2017. november hónap bejegyzései

Állj ki amellett, akinek szüksége van rá …

(Nyolcadik lecke – Timothy Snyder)

„Valakinek ki kell állnia a gyengébb mellett.
Beállni valaki mögé könnyű.
Annál nehezebb másként beszélni
vagy cselekedni, mint a tömeg.
De ennek felvállalása nélkül
nincs szabadság.
Emlékezz Rosa Parksra.
Abban a pillanatban, amikor példát mutatsz,
a helyzet varázsa megtörik,
és mások is beállnak mögéd.”

Amikor kiderül, hogy itt van a zsarnok, először rácsodálkozol: jé, hiszen ez egy zsarnok, nem is gondoltam volna róla, éppen Ő? Aztán elgondolkodsz rajta, hátha rosszul látod, rosszul értelmezed a helyzetet: adsz neki még egy esélyt, talán egy évet vagy csak néhány hónapot, hátha. Aztán szembesülsz azzal, hogy elkezd dolgozni, élni-visszaélni a hatalmával: új alkotmányt ír; megváltoztatja a köztársaság nevét, lényegét; szétveri majd a maga képére formálja, alakítja a társadalmi-állami környezetet; beles a kamrádba, a könyvespolcodra, a számítógépedbe; bekukkol a hálószobádba és megmondja azt is, kivel bújhatsz az ágyba, kivel nem.
Akkor gyorsan körül nézel, vajon más is így látja-e, mintha keresnél valakit, aki mögé esetleg be lehetne állni, de nem találsz senkit. Ezért visszahúzódsz a kuckódba, magadra zárod az ajtót, veszekszel a feleségeddel, próbálsz zenét hallgatni, nem figyelni a kinti zajokra, sikolyokra, kimész a spájzba egy kis „rágcsáért”, elkezdsz csócsálni, kicsit fölhangosítod a CNN-t, de az sem segít.
Akkor, de már csak azután hozzáfogsz gondolkodni: hiszen életben vagy, van lakásod, ennivalód, tévéd, a gyerekek ugyan Londonban, Berlinben, de a Skype segít a távolságot legyőzni, a mama ugyan beteg, de itt van melletted, a nyugdíj nem sok, de még elég, kitart – hát akkor?
Ki kéne egyezni. Ahogyan az átkosban is. Hátha békén hagy. Ez mégiscsak a XXI. század, a rövidet, a XX. századot már letudtad, túlélted: ez se lehet gond. Te biztosan, és mások most megint nem érdekesek. Persze nem így tervezted a végét: kilátástalan csönddel, hanem végtelen utazásokkal, nagy vendégségekkel, színházzal, orrvérzésig tartó dumálásokkal, barátokkal, az emlékek rendezésével.
De mégsem az adatott.
Harcolni mégsem akarsz. Öreg vagy már. Egyedül meg minek is. Inkább olvasol. Inkább a könyvet is lerakod.
Aztán meghallod: valahol tüntetnek, valahol tiltakoznak, talán mégis, talán ők is. Odamész. Beállsz közéjük. Te is kiabálsz, integetsz, fölemeled a hangod, még az ujjaidat is a szádba veszed, mint régen és fütyülni kezdesz. Egyre hangosabban. Valaki és a valami megérint.
Aztán hazamész. És megy minden tovább a maga útján.
Aztán hallod a hírekben, olvasod a weben, hallod a vidéki rokonoktól, hogy egyre több, rengeteg gyerek éhezik. Hogy lesittelik azokat, akik, hogy fűthessenek, rőzsét keresnek, gyűjtenek a megint megjelent „uraság” erdejében. Hogy civil szervezetek gyűjtenek, segítenek, odamennek és megoldják. És ezért vegzálják őket, néhol bilincsben elviszik a vezetőiket, rabszáron vezetik őket, mint a barmokat. Pedig csak segítenek, csak fölemelik a hangjukat, csak mást csinálnak, mint amit a zsarnok akar, elvár. Hogy valaki nem vallott a másikra, pedig alkut ajánlottak neki. Hogy megint van szamizdat. Hogy megint terjed a szamizdat.
És ez leleplező.
Ez áruló.
Ez lázító.
És akkor végre Te is fölállsz!

