2016. augusztus hónap bejegyzései

Ifj. Knézy lemond …

(bocsi: elmond)

Teljesen váratlanul, derült égből villámcsapásként érte a levél a reaktivált Héder Barnát. A levél írója és feladója macskakaparásos és a könnycseppjeitől elmosódott rovásírással közölte az olimpiai műsorok felelős irányítójával, hogy vallomást akar tenni! Rádöbbent: ezentúl (onnantól kezdve) tiszta, doppingmentes vizet kell öntenie a pohárba; mosnia kell kezeit és a fogát is; és meg kell újulnia, mint a magyar focinak, kézilabdának, meg a baloldalnak. A HAZA és Orbán Viktor is, most ezt kívánja! Megtörten jelenti a műsorok aktuális vezetőjének, hogy nem bírja tovább a nagy facebookos nyomást, meg amit az apai múlt öröksége jelent, a nemzeti oldal vállaira rakott terhéről, a nemzet jövője iránti elkötelezettségről nem is beszélve.
Ezért olyat tesz, amit még életében nem tett: bevallja és visszamenőlegesen is vállalja.
Tovább nem tud és nem is akar átlépni a saját árnyékán, mert már beborult az ég (igaz, még nem Felcsút körül), ahogy beborultak a szerbek is a kormányos-nélküli ketteseknél 2000 méteren, több hajóval vezetve a magyarok előtt, és így a mieink – a magyar riporter kárörvendező röhögése mellett – vigaszágra jutás nélkül kerültek a középdöntőbe.
Szóval bevallja. Akkor és ott elromlott a súgó gépe, becsődölt a transzcendentális meditációs képessége is, így a jelek sem jöhettek onnan, ahonnan eddig mindig jöttek. Ezért maradt a jó öreg rutin, meg az előzetes eligazításokon elhangzottak, meg az, ami a vérében, a tudatalattijában, meg a Magyar Idők vezércikkében és nem utolsó sorban Bayer Zsolti írásaiban van. Nem volt akkor és ott, mellette semmi leírt és kötelező sillabusz, kiskáté, de még az idézeteinek a gyűjteménye sem. Ez az igazság: azt mondta, ami benne van, és úgy, ahogy érezte; meg, ami ki kívánkozott belőle.
És bevallja azt is: Ő bizony se nem buta, se nem agyalágyult, se nem hülye; Ő bizony figyeli, és ezért tudja is, mitől döglik a légy. Még csak utasítás se kell, ráutaló magatartás se, Ő bizony ’érti’, hogy mikor keresi a kéz a labdát és ezért le kell fújni a csúf szabálytalanságot. Persze tudja azt is, hogy van olyan is, hogy a labda pattan a kézhez, főleg, amikor a mieinkről van szó, ezért ezt nem kell befújni, észre venni!
Úgyhogy: nem kell itt „Orbán gonosz kezét látni”, kontraszelekciót észlelni.
Ez már az ’újbeszél’, a ’kacsabeszél’, az antagonímia orwelli világa kezdete!

2016. 08. 08.

