2016. április hónap bejegyzései

A nap kérdése

Minden vélemény számít!

6qdvPjr6em6NKeEHsA nap kérdése

Ma le kéne menni Felcsútra. Vagy föl? A franc se tudja, most mi a helyzet. Ha innen, a normalitás és a megszokás felöl nézem, akkor le; ha meg a ma kívánatos királysági logikát követem, akkor meg föl. Hiszen „vele van az erő”, meg az „önkéntes” TAO! Hiszen minden út onnan indul, és oda vezet. Hiszen Nárcisz ugat, a karaván meg halad, és egyelőre nincs, ami megállítsa.
Szóval meg kéne nézni ma azt a meccset! Ez a derbi nem sétagalopp, karácsonyi bevásárlás, wellness hétvége lesz, mert a tét most igazán óriási! Vajon mennyi szotyit fog a Főnök kipökni a VIP szobájában, a körmét is lerágja majd? És közben közösen szidják majd a leggazdagabb magyarral, a világ gazdagjai ’elitjébe’ bekerültjével a bírót? Vagy a „nyilvánosság előtti megnyerő Főnök” lesz ’csak’?
Mert most tényleg nagy a tét! Itt most nagyot lehet bukni. Ez most nagyon sokba kerülhet. Ez megint egy nagy csata. Ez megint háború a gaz ellenséggel. De most ki is az ellenség, kivel is háborúzik a Főnök? Ja, megvan: az ellendrukkerekkel, akik nem értik meg, hogy a foci a minden. Akik nem látják, hogy a világot sarkából kimozdítani a focival lehet! Akik nem éreznek együtt a Főnökkel, akinek a FOCI a mindene, az élete, a múltja és a jövője, amiben benne rejlik a föld, a pénz, a győzelem! Mert minden más csak másodlagos, minden más érdektelen: csak ez számít!
Vagyis ott kéne lenni a Honvéd elleni meccsen. A TV sem adja. A Vasas mérkőzését sem. Mert ez így méltányos és igazságos. És Magyarországon most méltányosság és igazságosság van. Minden téren: a Ligetben, a Nemzeti Bankban, az Alapítványoknál, a hajléktalanok vegzálásában, a kerítések tövében. Ja, meg az Ügyészségen is, meg a Nemzeti izénél, a Választási Bizottmánynál is. Akkor éppen az NB I-ben ne lenne. Meg a közszolgálati tévében? Szóval nem adják. Meg az MTK sem játszhat a Vasas ellen ott, ahol akar, a Fáy utcában. Ebbe már bele kellett szólnia az MLSZ-nek. Nehogy má’ a Vasasnak valami előnye legyen. Még a végén nyerni fog. Aztán mi lesz akkor a Főnök csapatával?
Tehát: menni kell, mert Kossuth apánk is azt üzente: fogyóban a regimentje, köll a segítség. Meg aztán ’ingyért’ lehet bemenni a felcsúti katlanba, még a gyerek is jöhet. Mert köll a hangorkán, a buzdítás, a győzelembe köll hajszolni a fiúkat, mert benn köll maradni, nincs mese! Mert itt többről van szó, nemcsak a fociról. Ez a meccs most további stadionok építéséről, hatalmas pénzekről, a továbbra is korlátozhatatlan hatalomról szól! Ez a meccs sok mindenről, ha nem mindenről szól! Akkor – itt és most – majdnem minden megengedett, sőt. Nem irigylem George F. Hemingwayt: épül a stadionja, akkor most mi legyen? Legfeljebb megváltoztatjuk a kiírást, fölemeljük az NB I-es csapatok létszámát, hiszen a gránitszilárdságút is meg lehet változtatni, amikor csak a Főnök akarja!
Szóval, akkor, netalántán: kieshet-e a Felcsút, akarom mondani a Puskás Akadémia az NB I-ből?!

Tovább a folytatáshoz →

Első fok…

Minden vélemény számít!