2017.11.30.

És a MI történetünkkel mi van?!

(Levélféle az ellenzéki pártok vezetőihez)

Kell egy történet. Ami az enyém meg a tiéd. Ami közösséggé szervezi, formálja társaimat, barátaimat. Amitől én is, Te is, Ők is érzik, hogy együvé tartozunk. Amiért érdemes összejönni, beszélgetni, urambocsá: még küzdeni is. Amiért érdemes vállalni a hideget is, az engedetlenséget is, a nélkülöző szenvedést is.
Ezt gondoltam magamban.
A Fidesz meséjét, történetét ismerem, ismerjük. Az övék „gyűlölet-történet”. A másokat lenéző, megalázó, eltipró, „nincs kegyelem” történet. Inkább legyél kiválasztott, mint ledöfött, árokpartra lökött – szól a bevezetés, tárgyalás és befejezés (csattanó nincs)! Félsz: mert mi lesz a gyerekből, lesz-e munkád, vissza bírod-e a kölcsönt fizetni, meg még ott a mama is, a nyugdíjról nem is beszélve? Hát a Fidesz megnevezi, no nem azt, hogy miért félsz, miért szorongsz, hanem hogy szerintük kik miatt kell szoronganod, félned. Hogy tényleg ők-e azok, hogy tényleg miattuk kell-e, az már nem érdekes, az másodlagos, ezredleges, azt elég csak elhinned. Hát gyűlöld a megnevezett kinevezetteket: az idegeneket, a menekülőket, a „csak úgy kinézőket”, a Sorost, a Gyurcsányt, a másságút, a másikat, mert nem úgy gondolja, ahogy Te! Ugye mennyivel jobb? Ugye már egyszerűbb is? Akkor itt írd alá gyorsan! Akkor gyere ide csápolni a Terror Háza elé, amikor hívunk! Akkor menj csak oda fütyülni, amikor jön az emeszpés, dékás, elempés meg a csuda tudja milyen párt vezetője, mert annyian vannak!
Hát ez a Fidesz „gyűlölet-történet”-e.
De vajon mi a MI történetünk, kedves ellenzéki pártok?!
Mert a csönd: nem elég!
A „kerítéshez nem nyúlunk”: nem elég!
A „ne gyűlölj” nem elég, az nem lesz önmagában egy másik történet!
A „vele nem, akkor inkább a másikkal, mindjárt megegyezünk”: mesének is rossz!
Hogy „Ő legyen a miniszterelnökjelölt, na ne”: nemhogy nem elég, még értelmetlen is!
Ezek nem történetek!
Ezek sehová nem vezető, összefüggéstelen rögtönzések.
Vegyétek már észre: tényleg szorongunk. Bennünk van a félsz is. Mert tényleg: inkább mi is sunnyogunk, hátrébb húzódunk, nem mondjuk ki, amit gondolunk, nem merünk szembenézni vele. Mert csak hisszük, valójában tényleg nem értjük a mesét, nem vesszük a csíziót, nem találjuk a történetünket!
Lehet, hogy ide már nem is mese, történet kell! Vagy legalább is nem olyan szokványos, aminek van bevezetése, tárgyalása, befejezése: de a csattanó, az biztosan kell!
Vagy lehet: ezt a történetet nem is írni kell, hanem megcsinálni…
2017. 11. 29.

