Címke: üzenet

Üzenet Orbán Viktornak (22.)

reuters-bogdan-christel-d0001C3F8473a3ddcd62e„Gede a repülőtérre tartva az út szélén ballagott, amikor egy luxus minibusz állt meg mellette, dr. Zseb Napóleon miniszterelnök szállt ki belőle. Épp Londonból érkezett, ahol Messi-díjjal tüntette ki magát.
– Ne félj, barátom – mondta résztvevő mosollyal – , tudhatod, hogy én nem hagylak az út szélén, hanem belöklek az árokba.

Gede egy pillanat múlva már a vízlevezető csatornában találta magát. A terepjáróból gratuláló szövegek hallatszottak: – Nagy voltál, Tábornok! Ez még jobb volt, mint amikor hagytad, hogy az öregasszony kezet csókoljon neked.
– Finom angolos humorod van, meglátni, hogy Oxfordban iskoláztál. A miniszterelnök szerényen elhárította a dicséreteket:
– Ismerhettek, fiúk: én mindent az emberekért teszek, és semmit sem az emberek ellen.
A mikrobusz elrobogott. Gede kimászott a dágványból, a füléről leszedett egy odatapadt vadkapor szálat. Felismerte a miniszterelnököt, harag fogta el iránta, megfogadta, nem felejti el ezt a bántalmazást.”

Moldova György: Zsidómentes övezet, Urbis Könyvkiadó, 2014.