Megy az OLIMPIA! Közvetítenek…

Megy az OLIMPIA!
Emlékszem 1960-ra, Rómára, Vitray közvetít, Parti János 1000 méteren kenuban, nála először nem lett aranyérmes, mert a helyszíntől negyven kilométerről közvetített és az angolnyelvű guide-riporter nem Partit látta győztesnek, mentségére 7 centi volt a különbség. Mi ezt otthon néztük, hallgattuk: akkoriban a szobában nyolcan-tízen tolongtunk, családtagok, szomszédok a kisképernyős, alig látható TV készülék előtt. Ahogy Hofi később mondta: „a János beevezett a szomszéd bal fülén, aztán győztesen jött ki a jobbon, ennyit láttam az az egészből”. Aztán Szepesi 64’-ben, Tókióban: „lőjjjj Dömötör, lőjjj… nem lő… nem lő…. lőjjjjj góóóóóól”. Aztán 72’, München, Balczó, Onyiscsenko, a terrorakció, a felejthetetlen közvetítések: Vitray, Gyulai, az ’öreg’ Knézy. Mindent megnéztünk, meghallgattunk!
Akkoriban Vitray, Szepesi hangja a siker hangjai voltak, úgy hozzátartoztak az eredményekhez, hogy mindenki azt hitte: ők is tevőleges szereplői a tusnak, a célszalag átszakításának, a háló megrezdülésének.
És ma?! Ma is megy az OLIMPIA!
Az ifjú(?) Knézy nem lehet ennyire hülye, csak, ha mondják neki: akkor meg megérdemli. Vitray a 400 vegyes előtt mindig tudta, mert megkérdezte, hogy mi fog történni: ki lesz és mennyivel elől a pillangó után, aztán mellen mi fog történni. Mindig tudtuk, ahogy hallgattuk, hogy van-e és mennyi esély nyerni: ha az utolsó hossz előtt csak egy testhossz a hátrány, megnyeri – mondta akkoriban Szécsy, és úgy is lett. Most meg, az ifjú titán: mondogatja az ötvenes részidőket, meg a ritmusról, a frekvencia(?) fontosságáról hadovál, meg hogy mi van a fejben, meg nem bírja vagy mégis, meg hogy most négy magyar úszik, a negyedik szlovák: aztán, csak lesz valahogy. Meg politizál, meg kiszól, vagyis kiszolgál. A régiek: közvetítettek, pedig az az átkosban volt, a Szovjetunió árnyékában történt, a pártközpont figyelő szemei és fülei előtt, nem az orbáni demokráciában…
Aztán meg ott van az a másik, aki ott téblábol a pást mellett, a soha nevet nem szerző riporter, talán csak valakinek a valakije, most éppen interjút készít:
• nyertél?
• nyertem
• vártad?
• vártam
• tudtad?
• tudtam
• örülsz?
• örülök
• az ország figyelt, érezted?
• éreztem
• akkor elengedünk, öltözz át az eredményhirdetéshez…
Megy az OLIMPIA!
Zajlik a közvetítés, a műsor. 10 perc vízilabda, aztán 1 percben a hírek; megint 10 perc kerékpár, aztán 1 perc TUDTA; aztán 10 perc szakértői háttérbeszélgetés, majd 1 percben a terrorelhárításokat-elhárító- szakértő-kommunikátor elemzése a tájfunok és a terror összefüggéseiről; aztán megint minden kezdődik elölről!
Megy az OLIMPIA!
2016. 08. 07.

Eörsi?