Intelem? Dehogy: parancs(olat)…

(Duzzogás a keresztény kormányhoz)

Intelemmel vagy parancsolattal?!
A válasz, a döntés mindent elmondó.
Mindent eláruló.
Mindent meghatározó.
Mindent eldöntő: a múltat, a jelent és a jövőt is.
Az ahogyan, amilyen módon a hatalom közelít feléd vagy ahogyan parancsol neked!
Mert lehetne (lehetett volna) intelemmel: oktató figyelmeztető figyelmességgel; erkölcsi célzatú, javító szándékú, életviteli irányelveket megszabó, főleg veszélytől óvó segítéssel, fölvilágosító rávezetéssel is. Ahogyan azt István is tette. Csakhogy Ő népet, nemzetet akart teremteni, megtartani, Európába vezetni.
Vagy lehet parancsolattal: az akaratnak határozott utasításokban vagy írásban való kifejezésével; szankcióval, büntetéssel fenyegetve.
Ahogyan az ma történik.
Mert aki nincs a hatalommal; aki nem ért egyet velük; aki csak egy kicsit is másként gondolja; mélázik a parancson; nem ujjong, nem kiabál, nem tapsol, azt büntetik! Az még a „lecsóba” se való, annak a szemétben a helye, annak se istene, se hazája, se bölcsője, se szemfedője, pedig még „gyönyörűszép” szíve dobog.
A parancs pedig úgy szól: idegennek itt nincs helye; máshitűnek itt nem teremhet fű; „a gyengékre, a nincstelen adósra, a bérmunkásra, az özvegyekre, és az árvákra” nincs se szó, se hang, se segítség; ők már nem is emberek. Ma megint nincs juttatás „a termésből a szegénynek: az elhullajtott kalász, a tőkén maradt fürt” nem az ő táplálásukat szolgálja, a gally nem az ő melegüket eredményezi. Mert ők nem teljesítik a parancsot, az meg végképp nem érv, hogy nem is tudják.
Intelem és parancsolat közt ez a legnagyobb különbség: a megtorlás lehetősége, a megtorlás maga! Aki az intelmet nem fogadja, az bűnhődik, mert nem kerülte el a veszélyt. Aki a parancsot nem fogadja: azt büntetik!
Pedig ez a hatalom nem is örökkévaló…

2017. 11. 29.

Határozatok: micsoda különbség …


Hozott egy határozatot az Európai Parlament 2017. november 16-án „Határozat intézményközi tárgyalások indításáról: Az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapítása” címmel.
Megtehették? Természetesen. Jogszerűen cselekedtek? Természetesen. A Fidesz is ott volt az ülésen? Természetesen. A Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is megszavazta a határozatot? Természetesen.
Akkor minden rendben van.
A frászt van minden rendben.
Tudniillik a határozat címe túlságosan bonyolult, nemhogy az egyszerű, honi Fideszes tagoknak, szimpatizánsoknak, de még a Fidesz elnökségnek is. Ugyanis Gulyás Gergely és Németh Szilárd elnökségi tagok, nemzethű magyar állampolgárok már a határozat indítását „… intézményközi tárgyalások indításáról …” sem értették meg, pedig még magyarra is lefordították a hivatalos oldalon, helyette úgy „értelmezték”: az európai parlament „… felső korlát nélküli, kötelező betelepítést akar rákényszeríteni az Európai Unió minden tagállamára …”.
Érthették így? Nem. Mégis így értették? Igen. Akkor? Hát: elnökségi tagok, bocsájtsunk meg nekik. De ők is megbocsájtanak az Európai Parlamentnek?
A frászt!
Éppen ellenkezően: benyújtanak a magyarnak egy javaslatot, hogy utasítsák el a „a felső korlát nélküli betelepítési kvótát”, mert annak meghatározása magyar hatáskör!
Na de az EP határozat tárgyalásokról szól!
Na és?! Akkor mi van?! AZ MTI is, az M1-2-3-4-5 és a többi lakájmédia arról nem szól majd! Csak a Sorosról, a Hadházyról, a Dobrev Kláráról, meg az Orbán-Leekens találkozókról.
Szóval, mindenki megnyugtatására: lesz határozat, meg lesz szavazva a szavazógép által.
Csak aztán estefelé, éjjel ne utazzatok konvojban Pécs felé, még ha vízilabdások vagytok, akkor se, mert még migráns-bandának néznek és a rendőr majd megállít…

2017. 11. 27.