Orbán Viktorka most hazamegy, és csupa nagybetűvel leírja ezerszer, hogy „ORBÁN VIKTOR TÖBBET NEM HAZUDIK, MERT MÁR KIMERÍTETTE A LEHETSÉGES HAZUDOZÁSOK SZÁMÁT!”.
• Józsi, mi van a zasszonnyal
• megvan, Főnök, készül a másodfokra
• akkor rendben van
• én is úgy gondolom
• Árpikám, most, akkor: mi legyen?
• Főnök, halál egyszerű: Caps Lock, aztán a szöveg, majd egérrel kijelöl a balklikk, majd jobbklikk másol és utána egyszerűen enter és egérrel balklikk és beilleszt és már kész is
• mi van?
• leírjam, Főnök?
• életemben nem nyúltam az egérhez, csak nem gondolod, hogy most fogok
• akkor Főnök, szóljon a Bertalannak, Ő majd megcsinálja, ez neki úgyis olyan testhezálló föladat
• rendben, de szóljatok a Csányinak is
• mit mondjunk neki?
• Ő már tudni fogja, csak a hétvégére gondoljon

Tovább a folytatáshoz →

A félig vak és a tolószékes

Minden vélemény számít!

(Két szíriai menekült, egy félig vak és egy tolószékes állt Magyarországon bíróság elé…)
• Fajszál, itt vagy?
• itt vagyok, Fattum, ne aggódj, Te is jól vagy?
• ahhoz képest, nem romlott az asztmám, a cukrommal is elvagyok, csak a szemem, az hiányzik nagyon
• jobb, ha nem látod, ami itt történik, ez egy érthetetlen ország, legalább most együtt vagyunk
• de már több mint fél éve itt vagyunk
• és még nem látom a végét, már kérdeztem a Magyar Helsinki Bizottság képviselőjét is, de ő se tudta megmondani
• viszont itt nem bombáznak, meg nem vágják le az emberek fejét, csak úgy
• azt nem, ez igaz, akkor se erre számítottam
• én se, azt hittem, ahogy jöttünk, ugyanolyan gyorsan megyünk is tovább
• gyorsan, a kerekesszékkel?
• hát, annál mindenképpen, hogy már hét hónapja itt vagyunk
• azt mondják: nemzetbiztonsági fenyegetést jelentünk, már ha jól fordítják le nekünk, de ez se biztos
• nem is látom, hogy hol fenyegessek
• azt mondják, annak idején kerékpáros deszant volt a magyarok egyik legkorszerűbb hadi egysége, ezért hitték, hogy nekünk meg a kerekeszékes hadoszlop az ékünk
• ne viccelődj, Fajszál, még komolyan veszik és lefordítják
• tegyék, de jó lenne, ha már levennék a bilincset rólam, mert így nem tudom befékezni a kerekesszéket
• pedig meg kellene állnod már, még azt hiszik, hogy meg akarod támadni a bírót
• az jó ember, már egy másik tolmácsot kért
• az segít rajtunk?
• nem, de legalább megértem majd, hogy mit akarnak tőlünk
• és mit akarnak?
• hát ez az, a rábólintásunkat, az aláírásunkat, egyébként nem tőlünk akarnak valamit
• hanem kitől?
• a népüktől, a zembereiktől, hogy beszopják, amit itt hallanak
• ezt nem hiszem el, a zemberek sehol se nem ilyenek
• Fattum, sokat kell még imádkoznod és tanulnod…

Tovább a folytatáshoz →

Gyerünk a Várba, ott a helyünk

Minden vélemény számít!


