2023. július hónap bejegyzései

LÁTOGATÓBAN…

Negyven éve nem láttam.

Negyven éve nem találkoztunk.

Korábban egy főosztályon dolgoztunk egy minisztériumban.

Hébe-hóba hallottam róla.

Egyszer-egyszer telefonon – amikor hívta Marit, a feleségemet – beszéltünk is.

Korábban mindig mosolygott.

Derűs, vidám arca, érdeklődő tekintete felejthetetlen.

 

Most meglátogattuk.

 

A budai hegyekben könnyen odatalálunk.

A környék, az erdő csodálatos.

Minden zöld, amott egy játszótér: most is nagy a zsivaj.

Becsöngetünk a rácsos kapun.

A portás bent bepötyögi a kódot, kattan a zár, kijön elénk, bemegyünk az ajtón, „kihez jöttek, várjanak” – mondja és beírja az adatainkat egy nagy könyvbe, „menjenek föl az emeletre, odatalálnak”, s már lép is vissza a kuckó-szobájába, elmegyünk mellette az ajtó előtt, tovább a folyosón, balra egy nagy közös helység látszik, talán ebédlő-társalgó, szó és hang nélkül, néma csendben emberek ülnek az asztaloknál, főleg idős asszonyok, az egyik ránk néz, „milyen szép virág” mutat a feleségem kezében lévő virágra, előttünk a folyosón egy kis-keverék kutya hever lustán elnyúlva…

Fölmegyünk az emeletre, a másodikon megint rács, a rácson elhúzom a riglit, nekünk szabaddá válik az út, visszafordulok, vissza-beriglizem, belépünk …

 

Jobbra a keskeny tusoló, kis mosdóval és a WC-vel, balra beépített szekrény. A szoba tágas, benne beágyazott, pokróccal letakart két ágy, a világos falon kereszt, néhány kép, egy asztal és három szék körülötte, az ablak lebillentve, fehér függöny rebben előtte.

Az asztalnál ül.

Ő.

Egy idős asszony, föl se néz, előtte egy képes újság, kezében egy nagyobb nagyító-lencse: olvas.

Köszönünk.

Aztán hangosabban.

Fölpillant, bizonytalanul egyikünkről a másikunkra néz, lassan mosolyra húzódik a szája, „Nini, a Gyuri”, aztán elpityeredik…

 

Fölbukkan egy kép.

Talán huszonöt évvel ezelőtt égett az agyamba.

Apám ül a szobában.

Néz maga elé.

Odalépek hozzá.

Fölpillant, szeme kitisztul, talán egy mosoly is megjelenik az arcán.

„Kicsi-fiam, olyan nehéz” – suttogja, megsimogatja a fejem, aztán …

 

„Kié volt ez elfojtott sohajtás,

Mi üvölt, sír e vad rohanatban,

Ki dörömböl az ég boltozatján,

Mi zokog mint malom a pokolban,

Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,

Vert hadak vagy vakmerő remények?

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Sziv és pohár tele búval, borral,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.”

 

Másfél órát voltunk együtt.

Negyven éve nem láttam.

Negyven éve nem találkoztunk.

Korábban egy főosztályon dolgoztunk egy minisztériumban.

Hébe-hóba hallottam róla.

Egyszer-egyszer telefonon – amikor hívta Marit, a feleségemet – beszéltünk is.

Korábban mindig mosolygott.

Derűs, vidám arca, érdeklődő tekintete felejthetetlen.

  1. 07. 30. vasárnap

PATKÁNY

„Elhull a virág, eliramlik az élet…”.

A legszebb magyar verssor.

Kosztolányi Dezső szerint.

Meg a szeretett gimnáziumi magyar tanárnőnk szerint is…

 

Minek írok akkor én most a patkányról?

Egy valódi-igaziról.

Amit a János kórház szülészetén (https://naphire.hu/cikk/kepeket-kaptunk-patkanyok-bukkantak-fel-a-janos-korhaz-szuleszeten-reagalt-a-korhaz) láttak.

