(Ötödik lecke – Timothy Snyder)

„Amikor a politikai vezetők rossz
példát mutatnak, felértékelődik az
elkötelezettség a helyes szakmai gyakorlat iránt.
Nehéz felforgatni egy jogállamot jogászok nélkül,
vagy kirakatpereket lefolytatni bírák nélkül.
Az autoriter rezsimeknek szükségük van engedelmeskedő
köztisztviselőkre, és a koncentrációs táborok
igazgatói keresik az olcsó munkaerő iránt
érdeklődő üzletembereket.”

Még javában tartott a 2010. évi választási kampány, de már mindenki tudta: a köztisztviselői kar, az állami vezetők, a jogi, közgazdasági, elemzői tanácsadók mind le lesznek cserélve. ezzel nem is lett volna baj, ez így volt „rendjén”, amióta a szabad választásokon váltogatták egymást a szembenálló pártok. Ez nem magyar sajátosság volt, nem is kuriózum, így van szerte a világban, ahol a liberális demokrácia szabályi szerint járnak el a felek. (Emlékszem még arra, amikor a rendszerváltás előtti hónapokban Hollandiába kellett utaznom, egy kormánydelegációt vezettem, és ott találkoztunk a holland egészségügyi, munkaügyi államtitkárral is, aki, amikor megtudta, hogy én a szakapparátus helyettes államtitkár vagyok, a következőket mondta: „az jó, akkor maga marad, nálunk is mindig a miniszterek, politikai államtitkárok jönnek-mennek, a szakapparátus marad, hová is jutnánk nélkülük…”.)
Ez nálunk csak (többé-kevésbé) 2010-ig zajlott így. 2010-ben alapjaiban változott meg a helyzet, mert attól kezdve a lojalitás, a megbízhatóság – mint alapkövetelmény – megelőzött minden szempontot: fölkészültséget, szakmai tudást, hozzáértést, alkalmasságot, tapasztalatot.
Ezt már ijesztő szelek jó-előre jelezték: 2010-ben másról, többről lesz szó! Már 1998-ban elhangzott: össze kell tépni a telefonos noteszeket, el kell felejteni a régi, egymást-segítő, „baráti” kapcsolatokat, annak egyszer és mindenkorra vége. De akkor ezt még csak szégyenlősen, takargatva, szinte csak a szőnyeg alatt kezdték el, s nem is merték befejezni. De 2010 óta új világ kezdődött: rögtön megváltoztak az elvárások és velük együtt a közszolgálatra vonatkozó szabályok is: a szakmai követelmények elé bekerült a lojalitási elvárás, mint legerősebb kívánalom! „A törvényi szabályozás abból indult ki, hogy a közszolgálat lényegi eleme az állam egyoldalú aktusa, amellyel a jogviszony létrejön, mert ez fejezi ki, hogy a szolgálatvállalás nem egymás mellé rendelt felek viszonylag szabad
megállapodásának tárgya, hanem jogszabály által részletesen szabályozott feltételrendszer
szerinti szolgálatteljesítés…”.
Azóta csak tovább romlott a helyzet: valamit is magára adó szakember nem vállal közhivatalt, nem megy el szakmai (bér)rabszolgának, írnoknak, akinek nincs más föladata, csak leírni és zanzásítani, amit a vezér kitalál!
Pedig éppen most kellenének igazán az „Ambrusok”, akik vállalják, hogy elmennek a Falak-ig! Pedig most van szükség „Vasvári Csabákra”, akik ki mernek állni és szembe mernek szegülni a politikai megrendelésre készült és szakmailag indokolhatatlan javaslatoknak. Most lenne szükség olyan közszolgákra, köztisztviselőkre, bírákra, ügyészekre, rendőrökre, akik lelkiismeretükre, szakmai tudásukra hallgatnának csak és nem engednének „mindenféle szélnek”!
Mert megint azt szajkózza a hatalom, csak azt lehet tőlük hallani: megint kivételes helyzet van, veszélyben a haza: „Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon megváltozna”; ilyenkor kell az erős központi akarat; a parancsok pontos, gondolatmentes végrehajtása; terror-per(ek) kreálása; „jól megszerkesztett és óránként leadott” hírek fenyegető sulykolása és megmagyarázás; célzott közvéleménykutatások generálása, és így tovább.
Mert amíg vannak, akik pénzért, hatalomvágyért, vagy félelemből „így” teszik a dolgukat, addig megy a szekér, addig a zsarnok nyugodt lehet, addig könnyen lehet tovább hülyíteni…

2017.11.05.