• Te, János, én nem is akarok a Budai Várba költözni
• nem úgy van az, Főnök, a néped akarja, hogy költözz
• ne mondd már, tényleg
• annyi commentet kapok a Facebook oldalamon, hogy mikor jön már el a nagy nap, hogy a méltó helyre költözik a Főnök, hogy nem győzik a titkárságomon a válaszolást
• én még nem akarok a méltó helyre kerülni, jó nekem a Pancho Aréna is, meg a kisvasutas Felcsúton is, ott az Arborétum közelében
• az se rossz már, de az igazi, ami mégiscsak megy a Főnök nagyságához, meg az európai hírnevéhez a Budai Vár lesz
• János, talán mégiscsak mondasz valamit
• megaztán a Kövér Laci is komolyan egyedül akar már maradni a csúcsos házban, ahol a pincében már fonatja a kötelet a lyányokkal, már törvényt is elfogadtatott a szavazógyárban, hogy menni kell
• de mégis, ez olyan ’urizálósdi’
• ez nem az, mert ami jár, az jár, nemcsak a páncélozott kisbusz
• akkor csak racionálisan, csak takarékosan, ne haladja meg a 25 milliárdot a költözés
• bölcs vélemény, Főnök
• meg ne legyen semmi extra, legfeljebb egy kis híd, meg erkély, meg mindenki húzzon onnan a pi@ába, ha én megyek oda
• meglesz, Főnök
• és amikor a Duna jege befagy…

Tovább a folytatáshoz →

Fáj ez a seb… (gondolatok egy könyv kapcsán)

Minden vélemény számít!


Ez a seb nagyon fáj. Nem lehet tőle nyugodni. Az ember csak vakarja, csak vakarja, és csodálkozik, hogy még nem hegesedik. Persze nem is gyógyul. Viszont az égető, viszkető fájdalmat a vakaródzás továbbra sem csökkenti, sőt…
Ahogyan ezt – sajnos – a könyv se teszi. Mert tényleg nem hagy békén. Pedig már egy hete leraktam, befejeztem. És mégis: csak nem hagy nyugodni, bennem motoszkál, belülről feszít. A gyomrom jelzi: még mindig nem vagyok túl rajta, még mindig nem emésztettem meg. Mert nyersen kíméletlen. Mert szinte pornográfan kitárulkozó és őszinte. Mert mindent megmutat, úgy, ahogy van. Mert ismerős a történet. Mert további sebeket okoz.
És mert nem gyógyít!
Mert ebben a regényben – így, vagy úgy, de – mindenki sérült. Itt – talán ezért is – mindenki mindenkinek a farkasa. Mindenki – miközben a társával vívott konfliktusával és a talpon maradással, a levegőhöz jutással van elfoglalva – a másik, ugyanúgy küszködő párban látja gondjainak, problémáinak az eredetét, a kiváltó okát. A fölül lévők, itt például Emma és Alex, az alattuk vegetálókat hibáztatják, míg az alul levők tőlük irigyelik a jobb életet, őket vádolják gondjaikért. Mindannyian benne vannak az erdőben, sőt, egyre beljebb kerülnek a sűrűjében, egyre sötétebb, kilátástalanabb a helyzetük, és nem is látják a fától az erdőt.
Hétköznapi, szemünk előtt zajló, velünk is megtörténő történetek, bennünk is fakadó érzések. Mindennapos küzdelmek, aztán kilátástalan hétköznapok. Valami elromlik; valami, talán véglegesen lezárul, már nincs visszaút, és már nincs is tovább. Pedig ott vannak a gyerekek, ott vannak az álmok, és ott van a valóság. A pénztelenség, a kilátástalanság. A jövőtlenség.
De miért van mindez?!
Föl sem teszik, tesszük a kérdést. Minek. ’Csak’ óráról órára, napról napra, hétről hétre élik, éljük az életet. Súlytalanul és mégis súlyosan. Meg különben is: nem elég a baj, mit kell azt cifrázni. Van és kész. Ámbár tényleg: miért is? Hiszen ott van mellettük (itt van mellettünk?) a válasz. Csak oda kellene pillantani. Ott vannak, a cigányok, a semmirekellők, a büdösek, a tanulatlan népség, aki dolgozni sem tud, meg nem is akar. Ott élnek közvetlenül mellettük, akiknek őket kellene kiszolgálniuk, a fűvet levágniuk, a gyerekre vigyázniuk. Még egymással sem jönnek ki, egymástól is sajnálják, egymásra is haragsznak. Csak ’mutogatósak’, meg lopnak is.
Azok meg, azok meg persze rájuk haragsznak, mert nekik van, nekik telik, meg ott laknak, meg a ruhájuk, a kutyájuk, meg a leendő nyaralásuk, utazásuk. Ez a baj! Nézd csak meg, ahogyan beszélnek, ahogyan fürdenek, amilyen a kölnijük, még a gyerek is egészen más.
Egyszerű ez, semmi gond. Nem is kell gondolkodni: a válasz készen van, ott van előttünk, le se kell hajolni érte.
Csak vakarjuk, nem gyógyítjuk.
Ahhoz előbb meg kellene értenünk. De arra nincs se időnk, se erőnk, se gondolatunk, mert dolgozni kell, húzni az igát, nem megállni. Egy kicsi előítéletesség, egy kicsi rasszizmus, talán még egy kicsi diszkrimináció is: és már kész is a válasz. Ami fölment, megnyugtat, magyaráz, és egy kicsit segít is. Mert most már tudjuk, kit is kell utálni, kit is kell legyőzni, kit kell kirúgni, megalázni, vagy kitől kell és szabad lopni, rabolni, túszt ejteni.
Valóban ilyen egyszerű, valóban ilyen nyilvánvaló, valóban ez a válasz? De hát itt senki sem jutott ötről a hatra, senki sem lett győztes: se Emma, se Alex, se Gyalu, se Betti, még Flóri és Ildi se. Akkor? Tényleg senki? Közülük tényleg senki. De hát a világ nem ilyen, nyertesek mindig és mindenhol vannak, csak észre kéne venni őket, meg kéne mutatni, meg kéne érteni őket. És végig kéne gondolni: hogy is van ez?!
Ne vakarjuk tovább! Attól nem fog begyógyulni.