Le is fotózták.

Neked is megmutatom a bejegyzés végén.

Ahogyan van.

Én nem tudom, hogyan került oda.

Viszont engem nem kérdeztek/kérdeznek meg péntekente („kunta kinte”) a Kossuthon.

Se.

Mert akkor biztosan erről is beszélnék!

De ő nem.

Mert erről nem kérdezték?!

Pedig felelhette volna: „SOROS”!

Vagy „dollárbaloldal”!

Vagy „Gyurcsány”!

De nem kérdezték erről.

Nem tudott „patkányozni” egy jót.

Viszont „fikázott” néhányat.

Például az ellenzékről: akik „Nem olvasnak, nem tájékozódnak, csak a régi mantrákat ismétlik”.

Meg az ár spekulánsokról.

Mert miattuk van.

Az infláció.

Meg sok egyéb marhaságot is mondott.

„Ismételte a mantrákat”, azaz magát.

A patkányról nem beszélt.

Áttételesen sem.

 

„Elhull a virág, eliramlik az élet…”.

A legszebb magyar verssor.

Kosztolányi Dezső szerint.

Meg a szeretett gimnáziumi magyar tanárnőnk szerint is…

  1. 07. 28. péntek

(Kép: naphire.hu)

„BE@ARÁS”…

Állok az Auchan parkolóban, nyomogatóm a telómat, végül a vízilabda VB elődöntőjét nézem, mikor mögém ér egy fiatalember, krákog egyet, hátra fordulok, borostásan és hallkan megszólít: „Uram, nem tudna adni valamennyit, ma még nem ettem egy falatot se …”

 

Interjút adott.

Vészhelyzetben.

Miközben háború van.

A szomszédban.

Évtizedek óta nem látott infláció meg a fa@om tudja mi van még.

Itthon, Magyarországon.

Közben ő, a nagy ő nyilatkozik: „A FUTBALL A MAGYAR EMBER ÉLETÉNEK RÉSZE”.

A „Marcipán Ceausescu”.

Neki is van stadionja.

A háza mellett.

Most a lelátón ül.

Nem a VIP páholyban.

Körülötte senki.

Nem is kell.

Békésen és nyugodtan ül.

Az üres stadionban.

Ami az övé.

Nem a tied.

A „csapat” se.

A „zAranylábúak” se.

„Tóth Balázs, Szolnoki Roland, Spandler Csaba, Nagy Zsolt, Tamás Márk, Kleinheisler László, Zsótér Donát, Gyurcsó Ádám, Kiss Tamás, Komáromi György, Sallai Roland” – mondja.

Fejből.

Biztos tudja a felcsúti orvos, védőnő, óvónő, tanító nevét is.

A kocsmárosét is.

A magyar miniszterelnök.

Ő a „Na ugye” kitalálója.

Most nyugodtan ül.

Nézi a pályát.

A jövőt.

Nem Tusnádakárhol van.

Ahol Budaházy is ott volt.

Igaz: az nem Amerika.

Oda nem mehet.

De ez a FOCI.

A többi „levan@r@a”…

 

Állok az Auchan parkolóban, nyomogatóm a telómat, végül a vízilabda VB elődöntőjét nézem, mikor mögém ér egy fiatalember, krákog egyet, hátra fordulok, borostásan és hallkan megszólít: „Uram, nem tudna adni valamennyit, ma még nem ettem egy falatot se …”

 

  1. 07. 27. csütörtök

(Kép: nemzetisport)

ELSZÓLÁSOK (2.)

1994-ben jelent meg.

Az AB OVO-nál.

Pataki Jutka és Szoboszlai Margit szerkesztette.

Zöldi László válogatta.

 

A „Macskaköröm” című könyv: „Egy esztendő legjobb / legrosszabb mondatai” gyűjtéséből.

