Orbán Viktor Oriana Fallaci kottájából játszik.
Oriana Fallaci 2001. szeptemberében New Yorkban megírta „A harag és a büszkeség” című, az általa „prédikációnak” nevezett kiskönyvét a 9/11-ről. A provokatív megállapításokat ’dögivel’ tartalmazó könyv, amely több mint 3 millió példányban fogyott el, óriási vihart kavart. Sokan rasszistának, fasisztának nevezték a szerzőt, s még bíróság elé is citálták gondolataiért. „… az iszlám nácizmusról, a Nyugat háborújáról, a halál kultuszáról és Európa öngyilkosságáról beszélek. Európa nincs többé, amely puhányságával, tehetetlenségével, vakságával és az ellenség előtt behódolásával éppen a saját sírját ássa. Eurábia van” – írja indulatosan, még az események után négy évvel is.
’Természetesen’ a könyv most újfent megjelent és várhatóan ismét és még jobban fölizzítja, az alig hamvadó indulatot és vitaparazsat. Fallaci – és mai hangos követői, köztük Orbán is – a folyamat mostani ’érettségéből’ próbálják kinyomni a gennyet, ’véglegesen gyógyítani’ a fekélyt. Szándékuk nemesnek, emberinek tűnhet, tűnik: hiszen a gennyes fekély fájdalmas, és tovaterjedése akár pusztító is lehet. Mégis, olvasva az író érveit – hozzáhallgatva a mai, orbáni argumentációt és indokokat is – az olvasóban inkább a kérdések száma sokasodik, inkább a hiányérzet erősödik, támad föl. Tudniillik föl sem merül az a kérdés, nem is beszélve a válaszadásról, hogy miből fakadt, mi okozta, okozza a gennyet, a fekélyt, a viszketően csípő sebeket. Meseszerű és rémísztő leírást kapunk az iszlámhódítók megszállottságáról, az egész világot fenyegető dühéről és terjeszkedési céljairól, halál-tudatuk erőszakot felszabadító hatásáról, a földet uralni akaró vágyukról. De a kiváltó okok, az előidéző indítékok nem jelennek meg a lapokon. Viszont a szemléletes mondatok nyomán kisagyunk kis képernyőjén ott füstölnek az ikertornyok, ott fekszenek a brüsszeli repülőtér indítási oldalánál a végtagnélküli emberek, ott van a síró kisgyerek is, aki éppen akkor veszti el édesanyját.
És akkor Oriana Fallaci még jobban ráerősít, még mélyebbre döfi a tőrt, egészen a szívig és még meg is forgatja ott: a kultúrák közötti óriási különbségre hívja föl a figyelmet. Arra, hogy az iszlám kultúra szinte nincs is, szinte nem is létezik: csak az erőszak, csak a halál kultúrájaként egzisztál. Viszont az európai kultúra, az aztán messze fölötte áll, mindenben meghaladja: az építészetben, a zenében, az irodalomban, az emancipációban, a demokratizmusban; megjelenik Fukuyama látomása, már a történelem, a ’kultúra’ végén vagyunk (netán a végét járjuk?). Ami szépet és jót alkotni lehet, azt az európai kultúra, a ’mi kultúránk’ teremtett meg, szemben az iszlám halál-, és pusztítás kultúrájával. Ugyan Oriana Fallaci szemérmesen hallgat arról a tényről, hogy a ’mi kultúránk’ az egyetlen, ami föltalálta és meg is csinálta a nagyipari, üzemszerű népírtást (nem derékra erősített robbanóbombákkal, öngyilkos ’kisvállalkozókkal’), mert „Auschwitz után többé nem lehet verset írni.”, de ezzel most ne törődjünk! Itt és most vérre megy a játék: ezekkel nincs kiegyezés, ezekkel nincs megalkuvás. Ha kell, akkor fogat-fogért, nem hátrálhatunk: rólunk, az életünkről van szó, mert ezek őrült gyilkosok, akikkel szemben nem lehet kímélet. Vagy Mi, vagy Ők; vagy Nélkülünk, vagy Nélkülük! Más lehetőség nincs – így Oriana Fallaci és követői.
Lebilincselő és megigéző, logikus és célravezető is, bódítóan olvasmányos, és ezért oly veszélyes és félelmetes is! Mert ezt akarjuk olvasni, mert ezt akarjuk hallani, mert a sok szörnyűségre, a megfélemlítésre, a nyomasztó sötétségre kell a narkotikum, a nyugtató kábítószer, a csillapító bódulat. De a tüneti kezelés nem jelent gyógyítást, a tünetek megszűnése, átmeneti csillapodása még nem jelent végleges gyógyulást, márpedig Oriana Fallaci megoldása nem eredményezne tartós egészséget.
Vajon miért, mert föl sem teszi az alapkérdéseket, a ’miérteket’, a ’mibőlöket’, a ’hogyanokat’ a ’mi lesz azutánokat’…
És Orbán Viktor Oriana Fallacinak ebből a kottájából játszik.

Tovább a folytatáshoz →