Tovább a folytatáshoz →

Beszélgetések

Minden vélemény számít!


I.
• Árpikám, mi van már megint?
• balhé, Főnök
• hallom, aztán most meg miről, éppen kezdem nagyon jól érezni magam, már utazni akarok az aranyvasutamon, sétálni a sóhajok hídamon, és akkor megint a balhé
• hát a Matolcsy Gyuri körül szorul a hurok
• ’nehogymá’, ő a legjobb komáim egyike, őt nem hagyhatjuk az árok partján, nyakában egy kötéllel, majd én kiröhögve megvédem őt
• nem is ott van, azt hiszem
• akkor meg mit lökőd itt nekem a rizsát
• betett nekünk az AB
• majd leba@om a Stumpfot, mit játssza itt meg magát
• az már nem segít most nekünk
• de a jövőre jó lesz
• az igaz, de most kinn vannak az MNB-s papírok az utcán
• mondtam a Gyurinak, mért nem csinált egy jó kis csőtörést, hogy elázzanak
• sok helyen voltak papírok, a fél várost el kellett volna önteni vízzel
• akkor most mi lesz
• balhé, aztán majd ez is kifúl
• azér’ tenni kék’ valamit: a Polt Petya szóljon az asszonyának, hogy meg ne szólaljon
• nem fog
• a képviselők meneküljenek a parlamentben a wc-be a HVG-s, NOL-os meg mit tudom én milyen újságírók elől, nehogy meg kelljen szólalniuk
• késő
• akkor a Laci zárja ki őket a parlamentből meghatározatlan időre
• késő
• akkor a Kósa…
• késő
• akkor elterelünk

II.
• Sándor, vedd már elő a listát
• elővettem, Főnök
• kellene megint egy jó zaftos ügy
• itt a Megyó akta, leporoljam?
• melyik is az?
• az Alstomos
• az nagyon jó, azonnal vegyétek elő, adjátok oda a Magyar Időknek, adagolva hozzák ki
• meglesz, Főnök
• a Kósa is válaszoljon minden kérdésre ezzel kapcsolatban
• meglesz, Főnök
• a Máté, a Kocsis, verje ki a balhét a Tarlósnál és követelje a baloldal elszámoltatását
• meglesz, főnök
• nyomassátok ezerrel a Megyó szivaros képeit
• meglesz, Főnök
• most meg adj egy szivart

2016. április 27.

