2016. augusztus hónap bejegyzései

Apa és lánya

Minden vélemény számít!


• apa, fogjál nekem békát
• ne bomolj, a nagylányok már mással játszanak
• akkor kérek egy beszélő babát
• már játszhatsz igazival is
• akkor kérek egy kiskutyát
• ott van a majorban Nárcisz, ugyan nem kicsi, de szép, nagy komondor, legyen az elég
• akkor mit csináljak, unatkozom
• menj ki Svájcba, csináljatok gyereket a férjeddel, futtassátok föl a városi utcai lámpa bizniszt, találd ki a Ráhel-gulyás speciáliskülönlegességet, oktass a Corvinuson, vegyetek egy traktort, nektek adom Fejér megyét, álljatok már végre a saját lábatokra
• akkor vegyél nekem repülőt is
• hülyeség, szólj a Sanyi bácsinak, oszt repüljetek
• akkor lehetek közszereplő?
• aztán minek akarsz közszereplő lenni?
• mert kimegyünk Tiborccal Bahreinbe, de az úgy olyan snassz, kéne bele valami különleges is
• szólj a Péternek, hozzon össze a MINISTER OF ENERGY-vel
• jaj de jó lesz, mit vegyek fel?
• majd kioktatnak
• aztán hogy lesz ebből hír, mert anélkül nem érdekes
• majd, amikor az Árpi azt mondja, hogy most kell valami elterelés, akkor rátereljük a figyelmet
• és akkor én mit csináljak
• majd a sajtófőnököm kiad egy közleményt: „2015. szeptember 17-e és 20-a között Barhreinben voltunk férjemmel magánúton. Az utazás költségeit magunk álltuk. Minden más ezzel kapcsolatos állítás hazugság.”, ennyi
• köszi, apu
2016. 08. 31.

Zsibbadás

Minden vélemény számít!


Zsibbadok.
Minden reggel arra ébredek, hogy a jobb lábamon a nagyujjam zsibbad. Aztán görcsbe rándul, majd amikor grimaszolva megmozgatom, újra zsibbadni kezd. Aztán feljebb és feljebb húzódik. A hasamnál aztán megáll. Onnan nem megy tovább. Azt olvasom az interneten: magnéziumhiányom van. Jó esetben. De lehet, hogy kezdődő szklerózis multiplex vagy a Parkinson-kór. Biztos nem az. Inkább beveszek egy pohár magnéziumos pezsgőtablettát, aztán meglátjuk. Csak egy kis zsibbadás. Le van szarva, kit érdekel.
Gyerünk tovább böngészni. Gyűlölet-gyűlölet hátán. Elapadhatatlanul ömlik. Nincs egy vízcsap, amit el lehetne zárni. Kéz is alig, amely elzárná, ha lenne mit.
Kisvárosban élek. Budapesthez közel. Akár élhető is lehetne: körben hegyek, patak folyik keresztül a városon, a Duna sincsen messze. Csöndes. Sokféle népek, nemzetiségek lakják. Egymás mellett élnek. Ott épül, szépül, ahol a város vezetői élnek; ott meg pusztul, ahol mások. Minden a szokásos módon, ebben semmi különös nincsen. Azok kapnak megrendelést a várostól, akik komák; azok kapnak támogatást, akik benne vannak a pikszisben. Civilnek is akkor terem ’babér’, ha csókos. Ebben sincs semmi különös. A helyi TV, mint az országos; a helyi nyomtatott sajtó dettó. Megszólalni, érvelni, véleményt mondani csak nekik lehet. Magyarország kicsiben. Ez az itthon. ’Halszagú’, most már ’d’-vel kiegészítve.
Még Polgárőrség is van a városban. Meg kamerák is. Minden rendben.
És akkor, egy ártatlan beszélgetéskor kiderül, merthogy én nem nézem a helyi-harsogó TV-t, nem olvasom a helyi győzelmi-híreket-leíró-hírmondót, hogy lesz még egy Polgárőrség a városban. Ugyan a meglévővel mindenki elégedett, betölti funkcióját, még testületi határozat is van erről, meg hogy az önkormányzat köszöni, csak így tovább, mégis: előre a lenini, akarom mondani a ’vonai’ úton, kell egy másik is!
Lesz egy másik is! A polgármester (Fidesz) és a közbiztonsági tanácsnok (Jobbik) azt javasolta, hogy legyen. Mér’? Csak. Ahogy azt a nacsasasszony is mondta, annak idején. A kiflicsücskös. Szóval, lesz még egy. Beadták az engedélykérelmet. Már nézik. Az önkormányzat szerződik velük is. Egy Jobbikos vezeti majd. Egy Jobbik házibarát Polgárőr Egyesület is. Bárki kérhet tőlük majd segítséget. Ők majd adnak. Azoknak, akik kérik. Akik meg nem, magukra vessenek. Meg féljenek. Így kell ezt. Alakul a rohamosztag. Volt már ilyen, tudjuk azt is, hogyan és mivé nőtte ki magát. Most ez igazán trendi. Eljött az idő. Ha kell, amikor kell, majd lépnek! Egyszerre. Egyenruhában. (Ja, az önkormányzati testületi ülésen egy tartózkodás volt, a többiek megszavazták: fideszestül, jobbikostul, elempéstül, mindenki!)
Zsibbadok.
Most már nem tudom leszarni…