 

Birkanyírás

Egyik napról a másukra rövid hajjal jelentem meg a Parlamentben. Az imidzscsoportunkmajdnem szívszélhűdést kapott. Szerintük ugyanis fokozatosan kellett volna rövidíteni a frizurámat, nem pedig egyik napról a másikra levágni.” (Deutsch Tamás)

 

Ma megint megszólalt: „Mára kristálytisztán láthatjuk, hogy Európa nyugati felén a multikulturalizmus ideológiája totálisan összeomlott, katasztrófaközeli következményei vannak a Willkommenskulturnak, a migránssimogató, az illegális migrációnak zöld utat engedő gyakorlatnak. Sőt Franciaországban már egyenesen migránslázadás zajlik.”

 

Most nem volt birkanyírás, de a hülyeséget ugyanúgy mondta…

  1. 07. 24. hétfő

(Kép: magyarnemzet)

CSAK A SZOKÁSOS BESZÉD…

Nemeskürty István az 1993-ban írt, MI MAGYAROK című könyvében fölidézi a pillanatot, amikor külföldön magyar szót hallunk, ez első érzés az örömé. Én is emlékszem, amikor a ’80-as évek közepén a Skodánkkal mentünk feleségemmel Svájcba, tévedésből letértünk a sztrádáról a Rajna partjára és szemből egyszer csak föltűnt egy magyar rendszámú kamion, (nem tudtuk, csak reméltük, gondoltuk, hogy magyar ember a vezetője), majdnem elsírtuk magunkat, önfeledten és boldogan tülköltünk egymásnak, pontosabban a kamionos tülkölt nekünk, mi „rekedten-skodásan” dudáltunk csak: az volt addigi életem és az utazásunk egyik legnagyszerűbb pillanata! Aztán később, jóval később, amikor Argentínába, Buenos Airesbe sodort az élet és az egyik téren tangót táncolt egyedül egy hölgy, majd egyértelmű hívással engem hívott táncba, oda, a kör közepébe, az emberek körülöttünk mosolyogtak, tapsoltak, majd, amikor vége lett a táncnak, ropogtatták a hátamat, és spanyolul-angolul kérdezgették, „ki fia-borja vagyok én”, majd, amikor elmondtam, hogy magyar vagyok, fülig ért a szájuk és kiabálták: „Puskász, Puskász”, na akkor is éreztem… Aztán még később, amikor a három fiammal Londonban betértünk egy Pizzériába,  rendeltünk, majd kihozták a négy pizzát, akkor a legidősebb fiam morogva kérdezte: „ez a nagy pizza, nálunk ez a kicsi” és a pincér-fiú mosolyogva válaszolt magyarul: „itt ez a NAGY!” és mind az öten hangosan elnevettük magunkat és …

 

Hogyan is írta Nemeskürty: „Mindez nem „nacionalista” túlbuzgóság vagy gőg folyománya, hanem egyszerű, de eltéphetetlen összetartozási érzés megnyilvánulása.”

 

Nos, a mai orbáni-elbődülés alatt semmi nem jött ebből elő. Semmi megrendülés, csak a szégyen érzése.

Miatta.

Amikor – a nagy, félelmetes és mégis sokatmondó csöndbe belehazudta-harsogta: „…mégiscsak harcolnunk kell. Az álláspontunk világos, MI (kiemelés tőlem) nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken. De ahhoz ragaszkodunk, hogy van közös otthonunk, van közös nyelvünk, van közös közszféránk, van közös kultúránk, és ez az alapja a magyarok biztonságának, szabadságának és jólétének, és ezért ezt mindenáron meg kell védeni. Ezért nem fogunk kompromisszumot kötni. Nem fogunk kompromisszumot kötni, nem hátrálunk, Európában ragaszkodni fogunk a jogainkhoz, nem engedünk se a politikai, se a pénzügyi zsarolásnak”.

 

Mi a mi?” – kérdezett vissza Eszterházy Péter 2005-ben a „MI a MAGYAR” kérdésre. De hát ezt Orbán nem is értené, nem is érti, ahogy követő-szajkózó hívei sem!