Nem mond le…

Minden vélemény számít!

„… mert nincs a világon
se jó, se rossz:
gondolkozás teszi azzá…”
Shakespeare: Hamlet
II. felvonás, 2. szín

Mennyire egyszerűnek, világosnak tűnik: a közpénz, az közpénz, azt nem használhatom a sajátomként. Még ha az őrzője vagyok. Még ha engem bíztak meg a kezelésével, a befektetésével, a törvények szerinti fölhasználásával. Még ha én is lettem a főnök, a góré, a megfellebbezhetetlen vezér is! Vagy mégsem?!
Nyilvános lett. Nem ment gyorsan, nem ment egyik napról a másikra, de most már nyilvános. Megnézhető. Elolvasható. Megítélhető.
A Magyar Nemzeti Bank alapítványairól, Matolcsy Gyuri (bocsátassék meg, nekem mindig Gyuri marad, ahogy Gyuri volt a rendszerváltás előtt, még ’péemes’ korában) homokozójának homokvárairól van szó. Az éves állami költségvetés egy százalékáról beszélünk!
Gyuri nagyúr lett.
Legalább is nagy pénzek felett rendelkező úr lett. Nem szolga, hanem úr. Aki dönthet. Aki úgy gondolja: kénye-kedve szerint oszthat. Akinek csak akar. Ebbe mások ne ugassanak bele. Mert ez az övé, az ő biznisze, az ő szemétdombja, ahol úgy kukorékol, ahogyan csak ő akar! Ha akarja, oszt a rokonnak, az unokatestvérnek; ha akarja, oszt a párt béli harcostársnak; ha akarja, oszt a politikustársnak, a barátnak, a titkárnőnek, a könyvei fordítójának, a milliárdos komának, meg akinek a nagyvezér osztani akar. Már csak így van ez kis hazánkban! Ugyan a Magyar Nemzeti Bank alap-tevékenységéhez semmi köze nincsen az alapítványok nyújtotta szolgáltatásoknak, mégis, Gyuri úgy gondolja: neki ezt is szabad! Sőt, ezt kell tennie. Meg van győződve tette helyességéről. Igazságáról.
Hallgatom Kósa Lajost, ahogyan a TV-ben izzadva magyarázza: a Magyar Nemzeti Bank nyereséges, hát a nyereségével azt csinál, amit csak akar. Korábban nem volt nyereséges. Most az. Mert a kispénzű, magyar devizaadósokat az árokba lökte, úgy megsokszorozta az adósságukat az árfolyampolitikájával. Ők az árokba, Gyuri ’Magyar Nemzeti Bankja’ a menybe! A nyeresége meg Gyuri osztogatásának a ’pénztárjába’. Ezért aztán osztogathat – mondja a gondolatmenetet lezárva Kósa Lajos ’úr’, a Fidesz frakciójának a vezetője, miszter sokszázalék. Vagyis: így helyes, itt minden rendben van, kérem szépen; ez teljesen szabályos világ.
Az legfőbb ügyész, Polt Péter meg hallgat.
Gyuri persze nem mond le.
2016. április 25.

Beszélgetés

Minden vélemény számít!

