Ahová születtem; ahol először fölsírtam; ahol egy kórházban megszületve az apácák valószínűleg rögtön elvittek megkeresztelni, nehogy „pogánynak”, zsidónak maradjak; ahová hazavittek anyám és apám; ahol apám éjjel a lábujjára kötött madzaggal ringatott; ahol anyámnak elapadt a teje és mégis szoptatott; ahol először gügyögtem: mama; ahol a csukamájolaj volt a keser-édes gyógyszerem; ahol apámmal lukas zoknikból göngyölt „labdával” fociztunk, mikor hazaérkezett; ahová drága Babuka Auschwitzból, Mengelétől „műtöttén” megérkezett; ahová öcsim-csupi is megszületett; ahol unokabátyám a szeretett Dédit „Aranka vasal” kiáltással, Bob Dylan dalaival köszöntötte; ahol munkaszolgálatos nagybácsikám még 50 évesen is átugrotta a téren a padot; ahol tényleg százezer ember drukkolt a Népstadionban kettős meccses bajnokin; ahol „ím itt e kő”; ahol az oviban „lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna”; ahol a számtant tanító tanárnéni megtanította miért 2+2×3 az 8; ahol István, Koppány, Hunyadi János és Mátyás, Kazinczy, Petőfi, Jókai, Ady, József Attila, Radnóti; ahol József Attila gimnázium és a „nagy dolog a gyerekkor”; ahol a Feneketlen tó és mindig Oszi; ahol „a csókok íze számban hol méz, hol áfonya”; ahol a közösség és aztán az én; ahol mellé térdepelsz és Ő fölsegít; ahol 40 fillér volt a kifli; ahol Krakkó már Párizs; ahol Jack Kerouaccal az Úton; ahol Marx, Samuelson, Szabó Kálmán, Mátyás Antal, Pach Zsigmond Pál és hadisakk az egyetemen; ahol „hányas vagy? ’28-as; ahol Trabant, háztáji, kaláka és gmk; ahol Éljen Május elseje; ahol ’56 hol ellen, hol forradalom; ahol Osztyapenkó a Balatonra utazás kezdete; ahol Balázs, Gergő Viktor Dóri, Krisztián, Erik; ahol „Itt élned, halnod kell.”
Ahol élek.
Ahol most megint zsidó, cigány, idegen, patkány, Soros-ügynök ellenség, áruló lettem; ahol most megint be kell fogni pörös szájamat; ahol most megint nem lesz tévém, újságom, rádióm, színházam, civil szervezetem; ahol megint újságpapírba csomagolva olvashatom csak Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napját, az Exodust; ahol megint Mi Időnk félórával kezdődik majd a napom; ahol most megint „Ezernyi fajta népbetegség” és halál a sürgősségin; ahol most megint „Cicáznak a szép csendőrtollak” és kitántorgás Angliába; ahol most megint „kuncog a krajcár”, „Fortélyos félelem”; ahol most megint „Hol lehet altiszt, azt kutatja”, holott sírok mindenütt…
Ahol élnék…

2018. 04. 09. hétfő