2016. 08. 30.

A Bayer interjú margójára…

Minden vélemény számít!


Felhagy, felnő, beavat, vall, kudarc, megilletődött, becsben tartja, megint megilletődött, Semjén Zsolttal 40 éve, megszívlel, Hajnali részegség, könnyű fölidegesíteni, neki is szabad, szakítani kellene, a mély boldogtalanság elkerülte, pesszimista, a Kádár-kor gyermeke, háromezer kötetes könyvtárral, üdvöske, akinél nagyobb tehetség nem született negyven – négyszáz – éve, a románok hattyút esznek, paraszti ésszel és keresztény lelkülettel, háborús helyzetben, demens vénember, bizton állíthatja: jobban fél, a kölök túl szőke, lehányhatják a balatoni nyaraló falát, nagy , szent fogadalmat tesz, a tabudöntés megmászhatatlannak hitt csúcsa a román, szomorú hír: anyai ágon is sváb, túlkompenzált, 1944-ben belépett a nyilas pártba, a helyi gettó orvosa lett, a háború után meghurcolták, nagyon megverték, a nyilas gettóorvos védte a zsidókat, III/III-as volt, 14 évesen milyen jó melle van, Ervin és az anyja, meg a svábok, a tehetséges zsidó Bayer, a zsidó menekül az antiszemitizmusba, visszagyűlölök, meleg virsli, hideg sör, Lúdas Matyi.
Bayer úr!
• a magyar cigányembereknek nem kell Franciaországba menniük egy kis félelemért;
• a magyar zsidóknak elege van a mi lett volna, ha többet „kurvaanyázott volna a német nép” kiszólásokból;
• mint kiderült: hiába vezette le, mocskosabbnál mocskosabb kifejezésekkel indulatait, azért csak sikerült az uszítását egyeseknek gyilkossággá alakítani;
• nemcsak Bataclanban, Párizsban gyilkolnak embereket, erőszakolnak meg nőket, kétéves kicsiket – és ezeket a szörnyűségeket sajnos nemcsak migráncsok követik el;
• a virslit, a sört meg is kellene tudni venni, és ezt ma sokan és egyre többen nem tudják megtenni, a szabadság számukra ott kezdődik és nem a balatoni nyaraló lehányhatóságában;
• ma, a barátai által fölépített NER-ben, ebben a „lojalitás a legfőbb erény” gusztustalan csöpögésben, a „csak ne gondolkodj édes fiam, megértettem uram-bátyám” világban kisebb az esély (ha van egyáltalán) arra, hogy valaki eljusson „az értől az óceánig”, mint az ’átkosban’ volt, ez nem a polgári világ építése, hanem a komák szabad rablásának a tobzódása;
• egy hamisan csengő interjúval, ígérgetésekkel, félig megválaszolt mondatokkal nem lehet bocsánatot nyerni: ahhoz több kell…
2016. 08. 27.