• Laci?
• én vagyok, kivel beszélek?
• itt a nagyapád
• tényleg te vagy, nagyapus?
• persze, hogy én, nem ismered meg a hangomat?
• hát, hogy őszinte legyek: olyan régen hallottalak
• mi újság, ’kakamatyi’, hogy ’ityeg, a fityeg’
• megvagyok, elmélkedek, írdogálok a 888-ba
• ne csináld, elmélkedsz, hát azt meg hogy csinálod?
• minden reggel leülök a székemre, meghallgatom a ’staff-meeting-en’ a főszerkesztő kívánalmait, ami nem más, mint a nagyvezír utasítása, aztán megírom
• minden reggel?
• minden reggel
• és te kibírod azokat a negyedórákat?
• hát persze
• emlékszem, amikor kicsi voltál, állandóan a lábam között ugráltál, egy percig sem tudtál nyugton maradni a fenekeden, mindig ki kellett találnom valamit: volt, amikor fociztunk, volt, amikor elmentünk libegőzni, hajókázni, nem is tudom még mi mindent csináltunk
• valami rémlik, de nem emlékszem pontosan
• mindig fagyit akartál, meg Colát, meg megint fagyit
• tényleg?
• a vaníliát szeretted
• azt most is imádom
• apádék sokat hagytak nálunk, mert szerettél itt lenni, velünk
• pedig nem is volt kertetek
• az nem, a hatodikon laktunk, egy panelben, Lágymányoson
• igaz
• nem tudtál olyat kérni, amit ne teljesítettünk volna
• apámék is mondták, hogy ti elkényeztettek
• á, dehogy: csak szerettünk
• ühüm
• és, most, hogy megy a sorotok?
• megvagyunk, éldegélünk
• gyerekek?
• majd
• hallom: generációs problémátok van, azt írod: „Egyes elemzők egészen brutálisan írják le ezt a folyamatot, az idősebb generációkat az egykori európai gyarmatosítókhoz hasonlítják, akik mintegy kolonizálják a jövőt, felélve a gazdagságot és a tartalékokat, kietlenséget hagyva az általuk gyarmatosítottaknak, azaz a jövő generációinak”
• mért, nincs igazam, számíthatok én az „öregedő generációk önzetlenségére”, itt fogunk megdögleni, mindannyian, nem látod, nagypapus?
• te fogsz megdögleni, meg ott, a 888 szerkesztőségében, meg a sok agytrösztös megmondóember környezetében?
• nem mi, mi csak leírjuk, kidoboljuk, mert ez most a trendi
• közbe meg Ibíza, Felcsút, kisvasút, alulról fűtött Akadémiák, erkélyek: folytassam, kik vagytok, kik lettetek, édes unokám…

2016. április 24.

Olvasatok

Minden vélemény számít!


„Elmúlik. Ezt a mondatot ismételgettem mostanában.
Készen kaptam még Ómamától,
nem én szenvedtem meg érte.
Minden elmúlik. Öröm, bánat,
nagyöröm, nagybánat.
Meg kell tanulni elfogadni.”
(Balogh Robert)

