(65.)
Hűvös van. „Elhull a virág, eliramlik az élet…” Így is – úgy is.
Thessza viszont nagyon élvezi: föl s’ alá rohangászik, a hátán hempereg, lábai az ég felé rúgkapálnak és követeli a „simit”, amit persze előbb-utóbb mindig megkap. Thessza sohasem igazságtalan: megérzi (bár nem „érti”), ha a „gazdi” rosszkedvű, morc, barátságtalan és nem akar játszani, de néhány perc múlva – mintha mi sem történt volna – visszasompolyog és ott folytatja, ahol az előbb abbahagyta. Viszont, ha valaki fölbosszantja, szándékosan dühíti, bántja, azt nem felejti és hiába akar később másképp, talán barátságosabban viselkedni vele, a „rossz-szagú delikvensnek” már vesztett ügye van.
Érdekes, vajon mi, emberek ugyanilyenek vagyunk?
Elvileg mi gondolkodó lények vagyunk, tudunk különbséget tenni (ugyanúgy, mint az állatok) a jó és a rossz, a barát és az ellen(s)fél, a számunkra előnyös és hátrányos között; és aszerint viselkedünk: mosolygunk vagy haragos arcot mutatunk, védekezünk vagy támadunk, támogatunk vagy elutasítunk; mi is korábbi tapasztalatainkból merítkezünk. Pedig mi megtehetnénk, hogy a reakciónk előtt egy picit elgondolkodunk, újra értékeljük a helyzetet, megvizsgáljuk a körülményeket és informálódunk. Ez bizony nehéz és időrabló, abból pedig egyre kevesebb van mindenkinek. Nem beszélve arról, hogy még a végén át kell értékelnünk az álláspontunkat, netán még a végén valami egészen más következtetésre jutunk.
Thesszának sokkal egyszerűbb: megszerzi az első „tapasztalatát”, hozzápárosítja a „szagot” és attól kezdve eldőlt minden: az egyik jó lett, a másik rossz.
Nekünk viszont, embereknek másképpen kéne: néha le kellene kapnunk (vagy éppen fordítva föl kellene vennünk) a szemüvegünket, hogy jobban lássunk; talán más oldalról is meg kellene vizsgálnunk, amit éppen nézegetünk, mert a nézőpontunk nem biztos, hogy megfelelő; nemcsak a „szagokra” kellene figyelnünk, de – általában – mi mégis így reagálunk, viselkedünk. Persze tudom, a NER Magyarországa ma háborús terület: vannak a „jók” (ők mondják meg kik azok), és vannak a „mások”, akik nem is lehetnek részesei a nemzetnek. Ilyenkor minden gyorsan leegyszerűsödik feketére és fehérre; jószagura és rossz-szagura.
Thesszánál mindez érthető és szerethető.
De nálunk: „Édes istenem, ne hagyj el” …
Hűvös van. „Elhull a virág, eliramlik az élet…” Így is – úgy is.
- 09. 20. hétfő