Hol élünk?

Minden vélemény számít!


Az elmúlt napok, órák „termése” (csak az érettek, de nem érési sorrendben):
• A Professzorok Batthyány Körének közleménye, Tudta?
• Bayer Zsolt kitüntetése, indoklása, válasza a visszaadóknak, Áder János válasza a nemzetnek (ha visszaküldte, hát visszaküldte: visszaadatni nem lehet)
• „… javaslat egy különbíróság létrehozására, hogy könnyebben elsikálhatók legyenek a kényes ügyek” (IM javaslata, hogy az akadékoskodó Bíróságok megkerülhetők legyenek)
• Mengyi Roland, a Voldemort nagyúr százmilliói
• „Valami baj van velünk, magyar férfiakkal”, ifj. Knézy és az olimpia: ami férfimunka, az férfimunka
• „Újra együtt! Kibékült Hajdú Péter és Sarka Kata”
• „Nikolics: Borzasztó nehéz döntés előtt állok”
• „miért röhögve konferált fel egy komoly hírt Marsi Anikó”, avagy ami habos, az nem babostorta
• „Eszkalálódik a pomázi melegkerítés-para: szavazniuk kell a szülőknek a színes kerítésről”, mert ami színes, az már rögtön meleg is
• „JAVÍTÁS – Az Asking Alexandria zenekar koncertje a Strand Fesztiválon”: MTI hír, a mai 29.

Mindeközben Magyarországon
• folyik egy gyűlöletkeltő, uszító kampány a menekülők ellen, ezzel az Európai Unióból való kilépés előkészítése
• Bayerről kiderül, hogy publicisztikája alkalmas a gyűlölet konkrét cselekvéssé váltására, de semmi érdemleges nem történik
• a magyarok 40%-a továbbra is a létminimum alatt él
• London lett a második legnagyobb magyar város
• kutatások szerint a születéskor várható élettartam 5 évvel rövidebb nálunk, mint…
• a nyugdíjrendszer fenntarthatósága már nem is kérdés
• a korrupció már a magyar nyelv és a mindennapi életünk szerves részévé is vált

Az árokpartja megtelt!

2016. 08. 25.

Övék az ország…

Minden vélemény számít!


Olvasom 2016 augusztusában az interjút a példaértékű újságírói tevékenységéért kitüntetett publicistaszerű emberrel. Magabiztosan, pökhendin, a hatalom bástyája mögül vigyorogva válaszolja: „A Médiatanács kirekesztőnek találta az írásomat. Sag schon! És akkor mi van?”
Újra meghallgatom a kiflicsücskös csodaszóvivő 2014-es sajtótájékoztatóját: „Nincsen logika abban, amit kérdezett.” Miért nincs – jött a viszont kérdés, majd a válasz is: „Csak”!
Aztán beugrik a regnáló miniszterelnök hangja, cinikusan röhögő képe, aki 2006 áprilisában kissé akadozva, el-elcsukló kappanhangon belemondja a pofánkba: „Úgyhogy én is biztatok szombaton és vasárnap a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot.”
Nem is értem magam: min csodálkozom? Hiszen itt vannak mind, körülöttünk és közöttünk, a bástyatartók, dögivel: a „Voldemort, a Fideszes Mennyi Roland”; vagy a „húszszázalékKósaLajos”; a lakásokban utazó Anti gyerek; a kölcsönökből luxus-házba költöző futsallos; a híres gázszerelő kisiparos, kisvasutas, szállodalánc tulajdonos orbánviktorstróman; az „akinek-semmije-sincs-az-annyit-is-ér” vadász, lézeres János; a „névtelen és ártatlan” kopaszok; vagy a mindezeket eltusoló, senkinek elszámolással nem tartozó Petya.
Hiszen Ők mindannyian Bástya elvtársak, akik mért is tömjéneznék magukat, akik olyan szerények, hogy az már elviselhetetlenül ártalmas, akik követik a vezért tűzön-vízen át, mert ők tudják azt, amit Virág elvtárs is vallott: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”
Hát ezér’ övék az ország…

2016. 08. 23.

