sem értettem, de a Gabi, aki mellettem ül a padban és a vita alatt velem értett egyet azt súgta, hogy mégis inkább Aggtelekre menne, mert az olyan izgalmasan szép volt!
– És akkor hogyan dőlt el a kérdés?
– Az Ofő azt mondta, hogy jöjjön ki az osztály elé mindkét javaslat egy-egy képviselője, érvelje meg a saját javaslatát és utána szavazzon újra az osztály, mi a Danit jelöltük ki, aki szépen beszélt és hosszan; az „aggtelekesek”-től a Nóri szólt, aki elmondta, hogy még soha nem volt külföldön és nagyon szeretne eljutni Bécsbe, Párizsba, de velük lakik a nagymamájuk, akire egész nap vigyáznia kell valakinek, úgyhogy Ő is mindig rohan haza, mert akkor tud csak az anyukája elmenni dolgozni, mert az apukája 24 órás műszakban végez munkát, meg különben sem tudnák kifizetni a külföldi utat, de három napra talán el tudna menni kirándulni, mert az olyan jó lenne, ezért szavazott végül Aggtelekre. Erre csönd lett az osztályban, nagyon nagy csönd, pedig már szünet volt és akkor Dani azt mondta az osztály előtt, hogy mégis menjünk inkább Aggtelekre.
– Nagyon jól döntöttetek!
– Jól van Papa, de mikor beszélgetünk már végre a demokráciáról?
– Hiszen arról beszélgettünk végig: a többségről meg a kisebbségről, hogy hogyan kell és lehet az eltérő véleményeket ütköztetni, majd dönteni közöttük; hogy a többségnek mindig figyelni kell a kisebbségre, hiába többség, mert az felelősséggel jár.
– Aha, kezdem kapisgálni …

2018. 10. 27. szombat