(az „átkosból” …)
Nézem a képet.
A hetvenes évek „szobájáról”.
Akár mi szobánk is lehetne, akár mi is lehetnénk a képen.
Talán Csupi-öcsém éppen kiment a szobából…
Nézem a képet.
Már látom is.
A mi lakásunkat.
Két szoba összkomfortos – harminchat négyzetméteres – volt.
A Lágymányoson.
A negyediken laktunk: az egyik szoba ablakából nézhettük a tűzijátékot is.
Az volt anyuék szobája.
Ott volt a TV készülék is.
Belső, zsinóros antennával működött: ha elment a vonat mellettünk, a kép azonnal összezavarodott.
Olyankor én vagy az öcsém igazgatni kezdtük a zsinórt, de általában nem lett jobb.
Akkor még fekete-fehér volt.
Először apámnál, benn a Magyar Televízió kapcsolójában, amikor ment egy jégkorong meccs közvetítése, talán egy „szovjet”-svéd meccs lehetett, a mezük vörös-sárga színeit ott húzták maguk mögött a játékosok, de színes az tényleg színes volt…
Nézem a képet.
És már látom is anyámék szobáját: a Fehérvári útra néző erkélyt, az ablakot, a becsukott ajtót előtte a hófehér függönyt; a sarokban ott áll a TV is, a legendás készülék Videoton; mi is ott ülünk előtte: anyu a cső-bútor fotelben, én a másikban, apu a kihúzható kanapé egyik végében, Csupi-öcsém fekszik a kanapén, Babuka masszírozza a hátát, Bandi bá’ a fürdőszoba előtti ajtónál ül a székén, a mitikus köntösében és mindannyian nézzük a filmet, talán a Tenkes kapitányát…
Nekünk is ilyesféle dohányzó-asztalunk volt, a horgolt terítőnk takarta, amikor nem ment rajta az elmaradhatatlan kanaszta parti vagy az ulti apu, Bandi bá’ és Jóska nagyapám között.
A TV mellett ott állt a „szekrénysor”, a „bár”-szekrénnyel, az akasztós szekrényben a fölső polcra rejtették mindig apuék a karácsonyi ajándékokat, egyszer annyira elrejtették a Kvarc 2M filmfelvevőt, hogy már a karácsonyi vacsorát fogyasztottuk a konyhában, nekem kellett szólnom, „nem felejtettetek el valamit?”…
Nézem a képet.
A filodendront, virágállványt, a komoly arccal tanuló nebulót.
Nekünk, Csupi-öcsémmel a „gyerek”-szobában íróasztalunk is volt, ott tanultunk mindig – én többnyire Laricsev matek-példatárát, annak is a nehezebb kötetét faltam, ahogyan a könyv mellé odakészített, Babuka által főzött baracklekvárt is.
Meg Ajechint bújtam, a játszmáit az „Aljechin 300 válogatott játszmája” című könyvből, lejátszottam (a könyv mellett ott volt a sakk-vászon is, azon tologattam a figurákat, még a különböző al-variációkat is lejátszottam), azóta is megvan a könyv, ha játszom, mindig d2-d4-lépéssel nyitok, ahogyan ő is tanította…
„Nagy dolog a gyerekkor…” – mormolom magamnak, „békévé oldja az emlékezés…”.
Nézem a képet.
Biztosan sokan ráismernének, ha megnéznék.
A többi, már menne magától…
Nézem a képet.
A hetvenes évek „szobájáról”.
Akár mi szobánk is lehetne, akár mi is lehetnénk a képen.
Talán Csupi-öcsém éppen kiment a szobából…
- 01. 10. péntek
(Kép: Ilona Toth)