Tűzijáték: a Ti bayerzsoltitok…

Minden vélemény számít!


Kitüntették. Indokolták. Magyarázták. Megvédték. Meggratulálták. Visszaadták.
Mert Magyarország ünnepel.
Most (is) így ünnepel.
Kitünteti azokat, akiket arra érdemesnek talál. Amilyenek a kitüntetettjei, olyan az ország; pontosabban: amilyen az ország hatalma, olyan a kitüntetettje is! Ez már csak így van. Mert „Magyarországból »bűz árad«”, írja – no, nem „… valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff…” –, hanem maga a „keresztes lovag”, aki szerint „… a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik…”, írja „írói munkássága részeként”; az ízes magyar beszéd tehetséges nyelvművelője, a „Te baszd szájba a geci proli kurva anyádat, aki kisfröccsért kutyát szop a kocsma előtt, tetves proli!” megfogalmazója és megírója; aki szerint Ferenc pápa „… vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember…”.
Most így ünneplünk!
Közben íródnak az újabb és újabb „Tűrhetetlen”-ek! Az iszonytató tömegről, amely föltüzelve ítél, s amelytől undorodni kell. Meg persze manipulálni, hergelni, uszítani, gyűlöletre oktatni, ahogyan azt a „Ti bayerzsoltitok” teszi. Folyamatosan. Mert Ő „… ki tudja és ki meri mondani azt, amit a legtöbb ember gondol… „.
Persze nem ezért kapta, pontosabban: az indoklás másról szólt! A Miniszterelnökség szerint ugyanis: „A Gulágokban elpusztultak emlékét őrző közösség indítványozása alapján, Bayer Zsolt, számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a GULAG rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása tekintetében végzett újságírói tevékenysége elismeréseként kapta megérdemelten a Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetését.” 2016-ban. Ezért.
Most így ünneplünk!

2016. 08. 22.
ui: 2016.08.22. 11 óra 34 percig 18-an adták vissza kitüntetésüket…

Hazudik rendületlenül…


Hazudj akkorát, amekkorát csak tudsz, meg még annál is nagyobbat: azt hiszik majd, hogy ez az igazság.
És, ha mégse?
Akkor hazudj még egyet, még az előbbinél is nagyobbat: azt majd elhiszik.
És, ha még akkor se?
Akkor bízd őket a magyarázó embereidre: elsősorban a ’gecizőre’, a lelkes „a keresztes lovag”-ozóra, meg a közvéleménykutatókra.
De tényleg, ha tegyük föl: még akkor se?
Akkor váltsál témát, és hazudj egy még nagyobbat!
Rendben…

2016. 08. 21.