Üres dobozok …


„Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs kérdőívek. Az eddigi összesítések alapján már most biztos, hogy a jelenlegi konzultáció rekordrészvételt hoz…” – írja a Rogán A. vezette Miniszterelnökei Kabinetiroda.
Nézem a képet. Az erőlködő tisztviselőt. Aki próbálja megmagyarázni a magyarázhatatlant. A szemenszedett hazugságot. A mögötte-mellette tornyosuló, telének hazudott, de láthatóan és egyértelműen üres dobozokat. A dokumentálásnélküli megszámlást, „a közel kétmillió ember” kitöltötte és visszaküldte és ez az eddigi legnagyobb siker! Mert „A beérkező ívek biztonsági átvilágítása, gépi borítékbontása, szelekciója és adatfeldolgozása a törvényi előírásoknak megfelelően zajlik…” – miközben semmiféle törvényi előírás, fölhatalmazás, eredményességi küszöb nincsen!
Se ellenőrzésre vonatkozó rendelkezés, hogy ki, mikor, hányszor, hol ellenőrízhet.
Semmi!
Csak a duma!
Meg a másik ócsárlása: „álhíresztelő és rágalmazó”, aki nem hisz a szemének!
Az Antinak.
Most hozzátok fordulok, vidéki rokonaim. Hozzátok, akiknek édesanyja (édesapja, testvére) hónapok óta megalázó körülmények között tengődik egy istenháta mögötti otthonban; aki miatt hiába dugtatok rahedli pénzt a gondozók zsebébe, hogy legalább gyakrabban tegyék tisztába, vigyék ki sétálni: szerintetek a Soros tehet róla?
Vagy hozzátok, pestiek, akiknek nemrégen halt meg az édesanyja, édesapja, testvére gyereke, mert a kórházban nem ismerték föl időben a bajt és hazaküldték, hogy ne legyen láb alatt: szerintetek a Soros tehet róla?
Most meg hozzád szólok újságíró, fotoriporter, elemző, akik rezzenéstelen arccal, remegésnélküli kézzel írjátok, ki nem szarja le, hogy hazugság az egész, hogy a dobozok üresek „A Fidesz választási kampányába ment bele, s bizony hasznosult… mindegy, hányan küldték vissza az ívet vagy töltötték ki neten, akár kamucímekről. A lényeg teljesült … a dolog nagyon is működik, remek politikai termék”: szerintetek is a Soros tehet róla?
És te, focista-gyerekek edzője, azoknak a gyerekeknek az „oktatója”, akikből sohasem lesz labdarúgó, hiszen most sem eddzenek, csak rajta vannak a listán, hogy jöjjön a zsozsó, az isteni adomány, amiből most már te is olyan jól megélsz, hogy már semmi más nem érdekel: szerinted is a Soros tehet róla?
És Orbán és Mészáros és Lázár és Rogán és Habony, és ti többiek, ott fönn, megint a magosban, hamarosan a Várban, akiknek a jövedelem már nem munka eredménye, hanem csak számolás kérdése; akik kéjesen nyújtózva fordultok hajnalban az egyik oldalatokról a másikra, simogatjátok meg „Anikótok” fejét, ma mennyit is fogok nyerni: szerintetek erről is a Soros tehet róla?
Miközben üres dobozok mindenütt: a kórházakban, az iskolákban, a Hospice intézményekben, és mindenütt az otthonokban.
Üres dobozok.
Igaz: azokról a kormány fotósa nem készít fölvételeket…

2017. 11. 25.

Miért?!