Gyülekezünk. Mindjárt kezdődik a tánc-dráma bemutatója. Kortyolgatjuk a pezsgőt az előtérben. Születésnapi meglepetés is az előadás. Nézelődünk, beszélgetünk. Nézd csak – szól barátnőnk, az ott Anikó asszony, Felcsútról. Tényleg – válaszolom. Aztán elindulunk befelé.
Teltház. Még pótszékek is. Azokat ugyan pont a színpad és az első sor közé tették be, három sorban, de sebaj, oda úgyis csak a fontos vendégek ülhetnek. Mi is leülünk, persze nem oda. Körbe nézek, főleg időseket látok, de vannak szépszámmal fiatalok is. Mindenki ünneplőben. Még tart a zsivaj. Aztán elsötétedik és függöny föl!
1.
Svábok, felvidéki magyarok, bukovinai székelyek, (lehetnének zsidók is), mindannyian magyarok, itt és nem itt a hazában, Magyarországon. Megszületnek, fölnőnek, húsvétot tartanak, karácsonyt ünnepelnek, megházasodnak, gyereket szülnek, boldogulnak, örülnek és bánkódnak, emlékeznek, aztán meghalnak. Vagy legalább is: így szeretnék, így akarnák. Mert ez a természetes. Ez lenne a természetes!
De nem az. Mert ők itt, a hazájukban, a szeretett szülőföldjükön nemzetiségek. Szegény, erőlködő, küszködő, mégis csak kisebbségek. Kiszolgáltatottak. Mert saját ünnepeik, ételeik és italaik, saját és érthetetlen kifejezéseik, szokásaik, dalaik és táncaik, és még nem is tudom, mi mindenük van. Pedig mindannyian magyarok is: „… félig… , vagy tán…”. Mert hát történetük, történeteik is vannak. Amik hol elválnak, hol összetorlódnak, sodródnak a nagy, hazai folyóéval. Mert ők is benne élnek a nagy, hazai mesében, a nagy, hazai történelemben, ami pedig mindig kiokádja magából a gyengébbet, a hátrányosabbat, a kiszolgáltatottabbat, és ezért bűnbakká tehetőket. Őket!
Ezért félnek, rettegnek a jelentől és a jövőtől, menekülnek még a múltjuktól. És mégis bizakodnak, reménykednek, imádkoznak és várják a „csodákat”. De az nem jön el, az nem jelenik meg, az nem váltja föl a sűrű homályt Ritkán pislákol csak föl, a messzi távolból. És akkor ők is csalatkoznak. És kis motyójukkal beszállnak a marha-vagonokba, összezsúfolódnak a rácsosablakú, levegőtlen helyen, próbálják nem levedleni emberi mivoltukat, mégis hagyják magukra csukni a vagonajtókat, és ’zötykölődve’ elindulnak valahová, ahová talán nem is vezet el út…
Hiszen elmúlik. Hiszen mindig újra-kezdődik. Hiszen aztán megint elmúlik.

2.
Olvasom az interneten, hallgatom a rádióban, próbálom megérteni: a csapból is ő folyik. Most éppen Schengen 2.0 címmel hirdeti meg offenzíváját Európa ellen Európáért?! A szabad mozgás korlátozását, megakadályozását javasolja a szabad mozgás megvédéséért?! Aki éppen bent van, az szabadon mehet, amerre lát; viszont aki kint van, aki kintről akar bejönni, még ha küldik, űzik, taszítják, telepítik is ki, annak, coki! Mert nekünk meg kell védeni a határainkat. Mert a bevándorló, még ha kényszer-kivándorló is, nem kívánatos. ’Nehogymá’ kisebbséggé váljon itt, nálunk: még a végén többséggé válik, közben meg szétrombolja kultúránkat, megváltoztatja szokásainkat, megszentségteleníti imahelyeinket, ellehetetleníti imáinkat, új és ismeretlen templomokat akar majd fölépíteni. Aztán meg egyszer csak, hirtelen többmillióan lesznek! És még mindig jönnek. Hogy miért? Az nem fontos az érdektelen, sőt, már maga a kérdés is balliberális átkozódás: ők nem svábok, bukovinai székelyek, menekülő magyarok; ők ismeretlen, kórt-terjesztő sokaság, és ezért nem kívánatos tömeg. És kész is az ítélet!
Milyen egyszerű. Ha nem fogadunk be, akkor megakadályozzuk a kitelepítést? Ha kitiltunk, akkor lehetetlenné tesszük a pusztítást a menekülők országában, vagy éppen ellenkezőleg, a halálból a halálba küldjük a menekülteket? Ha határt húzunk drótkerítésből megállítjuk az iszlám állam terjeszkedését, pusztító rombolását? És a bukovinai székelyek, a szerbiai magyarok problémáit, gondjait, kisebbségi életét? És ha közénk és közéjük is határt húznak egyszer?
***
Nézzük az előadást. Hallgatjuk a zenészeket, figyeljük a színészeket, együtt jár a lábunk a táncosokkal, közösen sírunk a szereplőkkel. Ott vagyunk a színpadon. Öregek, fiatalok, ünneplőbe öltözöttek, én is, a feleségem is, a barátnője is, még a felcsúti Anikó asszony is.
Vajon a férjét mért nem hozta el?!

Tovább a folytatáshoz →

8:5

Minden vélemény számít!