Kollaboránsok vagyunk, láncszemek…

2 hozzászólás


I.
Fekete vagy fehér. Igen vagy nem. Jobb vagy bal. Diktatúra vagy demokrácia.
És, egyúttal, valamint, mindazonáltal most kizárva!
Most nincs finomítás, árnyalás; ez most nem az egyfelől meg másfelöl időszaka!
Most az egyértelműt nem szabad feloldani a megmagyarázom-ban!
Kerítést húzol vagy nem? Megalázod, eltiprod, éhségsztrájkra kényszeríted vagy nem? Gyűlölni fogod továbbra is, nem hagyod békén ezután sem, kitoloncolod vagy elgondolkodsz a dolgokon?
Hiszen immár minden napra jut egy baltás támadás. Vagy egy nemi erőszak. Vagy egy Zika vírus, amit szintén „ők” okoztak. Eddig is jutott, de most tudunk, harsogunk is róla. Van gyújtogatás is, meg késelések; ahogy eddig is voltak. Ezekről is hazudunk, mert most ez a hivatalos trendi!
Mert most rájuk lehet fogni. Még ha csak „egy percre” is, de rájuk. És akkor megint adtunk egy csapást az imperializmusnak. Vagy a liberál-bolsevikoknak. (Aztán jön is az „eredmény”: hiszen már a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is idegennek, elűzendőnek számít!)
Persze, tudom: az élet nem ilyen egyszerű. Minden relatív, viszonyítás kérdése az egész. Hogy miből indulunk ki, hogy mit tartunk fontosabbnak, hogy mit zárunk ki és mit fogadunk be, amikor döntünk. Mert van igazsága mindenkinek: a menekülőnek, a befogadónak, a félőnek, meg az elutasítónak is! De a gyűlölködőnek nincs! A kirekesztőnek nincs!
De még az erre bíztató kormányzatnak sincs!
Lehet az utcákra plakát-erdőt „telepíteni”; lehet minden TV csatornát fizetett, kék háttérű „TUDTAD?” álkérdésekkel beborítani; negyed óránként egyperces híreknek hazudott maszlagokat terjeszteni; egy-egy menetet megnyerni, de aztán akkora pofon lesz a végeredmény, amilyet szegény Harcsa Zoli kapott kubai ellenfelétől, mielőtt véglegesen elköszönt az Olimpiától!

II.
Rossz érzésem van.
Most már egyre gyakrabban. Mintha folyamatosan fejfájás gyötörne, és miden szívdobbanásomra belenyilallna. Bármit beszedhetek, bármit megihatok, a kínzó sajgás, hasogatás nem enyhül. Ez a gyógyszer nem hat!
Nem hagy békén.
Nem tudok elszakadni tőle. Pedig minden rendben van (gondolom): Rihanna is itt volt a Szigeten; 24 órában, folyamatosan megy az Olimpia, nyerjük az aranyakat szépen, sorjában; a nyugdíjam megint megjött; a gyereknek ugyan továbbra sincs munkája, de mégis tudja élni az életét. Hát akkor?
Nincs is semmi baj.
Mégsem hagy békén. Nem tudok elszakadni tőle.
Mert mi történik ebben az országban? Miért nem vesszük észre, hogy szaladunk a szakadék felé? És még boldogan is tesszük! Minden bizonytalankodás, kételkedés nélkül. Önként és dalolva. Fehérnek hazudva a feketét; élhetőnek az élhetetlent; középosztály bélinek a nyomorgót; doppingolónak az oroszt; terroristának, ha nem mieink csinálták.
És ehhez mindannyian asszisztálunk. A nevünket adjuk: vagy így, vagy úgy. Részt veszünk benne, és ezzel is legitimáljuk a legitimálhatatlant; törvényesítjük a törvénytelent!
Persze vannak, akik elől mennek, és vannak, akik ”csak” követnek.
Mert mit gondoljunk a Szili Katalinokról, a Rácz Jenőkről, az Eörsi Mátyásokról, a Persányi Miklósokról, a demokratikus politikai elit tagjairól, akikről sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a megélhetésükért kell elvállalniuk az együttműködést a regnáló hatalommal. Mit lát a „hétköznapi” ember, ha rájuk néz és nem a gyerekére. És hogyan lehet hiteles az a politikai tömörülés, aki semmi kivetnivalót nem lát a kollaborálásban! Mert ugyan nem Jan Palach-ok vagyunk, 69’-ban, a Vencel téren, de azért elfogadni sem kell milliós morzsákat a hatalomtól tanácsadásért, főtitkári javaslatért.
Nem hagy békén!
Mitől lesz itt változás? Kitől várjuk a példát? Ki mondja, vagy legalább súgja meg nekünk: merre van az előre?

2016. 08. 16.