(kérdések, puffogások a demokratikus oldal pártjaihoz, szereplőihez, szimpatizánsaihoz)
• Átadtad a hatalmat úgy, hogy közben nem készültál föl az ellenzéki életmódra, szituációra, cselekvésre;
• lelkiismeretfurdalásod volt, bűntudatod keletkezett, mert bizonytalan voltál a 8 év kormányzásodat illetően, nem értékelted: mi volt benne a jó, mi volt a rossz;
• úgy voltál vele: kapjanak esélyt az utánad jövők is, ezért bénultan, szervezetlenül, mindenfajta kritika nélkül, egyszerűen tudomásul vetted, amit a Fidesz javasolt, csinált;
• hagytad, hogy alkotmányellenes puccsot hajtson végre 2010. után a kormány, erőtlen ellenállásod együttműködővé silányított, résztvevőjévé váltál az alkotmány kidobásának, a demokratikus intézmények: az Alkotmánybíróság, az Ügyészség, az államigazgatás lebontásában, az országgyűlés szavazó-géppé züllesztésében, a törvény-gyártás manipulálásában, az állami erőszak szervezetek megszállása bűnös folyamatában;
• a választási törvény átalakításának az elfogadása, majd azon az alapon a választásokban való résztételed végképp kollaboránssá tett;
• a demokrácia megcsúfolása, a korlátlanná vált hatalomgyakorlás mára autokráciává züllesztette a magyar köztársaságot, de mégis úgy cselekszel, mintha demokráciában élnénk;
• a mára már mindent uraló gyűlölet-rezsim intézményeiben továbbra is szereplő vagy, nem éltél, élsz a bojkott, a polgári engedetlenség eszközével;
• 2014-ban, majd a mostani választások előtt is a nyerés ígéretének a hamis illúzióját kelted, amivel te is manipulálod választóidat;
• „a cél szentesíti az eszközt” hirdetésével kokettálsz a Jobbikkal, miközben alig van különbség a Fidesz és a Jobbik politikája között;
• nem veszed észre, vagy nem is akarod, hogy a mindennapi kormányzati hazudozással, álhírterjesztéssel, kettős-beszéddel szemben már régóta más eszközökkel kell(ene) föllépni;
• miért?

2017. 11. 22.

Csak beszélgetnek…


Tibi beállt a kis Nissan Micrával a Mol kúthoz tankolni, levette a tanksapkát, majd a benzintöltő csövet éppen bedugta a tank-nyílásba, amikor a mellette lévő kútnál Józsi bá’ állt meg a Zsigulijával. Szép napot, Józsi bá’ – köszönt rá Tibi, szia Tibi, régen láttalak, mi van Veled, és már nyúlt Ő is a csőhöz. Józsi bá’ volt az edzője Tibinek, még 15 évvel ezelőtt, amikor Tibi rúgta a bőrt az Izzóban, a serdűlőben, aztán az ifiben, amikor még nem voltak se Akadémiák, se gyereknek sport-pszichológusok, csak a felnőttből levetett, félretaposott cipők, agyonmosott dresszek, lukas zoknik és megköthetetlen lábszárvédők: mégis csodavilág volt az. Akkor volt náluk Józsi bá’ az edző. Néhányszor nyertek, de inkább kikaptak, mégis élvezték a meccseket, a vidéki utakat, a szülők szurkolását, kiabálását; az elmaradhatatlan bíró-zrikálásokat. Talán, már akkoriban is, ha minden ezredik gyerekből egy lett focista, a többi inkább a bandáért, a játékért, az izzadásért járt le focizni. Józsi bá’ nem kiabált velük, jóindulatúan adta tovább, amit korábban, még megye I. osztályban szedett magára, és az bizony nem volt sok. Viszont jóban volt a szülőkkel, nem „veszekedett” a gyerekekkel és a csapat nem esett ki (igaz, nem is volt hová). Aztán meg a vezetőséggel sem balhézott össze, hogy miért nem kap pénzt a munkájáért, pedig hetente három edzést tart és hétvégén még utazik is. Ment minden a maga útján: ugyan duma akkoriban is volt, hogy a magyar foci így, a magyar foci úgy, meg az alapoknál kéne elkezdeni; de ahogy ma is, csak duma volt. A szülők persze ott segítettek, ahol tudtak: néha egy kis pénzzel, máskor az utaztatással, frissítőkkel, Tibi apja is vastagon benne volt a „fő szponzorok” társaságában. Józsi bá’ tisztelte is Tibi-apukát, talán egy kicsit föl is nézett rá, elismerte higgadtságát, megfontoltságát, ötleteit. Aztán Tibi abbahagyta a focit, máshová sodorta az élet, sokáig nem találkoztak. Megvagyok, semmi különös, és Józsi bá’, hogy van – vette föl Tibi a beszélgetés fonalát, miközben a 95-ös csurgott be a Micra tartályába. Most tökéletes, annyira jó, kár, hogy nem most vagytok fiatalok – válaszolta Józsi bá’, Újpesten edzősködöm, edzői stáb is van mögöttem, rendes fizu is van, most is mindjárt megyek edzési naplót írni, mert könyvelni is kell mostanság – hadarta, miközben visszarakta a kútra a fejet. És veled – jött a kérdése, hol ez, hol az, tudja azt jól, Józsi bá’, találkozgatunk még néha a Szatyival, a Zsozsóval is, de már meccsre se igen járunk, indult Tibi fizetni, na, jön Józsi bá’ is? Nem jártok meccsre, az meg hogy lehet – jött az újabb kérdés, ezeket megnézni minek, csak égés az egész, meg drága is – próbálta lezárni Tibi, ne csináljátok, már ti se jártok, most, amikor minden adott: pálya, pénz, minden meccs tévémeccs, az egész világ láthatja, mi kellene még – duzzogott az edző tovább, ilyenek vagytok! Elindultak együtt fizetni, de már nem volt jó a hangulatuk: aztán Józsi bá’, mondja, eredmény, siker, valamelyik gyereke például elkelt már Barcelonában, Berlinben vagy legalább Kispesten, az Újpest felnőttben?
De addigra már Józsi bá’ úgy bebaszta maga mögött a Zsiguli ajtaját, hogy az majdnem leszakadt: igaz, a Zsigulit az embernek mindig is kíméletlenül kellett becsapni, hogy becsukódjon…