8:5
Ez nem egy vízilabda meccs eredménye, vagy egy serdülő női kézilabda mérkőzés első félidőjéé. De még csak nem is pH-érték a hasnyálmirigy-váladék, a bélműködés romlásáról.
Ez a 2016. évi magyarországi demokrácia-valóság eredményhirdetése. Az orbáni ’néppel a népért’, ’az egy az utunk’ hazugság-politika önleleplező valósága. Ez a jobboldali konzervatív-keresztény világ magyarországi ab normalitás újabb megjelenése. Ez már a magyar rendszer elfajulásának nyílt állami fölvállalása.
Ez, egy Alkotmánybírósági szavazás eredménye.
8:5.
Ennyi. Szavaztak. Ez jött ki. Persze nem véletlenül, nem váratlanul, még csak nem is elképesztő meglepetésre. Nem. A papírforma jött be. Mert itt mindig bejön a papírforma. Itt nem születhetnek meglepetések. Itt csak az esélyes nyerhet: pályázatot, állami támogatást, uniós forrást, trafikot, vagy ’csak’ választást’. Ez így lett kitalálva. És elfogadva. És megerősíttetve. Bebetonozva. Ezért csak ez, semmi más nem lehetett az eredmény. Mert akkor nem ez a rendszer lenne. Ez a rendszer ugyanis a meglepetések ellen van kitalálva. A spontaneitás ellen. A demokratikus véleménynyilvánítás ellen. Az alulról jövő kezdeményezések ellen. A civilség ellen. No meg a pedagógusok, a nővérek, az orvosok, a dolgozók, a szegények, tulajdonképpen mindannyiunk ellen. Csakhogy már észre sem vesszük. Minek. Hiszen, ha a hülyeség fájna, ezek ordítanának. De még csak nem is vinnyognak, nem is nyüszítenek. Sőt, ellenkezőleg, vígan dalolnak: már megint az van, amit ők akartak. És úgy, ahogyan akarták. És úgy is lesz. Hiszik: megváltoztathatatlanul.
Mert, miről is van szó? „Az Alkotmánybíróság szerdán 8:5 arányban elutasította egy Angliában élő magyar panaszát, aki nem értette, hogy a 2014-es választásokon neki miért kellett 5 órát utaznia, hogy a külképviseleten szavazhasson (pedig van hazai lakcíme), miközben a szomszédos országokban élő magyarok ezt levélben is megtehetik.”
Semmi meglepő, semmi váratlan. Hiszen – mint látható – Magyarországon is ’működnek’ az önálló, egymástól független hatalmi ágak. Itt is minden megy a maga útján; ha valami nem tetszik, ha valamivel nem értesz egyet, akkor indítsad be a gépezetet: fellebbezz, szervezz népszavazást, fordulj Bírósághoz, Alkotmánybírósághoz. Vagy legyél polgári engedetlenkedő. Ha lehetsz polgári engedetlenkedő. Sztrájkolj. Ja, hogy nem lehet sztrájkolni, hogy hiába fellebbezel, hiába tüntetsz, mert a véleményedet meg se hallgatják, figyelembe sem veszik, egyszerűen csak leszarják? Zakson, ilyen ez a világ, és kész!
Persze, hiszen minden úgy van kitalálva, összerakva, kinevezve: az Ügyészség, a Nemzeti Választási Bizottság, a Költségvetési Tanács, az Alkotmánybíróság. ’Nehogymá’ a többség legyen ellenzékben, pláne ne, a többséget ’képviselő’ vezetők, az elit, a kláni család és a lakájaik. Szóval, biztos, ami biztos: bandatagot mindenhová! Még a Nemzeti Bank élére is!
Szóval: most 8:5! Megnyugodhatunk: „Magyarországon stabil diktatúra van, minden Orbán Viktortól függ”, a dolgok ’rendben’ mennek tovább a maguk útján. Örüljünk: nem 13:0!
És, akkor mi van?!

Tovább a folytatáshoz →