Becsszóra „nem értem a művelt ellenzéki politizáló közönség (a továbbiakban MEPK) tombolását” nem értő, általam nagyra tartott, neves szerzőt (a továbbiakban ÁNTN Sz.). Persze értem, bár ne érteném, csak nem tudom: meg tudom-e néki magyarázni azt, hogy miért nem. Arról nem is beszélve, hogy utána mi lesz…
Adva van a DK, akarom mondani Demokráciák Szövetsége nevű szervezet, amiről ÁNTN Sz. tud, és ami akár minden, demokráciát tisztelő és kívánó polgárnak is tetszhetne. Persze lehetne ez a szervezet akár jobb, akár bal, akár szélsőséges szövetség (vagy a nemzetközi labdarúgó bírói testület) is. Évek óta itt dolgozik E., amiről E-n kívül, persze sokakkal együtt ÁNTN Sz is tud. Az elmúlt években több hír is megjelent a magyar sajtóban a szervezet működéséről, értékeléseiről, a magyar kormányhoz fűződő, nem felhőtlen viszonyáról. Nos, ebben a szervezetben megürült a főtitkári szék, ami üresen nem maradhat, ezért diplomáciai úton fölkérték E-t, hogy foglalja el a megüresedett széket. A szék elfoglalására vonatkozó javaslatot akárki földi-halandó nem tehet (ahogyan ez például a magyar Alkotmánybírósági beadványoknál is van), erre csak kormányoknak van joga – ahogyan ezt ÁNTN Sz-en kívül, sokan mások is tudják.
Nos, a jelek és E. elmondása szerint a diplomáciai állomány megtette javaslatát E-re, mert a nagy tisztogatások után is maradt még igazi, hozzáértő szakértő az apparátusban! Persze ÁNTN Sz. szerint a „brutális” tisztogatásról a MEPK nem tud, hogy mért nem, azt ÁNTN Sz. titokban tartja, illetve Selmeczivel szólva egy képzeletbeli „csak”-kal elintézi. Mintha a nagy népi hurrával övezett, több éven át zajló tisztogatásoknak (kirúgtatásoknak, megszégyenítéseknek, ellehetetlenítéseknek, megalázásoknak és megaláztatásoknak) a MEPK nem lett volna tevőleges résztvevője: akár cselekvően, akár szemlélődően vagy ne adj isten elszenvedően. Hiszen itt élünk mindannyian, a MEPK is, ÁNTN Sz. is, E. is: tudjuk, mi történik, hol és miképp’.
Ebben, a hazánknak nevezett kis országban ugyanis a dolgok nyíltan, egyértelműen, semmit sem palmírozva történnek: a lopások, az asszonyverések, a demokratikus intézmények megszüntetései, a kisvasut-fölépítése, 20%-ok zsebbe-dugásai, 10 milliók átadásai, a „mindent folytatunk ugyanúgy” kihirdetése.
A kinevezésekről nem is beszélve! ÁNTN Sz. biztos tud mondani olyan kinevezést az elmúlt évekből, amikor a teljesítmény, a tudás, a szakismeret, az emberi és a szakmai múlt volt a kinevezés indoka; mert én csak ellenpéldát látok: kegyenceket, múlttal nem rendelkező sihedereket, házibarátokat és masszőröket, egyetemi szobatársakat és szobatársnőket, futsal-játékosokat, akiknek egyetlen érdemük a föltétlen lojalitás volt! A NER megalkotása és üzemeltetése óta ez mindig így volt! A kinevezett és a kinevező közötti egyezmény arról szólt: Ők kineveznek, megvédenek, csinálj, amit csak akarsz, de ne kérdezz, ne ellenkezz, ne legyenek skrupulusaid, és akkor tiéd a Kánaán!
Eddig mindig! Most már több mint 6 éve. Ugye, kedves ÁNTN Sz., Te is így látod, legalább is így olvastalak eddig.
Persze túl kell(ene) élni, át kell(ene) vészelni, a gyereket föl kell(ene) nevelni, amihez élni, keresni kell! Ezért (el)ba@ottan nehéz a vékony pallón egyensúlyozni és átmenni: nem kollaborálni és mégis túlélni, utólag nem leköpve magunkat.
Ezért én nem hiszek E-nek, Gy-nek, ÁNTN Sz. sem: nem kell főtitkárságért kuncsorogni, az különösen nem „hömpölygő folyamatos több százezres tüntetés Budapest utcáin”!

2016. 08. 05.

Fideszes vagy?

• Fideszes vagy?
• én, dehogy
• akkor nem mész el nemet mondani Brüsszelnek, ugye?
• hát, nem is tudom, ezek a migráncsok: büdösek, meg jönnek és jönnek, meg már 300-at is megöltek közülünk, meg az asszonyaink és lányaink, meg a Zsinagógáink is veszélyben
• azér’ a pápával értesz egyet, hogy „Ha szóvá teszem az iszlám erőszakot, akkor szóvá kell tenni a katolikus erőszakot is”, ugye?
• hát, nem is tudom, talán a ’fölháborodottnak’ (háborodottnak) van igaza, hogy „A pápa esze el van menve…”, mert a kettő még sem ugyanaz, mert a megkeresztelt még se megy el Szaúd-Arábia fővárosába, egy bevásárló központba fölrobbantania magát,
• azér’ drónokról szétlőni, fölrobbantani ártatlanokat; évek óta sátor-lágerekben, áldatlan állapotok között bezárva, minden remény nélkül tartani milliókat se keresztényi magatartás, ugye?
• hát, nem is tudom, azok nem is emberek, maradjanak csak ott, ahol vannak, minek jönnek ide
• de az árokpartján mégse hagyjunk magyarokat, ugye?
• hát, nem is tudom, olyan magasak az adók, meg másnak is élnie kell, szóval, ha ennyire futja, akkor akár…
• de ennyi szép, új stadionra, budapesti olimpiára, vizes VB-re talán akkor még sincs szükség, ugye?
• hát, nem is tudom: a reklám, a hírnév, a világ csodálata, ahogy ránk néznek kívülről, minden pénzt megér
• de büntetőeljárást indítani a járdafestők ellen, az azér’ mégis csak ciki, ugye?
• hát, nem is tudom: minek avatkoznak bele a nagyok dolgába, mi keresnivalójuk van ott
• de azt azér’ nem gondolod, hogy a Gyurcsány részegen…
• de, de de, különben is: mit zargatsz itt engem mindenféle marhasággal, a jót vedd észre, hogy milyen szép kék a „TUDOD”-reklám háttere, hogy a Hajdú Péterék kibékülnek, hogy nemsoká’ ’eurónk’ is lesz, meg hogy minden héten kimegy a Rendőrség megvédeni az Iványiék egyházát, és azt is értékeld, hogy milyen szépen nő a fű, meg télen lesz tüzelő is a Liget fáiból…