2017. 11. 21.

„Addig inkább Rubens” …

Írtam néhány bejegyzést: „Ha csak egyetlen emberben is félelmet kelt a Jobbikkal alakuló szövetségféle, akkor is kell? A cél szentesít?!”; „Fülelt a csend…”; „Vonásodás…” arról, hogy mit gondolok a Jobbikkal történő (választási-átmeneti-bújtatott) szövetkezésről.
Tudni kell, hogy – bár nyilvános mindig, amit írok, mégis a Facebook adta szerkesztési elvek szerint – olyanok olvasnak inkább, akik az ismerőseim, barátaim, hasonló gondolkodású ismerőseim.
Ez már csak ilyen, én sem keresek, látogatok, olvasok (szívesen) posztokat, amelyeket olyan szerzők jegyeznek, akik véleménye távol áll világnézetemtől, meggyőződésemtől, fölfogásomtól, attól, hogy minden embert megillet a méltóság, az egyenlő bánásmód, a véleménye kinyilvánításának a lehetősége, a normális emberi élethez való jogának az érvényesítése.
Éppen ezért voltak különösen fájdalmasok, elkeserítők számomra a válasz-reakciók, azok, amelyek azt vélelmezték, hogy majd a Jobbikkal lehet győzni 2018-ban, ezért nem szabad, hanem éppenséggel KELL(!) együttműködni! Mert csak így lehet nyerni, sikert aratni.
Nos, én nem így látom, én ezzel nem értek egyet, szerintem ez járhatatlan, rossz, a szakadékba vezető út!
Azt gondolom ugyanis: a Jobbik a Fidesz rosszabb arca, büdösebb szája; már ma is fenyegető, ütlegelő keze; miközben szellemi hátországa(?!) is. A Jobbik ma a Toroczkai László félékből áll, durvább elképzeléseik és javaslataik vannak a roma állampolgárokkal szemben, mint a Fidesznek. A Gárda náluk még mindig napirenden van. A „másságot” büntetnék, ha megtehetnék. Jelképeik, történelmi példaképeik félelmet keltők, megosztók és elrettentők. És még hosszan lehetne folytatni a sort. A vidéki városok, falvak sokaságában a Jobbik a hangadó, szinte mindenütt durván elutasító a demokratikus oldallal (pártokkal, civil szervezetekkel, civilekkel) szemben. Beépül az önkormányzatokba, fontos megbízatásokat nyer el, szerez meg és mindenütt ellenségként tekint a másként gondolkodókra.
Mindeközben a Fidesz ma is a kottájukból (lop) játszik, ötleteiket, kezdeményezéseiket valósítja meg, ugyan (ma még) lájtosabb formában. A Jobbiknak ott a Gárdája, a Betyárserege; a Fidesznek meg vannak kopaszai, mindenféle őrző-védő magánvállalkozású biztonsági egységei, törvényi háttérrel teremtett őrségei. Uralják a médiát, a kültéri reklám-felületeket, jelentős tőke-háttérrel rendelkeznek. Közbeszédük, stílusuk, hívó-szavaik, jelzőik inkább harmonizálnak, szinte válaszolnak egymásra.
Az egyik kutya, a másik eb.
Akkor vajon miért gondolhatja bárki is, hogy ha a Jobbik hatalmat kapna, szerezne, akkor is „cuki” lesz? Miért gondolhatja bárki is, hogy a Jobbik nem hajtaná végre azonnal a „programját”, fogna hozzá a nemzet megtisztításához? Miért gondolhatja bárki is, hogy képes lesz a hatalmában kordában tartani őket?! Csak azért, mert (formális vagy informális) választási szövetségben volt velük?
Naivság!
A szövetkezés velük NEM ALKALMAZKODÁS a helyzethez, nem az „evolúció” fölismerése, hanem téves döntés (lenne)!
Persze érteni vélem az elkeseredést a kilátástalanság miatt, mégsem lehet és szabad azzal magyarázni a megmagyarázhatatlant, hogy a demokratikus oldal a „Szadesz útját járja”, hogy nincs „képesség, karizma, mondanivaló, szürkeállomány” azon az oldalon; hogy marják egymást; a legfőbb gondjuk az, hogy egyikük legyőzze a másikat, vagy fordítva!
Akkor sem!
Akkor inkább csönd.
Vagy ahogyan írta egyik ismerősöm: „Addig Rubens …”
2017. 11. 20.