Álarcosbál, persze álarcban …

1 hozzászólás


Zenebona, dínom-dánom, óriási vígasság, elképzelhetetlen mulatság zajlik mostanában a hatalom berkeiben. Fut a szekér, rendben mennek a dolgok, sehol a láthatáron egy felhő, a rendszer működik, a főnökség az Eb-n meg az Olimpián, siker, siker hátán, kell ennél több? Hát persze, hogy akkor és ezért ez nekünk jár – hallatszik mindenfelől, ahol megjelennek, megérdemeljük az idei és az elmúlt években végzett kimagasló, mindent és mindenkit elsöprő munkánkért is! Mert mi éjjel-nappal dolgozunk, teszünk a közért, a népért – így szól a rizsa, és persze közben nekünk is csurran- cseppen ez, az. Nem kell ezt szégyelleni, nem kell emiatt lehajtott fejjel járni: éppen ellenkezőleg, büszkeséget kell érezni és fogadni kell a jókívánságokat, az elismerő szemhunyorításokat, az irigy pillantásokat. Hogy közben mi történik az árok partján, az iskolákban, a kórházak tízágyas szobáiban, a cigánytelepeken, a röszkei határon megalázottakkal: az nem érdekes. Egyrészt azt kapják, amit megérdemelnek; másrészt hulljon a férgese, nem kár értük; harmadrészt mindenki tehet egy szívességet: itthon is, Brüsszelben is!
Persze azért nem kellene elbízni magunkat – mondják a józanabb, talán félősebb (ha egyáltalán van ilyen) ’hatalmasságok’, „ne mi nyerjük a legtöbbet” – szólt még, nem is olyan régen a Főnök! De ezt, az óvatosságra intő parancsot, nem olyan egyszerű végrehajtani, nem igen lehet megszívlelni, hiszen ez a hatalmon lévők természetével teljesen ellentétes parancsolat, még kérésnek sem igen tekinthető. Hiszen most van esély, lehetőség a nyerésre, a gazdagodásra, nem volt elég a gyurcsánynyocévnyomorúsága? Különben is, a franc tudja, mi lesz itt néhány év múlva. Akkor meg?
Jó, de lehetne óvatosabban is – szólal meg megint, alig hallhatóan, félénken valaki leghátulról, ne ilyen föltűnően, egy kicsit visszafogottabb is lehetne mindenki, mást is oda kéne engedni a bödönhöz, legalább néha-néha, nagyritkán.
Meg se hallják: hiszen a Főnök engedi, csinálja ő is, hát akkor?
Persze trükközni, takargatni, palmírozni kell; az se árt, ha másnak látszunk, mint akik vagyunk!
Szóval: álarcosbál!
Föl a színes sapkát a fejre, sarkantyús csizmát a lábra, íj a kézbe, pattanj a lóra: már nem is olyan vagyok, mint eddig. Csak az a gond, hogy nem elég egy maskara, nem elég csak egy álruha, álarc: más kell itthon, más külföldön; más otthon, megint más a parlamentben; aztán másképpen kell szólni a VIP páholyban és másképpen, amikor a kopaszokat kell eligazítani.
Szóval: álarcosbál az élet!
Itt van például ez a Tóni gyerek! Meddig kellett gondolkoznia, míg kitalálta ezt az elektromos aláírást, vagy mi a csodát. Hogy így minden könnyebb: még fizetni is, meg uniósan is, átutaltatni a pénzt. Briliáns ötlet, meg kivitelezés. Most meg itt akadékoskodnak az irigyek: minek, fölösleges, minden úgyis rendben lesz találva, nem kell arra pénzt költeni, hogy a Polt-apparátus rámozduljon.
Álarcosbál!
Mert van Olimpia is. Meg pályázat is, meg csinnadratta, nem kicsi: nagy! Annál csak a pénz a nagyobb, amit el lehet síbolni. Hogy Görögország az Olimpiába rokkant bele, hogy Brazília még előtte van, de már nyögi: úgy, ahogy van, le van az … Sokat lehet kaszálni, akkor? Meg aztán a Főnök imádja a megnyitókat megnyitni.
Akkor: álarcosbál!
Mert népszavazunk! Ugyan értelmetlen, meg fölösleges, de ebben is sok pénz van: reklám-pénz, mehet a komáknak, már a Simicskát is kilöktük a buliból, úgyhogy sokkal több marad nekünk. Baromira jókor jött ez az Olimpia: tölteléknek nagyon jól kitölti a két reklám és a két egyperces hír közötti szüneteket. Hogy az emberek üvöltenek, hogy nem élvezik az Olimpiát, hogy követhetetlen és szakszerűtlen a riporteri munka, ki nem szarja le, ha büntetlenül lehet csinálni.
Szóval: álarcosbál!
Csak így tovább!