 

Ezért nem néztem meg.

„Csak” a telexen, az indexen követtem veszélyes zagyvaságait…

  1. 07. 22. szombat

(Kép: index)

A SEMJÉN ZSOLT(i)

„Ha ebbe egy forintot fektet a magyar állam, az kettő forintot generál” – mondta Semjén Tusványoson, ami a „virtuális nemzeti tér” létrejöttét vizionálta. Beszélt még másról is sokat, nem érdemes idézni.

Megint Móricka vicc jutott az eszembe:

 

A tanítónéni előadást tart az ember származásáról:

– Gyerekek, minden ember Ádámtól és Évától származik…

Közbevág Móricka:

– De tanítónéni, nekem a papám azt mondta, hogy az ember a majomtól származik!

– De Móricka! Én most nem rólatok beszéltem!

 

  1. 07. 21. péntek

KI „a” MAGYAR?

(2.)

Sokan és sokfélék élünk itt,

„e lángoktól ölelt kis ország-ban.

 

„Magyarnak” Kell születni?

Azzá Lehet/Kell válni?

Hogyan lehet?

És akkor ki is lehet lépni onnan?

 

Mitől lesz valaki „magyargyűlölő”?

 

Miért ilyen fa@ságokal foglalkozom ebben a melegben?!

Miért nem ülök ki a Balaton partjára, ha találnék még szabadstrandot és egy talpalatnyi helyet ott, belógathatnám a lábamat a vízbe, aztán meg is mártózhatnék, talán be is úsznék olyan messzire, ahol már csak a csönd duruzsolna, a hullámok simogathatnának, mint régen, annak idején Csopakon, Lellén, Almádiban, Füreden…

Talán megtehetném.

Mégsem teszem.

 

Csak ülök és bámulom a képernyőt tovább.

Olvasom a „híreket”.

Mert megint erősödik.

A „nemzeti-izé”.

Még nem vált őrületté, de…

Már megint naponta megjelenik.

Itt és ott is.

Mindig vannak hangolók és hangadók.

Előénekesek.

Akik egyre magasabbról és hangosabban kezdik.

Mi lesz akkor a végén?

Mit fognak akkor „előénekelni”?

(Ami után mindig hangzavar lett.)

Most még csak „MAGYAROK”-at kiáltanak.

„Illegális migránsok”-kal riogatnak.

„Brüsszel a magyarok ellen van”-t óbégatnak.

„Magyargyűlölő”-ket emlegetnek.

 

Mi lesz holnap?

 

Nézem a dühös arcokat.

Az értetlenséget a szemekben.

Az ökölbe szoruló kezeket.

Hallgatom az ütemes rigmusokat.

„Ruszkik haza!” – kiáltásokat.

Pedig csak egy meccs volt.

Egy sima és csúfos foci.

 

  1. 07. 20. csütörtök

„NEM IGAZÁN”

(2.)

 

A szabadkártyás magyar Tóth Kiara Amarissa legyőzte Csang Suaj kínai teniszezőnőt.

A Budapesten zajló salakpályás, „nagy” tenisztornán.

A második kiemeltet.

A kínai feladta.

Nagy dolog.

Érdekes: a nemzetisport nem ír róla.

Az M4 oldalán a szikár tény(???) szerepel: „Csang a magyar játékos 6:5-ös vezetésénél feladni kényszerült a találkozót”.

Biztosan megsérült – gondolom.

Kifordulhatott a bokája talán.

Vagy a nagy melegben rosszul lett.

Talán más baja volt…

Aztán fölugrik az oldalamon a 444 cikke: „Csodálatos magyar teniszteljesítmény: elsikálta egy vitatott pontnál a labda nyomát Toth Kiara, az ellenfele feladta, erre ünnepelni kezdett”.

Megdöbbenek.

„Benne vagyunk a tévében” – a frászt: a világsajtóban!