2016. 08. 03.

Késelés

2011-0032_magyar (1)

 

 

 

 

Bűnügy-erőszak
Késelés a Rákóczi úton
Budapest, 2016. augusztus 2., kedd (MTI)
– Három embert megkéselt egy ismeretlen férfi hétfőn,
késő este Budapest VII. kerületében, a Rákóczi úton
– közölte a rendőrség kedden reggel.
A jelenlegi információk szerint a tettes zsebkéssel
támadt áldozataira, akiket könnyű sérülésekkel
szállították kórházba a mentők.
A kerületi kapitányság felfegyverkezve
elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást
ismeretlen tettes ellen
– tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
bja \ gkp
MTI 2016. augusztus 2., kedd 8:45

Most ennyit tudunk.
Mi, egyszerű halandó, magyar emberek. Nincsenek képek, a hírportálok némák, nem ontják a véres, megrázó részleteket, a sokkoló, megdöbbentő híreket. A 888.hu oldalán unalmasan világít a reklám: „TUDTA? A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában.”
A tények ismertetése még odébb van.
Most Szijjártó Péter meséit kell olvasgatnunk: „Hát, Brüsszel ugye egy város, és megmondom őszintén, sajnálom Brüsszelt és a brüsszelieket, hogy úgy tűnik, mintha közvetlenül nekik üzennénk… Mert ha Brüsszelben az ember eltéved akár két utcát, akkor már az életéért kell futnia. És nem túlzok, én már voltam ilyen helyzetben… Akkor még nem volt ilyen migráció”.
Szóval megkéseltek három embert a Rákóczi úton, a Ferenciek terénél a híd felé vezető oldal tele mentőkkel – írta egy olvasó. A késelés nem Miskolcon, nem Ózdon, még csak nem is Brüsszelben, a no-go zónában történt!
Persze most már migráció van. Az az átkozott vándorlás: Délről, meg Keletről, a rohadt életbe’.
Persze most csak ennyit tudunk.
„Hétfő este 10 óra körül az Astoria és a Ferenciek tere között … információink szerint egy nagyobb csoport külföldi társaság (nagyjából száz fő) között kezdett el valaki késelni, három embert megsebesített” – szól a hír.
Valaminek kellett történnie: az MTI is lehozza a hírt, igaz reggel, de lehozza.
Meg azt is, hogy egymillió emberre 2016. első negyedévében 2155 menedékkérő jutott Németországban. Hozzánk, egymillió lakosra 693 ember jutna, mármint menedéket kérő. „TUDTA? A bevándorlási válság kezdete óta Európában több mint 300-an haltak meg terrortámadásban.” – bombáz a falról a plakát, minden csatornán, minden órában a TV reklámspot.
És, ha mégse történt semmi? Ha nem is volt ott nagyjából száz ember? És még csak egy kiskés se?
És közben Rogán Antit leöntötték joghurttal…

2016. 08. 02.