Akkor az éhezés, a lakosság megélhetési gondjai; a németek reváns-vágya (a békeszerződés revíziója, a határok módosítása); a baloldali (a kommunista és a szociáldemokrata) pártok vitái (gyűlölködése), megegyezésre való képtelensége és nem utolsósorban a hatásos demagógia voltak a fő okok. H pártja a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt „… az 1932. júliusi parlamenti választásokon 230 mandátummal (37,3 százalék) már a birodalmi gyűlés, a Reichstag legerősebb pártja lett, viszont a novemberi új választásokon visszaesett (33,1 százalék) és csak 196 mandátumhoz jutott…” és mégis: kinevezték! Addigra már a német parlament elvesztette jelentőségét: „… a demokratikus köztársaság előbb konzervatív köztársasággá alakult, majd a szociáldemokrata Müller kabinet rövid intermezzója után elnöki köztársasággá alakult…”!
Ma a társadalmi kirekesztődés; a középrétegek kilátástalan leszakadása, az elnyomorodás réme; a rabszolgaságba taszító közmunka vagy/és a drámai és huzamos munkanélküliség; az elszabaduló egyenlőtlenségek; a családok kivándorlás miatti szétszakadása; a bevándorlók, az idegenek, a mások elleni elképesztő gyűlöletkeltés, demagógia és a demokratikus pártok egymással való acsarkodása, megegyezési képtelensége a fő okok. Mára már a liberális demokrácia illiberális „izé”-vé alakult, a parlament szavazógéppé züllött.
És már „benn is van” a klubban, már beszélgetnek vele a Spinozában, már fontolgatják, hogy jelöltjeivel szemben nem is indul demokratikus jelölt…
Már látszik is „fölfeslik valahol”, itt is, ott is a „Szebb jövő”.

„Fülelt a csend – egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot –
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.”

2017. 11. 18.