„… a szerkesztők legfontosabb kérdése nem az volt, hogy hányan fizetnének azért, hogy ezt elolvassák, hanem az, hogy mi a bizonyíték arra, hogy mindez igaz…” (Philosophical Transactions of Royal Society ars poetica 1665.)
1665-ben.
Persze, ők tudósok, felfedezők-kutatók voltak.
Ezek a kormány tagjai: miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok vagy a hatalom lakájai.
Ők meg akarták ismerni, meg akarták ismertetni a világot! És persze – azon keresztül – meg is akarták változtatni!
Ezek: semmi változást, mindent a hatalmukért, csak az számít, ha hazugság árán, akkor hazugság árán, az sem lesz drága, majd sokat kell ismételni és akkor átjön, ha nem is igaz.
Akkoriban – szemben a katolikus egyházzal – nekik nem volt pénzük, nem voltak földjeik, hatalmuk se, nekik „csak” a tudásuk-tisztességük volt, az volt-lett a „pénzük”, amivel aztán elnyerték követőik-tisztelőik, az emberek bizalmát.
Ezeknek pénzük, földjeik, kastélyaik, majorságaik vannak; tisztességük egy szál se, ahogyan szégyenérzetük sincs; hogy is mondta: „csak ne mi nyerjük a legtöbbet”, ma már ez sem számít.
Nekik, a XVII. századi tudósoknak „önhelyesbítő mechanizmusuk” is volt: ha cáfolták az állításukat, már nem is lett állítás.
Ezeknek mit sem ér a cáfolat, legföljebb másról kezdenek beszélni, különben is: „közöd”? Ezeknek semmi sem szent, csak a HATALOM.
De „És mégis mozog a föld”!
Hogyan írta a költő:
„Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz…”
- 01. 09. csütörtök