A Yahoo Sportban, a Tennis Letter-ben, a New York Post-ban, a Foxsport-ban, fölkerült Budapest a világ tenisztérképére!

Pedig „semmi sem” történt.

Egy húszéves magyar lány eltörölte a nyomokat.

Miért baj ez, hisz’ R. Anti barátjának is „elveszett” 2017-ben a könyvelése, központi szervere, azóta sincs még gyanúsított se…

Minden eltűnt.

Akkor most mi lenne a baj?

Csak a cipőjével simította el a salakot a „magyar” kislány.

A szabály nem tiltja neki ezt a lábmozdulatot.

Hogy ez nem szép, sportszerű stb.: hát aztán; „a győztes írja a szabályt”!

Az a sok szemét liberális-firkász, lehet, hogy a Soros ügynökei; nem is lehet, biztosan azok!

 

Mindenesetre: Menczer Tamás nem rendelte be a kínai nagykövetet.

Még egy Facebook bejegyzést sem írt.

 

Az én pofámról ég a bőr…

  1. 07. 19. szerda

(Kép: 444)

 

„NEM IGAZÁN”

Újmagyar.

Újmagyar kor.

Napjainkban…

 

Most nem hívta be magához a renitenseket.

Sőt: szóra sem méltatta őket.

Kiadta a sameszának.

Aki aztán facebookolt.

Erre jött a szűkszavú válasz: „Nem igazán”.

A „Tamásnak” a szeme sem rebbent.

Békésen szundikált a kutyája mellett.

Üzent Dominiknek.

„Nem igazán” veszi észre.

Hogy mi lett belőle.

Hogy már „csak” kik fogadják, tárgyalnak vele.

Hogy már „nem igazán” partnere senkinek – a krumplivirágjai ellenére.

De ő mégis vállalja.

Ezt is, mást is.

 

Érdekes: a NER-ben szaporodnak és szaporodnak a „nem igazán”-ok.

„Többen elmarasztalást kaptak a Gálvölgyi János rosszulléte miatt indított vizsgálat után” – szól a hír.

No nem a miniszter, a „vagyonőr” milliárdos, nem is a rendszert kitalálók kapták.

A „mentésirányítók”.

Ők hibáztak.

Az a qurva hűtővíz is fölforrt!

Leforrázott több embert is.

Máskor is állt már órákig a vonat.

Most vizsgálják.

Még nincs eredmény.

De majd lesz.

A portás vagy te, utas leszel a hibás.

Mi a fa@nak jársz vonattal.

Még nem a Lölőé.

Még nem találták ki, hogyan lehetne az övé.

Ezért még nincs pénz rá.

Erre „Nem igazán” „fussa”.

A MÁV-ra.

Sem.

A Németországból föladott küldemény sem érkezett még meg.

Ott rostokol.

Nem, nem Németországban.

Onnan két nap alatt eljött.

Az elosztóban.

A magyar elosztóban!

„Küldemény előkészítése nemzetközi szállításra” – olvasom a „nyomkövetőt”.

06.23. 2:40 óta ott van.

„Nem igazán” foglalkoznak vele.

Majd utána kivizsgálják.

És furcsa mód: megint az a „hüje” portás lesz a hibás.

 

Most még nem vagyunk az „újmagyar felvilágosodás” korában.

Mégis.

Újmagyar.

Újmagyar kor.

 

Hogy nem csapja agyon az egészet a mennykő…

  1. 07. 18. kedd

KIS SZÍNESEK

  1. Kérdés Menczer Tamás külügyi államtitkárhoz: Tamás, jól vagy?
  2. Egy nagypapa (a „zország” gázszerelője, „legyetek bátorok” kitalálója stb.) földet adott hároméves unokájának Alcsút-Hatvanpusztán, majd meccsre ment a valamelyik csapatához valamelyik környező (magyar) településre.
  3. Palvin Barbi betartotta az ígéretét: Magyarországon ment férjhez

 

És a mesének nincs még vége, ne fuss el véle…

  1. 07. 16. vasárnap