„Fülelt a csend…”


Akkor az éhezés, a lakosság megélhetési gondjai; a németek reváns-vágya (a békeszerződés revíziója, a határok módosítása); a baloldali (a kommunista és a szociáldemokrata) pártok vitái (gyűlölködése), megegyezésre való képtelensége és nem utolsósorban a hatásos demagógia voltak a fő okok. H pártja a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt „… az 1932. júliusi parlamenti választásokon 230 mandátummal (37,3 százalék) már a birodalmi gyűlés, a Reichstag legerősebb pártja lett, viszont a novemberi új választásokon visszaesett (33,1 százalék) és csak 196 mandátumhoz jutott…” és mégis: kinevezték! Addigra már a német parlament elvesztette jelentőségét: „… a demokratikus köztársaság előbb konzervatív köztársasággá alakult, majd a szociáldemokrata Müller kabinet rövid intermezzója után elnöki köztársasággá alakult…”!
Ma a társadalmi kirekesztődés; a középrétegek kilátástalan leszakadása, az elnyomorodás réme; a rabszolgaságba taszító közmunka vagy/és a drámai és huzamos munkanélküliség; az elszabaduló egyenlőtlenségek; a családok kivándorlás miatti szétszakadása; a bevándorlók, az idegenek, a mások elleni elképesztő gyűlöletkeltés, demagógia és a demokratikus pártok egymással való acsarkodása, megegyezési képtelensége a fő okok. Mára már a liberális demokrácia illiberális „izé”-vé alakult, a parlament szavazógéppé züllött.
És már „benn is van” a klubban, már beszélgetnek vele a Spinozában, már fontolgatják, hogy jelöltjeivel szemben nem is indul demokratikus jelölt…
Már látszik is „fölfeslik valahol”, itt is, ott is a „Szebb jövő”.

„Fülelt a csend – egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot –
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.”

2017. 11. 18.