2016. 08. 12.

Olimpiai bajnok leszek –

2 hozzászólás


gondoltam, és mondtam apámnak, mikor hazaérkezett 1960-ban Rómából, az Olimpiáról. Apám megsimogatta a fejemet, meleg szemekkel rám nézett és azt mondta: erősödjél, ügyesedjél, szeresd meg a mozgást és a küzdelmet, a fáradozást, legyen ebben örömöd, aztán majd meglátjuk.
Akkoriban egyébként mindenki az akart lenni, nem katona, vagy vadakat terelő juhász, mert a sport volt a kiemelkedés, a kiválasztódás igazi (egyetlen?) útja. És a rádiós, tévés közvetítések révén ekkortájt kezdett kézzelfoghatóvá, elérhetővé és valóságossá válni az Olimpia. Rómából még csak néhány óra, emlékszem: Horányban a kocsmában volt az egyetlen TV készülék, az egész falu ott toporizált a készülék előtt, én meg nem mertem megszólalni, hogy az egyik közvetítő az én apukám, a másik meg a Vitray. Aztán Tokiót már a rádióból hallgattam, a vízilabdát, délelőtt, a gyakorlati foglalkozáson a gyárban, éppen tanultuk volna a reszelés tudományát, de mi elbújtunk és hallgattuk Szepesit, aztán este megnéztük a tévében, hogy tényleg olyan izgalmas volt-e. Mexikó sem volt kutya, apám néha fölhívott bennünket, egyszerre nem tudtunk beszélni, csak fölváltva, mert neki kellett kintről kapcsolgatnia, hogy most ő küldjön hangot, aztán mi. De erről már Vitray is írt. Aztán München, a zsidó sportolók legyilkolása, néhány házzal mellettük, aztán Balczó. És sorolhatnám végig a közvetett élményeket.
Azok a gyorsan elillanó, mégis felejthetetlen hetek egész életemre szólóan meghatározók voltak és maradnak. A megnyitók, a sok ismeretlen és egzotikus ország, a sok színesbőrű sportoló, a sok mosoly, a láng megérkezése és föllobbanása, majd két hét múlva az eloltása. Olyan szép volt az élet, volt remény, bizakodás…
Persze volt más is, mert Moszkva, Los Angeles már a durván, nem is belopódzó, hanem berontó politikáról szólt (érdekes, 1936-ban, Berlinben nem volt olyan finnyás a világ politizáló elitje). De aztán megint „kiegyenesedett” a világ, jöttek az újabb szép olimpiák.
És most? Rió? Miről szól? Mit üzen? Reményt vagy reménytelenséget? Transzparenciát vagy korrupciót? Tisztaságot vagy doppingolást? Egymásra utaltságot vagy a kiválást? Gyűlölködést vagy szeretetet?
Mintha más lenne a szándékolt üzenete az olimpiai eszmének, a Ríoi szervezőknek és az Olimpiáról hírt adó „hivatalnok bürokratáknak”. Mintha nem a Béke, a barátság, a sport népeket összehozó ereje lenne a fontos, hanem megint a napi politika, a napi hidegháborús őrület az iránytű a jól megfizetett bértollnoknak, tudósítóknak, riportereknek.
Persze nem lettem olimpiai bajnok.

2016. 08. 11.